2021.I.27. Budafoki MTE – Ferencváros: 0-3

Háromgólos győzelemmel használta ki riválisa vereségét a Ferencváros

Sokkal jobban futballozott a Fradi, mint a házigazda Budafok; növelte előnyét üldözője előtt.
Az 5. fordulóból most bepótolt NB I-es mérkőzésen a Budafok 3–0-ra kikapott odahaza a címvédő és éllovas Ferencvárostól.


Nyilatkozatok:

Csizmadia Csaba: — Tudjuk a helyünket a szerdai összecsapáson is, mindent megteszünk, hogy bravúrt érjünk el. Nekünk már az egy pont is az. Ne feledjük, elmaradt mérkőzést játszunk, minden szalmaszálba kapaszkodnunk kell, minden ponttal beljebb vagyunk.

Szerhij Rebrov: — A labdarúgás már csak ilyen. Van, hogy az ember a legnehezebb helyzetből is gólt lő, de előfordul, hogy egyszerűen rossz napot fog ki a játékos. Továbbra is vezetjük a bajnokságot és erős csapatunk van. A támadóim tisztában vannak a képességeikkel, nem kellett nekik semmit mondanom a Puskás Akadémia elleni mérkőzést követően. A kimaradó helyzetek ellen egyetlen recept létezik, mégpedig az, hogy továbbra is keményen kell készülnünk és mindig az aktuális meccsre kell összpontosítani. A Budafok csapatként nagyon egységes és erős. Pontosan tudják, hogy ha jól együttműködnek a játékosok a pályán, akkor megnehezíthetik az ellenfelek dolgát.  Nem lesz egyszerű ellenük játszani, éppen ezért maximális koncentráltsággal készülünk erre az összecsapásra is. A Budafoknál sok tehetséges, lelkes, fiatal játékos szerepel, tele bizonyítási vággyal. Biztosan mindent meg fognak tenni, hogy jó eredményt érjenek el ellenünk. Legutóbb is szoros mérkőzést játszottunk ellenük, most is erre számítok.

A mérkőzés:

Budafoki MTE — Ferencváros: 0-3 (0-1)
Budafok, 20:00. Zártkapus mérkőzés.
Vezette: Iványi Zoltán (asszisztensek: Garai, Vígh-Tarsonyi; alapvonali jv.: Solymosi, Erdős; tartalékjv.: Csatári)

Budafoki MTE: Póser — Huszti A., Romic, Oláh B., Zeke — Filkor (Micsinai, 75.), Csonka — Skribek (Takács R., 63.), Lőrinczy (Kulcsár K., 63.), Szabó M. (Ihrig-Farkas, 75.) — Zsóri (Kovács D., 82.)
kispad: Kovács Z., Bese B., Margitics, Fekete M., Khiesz, Medgyes
vezetőedző: Csizmadia Csaba

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Dvali (Csontos, 37.), Heister (Wingo, 80.) — Sigér, Haratin — Isael, Nguen (Vécsei, 80.), Uzuni (Skvarka, 71.) — Boli (Zubkov, 71.)
kispad: Bogdán, Civic, Gera D., Redzic
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Uzuni (25. – 11-esből), Csontos (58.), Haratin (67. – 11-esből)
Sárga lap: Filkor (37.), Zeke (66.), Csizmadia (67.) illetve Haratin (32.), Sigér (36.)
Kiállítva: Noskó masszőr (71.)

A két nyeretlen tavaszi mérkőzés, valamint a Mol Fehérvár szerdai veresége kellő löketet jelentett a Ferencvárosnak a Budafok elleni bajnokin, a bajnoki címvédő – némi túlzással – már az első negyedórában eldönthette volna a meccset. Bár az első tíz percben mindkét együttes játékát a pontatlanság jellemezte, a Szerhij Rebrov edzette csapat azonnal magához ragadta a kezdeményezést, és ez a helyzetek számán is meglátszott.

Előbb a kezdők közé visszakerülő Franck Boli szép csele után kellett blokkolnia Csonka Andrásnak, később Tokmac Nguen, majd Marcel Heister szerezhetett volna gólt – a támadó lövését követően a kapufáról pattant a labda az alapvonalon túlra, a német védő löketét pedig Póser Dániel ütötte a lécre.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy helyzetéhez mérten a Budafok is igyekezett támadásokat vezetni, próbált hátulról építkezni. Becsületére legyen mondva, eleinte nem a felívelések után és a középpályán begyűjtött „lecsorgókra” alapozta futballját, ám az idő előrehaladtával egyre kevesebbet találkoztak a labdával a játékosai.

A Ferencváros viszont egyre többször jutott el a kapuig, Myrto Uzuni pedig előbb kiharcolt, majd értékesített egy tizenegyest, így a tavaszi idényben először szerzett vezetést a listavezető.

Nem sokkal később Lőrinczy Attila balszerencsés csúsztatása után megduplázhatta volna előnyét a Ferencváros, ám a kapufa ismét kisegítette a budafokiakat. Szerhij Rebrovnak legfeljebb Lasa Dvali sérülése és kényszerű cseréje miatt kellett bosszankodnia, az első félidőben csapata kézben tartotta a meccset – igaz, a szálakat a számos helyzet ellenére sem sikerült elvarrnia.

A fordulás után úgy tűnt, a zöld-fehérek akár ráfázhatnak az eltékozolt lehetőségekre. A hazaiak jóval bátrabban kezdték, mint az első játékrészben, Zsóri Dániel szép passza után Szabó Máté került helyzetbe, ám a remekül futballozó Marcel Heister az utolsó pillanatban tisztázott.

A német hátvéd az ellenfél kapuja előtt is gyakran feltűnt, a bal szélen többször a budafoki védelem mögé került, az 58. percben viszont egy másik hátvéd lépett elő főszereplővé. A harmadik élvonalbeli meccsen pályára lépő Csontos Dominik Myrto Uzuni beívelése és az újabb lécről kipattanó labda után volt a legjobb helyen, és pályafutása első élvonalbeli gólját szerezte.

A tizennyolc esztendős tehetség szemfüles találata még inkább megnyugtatta a vendégeket, a Zeke Márió kezezése után megítélt tizenegyes pedig végképp eldöntötte a párharcot. A hátralévő percekben a zöld-fehérek játéka többnyire a labdatartásban merült ki, a hazaiakból pedig a hit és az erő is hiányzott a feltámadáshoz – ezúttal nem volt egy súlycsoportban a két együttes. 0–3

A Ferencváros első tavaszi győzelmével kihasználta a Mol Fehérvár botlását, és tízpontosra növelte a különbséget a bajnoki címre hajtó együttesek versenyfutásában.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A Ferencváros trénere, Szerhij Rebrov azzal kezdte: örül, hogy két nyeretlen meccs után csapata önbizalom-növelő győzelmet aratott.

„Sok helyzetet kialakítottunk, nagyon fontos, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést, és készülünk a következő találkozóra.”

A Fradi második gólját a Lasa Dvali sérülése miatt csereként beálló Csontos Dominik szerezte, akinek a harmadik NB I-es találkozóján ez volt az első találata.

„Még csupán tizennyolc éves, nagyon sok lehetőség rejlik benne, csak rajta múlik, hogy mit hoz ki magából. Örülök, hogy az első csapatban tud játszani, és meglátjuk, mit hoz számára a jövő.”

Az FTC ezzel a győzelemmel 10 pontosra növelte az előnyét a Kisvárdán vereséget szenvedő Mol Fehérvár előtt.

„Még mindig van hátra tizenhat meccs, csak most vagyunk túl a felén a szezonnak” – reagált a felvetésre szűkszavúan az ukrán tréner.

A Budafok vezetőedzője, Csizmadia Csaba elismerte, hogy a vendégek megérdemelt győzelmet arattak.

„A mérkőzés képe alapján az bánt, hogy két tizenegyesből és egy oldalszabadrúgásból kaptuk a gólokat. Egygólos hátrányban még bíztam a pontszerzésben, viszont a második után úgy éreztem, hogy eldőlt a meccs. Becsülettel csinálták a srácok, de kijött a különbség. A Ferencváros tényleg nagyon jó csapat, egyelőre nekünk nem vele kell felvennünk a versenyt. Jönnek a következő összecsapások, nekünk azok a legfontosabbak most már.”

A zöld-fehérek albán szélsője, Myrto Uzuni sohasem veszne össze egyetlen csapattársával sem, Szerhij Rebrovval meg egy hullámhosszon vannak.

– Mindenki megkönnyebbült?
– Jól jött a szerdai győzelem – mondta lapunknak Myrto Uzuni, a zöld-fehérek albán válogatott szélsője, aki a Budafok elleni 3–0-ra megnyert mérkőzésen tizenegyesből talált a kapuba. – Jót tett a lelkünknek ez a siker, kár lenne tagadni. Noha gyengébben sikerült az első két mérkőzésünk tavasszal, pánikról szó sem volt.

– Mi lehetett az oka a Diósgyőr elleni vereségnek és a felcsúti döntetlennek?
– Az őszi szezont is döntetlennel kezdtük. Már csak azért is jól emlékszem arra a találkozóra, mert az volt életem első NB I-es mérkőzése. Az MTK vendégei voltunk, a felkészülés után az volt az első meccsünk a bajnokságban. A második félidőre szálltam be, egy-egy lett a vége. Ahogy akkor, most is szükségünk volt egy-két mérkőzésre, hogy belelendüljünk.

– Tehát minden újra a régi?
– Reméljük, igen. Immár fizikailag is tökéletes állapotban vagyunk, az edzéseink nem az első két találkozóra lettek kihegyezve, hanem a teljes tavaszi szezonra. Természetes, némi időre van szükségünk, hogy formába lendüljünk, de Budafokon talán ez is megtörtént. Jobbak voltunk ellenfelünknél, mi irányítottuk a játékot, két rosszul sikerült mérkőzés után megmutattuk, mire vagyunk képesek. Ez az igazi arcunk.

– Tizenegyest harcolt ki. Eltalálták a lábát?
– Befelé toltam a labdát, épp lőni készültem jobbal, amikor a védő eltalálta a bal lábamat. Blokkolni szeretett volna, ám a labda helyett a bokámat érte el.

– Mostanában Ihor Haratin volt a tizenegyeslövő, miért ön végezte el a büntetőt?
– Odaléptem Ihorhoz, és megkérdeztem, rúghatom-e. Látta rajtam, hogy elszánt vagyok, csak annyit mondott, ha elég magabiztos vagy, persze, rúgjad! Nálunk szó sem lehet arról, hogy egymással veszekedjünk. Családtagként tekintek a csapattársaimra, az öltöző a második otthonon, márpedig mifelénk az a szokás, hogy a családtagjainkat sohasem bántjuk meg. A gól családban marad!

– A második tizenegyest Haratin rúgta: visszaadta a szívességet?
– Mindig az rúgja a büntetőt, akinek nagyobb szüksége van a találatra, és aki kellően magabiztos. A felkészülés alatt is volt hasonló eset, az Észtország elleni felkészülési találkozón Ihor lépett oda hozzám, hogy rúghatja-e ő a tizenegyest, sajnos azon a találkozón kihagyta. Örömteli, hogy az önbizalma megmaradt, és a Budafok ellen magabiztosan értékesítette.

– Az első gól után eldőlt a mérkőzés?
– Tisztában voltunk vele, ha megszerezzük a vezetést, sokkal könnyebb lesz a dolgunk. Ezért is volt fontos, hogy viszonylag korán vezetéshez jutottunk.

– Mennyire figyeltek a legfőbb rivális fehérváriakra? Az eredmények alakulhattak volna úgy, hogy csütörtökön úgy keljenek fel, hogy mindössze négy pont a különbség a két csapat között.
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ne követtük volna figyelemmel az eredményeket. Természetes, hogy mindegyik labdarúgó figyeli, mit játszik a riválisa, most mégis inkább csak a Ferencváros sikerességére fókuszáltam. Arról felesleges beszélni, mi lett volna, ha másképpen alakulnak az eredmények. Egyvalami számít, csütörtökön úgy kelhettünk fel, hogy a két csapat között tíz pont a különbség. Nem azt mondom, hogy ezzel máris hátradőlhetünk, sőt… Nagyon figyelnünk kell, de fontos, hogy újra jó úton járunk.

– A hétvégén a Kisvárdát fogadják, amely szerdán éppen a fehérváriakat tréfálta meg.
– Azóta már megnéztem felvételről azt a találkozót is. Követem a bajnokságot, szinte az összes meccset elemzem is, tisztában vagyok vele, a Kisvárda masszív, erős csapat. Nem lesz könnyű legyőzni, de a Ferencvárosnak minden mérkőzésen ugyanaz a célja, győzni.

– Igaz, hogy Rebrovval nagyon egy hullámhosszon vannak?
– A legjobb edző, akivel valaha együtt dolgoztam. Hasonló a mentalitásunk, sohasem vagyunk elégedettek. Ahogy ő, én is mindig többet akarok. A lehető legjobb döntést hoztam, amikor a nyáron a Ferencvároshoz igazoltam, mindenki és minden nagyon profi. Ráadásul Budapest gyönyörű város, nekem az is fontos, hogy a hétköznapjaimon is jól érezzem magam a bőrömben. Csakis akkor tudok jól futballozni. Most minden rendben van körülöttem.

„Minden hirtelen történt – mondta lapunknak Csontos Dominik. – A Budafok elleni mérkőzés előtti napon szóltak, hogy mégsem Soroksáron kell edzésre jelentkeznem, Szerhij Rebrov számít rám. Egyszerűen hihetetlen, ami velem történt… A télen becsülettel végigcsináltam a spanyolországi edzőtábort, ám utána úgy készültem, hogy az NB II-ben kell helytállnom és tovább fejlődnöm. A Budafok ellen úgy léptem pályára, hogy mindenképpen szerettem volna emlékezetessé tenni az estét, azt hiszem, sikerült. Ahogy mondani szokták, jókor voltam jó helyen. Az edzéseken próbálom ellesni a trükköket a többiektől, Miha Blazic hasonló felfogásban játszik belső védőt, mint én. Technikás futballista, jó meglátásai vannak, belép a játékba, tőle sokat lehet tanulni.”

Férfi labdarúgócsapatunk legutóbbi bajnoki mérkőzésén, a Budafok ellen 3-0-ra megnyert találkozón bemutatkozott új, amerikai játékosunk, a norvég Moldétól érkezett Henry Wingo. A 25 éves labdarúgót a debütálásáról, a magyar bajnokságról és az új légkörről kérdeztük.

– Miután csatlakozol egy új csapathoz, az első és legfontosabb dolog, hogy minél előbb pályára léphess – monda a debütálásáról Henry Wingo a FradiMédiának. – Nagyon izgatott voltam, amikor pályára léptem, hiszen nagyjából egy hete edzem a csapattal és most be is mutatkozhattam a magyar bajnokságban. Örülök, hogy erre ilyen rövid időn belül sor került.

– Milyen utasításokkal látott el téged vezetőedzőnk, Sergei Rebrov, mielőtt a pályára küldött?
– Amikor beálltam, már 3-0-ra vezettünk, így csak annyit kért tőlem a mester, hogy őrizzük meg a kapunkat a góltól, játszak felelősségteljesen és magabiztosan. Ugyan kevés időt töltöttem a pályán, de élveztem a játékot. Igyekeztem maximálisan teljesíteni azt, amit a mester kért tőlem.

– Mit mondtak a csapattársak a lefújás után, hogy érzed magad a csapatnál?
– A lefújás után a pályán és az öltözőben is kaptam a gratulációkat a csapattársaimtól. Örültem, hogy győztes meccsen mutatkoztam be a Fradiban. Nyilván egy győzelem után mindenki vidám, de én duplán az voltam. 

– A családod, a barátaid mit szóltak miután átestél a tűzkeresztségen a Fradinál?
– A szüleim már akkor nagyon boldogok voltak, amikor megtudták, hogy a Ferencvárosban folytatom a pályafutásomat, képzelem mit érezhettek, amikor pályára léptem. Beszéltünk telefonon a mérkőzés után, gratuláltak és nagyon büszkék rám. A barátaimtól sok üzenetet kaptam a közösségi médiában, még ma is jöttek üzenetek. Ezek nagyon jól esnek.

– Egy mérkőzés után mennyire tudtad feltérképezni a magyar bajnokságot? 
– Azt gondolom a magyar első osztály magas szintű liga. Erős csapatokkal találkoztunk az elmúlt három fordulóban, egyik ellen sem volt könnyű dolgunk. A Ferencvárosról már tudtam, hogy az ország egyik legjobb csapata, de akkor is lenyűgözött, amikor ide kerültem. Nagyon jó csapatnak tartom a Fradit, de az ellenfeleink is erősek, amelyek folyamatosan emlékeztetnek rá minket, hogy nem veszíthetjük el a fókuszt, hanem mindig keményen kell edzenünk és készülnünk, hogy elérjük a céljainkat. Egy mérkőzés után ugyan nehéz még összehasonlítanom a magyar bajnokságot a norvég bajnoksággal, ahol korábban a Moldéval szerepeltem, de azt fontos kiemelnem, hogy az ellenfeleink magas szinten játszanak itt Magyarországon. Egy olyan nagy klubnak, mint amilyen a Ferencváros, az egyetlen cél  a bajnoki cím megnyerése lehet, de ehhez sok erős ellenfelet kell legyőznünk, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk.

– A bajnokságban egymást érik a mérkőzések. Legközelebb szombaton a jelenlegi 3. helyezett Kisvárdával találkozunk, amely legutóbb a 2. helyen álló Fehérvárt legyőzte. Hogyan készül a csapat erre a minden bizonnyal nehéz találkozóra?
– A Kisvárda ellen jó lenne a legutóbbi, Budafok ellen mutatott játékunkat megtartani. Az első két meccsen, a DVTK és a Puskás Akadémia ellen mutatott hibákat úgy érzem, kijavítottuk és visszatértünk a győzelem útjára. A Budafok ellen megmutattuk milyen potenciál van a csapatban. A lényeg, hogy magunkra és a saját játékunkra koncentráljunk, akkor nem lesz gond.

 Hogy tetszik a magyar főváros, Budapest? Megtudtad már szokni az új közeget?
– Természetesen még csak rövid ideje vagyok itt, így még nem volt elég időm megszokni az új közeget, de amit eddig láttam és tapasztaltam az csodálatos, örülök, hogy itt lehetek Magyarországon. A körülmények kiválóak a Fradinál, a főváros, Budapest pedig gyönyörű, nagyon tetszik.

Tabella:

Góllövőlista:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Budafoki MTE hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2021.I.27. Budafoki MTE – Ferencváros: 0-3 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    Megvan a Fradi első idei győzelme tétmérkőzésen.

    90+4.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+4.

    PERC
    Kulcsár jobb oldali szögletét kifejeli a kapu elől Blazic.

    90.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    89.

    PERC
    Támad a hazai csapat a szépítésért, Kovács beadása Haratiné.

    86.

    PERC
    Ihrig-Farkas szépen lő kapura Wingo mellől, ballal, kissé balról, 12-ről, Dibusz látványos vetődéssel védi a félmagas lövést.

    84.

    PERC
    Wingót 770 ezer euróért vett a Fradi a Transfermarkt.de szerint.

    82.

    PERC
    Zsóri sem villogott ma, a rutinos Kovács Dávid váltja. Ékcsere.

    81.

    PERC
    Nguennek ma sem ment, Vécsei Bálint váltja.

    80.

    PERC
    Heister le, Henry Wingo be, luxuscsere. Lovrencsics megy át a bal oldalra.

    80.

    PERC
    Skvarka beadását Isael kecsegtető helyzetből a léc fölé emeli.

    77.

    PERC
    Szóval papírforma…

    77.

    PERC
    Az FTC legértékesebb játékosa Tokmac Nguen, aki becslésük szerint 2.8 millió eurót ér, ez több mint tízszer annyi, mint a budafokiaknál élen álló Skribek Alen (275 ezer euró) értéke.

    77.

    PERC
    A Transfermarkt szerint az NB I-ben a Budafok játékoskeretének a legalacsonyabb a piaci értéke, míg a Ferencvárosé a legmagasabb.

    77.

    PERC
    Ebben a bajnokságban először fordult elő, hogy a Ferencváros 2 egymást követő bajnokiján nem tudott győzni (0–1 otthon a Diósgyőr ellen, majd 1–1 Felcsúton). Előtte 2019 februárjában esett meg hasonló a zöld-fehérekkel (1–1 Újpesten, majd 1–2 Debrecenben).

    76.

    PERC
    A zöld-fehérek házon kívül legutóbb június 23-án, Székesfehérváron, még az előző bajnokság utolsó idegenbeli fellépésén veszítettek (Fehérvár–FTC 1–0).

    76.

    PERC
    Csontos passzát Isael jobbal tízről Husztiba vágja.

    75.

    PERC
    Filkort pedig Micsinai Miklós, szűrő helyett… középső középpályás.

    75.

    PERC
    Szabót Ihrig-Farkas Sebestyén váltja, szélsőcsere.

    72.

    PERC
    Sigért Olekszandr Zubkov váltja a vendégeknél, Rebrov nem viccel!

    71.

    PERC
    Uzunit Michal Skvarka…

    71.

    PERC
    Kiáll közben a masszőr a hazai kispadról, Noskó Tamás. Reklamált.

    71.

    PERC
    Lovrencsics ment testtel egy bal oldali Zsóri-beadást az ötös előtt. Nem kéz? Nem.

    70.

    PERC
    A Ferencváros vendégként még veretlen, 5 győzelem és 3 döntetlen (az MTK, a Fehérvár, és legutóbb a Puskás Akadémia ellen) áll a neve mellett, ez a legjobb teljesítmény jelenleg az NB I-ben. Plusz egy ma…

    68.

    PERC

    68.

    PERC
    A hazai mester kap egy sárga lapot reklamálásért.

    67.

    PERC
    IHOR HARATIN eldönti a mérkőzést, jobbal a bal alsóba lő, Póser jobbra el. 0–3!

    66.

    PERC
    Sárga lap a kezező Zeke Máriónak.

    66.

    PERC
    BÜNTETŐ, Isael jobb oldali szöglete után Blazic 12 méteres fejesét a mellette álló Zeke kézzel menti. Jogos.

    65.

    PERC
    Zeke bal oldali beadását a léc fölé fejeli az ötös előteréből Romic.

    63.

    PERC
    Skribeket Takács Roland váltja, szélső helyett szélső a hazaiaknál.

    63.

    PERC
    Lőrinczy elfáradt, Kulcsár Kornél a helyén, karmestercsere.

    60.

    PERC
    A Budafok hazai mérlege 2 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség, ebben a tekintetben csak a Honvédot tudja megelőzni a mezőnyben. Otthon 5 mérkőzés óta nem nyert meccset (2 iksz, 3 vereség), legutóbb október 17-én, a sereghajtó Diósgyőr ellen (2–1) tudott diadalmaskodni.

    60.

    PERC
    A Budafok legutóbb október 25-én, Zalaegerszegen tudott győzni.

    58.

    PERC

    58.

    PERC
    Uzuni lő balról a kapu elé egy szabadrúgást, ezt kapura fejeli az ötös bal sarkáról Blazic, a menteni igyekvő Oláhról a lécre pattan a labda, az onnan a gólvonal elé pattan, Csontos pedig ballal – fél méterről sem talán – az üres kapu közepébe lő. 0–2!

    58.

    PERC
    ÚJABB GÓL, CSONTOS DOMINIK!

    56.

    PERC
    Heister remek passzát nem lövi el ballal az ötös bal sarka elől Uzuni, továbbviszi, nullszögből lő, Póser jobb lábbal véd. A korner után Blazic szinte ugyanonnan lő jobbal Oláhba, az újabb Isael-szögletet kifejelik a védőt.

    54.

    PERC
    Boli nem lő, cselezget, szereli végül Oláh. Szöglet.

    50.

    PERC
    Na, ez szép, Zsóri passzával Szabó az ötös előtt, lefutja Lovrencsicset, de szereli őt Heister. Nagy mentés!

    49.

    PERC
    Mezőnyharc, erősen közepes tempó, kevés izgalom.

    46.

    PERC
    Skribek távolija távolról sem jó.

    46.

    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    57 százalékban a vendégeké a labda ma, 5 lövés itt, 11 ott, a kapu felületére 2, ill. 5.

    FÉLIDŐ

    2017-ben a Magyar Kupa elődöntőjében kerültek össze, akkor a hazai 8–0 után Budafokon 4–2-re nyert a Ferencváros. A hazaiak első gólját a jelenlegi vezetőedző, Csizmadia Csaba szerezte.

    FÉLIDŐ

    A Törökországban szerződést bontó Davide Lanzafame még nem szeretne felhagyni a játékkal, de már vannak álmai a magyarországi jövővel kapcsolatban is.

    FÉLIDŐ

    És egy másik ex.

    FÉLIDŐ

    Szeiler József: Úgy érzem, ideje visszatérnem a futballba.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Papírforma. A Ferencváros beragadt a tavaszi rajtnál, a két meccsen szerzett egy pontnál bizonyára többel kalkuláltak a Népligetben. Ezzel együtt a Budafok ellen is a címvédő a meccs toronymagas esélyese, és ha nem sziporkázna a Promontor utcában, akkor is begyűjti a három pontot. BABJÁK Bence a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45.

    PERC
    … tovább!

    44.

    PERC
    .. Haratin elrúgja a labdát…

    44.

    PERC
    Skribek megindul, két csel után elesik az ötös bal sarka és Isael előtt…

    44.

    PERC
    Lőrinczy jobbal laposan a sorfalba lő.

    43.

    PERC
    Lovrencsics ellöki a 16-os előtt Zsórit a levegőben, szabadrúgás 16 méter 20 centiméterről, középről.

    40.

    PERC
    8 eddig lejátszott idegenbeli bajnokiján veretlen maradt a Ferencváros, csupán az MTK Budapest, a Mol Fehérvár és a Puskás Akadémia elleni döntetlennel veszített pontokat.

    40.

    PERC
    Egymást követő 4 bajnokiját elveszítette a Budafok, mielőtt vasárnap pontot szerzett
    (2–2) az MTK Budapest ellen.

    39.

    PERC
    Isael emel remekül Uzuni elé, aki jobbal hétről a kivetődő kapusba pazarolja a ziccerét!

    37.

    PERC
    Filkor Attila kap sárga lapot késleltetetten, mintha Bolinak lépett volna oda.

    37.

    PERC
    Csontos Dominik be, Dvali le. Meghúzódott a légiós.

    36.

    PERC
    Sigér Dávid kap sárga lapot Filkor ellökéséért.

    36.

    PERC
    Dvali ismét a földön, csere lesz.

    35.

    PERC
    A budafokiak 2–2-re végeztek a hétvégén az MTK ellen, és ugyanúgy szükségük van a bravúrra, mint egy hete a DVTK-nak volt, hiszen immár kilenc bajnoki óta nyeretlenek, legutóbb még októberben sikerült győzniük (akkor zsinórban háromszor is) (mlsz.hu).

    34.

    PERC
    A listavezető zöld-fehérek nem kezdték jól az évet, a sereghajtó DVTK elleni bajnokijukon megszakadt a 2017 óta őrzött hazai veretlenségük, majd az első tavaszi fordulóban a Puskás Akadémiát sem sikerült legyőzniük, 1–1-es döntetlent játszottak Felcsúton. A Ferencváros így az első két tavaszi tétmérkőzésén több pontot veszített, mint az őszi bajnoki meccsein összesen. Most a DVTK után a kiesőzóna másik csapata, a Budafok vár a Fradira.

    34.

    PERC
    Dvali a földön, ápolás.

    32.

    PERC
    Ihor Haratin kap sárga lapot Zsóri felvágásáért.

    32.

    PERC
    A Transfermarkt szerint ez volt Uzuni második 11-ese tétmeccseken.

    31.

    PERC
    Megúszta a Budafok, a lövést is, és előtte azt, hogy Oláh ballal felrúgta Bolit…

    31.

    PERC
    Boli jobbal estében is a kapu elé lő, az ötös jobb sarka elől Sigér a földön fekvő kapusba lő!

    28.

    PERC
    Uzuni: 22 meccs, 7 gól és 4 gólpassz az idényben.

    28.

    PERC
    Oláh hátáról majdnem becsorog, de Bolié a kipattanó, aki egy méterről jobbal kapura lő, nagyot véd azonban a bátran kivetődő Póser.

    27.

    PERC
    HOPP, Isael bal oldali szögletét a rövid, azaz a bal sarok elől Lőrinczy fejjel majdnem a kapu túlsó felső sarkába csúsztatja, de megmenti a KAPUFA!

    26.

    PERC

    26.

    PERC
    Idén először vezet tétmeccsen a Fradi.

    25.

    PERC
    BENT IS VAN, MYRTO UZUNI jobbal a bal alsóba lő, Póser balra el, 0–1!

    25.

    PERC
    BÜNTETŐ! Romic becsúszva odalép Uzuninak a 16-oson belül, 11-es, jogos.

    21.

    PERC
    Isael beadását középre fejeli ki Zeke, Lovrencsics jobbal 23-ról kapura lő, de blokkolnak az ötös előtt.

    21.

    PERC
    Lovrencsics kiharcol a jobbon egy szögletet a beadást blokkoló Szabó mellett, Isael indítása után.

    18.

    PERC
    Nguen passzol jobbal laposan Uzunihoz, aki jobbal 14-ről feladja a labdát a kapusnak. Olyan gyenge volt a lövés, hogy Póser meglepetésében kiejtette a labdát, de aztán rávetődött.

    15.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    14.

    PERC
    Ez nem Puskás-díjas.

    13.

    PERC
    Lőrinczyt buktatják a 16-os jobb sarka előtt, Zsóri ballal az égbe lövi a szabadrúgást.

    12.

    PERC
    Isael lő el a jobb felső sarok fölött jobbal, 22-ről, kissé jobbról.

    12.

    PERC
    LÉC: Heister lő ballal a 16-os elől kapura, a vetődő Póser a lécre tolja a labdát. Isael levétel után a kapuba lő, de kezezett előtte.

    11.

    PERC
    Uzuni lő jobbal 14-ről a léc fölé, nagyot ment a bevetődő Oláh.

    10.

    PERC
    MELLÉ: Isael jobb oldali szöglete után Nguen ismét magányos az ötös bal sarka előtt, de jobbal kapásból a rövid sarok mellé lő, félmagasan. Póser vetődve biztosított.

    9.

    PERC
    Nguen jobb oldali beadását Csonka nem sokkal menti a bal alsó mellé Uzuni elől, ballal, 14-ről, középről.

    8.

    PERC
    Isael emel jobbról ballal Nguen elé, aki nem vetődik be, pedig talán elérte volna a labdát az ötös bal sarka előtt. Vajda János-i magányban állt ott, meglepő módon.

    7.

    PERC
    Jó hír a Fradinak: a Kisvárda megverte kettő-egyre a Fehérvárt!

    5.

    PERC
    Boli így is Oláh mellől jobbal lőne, 16-ről, de közbelép Csonka. A szöglet a Dvalit megelőző Póseré.

    5.

    PERC
    Azonnal a felezőnél letámad a Fok, ez nem ízlik a Fradinak.

    3.

    PERC
    Blazic indítása pontatlan, kirúgás.

    2.

    PERC
    A Lőrinczy-féle korner Dibuszé, lökik is, szabadrúgás kifelé.

    01.

    PERC
    Szabó bal oldali beadása után Filkor ballal 22-ről kapura lő, Sigér háttal blokkol.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak piros-fekete mezben és fekete nadrágban, a vendégek zöld-fehér mezben és zöld nadrágban.

    Sötét és hideg.

    Tipikus januári este – jelentik a helyszínről.

    Bud0fok. Nulla Celsius-fok, kisebb széllökésekkel. Észak-északkelet, de hajóvonták találkozhatnak.

    Az újonc Budafok 16 bajnoki után az utolsó előtti helyen áll, mindössze három ponttal előzi
    meg a sereghajtó Diósgyőrt. A hazai csapat kilenc forduló óta nem tudott nyerni, legutóbb Zalaegerszegen ért el sikert még október végén. Pályaválasztóként 2–2–4 a mérlege, a Diósgyőr és a Kisvárda házigazdájaként örülhetett. A Ferencvárosnak egyelőre nem hozott szerencsét az új év, az első idei bajnokiján odahaza kikapott a Diósgyőrtől, majd a Puskás Akadémia vendégeként egyetlen ponttal kellett beérnie. A zöld-fehérek még így is biztosan vezetik a bajnokságot, hét pont az előnyük.

    Egy kis örökmérleg! Mind a három eddigi élvonalbeli találkozójuk ferencvárosi győzelemmel végződött. 1945–1946-ban az Üllői úton 5:2-re, Budafokon 6:2-re nyertek a zöld-fehérek, utóbbi meccsen a hatodik találat a később a Barcelona sztárjává vált Kubala László nevéhez fűződött. Decemberben a Groupama Arénában 2–1-re kerekedett felül az FTC. Az NB II-ben a 2006–2007-es idényben találkoztak, az Üllői úton 2–0-ra az FTC győzött, míg a budafokiak pályaválasztásával Tatabányán 2–2-es döntetlennel ért véget a másodosztályú bajnokijuk.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Budafokhoz:
    2011, Marton Attila, ingyen
    A Budafoktól a Ferencvároshoz:
    1980, Mörtel Béla

    Eltiltott: a haza M. Nikolics (piros lap).

    A hazaiaktól Iharos (térdműtét után) maródi, a vendégektől Somália (bokaszalag-húzódás) sérült.

    „A labdarúgás már csak ilyen. Van, hogy az ember a legnehezebb helyzetből is gólt lő, de előfordul, hogy egyszerűen rossz napot fog ki a játékos. Továbbra is vezetjük a bajnokságot és erős csapatunk van. A támadóim tisztában vannak a képességeikkel, nem kellett nekik semmit mondanom a Puskás Akadémia elleni mérkőzést követően. A kimaradó helyzetek ellen egyetlen recept létezik, mégpedig az, hogy továbbra is keményen kell készülnünk és mindig az aktuális meccsre kell összpontosítani – mondta Szerhij Rebrov a FradiMédiának arra a kérdésre vonatkozóan, hogy extámadóként tanácsolt-e valamit a csatárainknak a Puskás Akadémia elleni mérkőzés után. – A Budafok csapatként nagyon egységes és erős. Pontosan tudják, hogy ha jól együttműködnek a játékosok a pályán, akkor megnehezíthetik az ellenfelek dolgát. Nem lesz egyszerű ellenük játszani, éppen ezért maximális koncentráltsággal készülünk erre az összecsapásra is. A Budafoknál sok tehetséges, lelkes, fiatal játékos szerepel, tele bizonyítási vággyal. Biztosan mindent meg fognak tenni, hogy jó eredményt érjenek el ellenünk. Legutóbb is szoros mérkőzést játszottunk ellenük, most is erre számítok.”

    Az ősszel kettő egyre kaptak ki a Groupama Arénában: mit gondol, abból a mérkőzésből lehet erőt meríteni?
    Mindenképpen. Azon a mérkőzésen voltak egészen jó periódusaink. A Ferencváros nem indította túlzottan jól a tavaszt, két mérkőzésen egy pontot gyűjtött, de ebből még véletlenül sem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk. Alighanem a zöld-fehéreknek sem tett jót, hogy a megszokottnál rövidebb volt a téli felkészülés, ráadásul a bajnokcsapat tagjai tényleg fárasztó szezonon vannak túl. Tudjuk a helyünket a szerdai összecsapáson is, de mindent megteszünk, hogy bravúrt érjünk el.

    Mi számít bravúrnak?
    Nekünk már az egy pont is az. Ne feledjük, elmaradt mérkőzést játszunk, minden szalmaszálba kapaszkodnunk kell, minden ponttal beljebb vagyunk.

    Kit kell leginkább kikapcsolni a zöld-fehérek játékából?
    Tokmac Nguen igen frusztrált volt, amikor legutóbb nem talált be a Puskás Akadémia kapujába… Ő remek játékos, az elmúlt fél évben a Fradi összes meccsét láttam, tudom azt is, Tokmac Nguen mire lehet képes. A játékosaim is tudják, kikre kell nagyon odafi gyelni, de külön nem emeltem ki senkit a taktikai értekezleten. Ezzel nem mondok nagyot, de a védekezésre oda kell figyelnünk, legutóbb az MTK ellen hátravittem a védelem közepébe Oláh Bálintot, aki remekül futballozott. Kemény, határozott labdarúgó, egyfajta taktikai döntés is volt, hogy a többi belső védőm kapjon némi konkurenciát. Kapják össze ők is magukat, senkinek sincs bérelt helye nálam.

    A Fradival szerzett bronzérme megvan még?
    Hogyne lenne! – vágta rá Csizmadia Csaba, a Budafok vezetőedzője, aki 2011-ben a Ferencváros játékosaként a dobogón végzett csapatával.
    Hol tartja?
    Kónyban, a családi házunkban. A többi ereklyémmel együtt őrzöm, eddig ide-oda pakolgattam őket a szobában, nemrégen alakítottam ki a medáliáknak, trófeáknak külön helyet. A Ferencvárossal szerzett bronzérem mellett ott van a Videotonnal szerzett Magyar Kupa-aranyérem vagy éppen a Mattersburggal megnyert kupadöntő után járó érme is. Szép emlékek ezek.

    A produkció olyannyira jól sikerült, hogy a játékos hétvégén Felcsúton bemutatkozhatott az NB I-ben. „Örültem a lehetőségnek. A mester azt kérte, hogy játsszak, úgy, ahogy szoktam, én pedig amikor pályára kerültem, igyekeztem a lehető legjobbamat nyújtani. A találkozó után sok gratuláló üzenetet kaptam közösségi oldalakon. A szüleimet rögtön a találkozó felhívtam, nagyon örültek, és büszkék voltam rám, ha lesz rá lehetőség, mindenképpen megünnepeljük együtt is bemutatkozásomat. A folytatásban az lesz a célom, hogy többször pályára léphessek az NB I-ben az első csapattal.”

    „Nagyon gyorsan történt minden az elmúlt – nyilatkozta a fradi.hu-nak Redzic Damir. – Azt gondolom, hogy a második csapatban nyújtott őszi teljesítményemmel hívtam fel magamra a fi gyelmet. Amikor megtudtam a hírt, hogy én is az első csapattal kezdhetem meg a téli felkészülést a spanyolországi Marbellán, nagyon boldog voltam. Szerettem volna bizonyítani az edzőtábor és megmutatni, hogy mire vagyok képes.”

    A Puskás Akadémia ellen életében először lépett pályára az NB I-ben a 17 esztendős Redzic Damir. A Ferencváros tehetségét Szerhij Rebrov vezetőedző a 81. percben küldte pályára, ezzel a fi atal játékos átesett a tűzkeresztségen. A magyar édesanyától és bosnyák édesapától származó labdarúgó remek őszt produkált, az FTC NB III-as csapatában mérkőzésen hét gólt szerzett, ennek is köszönhette, szakmai stáb magával vitte a téli spanyolországi túrára.

    Nem pihenhet sokat az éllovas Ferencváros, szerdán 20 órától újabb elmaradt bajnokiját kell pótolnia, ezúttal Budafokon. A 2021-es évet pocsékul kezdő zöld-fehérek idei harmadik tétmeccsükön az első győzelmükre hajtanak.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A BUDAFOK–FTC NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ