2021.III.14. Ferencváros – Paks: 5-2

Gólzáporos meccsen fordított és nyert a Fradi a Paks ellen

Otthon tartotta a három pontot a Ferencváros, hiába szerzett vezetést Bognár György csapata.
Büntetőből lőtt gyors gól után megszerezte a vezetést a Paks a Ferencváros otthonában az NB I 26. fordulójában, de még az első félidőben egyenlítettek a zöld-fehérek, majd a folytatásban fordítottak és fölényes győzelmet arattak, a vendégek már csak szépíteni tudtak. 5–2


Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: — A Paks stabil csapat, tisztában vagyunk az erősségeivel. Nemrég a Fehérvár ellen kétgólos hátrányból egyenlített, tehát egy pillanatig sem szabad leírnunk. Abból sem indulhatunk ki, hogy a jelenlegi idényben idegenben és otthon is mi győztünk az egymás elleni bajnokikon. A feladat egyértelműen az, hogy vasárnap mi irányítsuk a játékot. A játékosaim motiváltak, fontos, hogy győzelemmel tudjuk megőrizni, vagy akár növelni a pontelőnyünket a válogatott szünet előtt. Hazai pályán nem lehet más a célunk, mint megszerezni mindhárom pontot.

ifj. Bognár György: — Vannak hiányzóink, de szerencsére tudjuk pótolni őket. Akik kevesebbet játszottak eddig, azok ma bizonyítani akarnak.

A mérkőzés:

Ferencváros — Paks: 5-2 (1-1)
Groupama Aréna, 17:00. Zártkapus mérkőzés.
Vezette: Karakó Ferenc (asszisztensek: Tóth II. V., Szert; alapvonali jv.: Andó-Szabó, Németh Á.; tartalékjv.: Horváth Z.)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Mmaee, Civic (Heister, 86.) — Laidouni, Somália — Zubkov (Mak, 46.), Nguen (Sigér, 78.), Uzuni (Gera Dán., 81.) — Boli (Baturina, 78.)
kispad: Bogdán, Vécsei, Dvali, Skvarka
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Paks: Rácz G. — Vági, Lorentz (Bertus, 34.), Gévay (Szendrei Á., 75.), Tamás O., Szabó J. — Papp K., Bognár I., Szabó B. (Ádám, 46.) — Sajbán Máté (Nagy R., 62.), Hahn (Kulcsár D., 62.)
kispad: Hegedüs L., Szakály D.
vezetőedző: az eltiltott Bognár György helyett ifj. Bognár György ült a kispadon

Gól: Laidouni (22.), Uzuni (49. – 11-esből), Mak (62.), Boli (75.), Baturina (89.) illetve Hahn (2.), Szendrei Á. (88.)
Sárga lap: — illetve Szabó B. (43.), Gévay (56.)

Böde Dániel ellenfélként a Groupama Arénában – kétségtelenül jól hangzott a mondat, ám a Ferencváros korábbi közönségkedvence combhajlító-izom sérülése miatt ezúttal nem került be a paksiak meccskeretébe. A tolnaiak mindenesetre az eltiltott Bognár György, és a hiányzó csapatkapitány hiánya miatt sem keseregtek, és már a 2. percben vezetést szereztek: Lovrencsics Gergő szabálytalansága után büntetőhöz jutottak a vendégek, s a gólkirályi címre hajtó Hahn János nem kegyelmezett (0–1).

Más kérdés, hogy hátrányban hamar rákapcsolt a Ferencváros, nagyon beszorította ellenfelét, és mivel a vendégek kontrái pontatlanok voltak, érezni lehetett, hogy csak idő kérdése az egyenlítés. A hazai gól végül Aissa Laidouni fejese után született meg (1–1), és bár továbbra is az FTC maradt lendületben, a szünetig annak ellenére sem sikerült újabb gólt szereznie, hogy két találkozó megnyerésére is elegendő helyzetet dolgozott ki. Zubkov szabadrúgása centikkel kerülte el a bal felső sarkot, Uzuni remek centerezése után Nguen az ötösről lőtt a bal sarok mellé, majd az első játékrész lezárásaként Szabó János mentett a gólvonalról a Ferencváros ukrán támadójának újabb kísérlete után.

Eközben a vendégek vezetőedzőjét helyettesítő ifjabb Bognár Györgynek kényszerűségből kellett változtatnia az első félidőben, Lorentz Mártonnak ugyanis kifordult a bal bokája, így nem tudta folytatni a meccset.

A második félidő úgy kezdődött, ahogy az első: tizenegyessel. Ezúttal Boli lekönyöklése miatt a hazaiak jutottak  büntetőhöz, és mivel az albán válogatott támadó, Myrto Uzuni nem hibázott, már a listavezetőnél volt az előny (2–1).

A 60. percben úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, Bognár István labdavesztése után Boli tálalt remekül a csereként pályára lépő Róbert Mak elé, aki nem hibázta el a ziccert, és a bal alsó sarokba gurított (3–1).

Bár a Paks Nagy Richárd becserélése után némileg aktívabb lett, a hazaiak továbbra is kézben tartották a meccset, és miután Franck Boli néhány mutatós cselt követően az ötös bal sarkáról a bal alsó sarokba belsőzött, végképp nem maradt kérdés a hátralévő negyedórát illetően (4–1). Az utolsó percekben Szendrei Ákos góljára Roko Baturina válaszolt, az 5–2-es végeredményt a Ferencváros horvát csatára állította be.

A Ferencváros összességében magabiztos futballal tartotta otthon a három pontot, és újabb lépést tett a bajnoki cím felé.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

SZERHIJ REBROV, az FTC vezetőedzője: – Nagyon örülök annak, hogy gyorsan reagáltunk a tizenegyes után. Az első félidő első 20-30 perce nehéz volt, de láttam a fiúkon a motivációt. Fontos három pontot szereztünk kezdte értékelését a szakember, majd kérdésre válaszolva a csapat motivációjáról, majd a válogatott szünetről és a télen érkezett új játékosokról is beszélt.

„Nehéz időszakot élünk. Egy éve szurkolók nélkül játszunk és most nem mindig a futball az első a mindennapokban, hiszen a játékosok, a családjaik is problémákkal küzdhettek. Nehéz minden egyes meccsen a szurkolók jelentette motiváció nélkül pályára lépni. Viszont a 13 pontos előnynek köszönhetően idézőjelesen egy-két pont elvesztése is belefér. Ugyanakkor nagyon örülök, annak, hogy a mai keretünkből tíz válogatott játékos is van, akik a szövetségi kapitányaiknak is bizonyítani tudnak. A válogatott szünetre gyakorlatilag hat játékosunk marad, akikkel dolgozhatunk, így együtt fogunk majd edzeni az U19-es csapattal, de a játékosoknak jut ideje a pihenésre is, hogy együtt lehessenek a családjaikkal, utána pedig természetesen 100 százalékos erőbedobással készülünk majd a Budafok elleni mérkőzésre. Ami az új játékosokat illeti, kell egy kis idő a beépüléshez, de például Samy Mmaeen szerintem azt lehetett látni, hogy most magabiztosabban játszott, mint korábban.”

A szakember Olekszandr Zubkov lecseréléséről és az elmúlt meccsek tizenegyeseiről is beszélt, amelyeket a csapata ellen ítéltek.

„Sok büntetőt ítéltek ellenünk az elmúlt hetekben, nem jó, hogy öt meccs alatt ez ennyiszer előfordult, ezzel a helyzettel kezdenünk kell valamit. Olekszandr Zubkov a combját fájlalta, remélhetőleg nem súlyos a sérülése, ám ez pontosabban majd csak a következő napokban fog kiderülni.”

IFJ. BOGNÁR GYÖRGY, a PAKSI FC másodedzője (id. Bognár György eltiltás miatt nem ülhetett le a kispadra): – Jól kezdtük a mérkőzést, rögtön az elején egy büntetőből vezetést szereztünk, aztán számítottunk rá, hogy a Fradi dominálni fog, ezért kicsit mélyebben húztuk meg a védekezési vonalunkat, mint általában szoktuk. Az első negyvenöt perc után úgy jöttünk be az öltözőbe, hogy ebből egy döntetlenszagú mérkőzés is lehet. A második játékrészben viszont saját magunknak tettük nehézzé a találkozót, erre jött még rá az is, hogy az FTC azért ebből a mezőnyből minőségileg igencsak kiemelkedik. Nem volt elég agresszív a középpályánk – ez egyébként mindkét félidőre igaz –, nem szereztünk sok labdát, ha pedig mégis, azonnal vissza is adtuk még a saját térfelünkön. Ezen hibáinkat a Ferencváros pedig úgy ki tudta használni, hogy helyzeteket alakított ki.

Hosszúra nyúlt Róbert Mak gólcsendje. A Ferencváros szlovák válogatott támadója klubszinten 2019. szeptember 25-én a Zenit színeiben szerzett gólt Orosz Kupa-mérkőzésen, amelyet másfél év elteltével a Paks elleni találata követett.

„Rendkívüli boldogságot éreztem, amikor áthaladt a labda a gólvonalon, hiszen ez volt az első, tétmérkőzésen szerzett gólom a Ferencvárosban – mondta lapunknak Róbert Mak, az FTC harmadik gólját szerző játékosa.  – Örülök, hogy segítségére voltam a csapatnak, remélem, hogy a jövőben gyakrabban átélhetem ezt az érzést. Önbizalomhiányban nem szenvedtem a gólszünet miatt. Hat gólpasszt adtam eddig a bajnokságban, és támadó szellemű játékosként legalább akkora öröm az előkészítésből kivenni a részem, mint amikor magam vagyok eredményes. Az egyéni mutatóimnál is fontosabb, hogy megkoronázzuk a kiváló idényt, és mihamarabb lezárjuk a bajnokságot. Motiváltan vetjük bele magunkat a hajrába, hiszen ha a következő két mérkőzésünket megnyerjük, megvédjük a címünket.”

A harmincéves labdarúgó tavaly szeptember végén csatlakozott a zöld-fehérekhez, s bár mindeddig nem vált alapemberré, az jól látható, hogy nagy segítségére lehet az együttesnek, ha formába lendül. Az idényben tizenöt bajnokin összesen 516 percet töltött a pályán, ám a kevés játékidő ellenére már hét pontja van a kanadai táblázaton. Több gól és gólpassz állhatna a neve mellett, csakhogy…

„A spanyolországi edzőtábor jól sikerült, ám a koronavírus-járvány engem sem kímélt, megbetegedtem. Egy hónapig nem edzettem, ezután nehéz volt felvenni a fonalat. Keveset játszottam ebben az évben, nehéz időszak van mögöttem. Az MTK ellen kihagyott tizenegyesem is bosszantott, de remélem, a Paksnak rúgott gólom lendületet ad. Szeretném bizonyítani, a pályán van a helyem.”

A 26. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA (1–3–4–3): Malenica (Diósgyőr) 7 – Varju (MTK) 6, Mmaee (Ferencváros) 6Katanec (Mezőkövesd) 6 – Slagveer (Puskás Akadémia) 7, Knezevic (Puskás Akadémia) 7, Cseri (Mezőkövesd) 7, Schön (MTK) 6 – Croizet (Újpest) 7, Boli (Ferencváros) 7, Beridze (Újpest) 7

A FORDULÓ JÁTÉKVEZETŐJE: Erdős József (9) (Újpest–Kisvárda Master Good) – Király Krisztián, Huszár Balázs, Zierkelbach Péter, Szilasi Szabolcs

A FORDULÓ JÁTÉKOSA: Yohan Croizet (Újpest) 7

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Paks hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2021.III.14. Ferencváros – Paks: 5-2 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+3.

    PERC
    VÉGE!!! GÓLGAZDAG MECCSEN 5–2-RE NYERT A FERENCVÁROS A PAKS ELLEN. KÖSZÖNJÜK MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET, ÖSSZEFOGLALÓNKAT ITT OLVASHATJÁK HAMAROSAN.

    90+3.

    PERC
    Bognár István próbálkozott távolról, de nem volt pontos a lövés.

    90+3.

    PERC
    Még mindig támad a Paks.

    90+1.

    PERC
    3 perc a ráadás!

    89.

    PERC
    GÓL! Laidouni önzetlen passza után Baturina a 16-os vonaláról a bal alsóba lőtt. 5–2

    87.

    PERC
    GÓL! Szendrei szépített. Hosszú indítás után tudott bejutni a hazai 16-oson belülre, majd a hosszúba gurított, hiába volt mellette Heister. 4–2

    87.

    PERC
    Sigér a paksi 16-oson belül vesztette el a labdát.

    85.

    PERC
    CivicHeister
    83.

    PERC
    Lovrencsics lépett oda Ádám Martinnak.

    83.

    PERC
    Lövések a két oldalon: 7–3.

    82.

    PERC
    Nem látszik a paksiak játékában az átütőerő.

    81.

    PERC
    UzuniGera
    78.

    PERC
    BoliBaturina
    77.

    PERC
    NguenSigér
    75.

    PERC
    GÓL! Boli egyedül indult meg a bal oldalon, és a 16-oson belülre jutva az ötösnél a hosszú sarokba terelte a labdát. 4–1

    75.

    PERC
    Védőt hozott le támadóért a Paks.

    74.

    PERC
    GévaySzendrei
    74.

    PERC
    Kényelmesen járatja a labdát a Fradi.

    72.

    PERC
    Folytatódik a meccs.

    72.

    PERC
    Mmaee a földön. Ápolják.

    71.

    PERC
    Ismét Nagy Richárd villant egyet, de ezúttal nem volt erő a lövésében, amelyet a 16-osnál eresztett meg.

    68.

    PERC
    Micsoda védés! Nagy Richárd vállalkozott lövésre távolról, középen, a jobblábas labda a bal felső felé ment, Dibusznak vetődnie kellett.

    67.

    PERC
    A tolnai csapat egyáltalán nem muzsikál valami fényesen idegenben (2 diadal, 5 iksz, 5 vereség), egyedül a DVTK-t előzi meg a vendégtabellán, ráadásul házon kívül a legtöbb gólt kapta a mezőnyben, 30-at.

    67.

    PERC
    A Ferencváros a legnagyobb gólkülönbségű győzelmét (5–0) a Paks ellen aratta ebben a kiírásban, bár hozzá kell tenni, hogy a tolnaiak a koronavírusos megbetegedések miatt eléggé tartalékosan álltak ki a szeptemberi Üllői úti összecsapásra. A Paks halasztani szeretett volna, a Fradi azonban ehhez nem járult hozzá. A zöld-fehérek az eddigi 25 forduló alatt máskor nem tudtak egy meccsen legalább ötször betalálni.

    64.

    PERC
    SajbánNagy
    63.

    PERC
    HahnKulcsár
    62.

    PERC
    GÓL! Paksi labdavesztés után gyors kontrával tudott megindulni a Fradi, Boli a 16-oson belül önzetlenül passzolta a labdát a bal oldalon érkező Maknak, aki nem hibázott, és belőtte a harmadik hazai gólt. 3–1

    60.

    PERC
    Szabadot lőtt Bognár István a bal oldalról, de felszabadítottak a hazai védők.

    59.

    PERC
    Boli ment neki egy lesnél az imént a kapufának. De nem sérült meg.

    57.

    PERC
    Szabadrúgás 18 méterről, jó szögből a Fradinak. Mak emelt be, de Somália nem tudott hozzáérni a hosszúnál.

    56.

    PERC
    Gévay volt szabálytalan Tokmackal szemben. Ezért besárgult.

    55.

    PERC
    Szabó János letarolta Bolit. Szabad a Fradinak.

    55.

    PERC
    Lassított a Ferencváros a tempón.

    53.

    PERC
    Vági ívelt be jobbról, Ádám Martin fejelt középen, aztán megfogta Dibusz a labdát Gévay elől.

    52.

    PERC
    Szabadot rúgott a Paks, Bognár István ívelt be, Dibusz kiöklözte a labdát.

    49.

    PERC
    Uzuni magabiztosan lőtt a kapu bal oldalába, hiába érezte az irányt Rácz. Fordít a Fradi. 2–1

    49.

    PERC
    Tamás Olivér a fejét fájlalja, ápolni kell.

    48.

    PERC
    Bolinak nyúlt oda Tamás Olivér, mikor fejelt a zöld-fehérek csatára a kapu előtt.

    48.

    PERC
    Tizenegyes!!! Most a Fradi javára.

    46.

    PERC
    FOLYTATÓDIK A MECCS. A MÁSODIK FÉLIDŐT A PAKS KEZDTE.

    FÉLIDŐ

    Mindkét oldalon volt csere a szünetben.

    FÉLIDŐ

    SzabóÁdám
    FÉLIDŐ

    ZubkovMak
    FÉLIDŐ

    Hahn Jánosnak a mai találata a 14., Laidouni egyenlítő gólja a 2. ebben a bajnokságban.

    FÉLIDŐ

    Gólszerzési kísérlet: 8–2, kaput eltaláló lövés: 4–1 az első félidőben.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Továbbra is a paksiak mérkőzései a leggólgazdagabbak, összesen 97 találat esett eddig a meccseiken.

    FÉLIDŐ

    VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK. FERENCVÁROS–PAKS: 1–1. MARADJANAK VELÜNK, FOLYTATJUK A SZÜNET UTÁN!

    45+1.

    PERC
    Fel tudott szabadítani a Paks.

    45+1.

    PERC
    1 perc a ráadás.

    45+1.

    PERC
    Ismét Zubkov emelte be, a paksi védelem szögletre mentette a labdát. Ez már a 9. hazai szöglet.

    45.

    PERC
    Zubkov beemelte a labdát a sarokról, Bognár István meg kicsúsztatta.

    44.

    PERC
    Zubkov lövését sarokkal szögletre mentette Szabó János.

    43.

    PERC
    Szabó Bálint taktikai faultolt. Ezért kapott sárgát.

    42.

    PERC
    Laidouni sodorta el Sajbánt középen.

    42.

    PERC
    Zubkov szerzett lesgólt fejjel. Marad az 1–1.

    41.

    PERC
    A Fradi járatja most a labdát hátul.

    39.

    PERC
    Bognár István tekerte be 17 méterről jobbal, fölé pattant középen Szabó János fejese után. Itt is kimaradt egy gólhelyzet.

    38.

    PERC
    Szabadrúgás a vendégeknek a Fradi 16-osánál, a saroknál.

    37.

    PERC
    A Paks áttért a négyvédős rendszerre.

    36.

    PERC
    Lorentzet bokasérülés miatt kellett lecserélni.

    35.

    PERC
    Uzuni megindult a bal oldalon, miután megmentett egy labdát Zubkov, és továbbpasszolt neki, majd a középen tisztán érkező Tokmacnak gurított Uzuni. Tokmac azonban célt tévesztett a hosszúnál. Nagy helyzet maradt ki.

    33.

    PERC
    LorentzBertus
    32.

    PERC
    Zubkov mellé tekerte.

    32.

    PERC
    Bolival szabálytalankodott Gévay, de most a paksi 16-osnál. Szabadrúgás a házigazdának tökéletes szögből.

    31.

    PERC
    Bognár István ívelte be a labdát, de lefújta a játékot a játékvezető, Gévay megrúgta Laidounit középen. Szabad kifelé.

    30.

    PERC
    Szöglet a másik oldalon.

    30.

    PERC
    Boli lőtt kapura középen, 17 méterre a kaputól, de kivágódott a kapu mellett a labda.

    29.

    PERC
    Beszorult a Paks.

    29.

    PERC
    A szögletet követően Civic beadása után Boli középen kapura lőtte a labdát, de lesen volt az ötös közelében.

    28.

    PERC
    Újabb szöglet. Ezúttal Gévay mentett.

    27.

    PERC
    Zubkov jobb szélről érkező beadását követően Lorentz szögletre ment Uzuni elől.

    26.

    PERC
    A Ferencváros birtokolja többet a labdát.

    25.

    PERC
    Böde ma sérülés miatt nem játszik a paksi oldalon.

    22.

    PERC
    GÓL! Egyenlít a Fradi! Uzuni szöglete után Civic bal oldalról beívelte a labdát, majd Laidouni középen a bal felsőbe fejelt. 1–1

    22.

    PERC
    Lovrencsics próbálkozott távoli lövéssel, Rácz szögletre tolta a labdát.

    21.

    PERC
    Szabálytalanságok száma: 3–3.

    20.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    20.

    PERC
    Az FTC hazai mérlege 10 siker, 1 döntetlen és 1 vereség, ez kimagaslóan a legjobb az NB I-ben. A zöld-fehérek még mindig csak négy gólt kaptak otthon eddig a bajnokságban, egynél többet egy alkalommal sem.

    19.

    PERC
    Uzuni adta be megint a labdát, ezúttal Ráczé lett.

    19.

    PERC
    Tamás Olivér mentett szögletre egy ferencvárosi beadás után.

    17.

    PERC
    Tamás Olivérnek is beszorult a levegő imént egy lövésnél, őt is meg kellett mozgatni.

    16.

    PERC
    Uzuni tekerte be, Zubkov középen kisebb kavarodás után lőtt, de végül felszabadítanak a vendégvédők.

    15.

    PERC
    Civic kiharcolt egy szögletet a bal oldalon. Szögletarány: 2–0.

    14.

    PERC
    Zubkov rúgta a szabadot középen ballal, a labda a kapu fölé vágódott.

    13.

    PERC
    Gévay rúgta fel Laidounit a paksi kaputól 25-26 méterre.

    12.

    PERC
    Szabó Bálint megrúgta Bolit. Szabad a Fradinak.

    12.

    PERC
    Újabb les. Megint jöhetnek a tolnaiak.

    11.

    PERC
    Nemigen tud a paksi gárda kijönni a saját térfeléről.

    10.

    PERC
    Újra az FTC-nél a labda.

    10.

    PERC
    Laidouni szabálytalankodott. Paksi szabadrúgás 40 méterre a ferencvárosi kaputól.

    9.

    PERC
    A Fradi hamar visszaszerzi a labdát.

    8.

    PERC
    Les. Jöhetnek a paksiak kifelé.

    8.

    PERC
    Labdaejtéssel folytatódik a meccs. A Fradié a labda.

    8.

    PERC
    Ráczot ápolják. Valószínűleg beszorult a levegő neki imént, a lövésnél.

    7.

    PERC
    Uzuni egy kiugratási kísérlet után Tokmachoz passzolt, és az ötös közelében tudott kapura lőni, Ráczot mellbe lőtte. Szöglet.

    6.

    PERC
    Lovrencsics jobb szélről érkező beadásából Uzuni középen kapura fejelt, de Rácz jól helyezkedett, és megfogta a labdát.

    5.

    PERC
    Hahn 2016-ban, amikor a Paks legutóbb nyerni tudott a Fradi otthonában, szintén gólt szerzett.

    4.

    PERC
    Kezezett Boli, szabadrúgás kifelé a paksi 16-osnál.

    2.

    PERC
    Hahn a bal felsőbe lőtte a labdát, Dibusz a másik oldalra vetődött. Vezet a Paks!!! 0–1

    1.

    PERC
    Tizenegyes!!! Lovrencsics elhúzta Sajbán lábát a 16-oson belül!

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MECCS. A FRADI KEZDTE A JÁTÉKOT.

    A Fradi zöld-fehérben, a Paks tiszta fehérben játszik.

    Ifjabb Bognár György ül ma a paksi kispadon az eltiltott Bognár György helyett. A vezetőezdő fia jó játékot vár: “Vannak hiányzóink, de szerencsére tudjuk pótolni őket. Akik kevesebbet játszottak eddig, azok ma bizonyítani akarnak.”

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    50–50 gólt szerzett mindkét csapat a szezonban, de míg a Paksnak 47 kapott gólja van, a Ferencvárosnak csak 16.

    A mérkőzés zárt kapus a Groupama Arénában, a meccset Karakó Ferenc vezeti.

    Sérültek: Botka a Fradinál, Balogh Balázs, Windecker és Szélpál a Paksnál.

    A Paks vezetőedzője, Bognár György a március 6-ai, Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzés kilencvenharmadik percében kapott sárga lapos figyelmeztetést, majd pirosat. Emiatt 5 meccses eltiltást kapott. Erről bővebben ITT olvashatnak.

    Szerhij Rebrov, a Fradi mestere győzelmet vár csapatától: “A Paks stabil csapat, tisztában vagyunk az erősségeivel. Nemrég a Fehérvár ellen kétgólos hátrányból egyenlített, tehát egy pillanatig sem szabad leírnunk. Abból sem indulhatunk ki, hogy a jelenlegi idényben idegenben és otthon is mi győztünk az egymás elleni bajnokikon. A feladat egyértelműen az, hogy vasárnap mi irányítsuk a játékot. A játékosaim motiváltak, fontos, hogy győzelemmel tudjuk megőrizni, vagy akár növelni a pontelőnyünket a válogatott szünet előtt. Hazai pályán nem lehet más a célunk, mint megszerezni mindhárom pontot” – nyilatkozta a fradi-hu-nak.

    A Paks háromfordulós nyeretlenségi sorozatban van (2 iksz, 1 vereség), a legutóbbi két bajnokiját az utolsó negyedórában tudta döntetlenre menteni – a Fehérvár ellen két-, a Kövesddel szemben egygólos hátrányból.

    A Ferencváros immár sorozatban tíz bajnokiján nem szenvedett vereséget – 5 diadal, 5 döntetlen – , a Mezőkövesdé (12) után ez a második leghosszabb aktív veretlenségi széria a bajnokságban.

    Az FTC ukrán vezetőedzője, Szerhij Rebrov még veretlen a Paks ellen (6 győzelem, 1 döntetlen). A gólkülönbség 24–3, a tolnaiak csupán a legutóbbi két paksi meccsen találtak be a fővárosi zöld-fehéreknek, akik mindig legalább két góllal verték meg őket.

    A Paks eddig 15 alkalommal látogatott a Ferencváros otthonába (vagy az ideiglenes otthonul szolgált Puskás Ferenc Stadionba), és ugyan csak egyszer (2016 őszén) győzött, de a mérkőzések több mint felén, 8 találkozón ponttal távozott.

    A Paks lassan négy éve, 2017. április 12-én tudta legutóbb legyőzni az FTC-t, azóta nyeretlen ellene (4 döntetlen, 7 vereség).

    Eddig 29 élvonalbeli mérkőzést játszott egymással a két csapat, a mérleg 15–10–4 a Ferencváros javára.

    Az FTC a tabella élén, 58 pontja van, vendége, a Paks 34 ponttal a hetedik.

    KÖSZÖNTJÜK KEDVES OLVASÓINKAT! HAMAROSAN ELKEZDJÜK A FERENCVÁROS–PAKSI FC MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉT AZ NB I 26. FORDULÓJÁBÓL. TARTSANAK VELÜNK!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső