2021.IX.22. MOL Fehérvár – Ferencváros: 0-1

Egy gól elég volt: a Ferencváros nyerni tudott Fehérváron

Nincs már veretlen csapat az NB I-ben, a címvédő nyerte a második fordulóból elhalasztott rangadót.
A Ferencváros nyerte a nyárról elhalasztott rangadót a Fehérvár ellen, a címvédő ráadásul idegenben szerezte meg a három pontot Ryan Mmaee fejesével. A mérkőzést a labdarúgó NB I 2. fordulójából halasztották el.


Nyilatkozatok:

Szabics Imre: — Kicsit úgy éreztem az elmúlt napokban, hogy mindenki azzal foglalkozik, hogy mennyi hiányzónk van, kik azok a játékosok, akik nem tudnak pályára lépni a Ferencváros ellen. Tény, sok hiányzónk van, de én ezt most átfordítanám, és szeretnék azokról beszélni, akik a rendelkezésünkre állnak. Ők ugyanis legjobb tudásuk szerint készültek fel a rangadóra, mi pedig a szakmai stáb többi tagjával együtt maximálisan hiszünk bennük! A megoldásokra törekszünk és teljesen biztos vagyok benne, hogy akárki is kap majd szerepet kezdőként, vagy csereként, az mindent megtesz azért, hogy legyőzzük az ország jelenleg legmagasabban jegyzett csapatát! A jó eredmény elérésében természetesen nagy szerepe lehet szurkolóinknak is. Köszönjük, hogy a szezon során eddig is végig mögöttünk voltak, biztosan remek hangulat lesz majd szerda este is a stadionban, igyekszünk ezt az atmoszférához méltó teljesítménnyel meghálálni.

Peter Stöger:A frissességgel nem lehet gondunk, hiszen az utóbbi napokban azok a játékosok, akik az elmúlt mérkőzéseken nagyobb terhelést kaptak, azokat igyekeztünk pihentetni. Nagy mérkőzés vár ránk, de úgy érzem, a játékosaim a megfelelő formában várják a szerda esti összecsapást. Idegenben sosem könnyű a fehérváriak ellen játszani, főleg mivel az egyik fő bajnoki riválisunkról beszélünk, jó játékosaik vannak. Természetesen a csapatom a maximumot fogja nyújtani a pályán, jó mérkőzést várok.

A mérkőzés:

MOL Fehérvár — Ferencváros: 0-1 (0-0)
Székesfehérvár, MOL Aréna, 20:00. 6.006 néző.
Vezette: Karakó Ferenc (asszisztensek: Albert, Szert; Videóbíró: Erdős József; VAR asszisztens: Buzás; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Farkas Á.)

MOL Fehérvár: Kovács D. — Nego, Fiola, Rus, Stopira, Heister — Szendrei N., Makarenko, Dárdai P. — Nikolics, Jallow (Csoboth, 87.)
kispad: Dala, Tóth T., Kovács B., Lüftner, Kojnok, Dinnyés
vezetőedző: Szabics Imre

Ferencváros: Dibusz — Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic — Laidouni – Uzuni, Zachariassen, Loncar (Besic, 80.), Nguen (Gavric, 85.) — R. Mmaee
kispad: Bogdán, Cabraja, Dvali, Csontos
vezetőedző: Peter Stöger

Gól: R. Mmaee (83.)
Sárga lap: Jallow (50.), Szendrei N. (53.) illetve Blazic (64.), Nguen (71.), Laidouni (81.)

A rendőrök már a pályaudvarnál felsorakoztak: többtucatnyian, sorokba rendeződve várták a városba érkező zöld-fehér szurkolókat, akik persze nemcsak vasúttal, hanem személyautókkal is szép számban érkeztek az egyik legfőbb rivális elleni idegenbeli bajnokira.

A hazai drukkerek közül sokan még az arénán kívül sétálgattak, amikor a fővárosi drukkerek már a helyükön álltak a vendégszektorban, egy óra volt a kezdésig, amikor lelkes éneklésbe kezdtek. Hogy elnyomja az énekelgető ferencvárosi ultrák hangját, a helyi hangosbemondó jó néhány decibellel feljebb kapcsolta a hangfalakból bömbölő Vidi-indulót – szóval a rivalizálás már a mérkőzés előtt megkezdődött.

A lelátók kezdtek benépesülni, amíg a játékosok melegítettek, Stopli, a helyi kabalaállat klubpólókat hajított ki segítőjével a lelátóra, a szurkolók szaladtak érte, volt, aki kis híján felbukott a lépcsőn rohanva. A kezdő sípszó előtt aztán kiderült, a székesfehérvári szurkolók sem vették félvállról a Ferencváros elleni ütközetet, a kapu mögötti szektorukban óriási pókemberes molinót feszítettek ki a következő felirattal: „A város ma piros-kék hősökért kiált!”.

Nos, a hősökre még várni kell…

Egyik csapat sem rontott neki a másiknak, a Szabics Imre és a Peter Stöger edzette csapat is a biztonságra törekedve játszott a találkozó első felében. Gyorsan kirajzolódott, hogy a hazaiak szakmai stábja, ha nem is szokatlan, de némileg váratlan hadrendben küldte pályára a csapatot: a Fiola Attila, Adrian Rus, Stopira belső védő trió mellett jobbról Loic Nego, balról a korábbi ferencvárosi Marcel Heister kapott szerepet. Szabics Imre úgy gondolhatta, a jó formában lévő zöld-fehérekkel szemben fő a biztonság, és masszív hátvédsorral próbálták meg lezárni a támadók elől a területet. A Ferencvárosnál az volt feltűnő, hogy a védekező középpályás Aissa Laidouni a megszokottnál jóval többet lépett hátra a védők vonalába a labdáért, megpróbálta összegyűjteni és elosztani, márpedig ez korábban Ihor Haratin feladata volt – a jelek szerint a tunéziai labdarúgó veheti át a Lengyelországba távozó futballista szerepét.

Az első félidő nemcsak gól, de – sajnos – számottevő helyzet nélkül ért véget. Jellemző volt, hogy a hazaiaknál több mint húsz perc elteltével két védő, Loic Nego és Fiola Attila akciója hordozta a legtöbb veszélyt, Nego beadását követően Fiola fejelhette a labdát a kapura.

A két szél közül a jobb oldal volt aktívabb, a ferencvárosi szurkolók kifütyülte Marcel Heister a megszokottnál többet hibázott, a labda hol a talpa alatt gurult ki, de volt olyan bedobás is, amikor kicsúszott a keze közül, és két méterrel az orra elé pottyant. A szélső védők közül Loic Nego volt aktívabb, a válogatott játékos betegségéből visszatérve bátran, megalkuvás nélkül robotolt a (másik) oldalvonal mellett. A Fradi a megszerzett labdával a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legkevesebb passzal próbált eljutni Kovács Dániel kapujáig, ám az akciók a tizenhatos előterében elhaltak. Eldar Civic bal lábbal többször is végzett el szögletrúgást, és bár magassági fölényben voltak a vendégek, a beadások nem voltak elég élesek, így a hazaiak mindet hatástalanították. Láthatóan egyik fél sem sürgette a játékot, alighanem úgy voltak vele, az a legfontosabb, hogy ne kapjanak ki a riválistól, még ha azért csak egy pontot is adnak.

A számok is kiegyenlített félidőt mutattak, 54 százalékban volt a vendégeknél a labda, négyszer próbálkoztak kapura lövéssel, míg a hazaiak kétszer. A szünet után a szerdán kétszázadik fehérvári mérkőzésén pályára lépő Nikolics Nemanja indította útjára a labdát, az első komoly lehetőség pedig Dárdai Pál előtt adódott: a fehérvári középpályás megdolgoztatta Dibusz Dénest, akinek a találkozónak ebben a periódusában egyértelműen több dolga volt, mint addig. Noha a mérkőzés addig viszonylag sportszerű keretek között zajlott, Fiola Attila és Tokmac Nguen kakaskodása sokat rontott az összképen, a két futballista hosszasan fenyegette egymást, sőt a fejüket összekoccantva jelezték, keménységért sem mennek a szomszédba.

A finom mozdulatokból amúgy is kevés volt ezen a napon.

Hiába sorakoztatott fel a két csapat jó néhány remek futballistát, hiába volt a magyar mellett ukrán, szlovén, bosnyák, zöld-foki-szigeteki, marokkói, albán, tunéziai válogatott futballista a pályán, sokan tudásuk alatt teljesítettek. Pedig lehetőség lett volna a (több) gól megszerzésére, a hajrában kontratámadás végén Myrto Uzuni is kihagyta az addigi legnagyobb vendéghelyzetet, a szélső nem véletlenül fogta a fejét, Kovács Dániellel szemben állva könnyedén eldönthette volna a találkozó sorsát.

A vendégszurkolók mégis megemelték hangjukat, nem sokkal később Peter Stöger pályára küldte a régi kedvencet, a napokban az Üllői útra visszatérő Muhamed Besicet, aki utoljára 2014 májusában, Haladás elleni 1–0-s idegenbeli győzelem alkalmával lépett pályára – nem mostanában volt.

Az igazi csattanó azonban a végére maradt!

A remek formában lévő Ryan Mmaee ezúttal is jókor volt jó helyen, a legutóbb a marokkói válogatottban is pályára lépő csatár bizonyította, jó húzás volt a nyáron Ciprusról megszerezni. A futballista egyetlen villanásával küldte padlóra az addig nagyot küzdő fehérváriakat – a légiós a tizenhatodik ferencvárosi meccsén a nyolcadik gólját szerezte.

Ezen a napon ez gól nemcsak három pontot, hanem kincset ért!

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A vendégek vezetőedzője, Peter Stöger elismerte, voltak színvonalbeli hiányosságai a találkozónak, ám mivel számos játékosát nélkülöznie kellett, a végeredményt tartotta a legfontosabbnak.

„Tíz perccel a vége előtt a helyzetkihasználást látva azt gondoltam, hogy ez egy nulla-nullás mérkőzés lesz. Végül nem feltétlen a legkreatívabb módon, de egy nagyon jó támadó-megmozdulásból sikerült eldöntenünk a találkozót” – utalt Stöger Ryan Mmaee hajrában fejelt győztes góljára.

Az FTC trénere a csereként beállva hét év után visszatérő Muhamed Besic felkészültségéről is beszélt a sajtótájékoztatón.

„Jók voltak az első benyomásaim vele kapcsolatban, amikor volt lehetőségünk személyesen is beszélni. Egyértelművé vált számomra, hogy világos elképzelése volt: vissza szeretett volna jönni a Ferencvároshoz. Tudjuk jól, hogy hosszú ideig nem edzett csapatban, így meg kell találni a megfelelő terhelési egyensúlyt, majd azt a pillanatot, amikor már a kezdőbe nevezhetjük.”

A hazaiak mestere, Szabics Imre osztrák kollégájához hasonlóan a látott játék alapján döntetlent várt.

„Ez egy ikszes mérkőzés volt. A pontrúgások után mi is szerezhettünk volna gólt, de ez csak nekik sikerült. A csapatom rászolgált volna az egy pontra.”

A Mol Fehérvárt irányító 40 éves szakember elmondta, a hajrában elbukott rangadót követően vár azzal, hogy mit mond csapatának.

„Az öltözőben most mindenkivel lepacsiztam. Ilyen érzelemdús mérkőzés után jobb, ha az ember nyel egyet és csak másnap értékel.”

Muhamed Besic: 

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a MOL Fehérvár hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2021.IX.22. MOL Fehérvár – Ferencváros: 0-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+4.

    PERC
    Uzuni passzát R. Mmaee nagyon rosszul találja el. De mindegy már.

    90+3.

    PERC
    Gavrics két jó csel után fennakad Ruson, aki aztán merész becsúszással ment Zachariassen elől az ötös bal sarkának előterében.

    90+1.

    PERC
    Fehérvár, nem Hatvan: a Zachariassen indította R. Mmaee jobbról zseniálisan tálal Uzuni elé, aki 11-ről jobbal a léc fölé lő.

    89.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    89.

    PERC
    Ó, Gavrics… Gólhelyzetben a szerb, az ötös bal sarka előtt egyszerűen megbukik labdakezelésből az NB I legértékesebbje. Rus csodálkozott, aztán elfutott az elé került labdával…

    87.

    PERC
    Csoboth Kevin be, Jallow le, óvatos duhaj Szabics.

    87.

    PERC
    Nguen: 12 meccs az idényben, 3 góllal és 3 gólpasszal. De az utóbbi 8 meccsén 2 kanadai pontot ért el!

    86.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    Fotó: Török Attila

    84.

    PERC
    Zseljko Gavrics be, Nguen ma nem villogott.

    83.

    PERC
    Civic bal oldali, ballábas szöglete után RYAN MMAEE kissé jobbról, az ötösről a bal alsóba fejeli a labdát, Rust és Stopirát is megelőzve. A vetődő Kovács majdnem elérte, de csak majdnem: 0–1!

    83.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (0–1) Mmaee
    81.

    PERC
    Fotó: Török Attila

    81.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    81.

    PERC
    Aissa Laidouni kap sárga lapot Szendrei ellökéséért.

    79.

    PERC
    Muhamed Besic be, Loncar le. Ritörn.

    79.

    PERC
    Uzuni adja be a kornert, Loncar jobbal 15-ről átlövi a labdát Bicskére.

    78.

    PERC
    R. Mmaee nem mer lőni 18-ról, Wingo beadása Heisteré.

    78.

    PERC
    És a 3. fellépése a Fradi ellen, Stopira lőtt neki egy öngólt, majd Zubkov duplázott ellene.

    76.

    PERC
    A 27 éves kapusnak ez a 14. NB I-es mérkőzése.

    75.

    PERC
    Jallow után Kovács is begörcsöl. Ápolás.

    75.

    PERC
    Nguen bal oldali szögletéből megcsúsztatja a labdát Laidouni, R. Mmaee hatról a jobb sarok mellé fejel.

    75.

    PERC
    NINCS BENT, Nguen remek passzát Uzuni jobbal a kapusba vágja kissé jobbról, 12-ről. Kovács nagy napja a mai?

    73.

    PERC
    Heister emelését Civic a bal sarok mellé menti Nego elől, fejjel.

    73.

    PERC
    Nego jobbal a kapu elé lő a 16-os jobb oldala elől, ment az ötös előtt Blazic, bevetődve.

    72.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    71.

    PERC
    Tokmac Nguen visszahúzza Negót, sárga lap neki is.

    71.

    PERC
    A Fradi a Kisvárdával szembeni hazai kudarc óta hármas győzelmi sorozatban van a bajnokságban, a legutóbbi 18 tétmeccsén egyszer sem játszott döntetlent (13 győzelem, 5 vereség, utóbbiból hármat a BL-selejtezőben, egyet-egyet az NB I-ben, illetve az Európa-ligában szenvedett el).

    71.

    PERC
    A Fehérvár az egyetlen gárda az NB I-ben, amely az őszi idényben még nem kapott ki (2 diadal, 3 iksz). Tétmeccsen legutóbb két és fél hónappal ezelőtt, az Ararat elleni Európa-liga-selejtezőn (0–2), bajnokin április végén, éppen a Ferencváros ellen maradt alul (1–2).

    71.

    PERC
    Tavasszal a Magyar Kupában is összekerültek, akkor a Fejér megyei gárda nyert 2–1-re az Üllői úton. Azon a találkozón még Szalai Tamás irányította a piros-kékeket.

    69.

    PERC
    Fiola ellöki R. Mmaee-t, nem lesz ettől népszerűbb a Fradi-táborban. Civic beadása meg Kovácsé, a hazai közönség örül.

    67.

    PERC
    Dárdai újabb beadása éppen csak magas Stopirának, Nego beadása a kapusé.

    66.

    PERC
    Dárdai beadását Blazic Nego elé fejeli, de rossz a beadás, ment fejjel R. Mmaee.

    66.

    PERC
    Karakó békepárti, Loncart és Stopirát csitítja. Fiola kiszólhatott.

    65.

    PERC
    Fiolát nem kedvelik a vendégdrukkerek.

    65.

    PERC
    Általános reklamálás. Kispad, Dárdai, Fiola, Nguen. Sarokrúgás.

    64.

    PERC
    Miha Blazic kap sárga lapot utólag.

    64.

    PERC
    Ez a kontra jobb, Dárdai ballal a jobb felsőbe lőne kissé jobbról, 18 méterről, de hatalmasat ment vetődve Dibusz!

    64.

    PERC
    Nego beadását az ötösön eléri fejjel Blazic, Laidouni, Uzuni… Makarenko ment a saját 16-osa előtt.

    62.

    PERC
    Uzuni kap jó passzt a jobbon R. Mmaee-től, a jobblábas beadást az ötös bal sarkáról Nguen nem sokkal fejeli a jobb sarok mellé, félmagasan. Kovács kapus vetődve biztosított.

    57.

    PERC
    Jó lehetőség Szendrei bal oldali szabadrúgása után, de Makarenko nagyon rosszul találja el fejjel a labdát a büntetőponton.

    55.

    PERC
    Fotó: Tötök A.

    55.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    55.

    PERC
    Fotó: Török A.

    55.

    PERC
    Wingo jobb oldali beadása után kifejeli a labdát Fiola az ötös és a legnagyobb füstfelhő határáról.

    54.

    PERC
    A Ferencváros a Vidi elleni legutóbbi tíz idegenbeli bajnokijából – a fehérváriak stadionjának építése miatt ötször a felcsúti Pancho Arénában meccseltek – csak kettőt nyert meg, ezeket egyaránt 2–1-re. 2019 októberében Sigér Dávid, idén áprilisban Olekszandr Zubkov duplázott a zöld-fehérektől.

    54.

    PERC
    A Ferencváros még a fehérváriak pályaválasztása mellett is jobban áll: az 54 találkozón 15 Vidi-siker, 20 iksz, 19 FTC-diadal született.

    54.

    PERC
    Kis ködben, mert beindultak a hazai drukkerek…

    53.

    PERC
    Nguen jobb oldali beadását pocsékul találja el ballal az ötösön R. Mmaee.

    52.

    PERC
    Jallow passzol Nikolicshoz, ő balra forgat Szendreihez, a középpályás jobbal a léc fölé lő 21-ről, minimálisan balról.

    50.

    PERC
    Lamin Jallow kap sárga lapot Uzuni ellökéséért.

    48.

    PERC
    MAJDNEM, Heister indítja Jallow-t a balon, a ballábas beadást nem éri el Dárdai középen. Civic tisztáz aztán suta, de eredményes mozdulattal.

    47.

    PERC
    Civic jobb oldali, ballábas szöglete Kovács-csemege.

    46.

    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    A Vidi a legutóbbi hét NB I-es összecsapásukon csak egyszer tudott győzni, ötször kikapott, míg egyszer döntetlenre végeztek a felek.

    FÉLIDŐ

    A hivatalos nézőszám: 6006.

    FÉLIDŐ

    6 szabadrúgás a Vidinek, 14 a Fradinak.

    FÉLIDŐ

    54 százalékban volt a vendégeknél a labda, 4 kapura lövés ott, 2 itt, 1, ill. 0 ment ezek közül a kapu felületére.

    FÉLIDŐ

    A Vidi eddig még százszázalékos hazai pályán, igaz, csak két mérkőzést játszott. Ezeket a találkozókat egyaránt 2–1-re nyerte meg a Mol Aréna Sóstóban, ahol legutóbb pont az FTC bánt el vele.

    FÉLIDŐ

    Az FTC látogatóként 18 meccses veretlenségi szériát tud felmutatni (11 győzelem, 7 döntetlen). Vendégként legutóbb tavaly június 23-án – már bajnokként – éppen Székesfehérváron maradt alul 1–0-ra, amikor a Vidi győztes gólját a búcsúzó Juhász Roland lőtte tizenegyesből.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    NS-SZAKÉRTŐ – Csizmadia Csaba, az FC Fehérvár és az FTC 12-szeres válogatottja.
    Kíváncsi vagyok a mérkőzésre, ezért aztán ott leszek szerdán a lelátón. Talán nem mondok újat azzal, hogy a jelenlegi Ferencváros kiemelkedik az NB I-es mezőnyből, s ezt a nemzetközi szereplés is alátámasztja, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Mol Fehérvár esélytelen lenne, bár az is igaz, sok problémával küszködik Szabics Imre vezetőedző. Nem hinném, hogy Peter Stöger bevetné a két új szerzeményt, Muhamed Besicet vagy Marko Marint, én sem tenném, márt csak azért sem, mert nélkülük is rendkívül jól néz ki a Fradi. Viszont a fehérváriak lehetőséget adhatnak a sikerre éhes fiataloknak, akik már Sopronban a kupameccsen is bizonyították, nem véletlenül tagjai a keretnek. Az ő szerepeltetésük és remek játékuk jelentené számomra a rangadó kellemes meglepetését.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői a közelmúltból
    Horváth Ferenc 10
    Nikolics Nemanja 8
    Böde Dániel 6
    Wukovics László 5
    Lipcsei Péter 5

    FÉLIDŐ

    MEGLEPETÉS LESZ, ha nem a Fradi nyer. A sok hiányzó ellenére nem néz ki rosszul a fehérvári kezdőcsapat, ám amíg a hazaiak ezer sebből véreznek, a Ferencváros duzzad az önbizalomtól, lendületben van. A hajrában dőlhet el a mérkőzés, egy gól dönt a Fradi javára. BORBOLA Bence a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+2.

    PERC
    Nem kell, nem kell! – kiáltja be a pályára Szabics.

    45+2.

    PERC
    Stopirát ápolják, a mentés közben összefejelt Zachariassennel véletlenül.

    45+1.

    PERC
    Nguen 19 méteres lövése Stopiráé.

    45.

    PERC
    Egy perc a ráadás.

    45.

    PERC
    Jallow hatalmasat lök S. Mmaee-n, de nincs sárga lap.

    44.

    PERC
    A drukkerek egy része keres egy kis pénzt közben az MLSZ segélyalapjának.

    44.

    PERC
    Jallow összefejel egy védővel, a szeme fáj. Ápolás, vizespalack megoldja ezt is.

    40.

    PERC
    A hazai kispadon 1 a légiós, a vendégekén 2 a magyar.

    40.

    PERC
    A hazai kezdőben 5 a légiós, a vendégekében 1 a magyar.

    39.

    PERC
    Uzuni nem lő az ötös bal sarka elől jobbal, a beadása nagyon rossz. Jallow kontrázik, Wingo becsúszva ment.

    39.

    PERC
    A földön fekvő Laidouni fejjel ment egy bal oldali beadást.

    37.

    PERC
    A Fehérvár előző hét hazai NB I-es találkozóján egyszer sem született háromnál kevesebb gól.

    36.

    PERC
    Jacky Mmaee a Rodában és a Standard Liege-ben is játszott, Samy is a testvére, de a 17 éves Camil (Standard Liege U21) is.

    35.

    PERC
    R. Mmaee: 15 meccs a Fradiban, 7 góllal és 6 gólpasszal.

    33.

    PERC
    Wingo beadását nem éri el Fiola Szendrei bakija után, az ötös bal sarka mellől R. Mmaee ballal nem sokkal lő a rövid felső sarok mellé! Puskás-díj, ha bemegy…

    33.

    PERC
    A Fradi az eddigi négy bajnokiján háromszor jutott előnyhöz, ezeket a meccseket kivétel nélkül meg is nyerte. A Vidi ezzel szemben ötből csak kétszer gyűjtötte be a három pontot, a többi három alkalommal remizett.

    32.

    PERC
    Szabics Imre, a Fehérvár mestereként NB I-es meccsen eddig 7 győzelem és 4 döntetlen mellett mindössze 1 kudarcot szenvedett el, de azt pont a Fraditól, amelynél egykor játékosként szerepelt. A zöld-fehérekkel az 1998–1999-es idényben a Videoton FC Fehérvár elleni mindkét bajnokin győzelmet ünnepelhetett, gólt viszont egyszer sem sikerült szereznie.

    31.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    31.

    PERC
    MELLÉ, R. Mmaee bal oldali beadását mentik Zachariassen elől a kapu torkában… kirúgás. MAKARENKO mentett hatalmasat pedig.

    29.

    PERC
    Ez Nikolics 19. mérkőzése a Fradi ellen, 8 gólja van eddig, gólpassza nincs.

    29.

    PERC
    Dárdai passzol balra Stopirának, a beadást elvéti Jallow.

    28.

    PERC
    Nikolics: 8 meccs az idényben, 1 góllal. A mai a 200. NB I-es meccse a Vidiben.

    28.

    PERC
    Fotó: Török Attila

    28.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    26.

    PERC
    Stopira megindul középen, jobbra perdít Negóhoz, a beadást eléri az ötösön a visszanyúló S. Mmaee.

    24.

    PERC
    Civic jobb oldali szögletét S. Mmaee Rus mellől tízről a léc fölé fejeli, szorongatott helyzetből.

    23.

    PERC
    Dárdai csodásan perdít jobbra Negóhoz, aki jobbal bead, Fiola kissé jobbról, tíz méterről a léc fölé fejeli a labdát.

    21.

    PERC
    Dárdai Nikolics elé csúsztat, de jő Blazic. És les is volt.

    20.

    PERC
    Nego megindul a jobbon Dárdai passzával, Civic hatalmasat lök rajta azonnal.

    19.

    PERC
    R. Mmaee bal oldali beadását nem találja el jól az ötös előterében Nguen.

    17.

    PERC
    Civic lövése lepattan Dárdairól, Zachariassen jobbal 17-ről, középről a bal felsőbe tekerné a labdát, de eléri azt Kovács csinos légi út végén.

    16.

    PERC
    Civic ballábas emelése magas a bal sarok előtt felugró Uzuninak.

    15.

    PERC
    Rus emelése éppen jó Szabicsnak, bedobás. A mester igen mérgesen néz hátra a román védőre.

    12.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    12.

    PERC
    S. Mmaee indítása Kovácsé.

    8.

    PERC
    Ketten összefejeltek, ápolás. Blazic és Rus, két légiós.

    4.

    PERC
    Uzuni jobb oldali beadását követően szögletre ment az őt indító Stopira.

    3.

    PERC
    Szendrei jobblábas, jobb oldali beadását Makarenko tízről a léc fölé fejeli estében.

    3.

    PERC
    Nego jobb oldali beadását középre menti Blazic. Dárdai ballal 16-ról a bal alsót veszi célba, ment S. Mmaee. Szöglet.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak piros-kék mezben és kék nadrágban, a vendégek zöld-fehér mezben és fehér nadrágban.

    A hazaiak egykori játékosa, Balogh Károly emlékére gyászszünettel kezdünk.

    Fotók: Borbola Bence

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    „A frissességgel nem lehet gondunk, hiszen az utóbbi napokban azok a játékosok, akik az elmúlt mérkőzéseken nagyobb terhelést kaptak, azokat igyekeztünk pihentetni. Nagy mérkőzés vár ránk, de úgy érzem, a játékosaim a megfelelő formában várják a szerda esti összecsapást. Idegenben sosem könnyű a fehérváriak ellen játszani, főleg mivel az egyik fő bajnoki riválisunkról beszélünk, jó játékosaik vannak. Természetesen a csapatom a maximumot fogja nyújtani a pályán, jó mérkőzést várok” – nyilatkozta Peter Stöger a FradiMédiának.

    BŐVEBBEN ITT!

    – Otthon a Seattle Sounders profija volt. Más sportot ki sem próbált?
    – Két bátyámmal éjjel-nappal fociztunk a kert végében, az utcán, a nappaliban. Alighanem ők fertőztek meg a labda szeretetével. Amerikában nagyon népszerű a kosárlabda, az amerikai futball vagy épp a jégkorong, nálam mégis mindig a labdarúgás volt az első. A szüleim hét­évesen vittek le először a Seattle edzésére, nyomban ott is ragadtam. Évekkel később felnőttként is ott mutatkoztam be, életem egyik legnagyobb élménye volt, amikor bajnoki címet szereztünk az MLS-ben. A város lakói egyszerűen megőrültek, minden meccsünket telt ház előtt játszottuk.

    – A családján kívül mi hiányzik legjobban Amerikából?
    – Nekem Seattle, a szülővárosom a világ legszebb helye. Olyan hangulata van, ami semmihez sem fogható. A kávé itt, Európában is finom, az ételekkel sincsen bajom, de Seattle az Seattle. Gyönyörű panorámája van, talán a város hangulata hiányzik leginkább.

    – Hiányzik Amerika?
    – Nagyon! – felelte lapunknak Henry Wingo, a Ferencváros tengerentúli légiósa, aki januárban Norvégiából érkezett a zöld-fehérekhez. – Mielőtt 2019-ben a Molde együtteséhez igazoltam, két hétnél több időt nem töltöttem távol a családomtól. A legtöbb csapattársam európai, nekik könnyebb hazaugraniuk, nekem csak az utazás oda-vissza két nap lenne. Legutóbb májusban voltam otthon, legközelebb karácsonykor megyek…

    A Fehérvár veretlen a bajnokságban, két győzelem mellett háromszor ikszelt, pályaválasztóként a Kisvárdát és az MTK-t is 2–1-re győzte le. Az FTC vereséggel rajtolt az NB I-ben, a Kisvárda az Üllői úton lepte meg (1–2), utána háromszor nyert, otthon a Mezőkövesd és a Debrecen, idegenben a Honvéd ellen. A hétvégén mindkét gárda továbbjutott a Magyar Kupában, a fehérváriak Sopronban hat, a zöld-fehérek Hatvanban kilenc gólig jutottak el.
    Fehérvár–FTC 2018–2019: 2–1, 2–2, 1–4, kupa: 2–1, 2–0, 2019–2020: 1–2, 1–0, 0–1, 2020–2021: 1–1, 1–2, 0–2, kupa: 2–1

    Egy kis örökmérleg: 105 mérkőzés, 48 ferencvárosi és 27 fehérvári sikerrel, 163, ill. 113 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Viditől a Ferencvároshoz:
    2012, Milan Perics, kölcsönbe
    2012, Máté János, ingyen
    2007, Baranyai Tibor
    2001, Zombori Zalán
    2000, Németh Gábor
    2000, Marius Cheregi
    1996, Lőrinc Antal
    1996, Bekő Balázs
    1996, Horváth Ferenc
    1996, Miriuta László
    1995, Zoran Kuntics
    1995, Jagodics Zoltán
    1994, Czéh Lajos
    1986, Vaszil Gyula
    1984, Zsinka János
    1969, Kű Lajos
    A Ferencvárostól a Vidihez:
    2021, Marcel Heister, i.
    2020, Papp Marcell
    2018, Tamás Olivér
    2015, Haraszti Zsolt
    2012, Tajti Mátyás, i.
    2007, Bölcsföldi Viktor
    2004, Kriston Attila
    2003, Szabó Tibor, kölcsön után végleg
    2000, Rob Kornél, k.
    1999, Fodor Tibor

    ELTILTVA: Botka (piros lap).

    A hazaiaktól Bamgboye (bokacsontrepedés), Nyári, Hodzic, Halmai (talpcsontrepedés), Hangya (bokaműtét után), Kovács I. (lábujjtörés), Pinto (Achilles-ín-műtét után), Rockov (csonthártyagyulladás), Zsóri (térdműtét után) sérült, a vendégektől Vécsi, Sigér D. (térdműtét után) s Somália (combizomhúzódás) maródi.

    A TELJES INTERJÚ SZABICS MESTERREL ITT OLVASHATÓ!

    VÉLEMÉNY – Szendrei Norbert a Mol Fehérvár FC középpályása
    Nagy várakozással nézek a rangadó elé. Ha mindenki egészséges volna, mi lennénk hazai pályán az esélyesek, de a körülményeket figyelembe véve sem lehet más a célunk, mint a győzelem. Nem állítom, hogy a bajnoki cím szempontjából ez lesz a legfontosabb mérkőzés, de érződik a társaságon, hogy különös jelentőségű presztízscsata előtt állunk. Nehéz lesz előnyt kovácsolni abból, hogy felforgatott a csapatunk, ám pluszmotivációt jelent, hogy megmutassuk, a sok hiányzó ellenére mire vagyunk képesek. Nyilvánvalóan nem tudjuk úgy uralni a meccset a Ferencváros ellen, mint bármelyik másik együttes ellen a bajnokságban, de törekszünk rá. Erős és bő a Fradi kerete, nem véletlenül résztvevője harmadik éve a nemzetközi kupák csoportkörének, de ha a két csapat kezdő tizenegyét összevetem, nagyjából egy súlycsoportban vagyunk. Minden poszton felvesszük a versenyt, s ha van is némi különbség valamelyik fél javára, minimális. Sokan váltottak jegyet, ennyi néző előtt eddig egyszer, a kupadöntőn játszottam, úgyhogy várom a kezdő sípszót.

    A zöld-fehérek csatára a marokkói válogatottban növelte tovább önbizalmát, öt év kihagyás után a Szudán ellen 2–0-ra megnyert világbajnoki selejtezőn másodszor húzhatta magára hazája mezét.

    „Hihetetlen érzés volt újra a marokkói színeket képviselni. Az önbizalmamnak jót tett a mérkőzés, valamint a csapatnál eltöltött idő.”

    „Egy csatárnak mindig fontos, hogy minél hamarabb megszerezze az első gólját. Legutóbb a Honvéd otthonában tíz emberrel is győztünk, fontos három pontot szereztünk. Természetesen nem bánnám, ha szerdán is gólt lőnék, de a lényeg, hogy sikerrel vegyük az újabb akadályt. Győzni akarunk, ez nem is kérdés.”

    Eddig három bajnokin lépett pályára, a Debrecen és a Kisvárda ellen gólt szerzett. Aligha bánná, ha a 2. fordulóból elhalasztott szerdai összecsapáson is a kapuba találna.

    „A társak sok érdekességet említettek a két klub közötti rivalizálásról, a hét elején már éreztem az öltözőben, milyen mérkőzés vár ránk – mondta lapunknak Ryan Mmaee. – A szakmai stáb is sokat beszélt a találkozó jelentőségéről, tudom, szerdai ellenfelünk a legutóbbi bajnokságban a harmadik helyen végzett. Készen állok a kezdésre.”

    A fehérváriak elleni első ütközetére készül Ryan Mmaee. A Ferencváros marokkói csatára júliusban szerződött Magyarországra Ciprusról, a beilleszkedése zökkenőmentes volt, nyomban a zöld-fehérek erősségévé vált. A 23 éves csatár tudja, milyen fontos kilencven perc vár rájuk szerdán.

    – Magabiztos, támadó szellemű FTC-re számít, vagy elképzelhetőnek tartja, hogy állóháború alakul ki a találkozó elején?
    – Előfordulhat, hogy a Fradi nekünk esik, vagy mi neki, előre képtelenség megmondani, mi lesz a forgatókönyv. Papíron persze jól néznek ki a különböző eshetőségek, készülhetünk úgy, hogy az első öt percben nekiesünk, szerzünk egy gólt, aztán visszaállunk, de a mérkőzés dinamikája úgyis mindent felülír. Fontos, hogy szurkolóink mellettünk álljanak, a nehéz időszakokban is kitartsanak mellettünk. Ők is befolyásolhatják a mérkőzés kimenetelét.

    – A sok gond tükrében a döntetlen jó eredmény lenne a Ferencváros ellen?
    – Játékosként és edzőként is mindig, minden mérkőzés előtt azon gondolkodom, hogyan tudunk nyerni. Hogy a döntetlennel elégedett legyek, az a mérkőzés kimenetelétől függ. Ha kétgólos előnyből játszunk ikszre, az nem ugyanaz, mintha az utolsó pillanatban egyenlítünk.

    – Erősebb most a Ferencváros?
    – Mindenki tisztában van vele, hogy a Fradi jelenleg Magyarország kiemelkedő csapata. De még véletlenül sem csak az ellenfelünkkel foglalkozunk, inkább magunkkal. Nyilvánvaló, hogy szeretnénk megtalálni a legyőzésének módját.

    – Létszámra azért megvannak?
    – Természetesen. Ahogy a Sopron elleni hétvégi kupamérkőzésen, ezúttal is becsülettel kiállunk. Sőt, mindent elkövetünk, hogy legyőzzük a Ferencvárost. Vannak gondjaink, de nem sorolja őket az ember, mert az nem visz előre.

    – Bizonyítási lehetőség ez az egészséges futballistáknak?
    – Mindenképpen. Lehetőségként kell felfogniuk, éles körülmények között mutathatják meg, hogy lehet rájuk számítani a nagy feladatok megoldásában is. Bizonyítsák be, máskor is ott a helyük a kezdő tizenegyben!

    – Fel tudja sorolni, hány futballistájára nem számíthat a Ferencváros ellen?
    – Nem, és igazából nem is szeretném – felelte lapunknak Szabics Imre, a fehérváriak vezetőedzője, aki Alef, Funsho Bamgboye, Hangya Szilveszter, Kenan Kodro, Kovács István, Kovácsik Ádám, Viszar Muszliu, Ivan Petrjak, Rúben Pinto, Emil Rockov, Stopira, Budu Zivzivadze és Zsóri Dániel játékára sem számíthat. – Azokkal foglalkozunk, akik a rendelkezésünkre állnak. Mindenkivel szemben tiszteletlenség lenne, ha nem ők lennének most a fontosak. Hiszünk a játékosokban!

    A korábbi ferencvárosi támadó, a jelenleg a székesfehérváriak vezetőedzőjeként dolgozó Szabics Imre nehéz mérkőzésre számít, és nem hasonlítgatja magukat az FTC-hez.

    Az FTC-ben ráadásul hat olyan játékos szerepel –   Zseljko Gavrics (4.5), Myrto Uzuni (3), Tokmac Nguen (2.8), Marko Marin (2.5), Stjepan Loncar (2.5) és Dibusz Dénes (2.5) –, akinek becsült piaci értéke meghaladja a legértékesebbnek tartott fehérváriét, Loic Negóét.

    Az FTC kerete 40.25 millió eurót, míg a Vidié 22.63-at ér a német portálnál. E tekintetben kapusfronton óriási a különbség, Kovács Dániel és Dibusz Dénes között több mint kétmillió euró az eltérés a zöld-fehérek játékosának javára, s a mezőnyben is szinte minden poszton az FTC-nek van többre tartott labdarúgója – leszámítva a jobbhátvédet, Loic Negót (2.2 millió euró) és a középcsatárt, Armin Hodzicot (1.7). A Ferencváros állományának erejét jelzi, 19 futballistája van, akinek becsült értéke eléri az egymillió eurót, míg a Fehérvárnak kilenc.

    Nem a pénz játszik – szokták mondani, az egymásnak feszülő csapatok közötti erőviszonyokról mégis valamennyit elárul a becsült értékük. Van, aki mértékadónak tartja, más nem, mindenesetre a Transfermarkt adatbázisa a ferencvárosiak játékosállományát csaknem kétszer annyira taksálja, mint a székesfehérváriakét.

    Korábban beszámoltunk róla, hogy a nyári átigazolási időszak után rekordot döntött a magyar labdarúgó NB I-ben szereplő csapatok játékosainak becsült összértéke, amely mintegy 46 milliárd forintra rúg – ez tavalyhoz képest több mint kilencmilliárd forintos emelkedés. Az összegből jócskán kiveszi a részét a Ferencváros és a Mol Fehérvár FC is, előbbi keretének értéke mégis csaknem kétszer annyi, mint utóbbié.

    A találkozó különlegességét az adja, hogy a bajnokság egyetlen veretlen csapata fogadja a címvédőt, amely idegenben legutóbb éppen Fehérváron kapott ki. Szabics Imre, a hazaiak vezetőedzője eddig 12 bajnokin ült a kispadon, és együttesével csak egyszer maradt alul – pont az FTC ellen. A 20 órakor kezdődő meccs kérdése, hogy a 13-as szám balszerencsét hoz-e neki, vagy sikerül visszavágnia az áprilisi vereségért a zöld-fehéreknek, akiknél annak idején játékosként szerepelt a magyar élvonalban.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MOL FEHÉRVÁR FC–FTC NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.30. 19:30 m4 Sport
EL-csoportkör 11.04. 21:00 M4 Sport
11.07. 15:20 m4 Sport
11.21.17:30 M4 Sport
EL-csoportkör 11.25. 18:45 M4 Sport
11.28.18:00 M4Sport
12.044. 18:30 m4 Sport
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ