2021.IV.20. Ferencváros – Újpest: 3-0

Ismét bajnok lett a Fradi, ráadásul éppen az Újpest legyőzésével!

A Ferencváros magabiztosan nyert a derbin, sorozatban harmadszor végzett az NB I élén.
Megvédte bajnoki címét a Ferencváros a labdarúgó NB I-ben, miután a 30. fordulóban három nullára legyőzte a derbin ősi riválisát, az Újpestet. A zöld-fehérek sorozatban harmadszor végeztek az élen!


Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: — Nem szabad a legutóbbi egymás elleni mérkőzésünkből kiindulni, amikor nagyarányú győzelmet arattunk felettük. Azóta az Újpest jó formában játszik, amit jól mutat, hogy bejutottak a MOL Magyar Kupa döntőjébe, és a bajnokságban is jól teljesítenek. Nehéz találkozóra számítok, de mindannyian tudjuk, hogy a derbi mennyire fontos az egész klub életében. A játékosaim is extra motiváltsággal kezdték el a felkészülést erre az összecsapásra. Szeretnénk pontot tenni a bajnokság végére, ami a legutóbbi, Kisvárda elleni meccsen még nem sikerült. Kedden erre újabb esélyünk nyílik, ráadásul a saját pályánkon, amit ki akarunk használni.

A mérkőzés:

Ferencváros — Újpest: 3-0 (2-0)
Groupama Aréna, 20:00. Zártkapus mérkőzés.
Vezette: Solymosi Péter (asszisztensek: Albert, Bornemissza; alapvonali jv.: Erdős, Káprály; tartalékjv.: Márkus)

Ferencváros: Bogdán — Lovrencsics G. (Botka, 46.), Blazic, Mmaee, Civic — Sigér, Laidouni — Uzuni, Nguen, Zubkov — Boli (Somália, 71.)
kispad: Kovács M., Vécsei, Mak, Baturina, Gera Dán., Heister, Wingo, Dvali, Isael
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Újpest: Banai — Kastrati, Kutrumbisz, Ristevski, Antonov — Pauljevic (Simon K., 62.), Mitrovic, Onovo, Croizet (Csongvai, 62.) — Tallo (Perosevic, 62.), Beridze
kispad: Pajovic, Máté, El Ghanassy, Bacsa, Bjelov, Geral, Katona M., Mucsányi, Szakály P.
vezetőedző: Michael Oenning

Gól: Uzuni (13., 77. – 11-esből), Nguen (30.)
Sárga lap: Lovrencsics G. (22.), Laidouni (39.), Civic (53.) illetve Pauljevic (8.), Onovo (18.), Tallo (53.)

Ferencváros–Újpest – de már az új idők jegyében: a húsz mezőnyjátékosból ketten (Lovrencsics Gergő és Sigér Dávid), és a két kapus (Bogdán Ádám és Banai Dávid) voltak magyarok. Igaz, ez azt is jelentette, hogy a lila-fehérek szombaton sérülés miatt lecserélt kapusa vállalta a játékot, és vissza is került a gólvonal elé, míg a hazai oldalon a bajnokságban mindvégig stabil kezdő, sérülés miatt kimaradó Dibusz Dénest ezúttal is az Angliából hazatért cseréje helyettesítette.

Az Újpest a Mezőkövesd elleni 3–0 alkalmával alkalmazott szisztémával kezdett kedd este is: a két csatár mögött négy középpályás kapott szerepet, közülük a bal oldalra rendelt Johan Croizet sokszor befelé húzott, így a vonal melletti területet a balhátvéd Nemanja Antonovak kellett bejátszania. A túloldalon Branko Pauljevics próbált veszélyt teremteni, de látszott, az FTC vezetőedzője, Szerhij Rebrov felkészült erre – mi több, a Ferencváros éppen az oldalvonalak mellett tudta megbontani az ellenfél védelmét.

Olyannyira, hogy Banai Dávidnak két bravúrt kellett bemutatnia az első tíz percben, és még negyedóra sem telt el a rangadóból, amikor már ő sem segíthetett: a bal oldalon vezetett akció végén pontos beadást követően Myrto Uzuni szép mozdulattal helyezte a labdát a jobb alsó sarokba. A vezető gól érezhetően megnyugtatta a ferencvárosiakat. Az elmúlt meccseken érezni lehetett a frusztrációt a zöld-fehérek labdarúgóin, hiszen szerették volna minél hamarabb bebiztosítani a bajnoki címet (hiszen senki sem kételkedett abban már az ősz folyamán sem, hogy az aranyérem a kilencedik kerületbe kerül), és a labdát a földön tartva percenként indultak rohamra.

Fél óra telt el a mérkőzésből, amikor Tokmac Nguen előtt maradt a labda némileg szerencsés módon, és a csatár nem is hibázott. Kétgólos vezetésnél máskor felrobbant volna a Groupama Aréna ferencvárosi szurkolókkal zsúfolt része – ám most zárt kapuk mögött zajlott a derbi, mondhatni, csendben játszottak az ősi riválisok.

A második félidőben speciális verseny vette kezdetét. A két csapat tagjai nem abban rivalizáltak, hogy ki cselez többet, melyik oldalon futnak szebb támadások, ki próbálkozik meg látványos háromszögeléssel – félpercenként velőtrázó sikoly kíséretében földre zuhant valaki, s amint útjára indult a játék, akkor a másik oldalon kiáltott valaki iszonyatos hangerővel. Meglehet, ez minden meccsen így van, csak az üres arénában ezt a nézőtéren is lehet hallani, de talán mégsem csak erről volt szó. Nagy volt a küzdelem, és bizony becsúszott egy-egy szabálytalanság, de az éktelen üvöltözés, ami idegesítően sokáig tartott, biztosan nem volt indokolt.

A korábban öt mérkőzésre eltiltott Junior Tallo Eldar Civiccsel keveredett konfliktusba, s talán ennek is volt következménye, hogy lecserélték – a támadó a kispadon sem nyugodott meg, mert Michael Oenninget vonta kérdőre, mégis miért hozta le a pályáról. A vita odáig fajult, hogy Rebrov és Oenning szóváltásba keveredett – de aztán szép lassan megnyugodtak a kedélyek, és megpróbáltak futballozni a pályán lévők.

Inkább az Újpest kísérletezett, a Fradi megtehette, hogy kivárt, és gyors játékosai révén a kontratámadásokra épített. A vendégek nem tudtak veszélyes helyzetet kialakítani Bogdán Ádám kapuja előtt, így az FTC a félidő közepén nemcsak a labdát, hanem az eredményt is tartotta. Az utolsó húsz percben úgy tűnt, a zöld-fehérek számolják a perceket, hogy véget érjen a mérkőzés, Myrto Uzuni pedig a higgadtan elvégzett tizenegyessel végképp pontot tett a történet végére, az ezt követő perceket már csak a szabályok miatt játszották le a felek, de ettől az időszaktól már, talán mondhatjuk ezt, mind a kettő eltekintett volna. 3–0

Az első félidőben jól futballozó FTC megérdemelten győzte le az Újpestet, és amit mindenki régóta tudott, biztossá vált: a Ferencváros megszerezte harminckettedik bajnoki címét!

További képek: fradi.hu (itt… és itt…), nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Az Újpest trénere, Michael Oenning sportszerűen először gratulált a Ferencvárosnak a győzelméhez.

„Bátran futballoztunk, mindent megpróbáltunk. Próbáltunk támadni az első játékrészben, sok jó pillanatot láttam, nyertünk párharcokat, de a Fradi jókor szerezte meg a vezetést. Kicsit minket is felébresztett a gól, megadta az alaphangot a folytatásra, megpróbáltunk visszajönni, de jött a második, egyébként elkerülhető gól. Ekkor sem adtuk fel, mondtam is a játékosoknak a szünetben, hogy egy góllal visszajöhetünk a meccsbe. A második félidő tipikus derbi volt, sok kungfus pillanattal. Minden beleadtunk, de a harmadik, szintén elkerülhető góllal a Ferencváros lezárta a mai találkozót. Szeretnék gratulálni ellenfelüknek a bajnoki címéhez.”

A Nemzeti Sport azt kérdezte a német szakembertől, hogy mennyire volt nehéz Junior Tallót megnyugtatni, aki még a pályán összeveszett az ellenfél edzőjével, és úgy tűnt, a lecserélését sem fogadta túl jól.

„Nem akartam eredetileg lecserélni, de nyilván a kialakult helyzet fényében meg kellett védenem, hiszen volt már egy sárgája. Sem neki, sem a csapatnak nem lett volna jobb, ha egy újabb párharcba keveredik bele, ezért lehoztam a pályáról. Kettőnk között viszont semmi probléma nincsen.”

Az FTC vezetőedzője, Szerhij Rebrov szerint csapata az egyik legjobb meccsét játszotta a szezonban.

„Láttam a fiúkon a motivációt, kielemeztük a Kisvárda elleni hibákat. Nagy öröm és gratuláció nekik, a szurkolóknak és mindenkinek, akivel együtt értük ezt el, hiszen három bajnoki győzelem zsinórban hihetetlen dolog. Két napon keresztül beszéltük át a fiúkkal a Kisvárda ellen történteket. Ennek megvolt a hatása, ahogy annak is, hogy a szurkolók meglátogatták a csapatot a hotelnél, ez nagy lökést adott, ami kihatott a mai meccsre is.”

Az ukrán tréner a meccs hevében Tallóval és Oenninggel is összeszólalkozott.

„Egy derbi ilyen. Nemcsak a játékosok csapnak össze, néha az edzők is. Tallóval volt egy kis nézeteltérésünk, félreértettük egymást, de ez benne van egy ilyen meccs hangulatában.”

Elárulta azt is, hogy Dibusz Dénest sérülése miatt ebben a szezonban már nem láthatjuk védeni, míg a játékosok, bár nagy ünneplést nem tudnak csapni a lezárások miatt, két nap pihenőt kapnak tőle.

Rebrov a Szuperligáról is ejtett néhány szót – ami közben már bedőlni látszik – szerinte a sorozat megalapítása egyáltalán nem kedvez olyan csapatoknak, mint a Ferencváros.

Végül a jövője került szóba, az azt firtató kérdésre tömören válaszolt:

„A klubot kell erről megkérdezni. Nekem még egy évig él a szerződésem, és szeretek itt dolgozni.”

– Megvan az első bajnoki címe. Milyen most az élete?
– 
Régóta vártam erre a pillanatra – felelte Myrto Uzuni, a Ferencváros albán szélsője. – Gyerekkorom óta arról álmodom, hogy bajnok leszek, és most eljött a pillanat! Büszke vagyok magamra. Egész pályafutásom alatt keményen dolgoztam ezért, trófeát nyerni különleges élmény. Odahaza, Albániában két ízben játszhattam már kupadöntőt, csak éppen mindkettőt elveszítettem, míg Fradi-játékosként rögvest a csúcsra értem. Leírhatatlan érzés.

– Voltak nehéz pillanatai az idénynek?
– De még mennyire, hogy voltak! Aki ismer, tudja, sosem adom fel. Ilyen voltam mindig is. A betegségem alatt is csak az járt a fejemben, hogy az idény végén bajnoki címet szeretnék ünnepelni. Történjen bármi is. Az álmom beteljesült.

– Hosszú volt a győztes derbi utáni kedd este?
– Eléggé… Felejthetetlen estén vagyunk túl, nagyon boldog voltam, az érzéseimet még most sem igazán tudnám leírni. Azért is voltam elégedett, mert tudtam, egész idény alatt jó munkát végeztünk, a siker megérdemelt. Ez még inkább édessé tette a kedd estét. Sokáig ünnepeltünk az öltözőben, képeket, rövid videókat csináltunk egymásról, aztán az ünneplést a stadion emeletén található termek egyikében folytattuk. Ettünk, ittunk, énekeltünk.

– Az Újpestnek lőtt első gólja után ujjaival egyest és ötöst mutatott. Kinek szólt ez a gólöröm?
– A legjobb barátomnak, Adnan Kovacevicnek. Sajnos jó ideje sérült, a derbi előtt is sokat beszélgettünk, éppen a meccs előtti napon volt a műtétje. Szerencsére túl van rajta, hamarosan visszatérhet a pályára. A tizenötös mezben játszik, ezt mutattam az ujjaimmal. Magyarországon a legjobb barátom  lett, mindig hitt bennem, a keddi meccs előtt is mondta, biztos benne, hogy duplázom. Bejött a jóslata.

Egyértelmű volt, hogy a tizenegyest ön lövi?
– Ihor Haratinnal kettőnket jelölt ki a szakmai stáb, ítélet-végrehajtónak, ukrán légióstársam ezúttal nem lépett pályára. Éreztem magamban az erőt, tudtam, egy ilyen mérkőzésen nem hibázom el.

– A bajnoki cím bebiztosítása után két nap szabadságot kaptak a szakmai stábtól. Mivel töltötte a rövid vakációt?
– Pihentem, videojátékoztam és a vízumomat kellett intéznem. A bajnokság befejezése után azonnal utaznom kell a válogatotthoz, így a két napban is elmentem futni. Nem ereszthetek le. Vasárnap jön a fehérváriak elleni ütközet, tiszteljük a riválist, jó csapat, de mi jobbak vagyunk.

– Mi a nyári programja?
– Ahogy mondtam, a bajnokság utolsó fordulója után azonnal utazom haza a nemzeti együtteshez, s bevonulok az edzőtáborba. Előbb Wales, majd Prágában Csehország ellen lépünk pályára, onnan pedig már jövök is vissza a Fradihoz, hiszen a Bajnokok Ligája-selejtezőjében lesz feladatunk.

– Mikor pihen?
– Semmikor.

– Nem gond?
– Nem. Tényleg. A futball az életem. És én választottam ezt az életet.

– Tudja, milyen mérkőzés lesz szeptember ötödikén?
– Albánia Tiranában Magyarországot fogadja. A csapattársaimmal, Dibusz Dénessel, Lovrencsics Gergővel, Botka Endrével és Sigér Dáviddal már jó ideje ugratjuk egymást. Jó csapatuk van a magyaroknak, mint ahogy nekünk is. Ráadásul hasonló hadrendben is futballozunk. Izgalmas kilencven perc lesz. Győzzön a jobb!

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az Újpest hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2021.IV.20. Ferencváros – Újpest: 3-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    Az Újpest az MK-döntőben vigasztalódhat.

    90+4.

    PERC
    BAJNOK LETT A FERENCVÁROS!

    90+4.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+3.

    PERC
    Laidouni távoli szabadrúgása távolról sem jó, a hazai cserejátékosok már osztogatják a bajnoki pólókat.

    90+1.

    PERC
    Zubkov megkerüli Onovót, majd jobbal lő 20-ról, de elcsúszik, a labda elpattog a bal alsó mellett.

    90.

    PERC
    Perosevic ballal nem sokkal lő a bal felső fölé, nagy erővel, Bogdán rajta volt.

    89.

    PERC
    Három perc a ráadás!

    89.

    PERC
    Somália ellöki a 16-os előtt Beridzét, szabadrúgás minimálisan balról, 17 méterről. Öten állnak a labda körül.

    88.

    PERC
    Szabadrúgás kifelé, Civic lökött ugyanis.

    88.

    PERC
    Zubkov háromszögez Risztevszkivel (!), de szereli őt az ötös bal sarka előtt Kutrumbisz. A szöglet után Banai elüti a labdát, ám újabb lökés, sípszó harsan!

    87.

    PERC
    Antonov bal oldali szabadrúgása is Bogdáné.

    83.

    PERC
    Jobban van, folytatja.

    83.

    PERC
    A blokkba sérült bele a védő.

    82.

    PERC
    Beridze lő irgalmatlan nagy lyukat a 16-os előtt, Antonov beadását menti a bal alsó előtt Botka, Mitrovics beadása a kapusé. De áll a játék, ápolás.

    79.

    PERC
    Kastrati felökleli a balon Zubkovot… még csak sárga lap sincs, Rebrov sem érti.

    78.

    PERC
    Ezzel el is dőlt a bajnoki cím sorsa.

    77.

    PERC
    MYRTO UZUNI jobbal a jobb alsóba lő, Banai és az újpesti pontszerzési remények balra el. 3–0!

    76.

    PERC
    Mmaee bal lába és jobb keze fáj, érdekes módon.

    76.

    PERC
    BÜNTETŐ: Uzuni jobb oldali szöglete után Banai nekimegy Mmaee bal vállának, nagy erővel. 11-es, jogos, de hol voltak megint az újpesti védők?

    75.

    PERC
    Botka passzát kissé jobbról, tízről kapura teszi Uzuni, de Banai résen, védi a fejéhez tartó labdát.

    75.

    PERC
    Rebrov már a hatodik derbin irányíthatja a Fradit az Üllői úton. Ezzel felzárkózik a kispadon legtöbbször ülő ferencvárosi vezetőedzők – Tóth-Potya István, Blum Zoltán és Thomas Doll – mellé, akik szintén fél tucatszor dirigálták a zöld-fehéreket a IX. kerületi stadionban.

    75.

    PERC
    Kettő-kettő. A Fradi az előző hét hazai bajnokiján csak egyszer szerzett két gólnál többet (5–2 a Paks ellen). Az Újpest a legutóbbi három vendégfellépésén egyszer sem úszta meg két kapott gólnál kevesebbel a bajnokságban.

    73.

    PERC
    Laidouni indítja Nguent, aki jobbal a jobb alsó mellé lő kissé jobbról, 10 méterről, Kutrumbiszt megelőzve.

    72.

    PERC
    NINCS BENT: Onovo mesteri indítását Perosevic ballal az ötös bal sarkáról a kivetődő Bogdánba pazarolja!

    70.

    PERC
    Boli le, Somália be, ék helyett szűrő. Rebrov óvatos, pontosabban óvatossá tette őt csapata formája.

    70.

    PERC
    Csongvai passzát ennek örömére Simon ballal 22-ről feladja a kapusnak.

    69.

    PERC
    Az Újpest hullámzó teljesítményt nyújt az utóbbi időben, az előző öt forduló alatt 2 győzelem és 1 döntetlen mellett 2-szer kapott ki, viszont ezalatt így is csak 2 ponttal szerzett kevesebbet a Ferencvárosnál (2 diadal, 3 iksz).

    69.

    PERC
    A Fradi 14 forduló óta nem talált legyőzőre, ezalatt 7-szer nyert és 7-szer ikszelt, ez a leghosszabb aktív veretlenségi sorozat az NB I-ben. Egyetlen bajnoki vereségét január 20-án a Diósgyőrtől szenvedte el a fővárosban (0–1).

    68.

    PERC
    Nguen passzát Sigér jobbal feladja a kapusnak az ötös jobb sarkáról, HELYZET EZ IS!

    67.

    PERC
    Simon: 18 meccs a Fradi ellen, 3 góllal és 2 gólpasszal.

    67.

    PERC
    Simon: 22 bajnoki az idényben, 6 góllal és 1 gólpasszal, 1469 perc alatt.

    64.

    PERC
    Kastrati jobb oldali beadását tízről a kapushoz fejeli Csongvai, Laidounit megelőzve.

    63.

    PERC
    Tallo már lehiggadt, edzőjével is összeveszett, ül a kispadon.

    63.

    PERC
    Simon birkózik az ötös jobb sarkán Blaziccsal, Perosevic indítását követően, de alulmarad, szó szerint. Jő Bogdán.

    62.

    PERC
    Boli passza nem jó a 16-osra betörő Uzuninak, ebben több volt!

    61.

    PERC
    Három a vendégcsere.

    61.

    PERC
    Pauljevicset Simon Krisztián váltja, szélsőcsere.

    61.

    PERC
    Croizet le, Csongvai Áron be, szűrőcsere.

    60.

    PERC
    Junior Tallo nem kap ma pirosat, Antonio Perosevic váltja.

    60.

    PERC
    Beridze lő ballal az ötös jobb sarka elől Blazicba, Mitrovics indítása és Mmaee kicselezése után.

    59.

    PERC
    Croizet szereli a felezőnél keményen Laidounit, Mitrovics jobb oldali beadását Tallo 12-ről a kapushoz fejeli.

    58.

    PERC
    Zárt kapuk mögött, tétmérkőzésen harmadszor találkozik a két fél az 1905 óta íródó közös történelmük során. Tavaly májusban 1–0-ra, idén februárban 4–0-ra nyert az FTC, mind a kétszer a Szusza-stadionban. A Groupama Arénában ez az első zárt kapus összecsapásuk.

    58.

    PERC
    A Ferencváros immár fél tucat (6) derbit nyert meg sorozatban, a legutóbbi ötön még gólt sem kapott, ellenben szerzett kilencet. Hatmérkőzésesnél hosszabb sikersorozata a derbiken csak egyszer, 1905 és 1916 között volt az FTC-nek, igaz, az 15 találkozón keresztül tartott – az Újpest akkor még nem számított nagyágyúnak a magyar mezőnyben. A széria 1917. június 24-én egy 4:1-es újpesti sikerrel tört meg, majd a lila-fehérek először 1920-ban nyertek bajnokit a Fradi otthonában is (1:3). Az Újpest 2005 és 2010 között aratott sorozatban öt győzelmet bajnoki meccseken.

    58.

    PERC
    Civic jó beadását Boli rosszul veszi át a 16-oson belül.

    57.

    PERC
    Fotók: Árvai Károly

    57.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    56.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    56.

    PERC
    Mitrovics ellökdösi Tallót a Fradi-kispad elől. DERBI!

    55.

    PERC
    Zubkov durván ellökte Kastratit, Antonov ballal a háta mögött oszt ki egy fülest Bolinak, felugorva, nagyon ravasz mozdulattal.

    54.

    PERC
    Tallo beleköt Rebrovba is.

    53.

    PERC
    Civic
    53.

    PERC
    Junior Tallo
    53.

    PERC
    Tallo ellökte Laidounit, majd volt egy kis fejelgetés, lökdösődés. Sárgás.

    53.

    PERC
    Az első balhé, Civic és Tallo összekap. Kis pogó, de elég népes.

    49.

    PERC
    Boli emel Nguen elé nagyon rosszul a 16-os elől, Risztevszki bakija után, Banai kisegíti a védőjét.

    47.

    PERC
    Risztevszki nem figyel, ezzel meglepi Uzunit is, Civic indítása így a jó ütemben kilépő Banaié.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    A zöld-fehérek pályaválasztóként legutóbb döntetlent játszottak a felcsútiakkal, de előtte négy mérkőzésüket is megnyerték. Az Újpest ellen kitűnő a mérlegük, a legutóbbi öt egymás elleni mérkőzést kapott gól nélkül megnyerték, illetve nem veszítettek pontot 2019. február 9. óta. Pályaválasztóként legutóbb 2016 szeptemberében botlottak (3–3) az Újpest ellen. Michael Oenning együttese szombaton 3–0-ra megverte a Mezőkövesdet, ugyanakkor szeptember 27. óta csak kétszer (egyszer az MTK, egyszer pedig a Paks ellen) nyert idegenben (mlsz.hu).

    FÉLIDŐ

    Lovrencsicset Botka Endre váltja.

    FÉLIDŐ

    A LEGHOSSZABB GYŐZELMI SZÉRIÁK A DERBI TÖRTÉNETÉBEN
    15 mérkőzés: FTC (1905–1916)
    6 mérkőzés: FTC (2019–)
    5 mérkőzés: Újpest (2005–2010)

    Az Újpest 2015. december 12., vagyis több mint öt és fél éve nem tudta legyőzni bajnokin a Ferencvárost; akkor – első magyar csapatként – a Groupama Arénában Mbaye Diagne góljával nyert 1–0-ra. Azóta az NB I-ben a mérleg: 15 derbin 10 Fradi-siker és 5 döntetlen.

    FÉLIDŐ

    Az FTC legutóbb ikszelt Kisvárdán, 11 pont az előnye a tabellán a Puskás Akadémiával szemben, s győzelemmel ugyebár bajnoki címet ünnepelhet. Hazai pályán 11–2–1 a mérlege, az idén a Kisvárdával és a PAFC-cal ikszelt, a sereghajtó Diósgyőr verte meg. A 7. helyen álló Újpest idegenbeli mutatója szerény, 4–3–8, Paksról kétszer is, valamint a Honvédtól és az MTK-tól távozott három ponttal. A lilák 2015 decembere óta nem nyertek bajnokit a zöld-fehérek vendégeként.
    FTC–Újpest 2017–2018: 1–0, 2–2, 0–0, 2018–2019: 1–0, 2–1, 1–1, 2019–2020: 1–0, 1–0, 1–0, 2020–2021: 2–0, 4–0. Mérleg: 13–3–1.

    FÉLIDŐ

    Sorfal helyett. Az elmúlt napok sodrásában kissé korai volt a felvetés, hogy az Újpest álljon sorfalat a bajnoknak – a nyilvánvaló aranyérem ugyanis még mindig nincs a ferencvárosiak nyakában. Kedden persze célba érhet a csapat, de kiderült, a Fradi sem tud mindig győzni. Az Újpest megkönnyebbült, nem esik ki, sőt, egyre jobban futballozik, nyugodtan játszhat – úgyhogy a rangadó izgalmas, lendületes játékot hozhat. Ha a házigazda biztossá teszi az első helyet, legfeljebb majd azzal érvel, az ősi rivális lilák ellen akart ünnepelni. SOMOGYI Zsolt a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői a közelmúltból
    Varga Roland 6
    Rajczi Péter 5
    Dusan Vasziljevics 4
    Kabát Péter 4
    Gera Zoltán 4

    FÉLIDŐ

    546 perce nem szerzett gólt az Újpest a Ferencváros ellen, legutóbb a már Mezőkövesden futballozó Nagy Dániel volt eredményes, 2019 májusában.

    FÉLIDŐ

    Úgy fest, a levonuláskor jár a sorfal a Fradinak…

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45.

    PERC
    LÉC! Zubkov szerez labdát a balon, okosan, önzetlenül középre passzol, Boli jobbal 12-ről a lécre lő, a kipattanót meg Sigér jobbal a jobb alsó mellé tekeri 22-ről, középről.

    42.

    PERC
    Kastrati jobbal 18-ról az elforduló Mmaee bal kezére lő… nincs 11-es!

    42.

    PERC
    Fotók: Árvai Károly

    41.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    41.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    41.

    PERC
    Antonov lő kissé balról a bal alsó felé jobbal, Uzuni mellől, 18-ról, de véd vetődve Bogdán.

    39.

    PERC
    Croizet lő ballal 19-ről nagyon a bal felső sarok fölé-mellé.

    39.

    PERC
    Zubkov Boli passzát kissé balról ballal 11-ről feladja Banainak. Rebrov sem érti…

    36.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    36.

    PERC
    Sőt az előző 18 bajnokin 1 gólt lőtt csak, 1 gólpassz mellett!

    35.

    PERC
    Nguen nem talált be az ellenfelek kapujába az előző 9 bajnokiján!

    34.

    PERC
    Risztevszki nem éri el Antonov beadását.

    34.

    PERC
    Mitrovics emel ballal elegánsan Tallo elé, fejjel ment Blazic, Boli ellöki Onovót, szabadrúgás kissé jobbról, 29-ről.

    33.

    PERC
    7 gólt kapott csupán a Ferencváros pályaválasztóként ebben az idényben, tizenegy győzelem mellett két döntetlen és egy vereség a mérlege. Az Újpestnél meg senki sem kapott több gólt az idényben.

    29.

    PERC
    NEM SOKÁIG, MERT LECSAP TOKMAC NGUEN: Lovrencsics indul meg a jobbon, jobbal a támadó elé tálal, nem túl jól, de Kutrumbisz az ellenfélnek veszi le a labdát, aki 13-ról, középről balla okosan a jobb alsóba lő: 2–0!

    29.

    PERC
    Croizet és Mitrovics ügyeskedik a 16-os előtt, kijött a szorításból az Újpest.

    26.

    PERC
    Myrto hatékony! 2 meccs az Újpest ellen, 2 góllal és 1 gólpasszal!

    25.

    PERC
    Uzuni és Civic beadásai is rosszak, kirúgás.

    24.

    PERC
    Uzuni: 36 meccs az idényben, 14 góllal és 6 gólpasszal.

    24.

    PERC
    Lovrencsics jobb oldali beadásába belelép Antonov.

    23.

    PERC
    Antonov bal oldali, ballábas beadását tízről nagyon rosszul éri el fejjel Kastrati.

    23.

    PERC
    Boli: 38 mérkőzés az idényben, 13 góllal, az Újpest ellen 6 meccsen 3 gólnál tart.

    21.

    PERC
    Lovrencsics Gergő kap sárga lapot Beridze felvágásáért. Jogos ez is, a bíró kezében a meccs.

    21.

    PERC
    6 egymást követő derbit nyert meg a Ferencváros, a legutóbbi ötön még gólt sem kapott, miközben kilencet szerzett.

    18.

    PERC
    A korábban a Fradival is hírbe hozott bekk nincs jó formában ma.

    18.

    PERC
    Civic ad be balról, Uzuni ismét megelőzi Risztevszkit az ötösön, és a léc fölé fejel.

    17.

    PERC
    Tallo is reklamál, de a sárga az sárga.

    16.

    PERC
    Vincent Onovo kap sárga lapot Laidouni felrúgásáért.

    16.

    PERC
    Beridze megindul a balon, a 16-oson belül jár már, szereli Sigér.

    12.

    PERC
    MYRTO UZUNI ISMÉT A KAPUBA TALÁL, jobbal a jobb alsóba lő középről, öt méterről, Zubkov bal oldali beadását követően. Risztevszki lemaradt, a kapusra várt: 1–0!

    11.

    PERC
    Civic újabb beadása már nem ilyen jó.

    10.

    PERC
    Civic elegáns bal oldali, ballábas beadása után Boli fejel kapura hétről, Banai kivédi a labdát hatalmas bravúrral a bal alsó előtt, Uzuni közelről az üres kapuba teszi a kipattanót, de les. LES.

    9.

    PERC
    Sigér passza sokkal jobb, Bolinak, aki az ötös jobb sarka elől gyatrán a kivetődő kapusba lő!

    9.

    PERC
    Civic megindul a balon Nguen rossz passzáért, de szereli őt Pauljevics, kirúgás.

    7.

    PERC
    Branko Pauljevics kap hosszas magyarázás után sárga lapot, Laidouni felrúgásáért.

    5.

    PERC
    Bogdán ismét csoda higgadtan passzol Beridze orra előtt…

    4.

    PERC
    Bogdán elesik, de jól indít így is Beridze orra előtt.

    3.

    PERC
    Aissa Laidouni kap sárga lapot Onovo felrúgásáért.

    3.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    2.

    PERC
    Sigér szereli a balon harcosan Risztevszkit egy szöglet után.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek lila-fehér mezben és fehér nadrágban.

    Nincs elérhető leírás.

    Fotó: Nagy-Pál Tamás

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    „Nem szabad a legutóbbi egymás elleni mérkőzésünkből kiindulni, amikor nagy különbségű győzelmet arattunk. Azóta az Újpest jó formában játszik, amit jól mutat, hogy bejutott a Mol Magyar Kupa döntőjébe, és a bajnokságban is jól teljesít. Nehéz találkozóra számítok, de mindannyian tudjuk, hogy a derbi mennyire fontos az egész klub életében. A játékosaim is extra motiváltsággal kezdték el a felkészülést erre az összecsapásra. Szeretnénk pontot tenni a bajnokság végére, ami a legutóbbi, Kisvárda elleni meccsen még nem sikerült. Kedden erre újabb esélyünk nyílik, ráadásul a saját pályánkon, amit ki akarunk használni” – így Szerhij Rebrov a fradi.hu-n.

    Egy kis örökmérleg! A derbi a legnagyobb hagyománnyal rendelkező párharc az NB I-ben (az FTC–MTK örökrangadó mellett), a Ferencváros és az Újpest összecsapása 231 bajnoki mérkőzéses múltra tekinthet vissza, és az örökmérleg jelentős zöld-fehér fölényt mutat: 108 győzelem, 62 döntetlen, 61 lila-fehér siker. Három találkozót ezek közül félbeszakadt bajnokságokban (1944–1945, 1956) bonyolítottak le, ezek nélkül 228 bajnoki és 108–59–61 a mutató.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól az Újpesthez:
    1928, Aknai János
    1929, Huber Dezső
    1941, Kalocsay Géza
    1950, Deák Ferenc
    1950, Henni Géza
    1984, Kerekes György
    1985, Haaz Ferenc
    1985, Ebedli Zoltán
    1994, Wukovics László
    1998, Mogyorósi József, i.
    1998, Miriuta László
    2002, Kőhalmi András, ingyen
    2005, Balajti Ádám
    2004, Szalai Vilmos
    Az Újpesttől a Ferencvároshoz:
    2005, Grósz Róbert
    2003, Rósa Dénes, i.
    2003, Csurka Zoltán, i.
    1999, Eszenyi Dénes, i.
    1997, Kun György
    1994, Kecskés Zoltán
    1992, Sorin Cigan
    1985, Ebedli Zoltán
    1985, Palkovics István
    1951, Gulyás Géza
    1944, Szabó Ferenc

    Eltiltott nincs.

    Sérült a hazai Dibusz, Kovacevic kettős.

    Miközben az Újpest már a Mol Fehérvár FC elleni, május 3-i Magyar Kupa-döntőre is figyelhet, a ferencvárosi derbi sem szorulhat háttérbe, már csak azért sem, mert a lila-fehérek a bajnokságban még a negyedik helyre is odaérhetnek, hiszen négy körrel az idény vége előtt három pont választja el őket a paksiaktól. Ettől függetlenül a Michael Oenning edzette csapat felszabadultan futballozhat, veszítenivalója a presztízsen kívül nincsen. A Ferencváros elleni rangadón kulcsfigura lehet Giorgi Beridze, aki kifejezetten jó formában futballozik az elmúlt hetekben. A grúz támadó nemcsak váratlan húzásokra képes, a kiszolgálás mellett a befejezéseknél is eredményes, elég csak a Kisvárda ellen 1–0-ra megnyert kupaelődöntőre gondolni, amelyen ő érte el a mindent eldöntő gólt. Rajta kívül gondot okozhat még Miha Blazicéknak Junior Tallo, aki a hét végén gólt szerzett a Mezőkövesd ellen 3–0-ra megnyert bajnokin, és határozottságával jó néhány kellemetlen pillanatot is okozhat a hazaiaknak a Groupama Arénában. És akkor még ott van Simon Krisztián, akit a Ferencváros elleni presztízsmeccseken sohasem lehet figyelmen kívül hagyni…

    A nyolcszoros válogatott hátvéd szerint mivel az Újpest formája feljavult és eredményesen játszik, kiélezett, jó iramú mérkőzésre van kilátás. Rákérdeztünk, vajon mi billentheti a mérleg nyelvét a zöld-fehérek felé, ha már a telt ház jelentette lélektani előnyre ezúttal sem számíthatnak. „A tavaszi formánkkal nem lehetünk elégedettek, de sokkal több jó játékosunk van, a kispadunk is hosszabb, úgyhogy meg kell mutatnunk, mi vagyunk a jobb, erősebb csapat – folytatta Botka Endre. – A három pont megszerzéséhez azonban fel kell javulnia a teljesítményünknek, s a hozzáállásunkon is változtatnunk kell. Nagy hátrány, hogy szurkolók nem lehetnek a lelátón, de ettől függetlenül igyekszünk ugyanolyan szenvedéllyel pályára lépni, mintha tele lenne a stadion. Tudjuk, hogy a fradistáknak milyen fontos ez az összecsapás, úgyhogy biztosan nem csak nevében lesz derbi ez a mérkőzés. Nem szeretném tovább halasztani, kedden megünnepelném a negyedik bajnoki címemet, mindent megteszek a győzelemért!”

    „Sajnos az utóbbi időben nem úgy játszunk és teljesítünk, ahogyan elvárnánk magunktól és elvárják tőlünk, abba azonban bele sem gondolunk, hogy az Újpest elleni rangadó után nem lesz okunk az ünneplésre – nyilatkozta lapunknak Botka Endre, a Ferencváros 26 éves védője. – Le kell zárnunk a bajnokságot, szeretnénk úgy befejezni az idényt, ahogyan elkezdtük. A pontvesztések remélhetőleg felráznak minket, de az, hogy a lilák ellen játszunk, biztosan pluszmotivációt jelent a csapatnak. Ha ellenük ünnepelnénk a bajnoki címet, felemelő érzés lenne, s talán feledtetnénk a tavaszi kisiklásokat.”

    Noha a Ferencváros a legutóbbi tizenhat, Újpest elleni mérkőzésén megőrizte veretlenségét, s a 2019 májusa óta lejátszott hat, lila-fehérek elleni bajnoki mindegyikét megnyerte, a derbi minden körülmények között derbi marad, kimenetelét sosem lehet biztosra venni. Főleg most, amikor a tabellát „utcahosszal” vezető zöld-fehérek az utóbbi fordulókban kétszer is elszalasztották a lehetőséget, hogy biztossá tegyék bajnoki címüket; a Puskás Akadémia és a Kisvárda ellen is döntetlenre végeztek, míg az újpestiek megtáltosodni látszanak.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–ÚJPEST NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.16. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 10.19. 16:30 M4 Sport
10.24. 18:00 m4 Sport
MK: VSK Tököl-FTC 10.27.13:30 M4 Sport
10.30. 19:30 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ