2021.III.2. Ferencváros – DVTK: 1-0

A Ferencváros visszavágott a Diósgyőrnek

A zöld-fehérek újabb ugrást tettek a címvédés felé, az utolsó helyen álló DVTK-nak nagyon kellett volna a pont.
A labdarúgó NB I 24. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Diósgyőri VTK-t, Franck Boli góljával.


Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: — A DVTK ellen mindig nehéz játszani, ezt láthattuk a két csapat utolsó bajnokiján, amikor hiába dolgoztunk ki több helyzetet, nem tudtunk élni velük, és a végén ők szereztek gólt, amivel megnyerték a meccset. Szeretnénk visszavágni ezért a vereségért, de nem lesz könnyű dolgunk. Minden játékosomtól maximális koncentrációra lesz szükség, hogy jó eredményt érjünk el. Az ellenfelünknél új vezetőedző ül a padon, akivel kapcsolatban kevesebb információ áll a rendelkezésünkre, hogy felkészülhessünk belőle. Emellett a DVTK játékosai is jó emlékeket őriznek a legutóbbi, ellenünk lejátszott meccsről, épp ezért nagy önbizalommal fognak pályára lépni ellenünk. Ellenfelünk minden meccsen azért lép pályára, hogy elkerülje a kiesést, ami még veszélyesebbé teszi őket. Nehéz összecsapás vár ránk kedden este. 

Zoran Zekic: — Elsősorban azért működött a taktika [szerk: a legutóbbi FTC elleni mérkőzésen], mert úgy küzdött a csapat, mintha az életéért harcolt volna. Védekezésben most is ugyanazt a küzdőszellemet és kompakt helyezkedést várom a csapattól, mint januárban. Támadásban viszont lehetőség szerint többet, mert csak a múltkorinál gyorsabb, és kapura veszélyesebb játék vezethet sikerre. Azonban ne feledjük, az FTC egy jó csapat, nem csak a kedd esti mérkőzés, hanem az egész bajnokság elsőszámú esélyese.

A mérkőzés:

Ferencváros — DVTK: 1-0 (0-0)
Groupama Aréna, 20:00. Zártkapus mérkőzés.
Vezette: Berke Balázs (asszisztensek: Georgiou, Horváth R.; alapvonali jv.: Solymosi, Csonka; tartalékjv.: Huszár)

Ferencváros: Dibusz — Botka (Wingo, 7.), Blazic, Mmaee (Dvali, 67.), Heister (Civic, 46.) — Haratin, Laidouni — Uzuni (Sigér, 84.), Nguen (Haraisvili, 67.), Zubkov — Boli
kispad: Bogdán, Lovrencsics G., Mak, Baturina, Gera D., Isael, Skvarka
vezetőedző: Szerhij Rebrov

DVTK: Malenica — Grgic, Milovic, Hegedűs J., Pikk — Drazic, Márkvárt, Zivulic (Roshi, 79.), Max (Suljic, 82.), Ivanovski — Grozav
kispad: Antal, Sesztakov, Szűcs K., Memolla, Karan, Iszlai
vezetőedző: Zoran Zekic

Gól: Boli (77.)
Sárga lap: Laidouni (84.) illetve Milovic (59.), Márkvárt (68.), Hegedűs J. (90.)
Kiállítva: Hegedűs B., a Diósgyőr technikai vezetője (90+1.)

Amikor megjelentek az összeállítások, azt kutattuk izgatottan, hogy Suljic vajon ott van-e a diósgyőri csapatban. Emlékezetes, alig több mint egy hónappal ezelőtt, január 20-án a piros-fehérek bosnyák-magyar kettős állampolgárságú labdarúgója különös szerepet játszott ebben a párosításban: a 84. percben lépett pályára csereként a Groupama Arénában, egy perc múlva gólt – mint később kiderült, győztes gólt – szerzett a Ferencváros ellen, majd a 89. percben lecserélte őt Zoran Zekic vezetőedző. A játékos azonban ezúttal is hiányzott a kezdőcsapatból, talán megint aranytartaléknak szánta őt a horvát szakvezető.

Azért is érdemes emlékezetünkbe idézni azt a meccset, mert akkor is a listavezető fogadta a sereghajtót (most is ez volt a helyzet), s mivel csak néhány hét telt el azóta, senki sem hivatkozhatott a papírformára.

Szerhij Rebrov, a hazaiak mestere már korán változtatni kényszerült. Noha az első percekben nagy rúgást kapott a bokájára Laidouni, sokáig feküdt is a földön, ezért amikor a 7. percben cserét jelzett a Ferencváros, arra lehetett számítani, a légiós jön le, ám kiderült, hogy közben Botka is megsérült, így ő hagyta el a pályát.

Két játékrendszert kombinált a Diósgyőr a mérkőzésen: három csatárral kezdett, de amint a zöld-fehérekhez került a labda, nyomban átállt 4–5–1-es szisztémára, ám olykor – például az FTC labdakihozatalaikor – elöl maradt mind a három támadó. Inkább a Ferencvárosnál volt a labda, de mégsem tudta nyomás alá helyezni a borsodi együttest, meglepően bátran játszottak a vendégek, akik olykor formás támadásokat építettek fel, percekre megvetették a lábukat az ellenfél térfelén, és a tizenhatosuk előtt is adogattak.

A játék sokáig tulajdonképpen a két büntetőterület között zajlott, a mérkőzés első kapura lövésére a 33. percig kellett várni, amikor Nguen labdáját kellett védenie Malenicának. Szokatlan hibák is tarkították a mérkőzést, öt percen belül mindkét csapattal előfordult, hogy szabálytalanul dobta be a labdát, így az ellenfél hozhatta játékba.

Óriási FTC-helyzettel kezdődött a második félidő: Zubkov lövését védte bravúrral Malenica, a kipattanó labda Uzuni elé került, aki középről, tíz méterről nem találta el a kaput.

A szünet utáni első negyedórában már nyoma sem volt a kiegyensúlyozott játéknak, a Ferencváros egyértelműen beszorította a kapuja elé a Diósgyőrt, a vendégek csak nagyon ritkán tudtak kiszabadulni, de még ilyenkor sem volt esélyük arra, hogy végigvigyenek egy kontratámadást, mert a próbálkozásaik nagyon korán elhaltak, és gyorsan visszakerült a labda a térfelükre.

A hazai helyzetek is elkezdtek szaporodni: jobbról Nguen, balról Civic jutott be a védővonal mögé, ám egyikük sem tudta pontosan középre adni a labdát, így ezeket is megúszta a Diósgyőr. A 66. percben viszont végig tudott vinni egy ellentámadást a DVTK, és ez a meccs legérdekesebb jelenetét eredményezte: Ivanovszki ugyan Dibuszba lőtt ziccerben, de a kipattanót fektében kis híján a saját kapujába küldte Wingo, nem sokkal ment fölé a labda. Aztán a Ferencváros rohamai fokozatosan erőtlenedni kezdtek, és a 76. percben újabb kontrát tudott vezetni a Diósgyőr, ezúttal Márkvárt talált be – majdnem…

Amikor már úgy tűnt, hogy a vendégek magukra találtak, s reménykedhetnek a pontszerzésben, Franck Bolit középen sok próbálkozás után megtalálta egy jó beadás, az elefántcsontparti csatár pedig fejjel megszerezte a vezetést az FTC-nek – és ezzel meg is nyerte csapatának a találkozót.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A DVTK trénere, Zoran Zekic úgy érezte: csapata jobban játszott, mint amikor győzött nemrég a Ferencváros otthonában, mégis kikapott.

„Kompaktak voltunk, agresszívan védekezünk, két százszázalékos helyzetünk is volt, sajnos ezeket kihagytuk, és a Ferencváros van olyan jó csapat, hogy megbüntesse ezt, így vereséget szenvedtünk.”

A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov a győzelem után tréfás kedvében volt.

„Minden nap sajtótájékoztatókkal töltjük az életünket, annyira sok meccset játszunk. Az újságírók változnak, de én mindig itt ülök. Gratuláció jár a csapatomnak, hiszen az MTK ellen az első félidőben játszottunk jól, a másodikban pedig kaptunk két gólt. Ma az elsőben voltunk rosszabbak, de a szünet után már abszolút látszott a motiváció a fiúkon.”

Az ukrán tréner kérdésre válaszolva hozzátette: az ellentétes félidőknek szerinte az ellenfél játéka az oka, most például a Diósgyőr elfáradt a második játékrészre.

Franck Boli: „Tudom, ha Eldar Civicnél a labda, nincs más feladatom, mint a kapu előterében minél jobb pozíciót felvenni. Kerestem a helyet, az üres területet. Eldarnak nagyon jó bal lába van, a beadásai egyszerűen remekek, edzésen is sokszor találja meg a labdával a fejemet. Nyugodtan mondhatom, a keddi is begyakorolt figura volt, a tréningeken unalomig ismételjük ezeket a beadásokat és érkezéseket. Szerencsére ismét jókor voltam jó helyen, nekem ez az erősségem a kapu előtt.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVTK hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2021.III.2. Ferencváros – DVTK: 1-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    A zöld-fehérek újabb lépést tettek a címvédés felé, az utolsó helyen álló DVTK-nak nagyon kellett volna a pont.

    90+4.

    PERC
    Ismét 15 pont az előnye az élen a Fradinak, marad utolsó a DVTK.

    90+4.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+2.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    90+2.

    PERC
    Hegedűs Bence technikai vezető.

    90+2.

    PERC
    Kiáll a vendégkispadról egy személy. Nem tudjuk, ki, de nem Zekic, nem is a csapatorvos.

    89.

    PERC
    Hegedűs János kap sárga lapot, ellökte a jobbon a kontrázó Bolit.

    87.

    PERC
    Haratin passzából Zubkov ballal 21-ről a kapu tetejére nyes.

    86.

    PERC
    Ez Suljic 16. meccse a Fradi ellen, az az egy gólja van ellene.

    85.

    PERC
    Suljic 10 meccsén 1 gólt ért el a DVTK-ban: éppen itt, a Groupamában, a Fradi ellen.

    84.

    PERC
    Aissa Laidouni kap sárga lapot reklamálásért.

    84.

    PERC
    Zoran Zekic téli érkezése óta éppen 50 százalékos a Diósgyőr mérlege (3 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség).

    84.

    PERC
    Vendégként a DVTK nevéhez fűződik a második legkevesebb gól (9). Ezzel csak a Mezőkövesdet tudja megelőzni (7) most az NB I-ben.

    84.

    PERC
    A Ferencváros a legutóbbi hét hazai bajnoki mérkőzésén egyszer sem szerzett kettőnél több gólt.

    83.

    PERC
    Uzunit Sigér Dávid váltja, szélső helyett itt meg szűrő.

    82.

    PERC

    82.

    PERC
    Max le, Asmir Suljic be, szűrő helyett szélső.

    82.

    PERC
    Roshi ad be jobbról laposan, jobbal, Haratin ment Ivanovszki elől.

    81.

    PERC
    Wingo passzát kissé jobbról, 12-ről ellövi jobbal Boli, de Malenica jobbra vetődve véd. Majd fogja Zubkov dupla balos beadását is.

    80.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    80.

    PERC
    Középső középpályás helyett szélső.

    79.

    PERC
    Zivulic le, Odise Roshi be.

    78.

    PERC
    Civic bal oldali beadását csak nézi Hegedűs, Boli meg az ötösről a jobb sarokba fejeli a labdát.

    77.

    PERC
    VEZET A FRADI, FRANCK BOLI ezt már nem hibázza el! 1–0!

    77.

    PERC
    HELYZET, de Márkvárt jobbal az ötös jobb sarkáról hiába lőne a bal alsóba, bal lábbal védeni tud Dibusz. Bravúr! De Drazsics csodás passzt tolt jobbról a középpályás elé.

    76.

    PERC
    Fotók: Árvai Károly

    76.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    75.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    74.

    PERC
    Ivanovszki kerül a földre, kicsit lökött rajta csak Laidouni.

    74.

    PERC
    A DVTK az egyetlen csapat az OTP Bank Ligában, amely ebben a kiírásban vendégként még egyszer sem végzett döntetlenre (2 győzelem, 10 vereség). Legutóbb tavaly március 14-én, egy szintén zárt kapus meccsen, Fehérváron (1–1) ikszelt. Viszont érdemes kiemelni, hogy ebben a bajnokságban a két idegenbeli győzelmét az előző pontvadászat első két helyezettje (FTC és Fehérvár) ellen érte el.

    74.

    PERC
    Az FTC hazai mérlege 9–1–1, azaz 28 pont, ez kiemelkedően a legjobb a mezőnyben. A zöld-fehérek otthon mindössze négy gólt kaptak eddig a bajnokságban, egynél többet egyszer sem. A négyből egy a diósgyőri Asmir Suljic nevéhez fűződik.

    74.

    PERC
    A DVTK az előző két fordulóban 4 pontot gyűjtött, így veretlen maradt (3–1-es győzelem Fehérváron, majd 2–2 otthon a Mezőkövesd ellen). Hasonlóra legutóbb a bajnokság elején volt példa (2–1-es siker a Kövesd, majd 1–1 az MTK ellen) – igaz, akkor az FTC elleni mérkőzés elhalasztása miatt mindkétszer hazai pályán játszott a miskolci együttes.

    74.

    PERC
    Civic bal oldali passza után szélről jobbal az oldalhálóba vágja a labdát Wingo.

    73.

    PERC
    Zubkov beadását követően kifejeli a labdát Milovic.

    73.

    PERC
    Zubkov bal oldali beadását Hegedűs mellől ballal hat méterről a bal alsó mellé kanalazza Boli, a védő a földön, ápolás, a bal válla fáj.

    69.

    PERC
    Hegedűs kétszer is nagyot ment fejjel, egyszer a bal sarok és Uzuni, másszor Haratin elől középen.

    68.

    PERC
    Márkvárt Dávid kap sárga lapot Boli ellökéséért.

    67.

    PERC
    Mmaee-t Lasa Dvali váltja. Posztra csere.

    67.

    PERC
    Nguent Giorgi Haraisvili…

    67.

    PERC
    HELYZET, ÖNGÓLHELYZET! Blazic elvét egy kósza indítást, de Ivanovszki jobbal 11-ről nem tudja ellőni a labdát Dibusz mellett, a kipattanót a földön ülve jobbal a léc fölé menti Mmaee!

    65.

    PERC
    Uzuni passzol szépen Civichez, aki ballal ellő a bal alsó mellett az ötös bal sarkára belépve. ZICCER, ISMÉT, HAZAI.

    64.

    PERC
    Nguen jobb oldali beadását elhalássza jobb lábbal Márkvárt Boli elől.

    64.

    PERC
    A Ferencváros a legutóbbi nyolc bajnokiján nem szenvedett vereséget – 4 diadal, 4 döntetlen –, a Mezőkövesd sorozata (10) után ez a második leghosszabb aktív veretlenségi széria most a bajnokságban.

    64.

    PERC
    A DVTK 55 kísérletből csak ötször tudta legyőzni idegenben a Ferencvárost: 1941-ben (0:1), 1972-ben (0–1), 1998-ban (3–4), 2009-ben (0–3-mal igazolták, a 69. percben 1–3-as állásnál félbeszakadt) és 2021-ben (0–1). Házigazdaként 42-szer diadalmaskodtak a zöld fehérek, nyolcszor pedig egy pontot elvittek a diósgyőriek, legutóbb 2017 áprilisában (1–1).

    63.

    PERC
    A 2. fordulóból elhalasztott, majd csak január 20-án bepótolt mérkőzésen a DVTK nagy meglepetésre 1–0-ra nyerni tudott a Groupama Arénában, ezzel egy nyolcmeccses vereségsorozatát szakította meg a zöld-fehérekkel szemben. Ez volt a Ferencváros első fiaskója, illetve a miskolciak első idegenbeli sikere ebben a bajnokságban.

    63.

    PERC
    Rebrov nagyon ideges, a fejét ingatja.

    63.

    PERC
    Márkvárt emel jobbra Grozav elé, aki 12-ről feladja fejjel a kapusnak a labdát.

    60.

    PERC
    Zubkov sokadik bal oldali beadását követően is mentenek fejjel a védők. Ivanovszki, menetrendszerűen.

    59.

    PERC
    Goran Milovic kap sárga lapot Boli ellökéséért.

    55.

    PERC
    Boli aláfekszik Milovicsnak, ápolás.

    54.

    PERC
    Zubkov jobb oldali kornerét középre fejeli Haratin… de nincs ott érkező.

    54.

    PERC
    Wingo jobb oldali beadása nyomán Pikk arcán csattan a labda, ápolás.

    53.

    PERC
    Drazsics kapura törhetne, de lefutja Uzuni, aztán a szerb kezezést reklamálva leáll. Mondjuk igaza volt.

    52.

    PERC
    Ő az utóbbi 8 bajnokiján 8 kanadai pontot termelt!

    52.

    PERC
    Uzuni: 20 bajnoki, 8 gól, 6 gólpassz.

    51.

    PERC
    MELLÉ! Civic beadása után Hegedüs Zubkov elé tolja a labdát, az ukrán az ötös jobb sarka elől jobbal kapura lő, jobbra vetődve véd a kapus, aztán Nguen elengedi okosan Uzuninak, aki jobbal tízről a jobb alsó mellé lő!

    50.

    PERC
    Fotók: Árvai Károly

    50.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    49.

    PERC
    De az előző 12 bajnokiján 1 gólt szerzett csak!

    49.

    PERC
    Boli: 32 meccs az idényben, 8 góllal és 2 assziszttal.

    48.

    PERC
    Grgic bedobása után Ivanovszki átbirkózza magát négy védőn is. Szabadrúgás kifelé, birkózásért.

    47.

    PERC
    Civic bal oldali beadását kivágja Milovic, Uzuni beadását blokkolja Márkvárt.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Heister az öltözőben maradt, Eldar Civic váltja.

    FÉLIDŐ

    Rebrov kérésére fellocsolták a pályát a szünetben.

    FÉLIDŐ

    Tisztelgés a bajnok előtt. Őrmező lakóközössége és az FTC hétfőn emléktáblát avatott a 75 éve született Pusztai László (1946–1987) tiszteletére – közölte az MTI. A Menyecske utca 21. szám alatti ház falán elhelyezett emléktáblát Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője és Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója leplezte le. Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója példaértékűnek nevezte a zöld-fehérekkel két bajnokságot nyerő, 25-szörös válogatott csatár szorgalmát és kitartását, kiemelte, hogy sok munkával érte el sikereit, és Szentesről indulva jutott a világbajnokságon való részvételig.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői a közelmúltból:
    Böde Dániel 12
    Varga Roland 6
    Wukovics László 5
    Bükszegi Zoltán 3
    Szabics Imre 3

    FÉLIDŐ

    A ház maradjon. Az első az utolsó ellen, a listavezető otthonában? Létezhet ennél simábbnak tetsző párosítás? Aligha. Az NB I-ben mégsem tehetjük fel a házunkat a hazai sikerre. Nem kockáztatunk nagyot, ha Fradi-győzelmet jósolunk, de úgy hiszem, megszenvednek a zöld-fehérek a három pontért. A tippem: 1–0. BODNÁR Zalán a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45.

    PERC
    Egy perc a ráadás.

    45.

    PERC
    Zubkov jobbról ballal, 23-ról a kapus ölébe ível, Haratin jó passzát balról Heister egy védőbe rúgja, és még a labda is visszapattan a hazai játékosra, Grgic dobhat.

    43.

    PERC
    Grozav elől ment lábbal Dibusz Márkvárt indítása után.

    41.

    PERC
    Wingo beadása nyomán középre fejeli ki a labdát Milovic, de aztán javít, mert blokkolja Blazic 16 méteres, jobblábas lövését.

    41.

    PERC
    Kis pogó után Zubkov jobbról ballal bead, ezt meg Max menti fejjel, Haratin elől.

    40.

    PERC
    Az első kornert kifejeli a rövid sarok elől Ivanovszki.

    40.

    PERC
    Zubkov perdít szépen Wingo elé, akit szerel könnyedén Ivanovszki, de kimegy róla a labda.

    38.

    PERC
    Heister ad be balról Zubkov lekészítése után, Haratin nem találja el a labdát az ötös jobb sarkának előteréből.

    37.

    PERC
    Baturina kornerét kifejeli a rövid sarok és Laidouni elől Zivulic.

    37.

    PERC
    Zubkov bemutat egy remek visszahúzós cselt.

    34.

    PERC
    Boli felbőrözné Hegedűst, de a bekk nem hagyja magát.

    33.

    PERC
    Derült égből helyzet, Nguen lő Boli passza után jobbal tízről kapura, kissé balról, de balra ledőlve fogja a labdát Malenica. Bolit a vendégvédők indították véletlenül.

    30.

    PERC
    A vendégeknél kettő a magyar, kilenc a légiós a pályán, a kispadon három magyar, öt légiós.

    30.

    PERC
    Grgic pocsék ívelését nem hagyja szó nélkül a mestere.

    29.

    PERC
    A Fradiban per pillanat egy a magyar, tíz a légiós, a kispadon négy a magyar, hét a légiós.

    28.

    PERC
    Heister indítja a balon Nguent, a ballábas, lapos beadást kivágja Boli elől Hegedűs.

    27.

    PERC
    Mondhatni, ennél már csak az lenne nagyobb meglepetés, ha a DVTK meg tudná ismételni a sikerét. Zoran Zekic együttese azóta nyert a MOL Fehérvár otthonában is, a zöld-fehérek pedig a legutóbbi négy tétmérkőzésükből csak egyet tudtak megnyerni. A Ferencváros az első 23 fordulóban 32 ponttal szerzett többet, mint a Diósgyőr (mlsz.hu).

    27.

    PERC
    Az idény eddigi legnagyobb meglepetését jelentette a tavasz első játéknapján a sereghajtó Diósgyőr győzelme a Groupama Arénában a hazai bajnoki mérkőzésen 2017. április 15. óta veretlen Ferencváros ellen.

    27.

    PERC
    Az ívelgetések meg céltalanok.

    27.

    PERC
    A mezőnyben elöli az ellen támadásait a két középpálya.

    24.

    PERC
    Heister a pályán ismét.

    24.

    PERC
    Nguen igencsak odakönyökölt Zivulicnak, ápolás, Max a térdére kapott nagyot.

    23.

    PERC
    Heister meze elszakadt, kap egy újat. Elhajítja a régit, összeszedi egy hazai kitmanager.

    21.

    PERC
    Hegedűs labdát szerez, remekül passzol Ivanovszkihoz, akit szerel Blazic, a lecsorgó Grozavé, aki 21-ről ballal kapura lő. Dibusz vetődve fogja a labdát a bal alsó sarok előtt.

    18.

    PERC

    8 bajnoki óta veretlen a Ferencváros, négy-négy győzelem és döntetlen a mérlege, a Mezőkövesd tízmérkőzéses sorozata után ez a második leghosszabb aktív veretlenségi széria.

    18.

    PERC
    Mezőnyharc.

    14.

    PERC
    Max jobb oldali beadását elvéti Dibusz, középre üti, Uzuni kisegíti.

    14.

    PERC
    KIMARAD! Haratin emel zseniálisan az ötös elé, most kissé balra, ahol ballal nem találja el rendesen a labdát Uzuni.

    12.

    PERC
    Milovicot állon kapja Boli. Sárga lap nincs, Ivanovszki bal oldali beadása Mmaee zsákmánya.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    9.

    PERC
    Érdekes, az egy szem hazai ékre egy szem védő sem jutott.

    9.

    PERC
    Ó, BOLI! Remek labdát kap az ék Blazictól, csakhogy jobbal az ötös elől, középről hatalmas lyukat rúg.

    7.

    PERC
    Zubkov megindul a balon, de a beadása rossz, Wingo jobbos beadását meg kifejeli az ötös elől Hegedűs.

    7.

    PERC
    Futtában sérült meg Botka, nem volt senki sem a környékén.

    6.

    PERC
    De nem Lovrencsics, Henry Wingo áll majd be, Lovrencsics lecsüccsen a kispadra.

    6.

    PERC
    Botka bal lába fáj, a védő a földön. Lovrencsics melegít. Ápolás.

    5.

    PERC
    De Laidouni nagyon kemény, bokája gumiból lehet, mert folytatja!

    4.

    PERC
    Max odalép Laidouninak, ápolás. A francia lábára rálépett a brazil, nagyon csúnyán festett az eset!

    3.

    PERC
    Grozav megindul középen, de löki Ivanovszki középen Botkát, szabadrúgás.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek piros-fehér mezben és piros nadrágban.

    Remek történelmi összefoglaló a nagy csatákról ITT!

    „A DVTK ellen mindig nehéz játszani, ezt láthattuk a két csapat utolsó bajnokiján, amikor hiába dolgoztunk ki több helyzetet, nem tudtunk élni velük, és a végén ők szereztek gólt, amivel megnyerték a meccset. Szeretnénk visszavágni ezért a vereségért, de nem lesz könnyű dolgunk. Minden játékosomtól maximális koncentrációra lesz szükség, hogy jó eredményt érjünk el. Az ellenfelünknél új vezetőedző ül a padon, akivel kapcsolatban kevesebb információ áll a rendelkezésünkre, hogy felkészülhessünk belőle. Emellett a DVTK játékosai is jó emlékeket őriznek a legutóbbi, ellenünk lejátszott meccsről, épp ezért nagy önbizalommal fognak pályára lépni ellenünk. Ellenfelünk minden meccsen azért lép pályára, hogy elkerülje a kiesést, ami még veszélyesebbé teszi őket. Nehéz összecsapás vár ránk kedden este” – így Szerhij Rebrov a fradi.hu-n.

    Egy kis örökmérleg! Eddig 103 élvonalbeli bajnokit játszottak egymással, a mérleg 66 ferencvárosi siker, 17 döntetlen, 20 diósgyőri győzelem, 219, ill. 102 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Diósgyőrhöz:
    2019, Rui Pedro
    2016, Busai Attila, játékoscsere
    2009, Zsivóczky Norbert
    2005, Berki Krisztián
    2002, Németh Gábor, ingyen
    1999, Páling Zsolt
    1988, Kvaszta Lajos
    A Diósgyőrtől a Ferencvároshoz:
    2016, Bognár István, jcs.
    2006, Jeremías Emanuel Buz
    1999, Kulcsár Sándor
    1986, Dzurják József
    1982, Szántó Gábor

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól a hivatalos értesítések szerint nincs sérült, a vendégektől Vinko Soldo, Luka Marin, David Vanecek, Molnár Gábo, Polgár Kristóf, Danilovics (derékbántalmak) és Orosz D. (bokacsontzúzódás) maródi.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    „Amikor elvállaltam a DVTK vezetőedzői feladatát, tisztában voltam vele, mekkora fába vágtam a fejszémet – mondta Zoran Zekic. – Azóta eltelt csaknem másfél hónap, és ugyan még mindig utolsók vagyunk a tabellán, de elkezdtük gyűjteni a pontokat, közelebb kerültünk a mezőnyhöz, ami reményt ad a folytatásra. A játékosok érzik, mekkora felelősségük van abban, hogy a száztizenegy éves DVTK jövőre is az élvonalban szerepeljen. Véleményem szerint két-három ponttal többet kellett volna szereznünk, és erre meg is volt a reális esélyünk. A múlton való merengés helyett azonban a bajnokságból hátralévő tíz mérkőzésre kell alaposan felkészülnünk. Mind olyan, mint a kupadöntő: győzni kell a reményeink életben tartásához. Mentálisan jobban kell viselnünk a ránk nehezedő nyomást!”

    Ami a Diósgyőrt illeti, kevés hiányzott hozzá, hogy a csapat győzelemmel hangoljon az összecsapásra. A miskolciaknak múlt pénteken mindössze néhány percet kellett volna kibírniuk a Mezőkövesd elleni bajnokin a három pont megszerzéséhez, de ez nem sikerült, így a remélt győzelem helyett be kellett érniük egy ponttal. A Budafok elleni hazai döntetlen (1–1) után ez volt a második, nem várt eredmény a sorban, a piros-fehérek pontvesztéseikkel a saját helyzetüket nehezítik meg. A keddi meccs előtt ugyanakkor a közelmúlt eredményébe kapaszkodhatnak a ki esés elől menekülő csapatnál: január 20-án, az elmaradt mérkőzés pótlásán a diósgyőriek Asmir Suljic góljával bombameglepetést jelentő 1–0-s győzelmet arattak a Ferencváros otthonában.

    „Furcsa meccset játszottunk múlt szombaton, elvégre az első félidő szinte tökéletes volt, az MTK ellen talán a tavasz eddigi legjobb játékát nyújtottuk, de nem tudtuk lezárni a találkozót, sajnos a fordulás után a semmiből kaptunk két gólt, ami nyilván megzavarta a csapatot, ám a végén így is nyerhettünk volna – mondta lapunknak Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa, akinek azt is felvetettük, vajon mennyire nehéz megtalálni a motivációt a tizenöt pontos előny tudatában. – Nem gondolom, hogy az akarattal bármi gond lenne, az MTK elleni meccset is jól kezdtük, az első perctől látszott, hogy megvan a tervünk, és tudjuk, hogyan akarunk nyerni. Mondhatjuk, hogy nem egy-egy döntetlenen múlik a bajnokság, de senkinek sem jó, ha a lefújás után csöndben ücsörgünk az öltözőben. Nem azért készülünk napról napra, hogy utána a bajnokin motiválatlanul lépjünk pályára. A DVTK ellen is a három pont a célunk, szeretnénk visszavágni a legutóbbi vereségért. Ami a mérkőzést illeti, vélhetően stabilan
    és zártan védekező ellenfelet kell majd felőrölnünk. Nem hiszem, hogy túl sok területet hagynak nekünk a miskolciak, azt a gyors támadóink azonnal kihasználnák.”

    A tabella alapján nem kérdés, melyik együttes a Ferencváros–DVTK találkozó esélyese, elvégre a listavezető az utolsó helyezettet fogadja. Csakhogy január 20-án ugyanez volt a helyzet, ám a tavaszi szezon egyik legnagyobb meglepetéseként a miskolci együttes mindhárom pontot elvitte a Groupama Arénából. Ha a keserű emlék nem lenne elég, a bajnoki címet minden bizonnyal idén is bezsebelő zöld-fehérek a legutóbbi három fordulóban kétszer is kétgólos előnyről veszítettek pontokat, a Mezőkövesd Zsóry és az MTK elleni találkozó egyaránt 2–2-es döntetlennel ért véget.

    A miskolciakat irányító Zoran Zekic szerint mentálisan JOBBAN KELL BÍRNIUK a rájuk nehezedő nyomást.

    A labdarúgó NB I 24. fordulója előtt még visszapillantunk a 23. kör „legjeire” – fókuszban az FTC negyedik duplázója, Olekszandr Zubkov, a Paksi FC megszakadó hazai, győzelmi sorozata és az NB I-ben a Kisvárda ellen debütáló budafoki kapus, Bese Balázs.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–DVTK NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ