2021.IX.30. EL-csoportkör: Ferencváros – Real Betis: 1-3

Balszerencsés vereség: Ferencváros–Real Betis 1–3

Fekir gólja után egyenlített a magyar bajnok, helyzeteket hagyott ki, majd egy balszerencsés öngólt vétett.
A spanyol Real Betis 3–1-re legyőzte a Ferencvárost Budapesten a labdarúgó Európa-liga csoportkörének második fordulójában. A G-csoport másik mérkőzésén is vendégsiker született, a Leverkusen a Celtic otthonából hozta el a három pontot.

Nyilatkozatok:

Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője a következőket mondta a sajtótájékoztatón.

Mind a két csapat önbizalommal telve várhatja a találkozót, hiszen az elmúlt meccsek eredményei erre adnak okot mindkét oldalon. Próbáljuk megtalálni a megfelelő egyensúlyt, hogy az ellenfél kvalitásait ellensúlyozzuk, míg a mi erősségeinket kidomborítsuk a pályán. Nagyon örülök, hogy a legutóbbi két meccsünkön két erős ellenfelet, a Fehérvárt és az Újpestet is le tudtuk győzni. Nagyon sokat tettünk azért, hogy fizikailag jó formában legyen a csapat. Sajnos nem mindig volt teljes a keret, de a sérültek sorra épülnek fel, ám még nem feltétlenül állnak készen arra, hogy a kezdőben kapjanak helyet. A fáradtság nyilván befolyásolhat néhány dolgot a mérkőzésen, de a taktikára ez nincs kihatással. A Betis hasonló erőt képvisel, mint a Leverkusen, de kicsit más a stílusa. A játékosai gyorsak, technikásak, fizikailag erősek. Németországban közel álltunk a döntetlen eredményhez, talán egy kis szerencsével ez meg is lehetett volna. Most itthon játszunk, tisztában vagyunk azzal, hogy a szurkolóink által teremtett atmoszféra lenyűgöző, ez mindenképpen a segítségünkre lehet.”

Elmondta, a Betis vezetőedzőjét, Manuel Pellegrinit nem ismeri személyesen, ez lesz az első alkalom, hogy összecsapnak, de tisztában van az ő hírnevével. Egy legenda, aki az elmúlt években nagy sikereket ért el. A Nemzeti Sport kérésére kitért a magyar válogatottba ismét meghívót kapó Vécsei Bálintra is. 

„Mindannyian örülünk annak, hogy ismét bekerült a válogatottba, nagyon sokat dolgozott ezért. Keményen dolgozó, profi hozzáállású embert ismertem meg a személyében, mindenkinek hasonló hozzáállással kellene rendelkeznie. Nagyon intelligens játékos, aki megfelelően tudja kontrollálni a mérkőzéseket, s az elmúlt három hónapban nagyon jól alakultak a dolgok vele kapcsolatban. Ha egy játékos sokat fejlődik, vagy ha nem játszik, akkor is az edzőt veszik előtérbe, de ennél fontosabb a munka, ez határozza meg, mennyi időt tölt valaki a pályán.” 

Végül arra is kitért, hogy legtöbbször már a mérkőzés előtt több nappal megvan az ötlet a fejében, hogy mi lenne a megfelelő felállás, de ezt az edzések felülírhatják. Mindig van egy B-terv.

„Természetesen a győzelem fontos lépés lenne a továbbjutáshoz, de nem döntő jelentőségű, hiszen még sok pontot kell szereznünk – mondta Manuel Pellegrini. – Igyekszünk minél többet gyűjteni, ez lesz a célunk csütörtökön is. Az edző álma, ha minden labdarúgója egészséges, de ez a helyzet pillanatnyilag nem áll fenn, hiszen két középpályásom is harcképtelen: Sergio Canales a Getafe elleni vasárnapi bajnokin szenvedett bokasérülést, mintegy tíz-tizenöt napig nem számíthatok rá, ahogyan William Carvalhóra sem, aki térdsérüléssel bajlódik. Igyekszem a rendelkezésemre álló legjobb tizenegyet a pályára küldeni, a vasárnapi, Villarreal elleni idegenbeli bajnokira egy pillanat erejéig sem gondolunk. Az utóbbi hetek eredményeivel elégedettek vagyunk, remek egyéni teljesítményekkel örvendeztettek meg a játékosaim, de az lenne a legnagyobb hiba, ha elhinnénk, hogy innentől fogva simán veszünk minden egyes akadályt.”

A Real Madrid és a Manchester City korábbi szakvezetőjénél a Nemzeti Sport rákérdezett, kit tart a Ferencváros legjobb játékosának, illetve egyeztetett-e a korábban a Diósgyőr alkalmazásában álló másodedzőjével, Fernando Fernándezzel az FTC kapcsán – előbbi kérdésre kitérő választ adott.

„Természetesen beszéltem vele, kikértem a véleményét a Ferencvárosról, mivel az itteni tapasztalataiból kifolyólag ismeri a játékosokat, a klubot. Egyénileg nem emelnék ki egyetlen játékost sem a magyaroktól, inkább a csapategységére hívnám fel a figyelmet, hiszen hosszú ideje sikeresek. Sok erősséget felsorolhatnék a Ferencváros kapcsán, nagy csapat, amely minden meccsen győzni szeretne. Az összes selejtezőjét láttuk, jó, kreatív támadói vannak, de a védői is feladják a leckét az enyéimnek, úgyhogy nehéz meccsre számítok.”

A mérkőzés:

Európa Liga, G-csoport, 2. forduló:

Ferencváros — Real Betis: 1-3 (1-1)
Groupama Aréna, 21:00. 16.759 néző.
Vezette: Roi Reinshreiber (asszisztensek: Biton, Metzamber; tartalékjv.: Papir; VAR: Fuxman; VAR asszisztens: Adler – izraeliek)

Ferencváros: Dibusz — Wingo, Blazic, Botka (Zubkov, 82.), S. Mmaee, Civic — Laidouni (Loncar, 89.), Vécsei — Zachariassen (Nguen, 61.), R. Mmaee, Uzuni
kispad: Bogdán, Mergl, Kovacevic, Cabraja, Csontos, Gavric
vezetőedző: Peter Stöger

Real Betis: Rui Silva — Montoya, Pezzella, Bartra, A. Moreno — Akouokuo (Guido Rodríguez, 57.), Guardado — Rodri (Rober, 81.), Fekir, Joaquín (Tello, 57.) — Borja Iglesias (Willian José, 57.)
kispad: Bravo, Rebollo Franco, Edgar González, Juanmi, Bellerín, Lainez, Aitor Ruibal, Miranda
vezetőedző: Manuel Pellegrini

Gól: Uzuni (44.) illetve Fekir (17.), Wingo (76. – öngól), Tello (90+5.)
Sárga lap: Laidouni (87.) illetve Akouokuo (41.), Montoya (59.), Rodri (79.)

A belvárosban is felbukkantak a zöld-fehér szurkolók. A Corvin sétány környékén Ferencváros-sálas ultrák is sétálgattak, ám késő délután a központban sokkal több volt a Betis-drukker, a legtöbben addigra túl voltak a városnézésen, és leültek a kiülős helyek egyikén. Sok asztalon nem csak a söröskorsók sorakoztak előttük, röviditalos poharakat is látni lehetett nem véletlen, hogy jó néhányan már délután öt órakor lelkesen énekelgetett a magyar főváros utcáin. A spanyol drukkerek a Parlament előtt is pózoltak, óriási zöld zászlókat lengetve mosolyogtak a kamerákba, este fél nyolckor pedig már a Groupama Aréna környékén jártak – mintegy hétszázan érkeztek Sevillából a magyar fővárosba. A spanyolok kényelmes tempóban érkeztek meg a létesítményhez, jobbról és balról rendőrök vigyázták őket, ám ekkor már nem csak tőlük volt hangos a környék.

A ferencvárosi ultrák, megfogadva a klub vezetőinek tanácsát, másfél órával a kezdő sípszó előtt megérkeztek a stadionhoz, ahogy az utóbbi hónapokban, években megszokhattuk, kisgyermekes családok, kamaszok és szép számban hölgyek is igyekeztek az Groupama Aréna irányába. A nézők egyharmada már a helyén üldögélt a lelátón, amikor az edzőlegenda, Manuel Pellegrini fekete nadrágban és fekete kabátban komótosan sétálgatott a pálya szélén, majd jóízűen beszélgetett kollégáival, balján a korábban a Diósgyőrt vezetőedzőként irányító Fernando Fernándezzel.

Peter Stöger később bukkant elő a játékoskijáróban.

A Ferencváros trénere a hazai pálya ellenére zártabb védekezéssel küldte csapatát pályára, alighanem ő is látta a statisztikát, amely szerint a Betis meccsenként átlagosan hatvan százalékban birtokolja a labdát, abszolút támadó szellemben futballozik, első csoportmeccsén a skót Celtic ellen sem fogta vissza magát, tizenhatszor lőtt kapura, hétszer el is találta, s négy gólt szerzett. A vendégek szakmai stábja ismét a kezdőcsapatba állította a negyvenéves klublegendát, az 52-szeres válogatott, 2002-ben világbajnokságon szereplő Joaquínt, Peter Stöger némi meglepetésre kihagyta a kezdőcsapatból az alapembernek számító Tokmac Nguent, aki így a kispadról hallgatta, ahogy a ferencvárosi B-közép a kezdő sípszó előtt teli torokból énekli a Himnuszt.

A Betis támadó stílusa az első negyedórában egyáltalán nem rajzolódott ki – sőt. A Ferencváros ragadta magához a kezdeményezést, az első két kapura lövéssel is a hazaiak próbálkoztak, csakhogy… A biztató kezdeti időszakot követően a vendégek első valamirevaló helyzetükből a kapuba találtak, húsz perc sem telt el a mérkőzésből, máris az esélyesebb Betis vezetett (Nabil Fekir volt eredményes).

A Fradi alaptaktikája egyértelműen a biztonság megtartására épült, hiszen az öt védő előtt Aissa Laidouni és Vécsei Bálint személyében plusz két ütközőnek kellett volna a spanyol támadók útját állnia, a gól éppen ennek a megbomlásából esett. Mindkét védekező középpályás előreindult, a labda elvesztése után a vendégek abból mattolták a Ferencvárost, amiből amúgy a hazaiak szerettek volna veszélyeztetni – kontratámadásból. A gólt követően sokkal magabiztosabbá váltak a spanyolok, ha náluk volt a labda, olyan gyorsan adogatták lábról lábra, hogy néha szemmel is nehéz volt követni. Ha a félidő hajrájában Dibusz Dénes nem védi bravúrral Andrés Guardado közeli fejesét, el is dőlhetett volna a mérkőzés, így azonban volt még benne fordulat!

A szünet előtti percekben Myrto Uzuni villant meg, kihasználta az elcsúszó Germán Pezzella hibáját, nagyszerű gólt szerzett, ezzel a stadionban egy csapásra megváltozott a hangulat – és az egyenlítés után mosolygós ferencvárosi futballisták indulhattak az öltöző felé pihenőre.

A második félidőt óriási küzdelem jellemezte.

A ferencvárosi játékosok próbáltak még közelebb állni a labdát lekezelő vagy passzoló sevillai futballistákhoz, és ha kellett, kemény belépőkkel is megállították őket. Alighanem nekik is egyértelmű volt, talpalatnyi helyet sem szabad adni a vendégeknek, mert támadóik egy pillanat alatt kapura fordulnak és lőnek. Fontos volt, hogy a három belső védő előtti területről ne rohanjon el egyszerre Aissa Laidouni és Vécsei Bálint, erre talán Peter Stöger is felhívta a figyelmüket, hiszen ha egyikőjük megindult, a másik nyomban behúzta a kéziféket. A válogatott keretébe meghívott Vécsei irányította a társakat, hol a szélső védőkre szólt rá, ne rohanjanak el feleslegesen, hol a mögötte lévő Botka Endrével egyeztetett.

A vezetőedzők közül elsőként Manuel Pellegrini változtatott, nem sokkal a fordulást követően nyomban hármat cserélt, a szélen és elöl is frissített, nyilván új impulzust akart adni csapatának. Peter Stöger sem sokat várt az első cserével, a kispadról jött Tokmac Nguen, s azonnal felvette a tempót, előbb a jobb oldalon elszáguldva harcolt ki szabadrúgást, majd mesteri mozdulattal vett le egy labdát a levegőből, mintha odaragasztották volna a lábához. Csakhogy a labda továbbra is többet volt a spanyoloknál, a passzok számában egyértelműen vezettek, ám az eredmény továbbra is 1–1 volt, ami nem feltétlenül volt rossz a Ferencvárosnak. A hazai B-közép ütemesen biztatta a csapatot, a gólja után láthatóan felszabaduló Myrto Uzuni űzte-hajtotta társait, szinte minden támadásnál kérte a labdát, látszott rajta, újabb gólt szeretne lőni.

A ferencvárosi hátsó alakzat csak a legritkább esetben bomlott fel, amivel a vendégjátékosok nemigen tudtak mit kezdeni. A passzolgatással nem volt gondjuk, a labda továbbra is lábról lábra járt, ám a tizenhatos előterében lelassultak az akcióik, nem találták a rést a Fradi védelmén. Ha lövésig eljutottak, rendre volt olyan hazai játékos, aki önfeláldozóan állta a labda útját, s előfordult, hogy a bevetődő Botka Endre fejjel hárított – ápolni is kellett, úgy megcsapta arcát a labda. A Ferencváros ekkor már valóban a kontratámadásokra hagyatkozott, abban bízva, hogy elöl a gyors Nguen vagy Uzuni zavart okozhat, esetleg a gólerős Ryan Mmaee odaér egy középre ívelésre. Lett is volna lehetőség a gólszerzésre, jobb oldali akció végén Nguen elől mentettek az utolsó pillanatban, így a hajrá továbbra is nyílt maradt. Félő volt, hogy az utolsó negyedórára elfárad egy-két hazai labdarúgó, ám mindenki összeszorította a fogát, és kőkeményen álltak bele a párharcokba.

A szerencse ezúttal nem volt a Fradival.

A 76. percben Nabil Fekir szögletét követően a Betis megszerezte a győztes gólt (Henry Wingóról pattant a kapuba a labda…), talán a rutin, a koncentráció szólt a vendégek mellett. Nagyszerűen küzdött a Ferencváros, ám elmaradt a bravúr, sőt a legvégén Tello is betalált.

A G-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Leverkusen 2 2 6–1 +5 6
2. Betis 2 2 7–4 +3 6
3. FERENCVÁROS 2 2 2–5 –3 0
4. Celtic 2 2 3–8 –5 0

A csoport másik mérkőzésén: Celtic (skót)–Bayer Leverkusen (német) 0–4

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője a következőket mondta.

„Mondhatjuk, hogy balszerencsések voltunk, pedig nagyon jól játszott a csapat. Voltak nagyon jó periódusaink egy olyan ellenfél ellen, amely nagyon kevés hibát ejt. Jól védekeztünk, de főleg csak védekeztünk, nem volt meg az egyensúly. Nem akartunk csak védekezni, ezért is álltunk fel három belső védővel. A teljesítménnyel elégedett vagyok, az eredménnyel nem. Nem könnyű arra felelni, min kellene változtatni ahhoz, hogy pontot, pontokat szerezzünk. Mindkét eddigi meccsen megvoltak a helyzeteink, azt kell kiküszöbölni, hogy ne vétsünk olyan könnyelmű hibákat, amikből ma is kaptunk a gólokat. A Betis-szintű ellenfelek ezeket azonnal kihasználják.”

A Nemzeti Sport kérésére bővebben is kifejtette, miért döntött a három belső védős felállás mellett.

Jól tudtuk, hogy az ellenfél nagyon jó az egy az egy elleni játékban, ezt szerettük volna megelőzni. Fontos volt az is, hogy a széleken Eldar Civic és Henry Wingo megfelelően tudjon nyitni és ezekből támadásokat  vezessünk. Középen Vécsei Bálint és Aissa Laidouni is jó teljesítményt nyútjott, mindketten jól végezték a dolgukat. Ahogy mondtam is, nem szerettünk volna az egész meccsen védekezni, ezért döntöttünk emellett a felállás mellett.

Manuel Pellegrini, a Real Betis vezetőedzője így értékelt.

„A Betis most mindenre képes, erőtől duzzadunk. Az egyenlítő góltól eltekintve elégedett vagyok, s örülök, hogy végre a szurkolóink is elkísértek minket. Ez a győzelem további magabiztosságot adhat a csapatnak, fontos három pontot szereztünk, amely hozzásegíthet minket a csoportból való továbbjutáshoz. A  Ferencváros ahogy a Leverkusen ellen, úgy ellenünk is jól játszott. Ahhoz vannak szokva, hogy többet támadnak, s nyilván az első félidő végén pszichésen fontos volt az egyenlítő góljuk, de fel tudtunk állni belőle.” 

Myrto Uzuni:

El: Tudtuk, hogy az FTC nagyon nehéz ellenfél – Tello

A sevillai napilap, a Diarro de Sevilla az egekig magasztalja a spanyol csapatot, szerinte sokkal jobban futballozott, mint a Ferencváros, amellyel kapcsolatban megemlíti, hogy az egyenlítő gólja megszerzéséhez Germán Pezzella hibája kellett. A lapban külön kiemelik a Real Betis vezető gólját megszerző Nabil Fekirt, aki szerintük nagyszerűen teljesített, igazi vezére volt a csapatának.

A Diarro de Sevilla hangsúlyozza, a Betis mindkét El-meccsét megnyerte, így esélyes az első hely megszerzésére, azonban ehhez a szintén hibátlan Leverkusennek is lesz egy-két szava. gyógyszergyáriak” 4–0-ra diadalmaskodtak a Celtic otthonában.

A korábbi Barcelona-játékos, Cristian Tello a 95. percben szerzett találatával biztossá tette a meccsen kékben játszó, de szintén zöld-fehérek győzelmét. A 30 éves spanyol játékos a Marca hasábjain megjelent interjúban elmondta, tudta, hogy nem lesz egyszerű győzelmet aratni a Ferencváros ellen, amelyet nehéz ellenfélnek titulált.

„Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk egy nagyon nehéz ellenfél ellen. A csapat bizonyította rátermettségét, a végelszámolás szempontjából nagyon fontos pontokat szereztünk meg” – mondta Tello, aki az interjúban méltatta a Budapestre utazó spanyol szurkolókat is.

Mundo Deportivo is Nabil Fekir támadójátékát méltatta, s kiemelte, hogy a Betis az egyetlen spanyol csapat, amely eddig csak győzelemmel rendelkezik az európai kupákban. A lap szerint a sevillaiak végig uralni tudták a mérkőzést. Az FTC szerinte alárendelt szerepet töltött be, s egyedül a Germán Pezzella hibájából szerzett gól miatt lett volna esélye egy jobb eredményt elérni.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Real Betis hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2021.IX.30. EL-csoportkör: Ferencváros – Real Betis: 1-3 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE:

    90+5.

    PERC
    2-szer találták el a kapu felületét a hazaiak, 5-ször a spanyolok.

    90+5.

    PERC
    A Fradi 12-szer lőtt kapura, a Betis 15-ször.

    90+5.

    PERC
    60 százalékban a Betisé volt a labda ma. 595 passzal. A Fradi 401-szer passzolt.

    90+5.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+5.

    PERC
    José passzával CRISTIAN TELLO lefut három védőt is, majd 15-ről, jobbal a bal alsóba lő, középről. 1–3!

    90+4.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–3) Tello
    90+3.

    PERC
    Wingo csúszik-mászik, a kispadok elé kicsúszik, de nem éri el Loncar pocsék passzát.

    90+3.

    PERC
    Fejben jobb volt ma a Betis.

    90+3.

    PERC
    Szöglet, előremegy Dibusz is. Civic ballal remekül ad be, S. Mmaee öt méterről a léc fölé fejeli a labdát!

    90+2.

    PERC
    Wingo jobbal kapura lő 24-ről, kissé jobbról, blokkol Tello.

    90+2.

    PERC
    Nagyon nem jók az emelések a Fraditól.

    90.

    PERC
    Loncar ellöki Rodríguezt.

    89.

    PERC
    Fekir lő ennek örömére a léc fölé ballal a 16-os jobb sarkáról.

    88.

    PERC
    Stjepan Loncar váltja az elfáradt Laidounit. Motorcsere.

    87.

    PERC
    Zubkov emelt szépen balról Nguen elé, rossz a beadás… de les is már.

    87.

    PERC
    Ezzel is elmegy két perc…

    85.

    PERC
    Aissa Laidouni sárga lapot kap, odalépett Rodrígueznek. Ápolás is, nyilván.

    85.

    PERC
    Megjön a vendégdrukkerek hangja.

    84.

    PERC
    Ő is adja be, jobbal, R. Mmaee tízről a léc fölé bólint! A fejében maradt ma a siker…

    84.

    PERC
    Wingo passzával Uzuni kihoz egy kornert a jobbon.

    83.

    PERC
    Pezzella szereli keményen a 16-os előtt Nguent.

    81.

    PERC
    4–2–3–1-ben a Fradi.

    81.

    PERC
    Olekszandr Zubkov be, Botka le, szélső jön be védő helyett.

    80.

    PERC
    Roberto González váltja Rodrit, szélső helyett szélső.

    79.

    PERC
    Montoya jobb oldali beadását kifejeli a kapu elől S. Mmaee.

    78.

    PERC
    Rodri Sánchez kap sárga lapot Civic visszarántásáért.

    77.

    PERC
    Wingo öngólja videón itt!

    77.

    PERC
    Fotó: Tumbász Hédi

    77.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    76.

    PERC
    (1–2)
    76.

    PERC
    VEZET A BETIS, Fekir bal oldali, ballábas szögletét az ötösről a jobb felső sarokba teszi kézzel HENRY WINGO. Dibusz hatalmasat vetődött, de nem érte el a labdát. Wingo középről talált a kapuba, de csak az utolsó pillanatban látta meg a Blazic és S. Mmaee feje fölött átszálló labdát, kezét a feje elé kapta. 1–2!

    74.

    PERC
    Az Uzuni indította Wingo jobb oldali beadásának mellérúg az ötösön Uzuni, Nguent meg elnyomja könnyedén Rodríguez.

    73.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    72.

    PERC
    Vécsei emel az ötös jobb sarkára R. Mmaee elé, de ment fejjel Moreno.

    72.

    PERC
    Tello zseniális csellel megy el a balon Laidouni mellett, a ballábas beadása a kapusé.

    69.

    PERC
    Botka visszatér.

    69.

    PERC
    Fotó: Tumbász Hédi

    69.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    69.

    PERC
    Botka fejjel menti Montoya jobblábas, kissé jobbról jövő, 19 méteres bombáját. Ápolás a pályán.

    68.

    PERC
    Laidouni sokadik labdaszerzése, Vécsei a földön marad, Wingo elfejeli Tello beadását, Rodríguez, a sokszoros argentin válogatott jobbal 24-ről a bal felső fölé lő.

    66.

    PERC
    Botka szépen indul meg, de Civic bal oldali beadása a kapusé.

    65.

    PERC
    Tello megindul a balon, Blazic odalép neki, szereli.

    64.

    PERC
    A három betises cserejátékos összesen 48 millió eurót ér… A Fradi-keret kompletten nem ér ennyit.

    63.

    PERC
    Guardado fellöki a jobbon Uzunit, a beadás nem jó Civictől, de Wingo előtt a labda, jobbal a jobb alsó mellé lő 23-ról, kissé jobbról.

    61.

    PERC
    Moreno bal oldali beadását José Guardado elé tolja, aki ballal hétről feladja a labdát a kapusnak!

    60.

    PERC
    Eközben a Celtic és a Leverkusen…

    59.

    PERC
    Tokmac Nguen be, Zachariassennek nagyon nem ment ma. Karmestercsere.

    59.

    PERC
    Civic szabadrúgását S. Mmaee öt méterről a léc fölé fejeli, de les.

    57.

    PERC
    Martín Montoya kap sárga lapot Laidouni ellökéséért.

    57.

    PERC
    Tellő lő Fekir beadása után az ötös bal sarka elől ballal Wingóba. Rodríguez balról lágyan az ötös elé ível, Bartra nem sokkal fejel hétről a bal alsó mellé…

    56.

    PERC
    Christian Tello be, Joaquín le, szélsőcsere.

    56.

    PERC
    Willian José váltja Iglesiast. Ékcsere.

    55.

    PERC
    Guido Rodríguez be, Akouokou le, szűrőcsere.

    55.

    PERC
    Fekir kavargat a 16-os előtt, három csel után Iglesiashoz passzolna, de közbelép Blazic.

    53.

    PERC
    Letámad a Fradi, ez nagyon nem ízlik a spanyoloknak. Csak győzze erővel a magyar bajnok…

    52.

    PERC
    Laidouni háromszögezne R. Mmaee-vel, de ellöki őt az ötösön Guardado… tovább!

    49.

    PERC
    Uzuni a bal felső mellé lő ballal 18-ról, középről, R. Mmaee jobbról jövő, lapos passza után.

    48.

    PERC
    Fekir megy ki a bal oldalra fellökni Civicet.

    47.

    PERC
    Szép labdakihozatal a Fraditól. BL-szintű.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Fotó: Tumbász Hédi

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Eközben a Celtic és a Leverkusen…

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    A Fradiban senki sem szabálytalankodott egynél többször!

    FÉLIDŐ

    Civic 60, Wingo 100 százalékkal!

    FÉLIDŐ

    Zachariassen 57 százalékos pontossággal passzolt ma.

    FÉLIDŐ

    188, ill 299 passzal, 275, ill. 378 labdaérintéssel.

    FÉLIDŐ

    82.4 százalékos pontossággal passzolt a Fradi, 88-cal a Betis.

    FÉLIDŐ

    Nemzetközi klasszisok alkotják a Betist – Hajnal Tamás.

    FÉLIDŐ

    Fotó: Tumbász Hédi

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Mezey György a Koszta – Komlósi, László, Bondarenko, Füzi Á. – Csillag, Csiszár, Erős, Usvat – Bükszegi, Aubel összeállítású csapatot küldte pályára Sevillában, és elmondható, a BVSC mindkét meccsen tisztességgel helytállt. A Betisben több remek labdarúgó játszott akkor is: a kapus Toni Prats 338 spanyol bajnokin védett, a horvát vb-bronzérmes Robert Jarni később a Puskás Akadémia edzője lett, Nenad Bjelica most az Eszéké, a zimonyi születésű Nagy Albert (elmondása szerint édesapja Albert Flórián miatt adta neki ezt a keresztnevet) szerb válogatott volt, a nigériai BL-győztes Finidi George az Ajaxtól érkezett. A továbbjutást az akkori időszak sztárja, a 38-szoros spanyol válogatott Alfonso Pérez döntötte el, aki a négy Betisgólból hármat vállalt. A támadó három spanyol klubban szerepelt, és a bajnokságban 307 találkozón 84 gólt szerzett, a Real Madridban 89 bajnokin 13-at, a Betisben 197 La Liga-meccsen 69-et, a Barcelonában 21 bajnokin kettőt.

    FÉLIDŐ

    Kiváló sevillai futballisták ellen játszott Mezey György BVSC-je 1997-ben a KEK-ben. NEM ELŐSZÖR lép fel a Real Betis Budapesten, huszonnégy évvel ezelőtt, 1997. október 2-án már vizitáltak fővárosunkban a spanyolok. A Kupagyőztesek Európa-kupája 1997−1998-as kiírásában a BVSC találkozott a sevillai csapattal, a Betis otthon és a Szőnyi úton egyaránt 2−0-ra győzött, és a legjobb nyolc közé jutott, s ott a sorozatot végül megnyerő Chelsea állította meg.

    FÉLIDŐ

    Fotó: Árvai Károly

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Fotó: Tumbász Hédi

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    GÓLVIDEÓ ITT!

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45.

    PERC
    GÓLVIDEÓ ITT!

    45.

    PERC
    NA, EZ MÁR BENT VAN VÉGRE, a rutinos Pezzella nem figyel, MYRTO UZUNI szereli őt a 16-os előtt, és 19 méterről, középről jobbal csoda okosan és pontosan a bal alsóba tekeri a labdát. Pezzella nem ért oda, Silva meg nem érte el a félmagasan szállót: 1–1!

    43.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–1) Uzuni
    43.

    PERC
    MELLÉ, MELLÉ, Civic bal oldali, ballábas beadását R. Mmaee öt méterről, abszolúte ziccerből három méterrel a bal alsó mellé fejeli!

    41.

    PERC
    Sárga lap is.

    41.

    PERC
    Fekir megindul, R. Mmaee szereli, kontra, Uzuni megindul, felvágja azonnal Paul Akouokou.

    40.

    PERC
    Egy nem is olyan régi ismerős tér vissza néhány nap erejéig Magyarországra: a Diósgyőri VTK-t 2012 és 2013 között játékosként, 2018 áprilisa és 2019 szeptembere között pedig vezetőedzőként segítő Fernando Fernández a Betis asszisztens edzőjeként lesz ott a Groupama Arénában (ahol legutóbb 2019 szeptemberében 1–0-s vereséget szenvedett a DVTK vezetőedzőjeként, és azt követően köszöntek el tőle Diósgyőrben). A 42 éves spanyol szakember 2020 augusztusában írt alá a sevillai klubhoz a világhírű chilei vezetőedző, Manuel Pellegrini hívó szavára. Nem került ismeretlen közegbe, hiszen labdarúgó-pályafutása alatt hat idényt húzott le a sevillai zöld-fehéreknél, 192 tétmérkőzésen 34 gólt szerzett, és tagja volt a 2005-be Király-kupát nyerő csapatnak. Fernándeznek különleges lenne a Ferencváros legyőzése, mivel játékosként kétszer, míg vezetőedzőként ötször mérkőzött meg a magyar rekordbajnokkal, ám ezeken az összecsapásokon egy döntetlen mellett hat vereség a mérlege.

    35.

    PERC
    A nagy védés videón itt!

    35.

    PERC
    MICSODA VÉDÉS, Joaquín bal oldali szögletét kapura fejeli hatról Guardado, jobbra elvetődve elképesztően nagyot fog Dibusz!

    34.

    PERC
    Ó, az a Deszatnik, Schneider csatársor…

    34.

    PERC
    Ó, ZACHARIASSEN… Uzuni ballal jobbal remekül emel az ötösre, Zachariassen ballal meg eltöri a labdát, méterekkel a bal alsó mellé. Les…

    33.

    PERC
    HELYZET, Uzuni jobb oldali, jobblábas szögletét kissé balról, tíz méterről a bal sarok felé fejeli meg S. Mmaee, de véd vetődve a kapus.

    30.

    PERC
    Fekir: 9 meccs az idényben, 4 kanadai ponttal.

    30.

    PERC
    60.2 százalékban a spanyoloké a labda.

    29.

    PERC
    83, ill. 88 százalékos pontossággal.

    29.

    PERC
    130-at passzolt a Fradi, 192-t a Betis.

    28.

    PERC
    Eközben a Celtic és a Leverkusen…

    28.

    PERC
    Joaquín passzol Fekir elé, Dibusz kivetődik elé, de les. Blazic nagy hibájával indult az akció…

    26.

    PERC
    Laidouni lő a léc fölé 21-ről, középről egy labdaszerzést követően.

    25.

    PERC
    Guardado bal oldali, ballábas beadására kivetődik szépen Dibusz.

    24.

    PERC
    Botka nagyot lök Iglesiason, hátulról, sárga lap nincs.

    24.

    PERC
    Montoya jobb oldali beadását kirúgja az ötös elől S. Mmaee.

    22.

    PERC
    Blazic menti fejjel Joaquín keményen középre lőtt kornerét.

    22.

    PERC
    Joaquín első villanása, két csel után jobbal kapura lő, de blokkol Civic, Rodri elé, aki ballal jócskán a jobb alsó mellé lő 14-ről.

    21.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    20.

    PERC
    Civic bal oldali kornerét R. Mmaee nagyon rosszul találja el az ötös előterében.

    20.

    PERC
    Civic beadását Aku Vécsei elé menti az ötös bal sarka elől, a középpályás azinban ballal az előtte keresztbe elfutó Rodrit találja el.

    17.

    PERC
    VEZET A BETIS, kissé jobbról, hét méterről NABIL FEKIR jobbal a rövid, azaz a bal sarokba lő. Rodri jobb oldali, jobblábas beadását csak nézte Civic, a pontatlan passzt Vécsei tolta a gólszerző elé… 0–1!

    17.

    PERC
    Itt a gól…

    15.

    PERC
    Civic bal oldali, ballábas beadására kijön egészen a 16-osig a spanyolok portugál kapusa, Silva.

    11.

    PERC
    Laidouni labdát szerez harcosan, Uzuni ballal bead… ment fejjel középen Pezzella.

    11.

    PERC
    FÖLÉ, Laidouni emelését Zachariassen lefejeli Uzuninak, aki jobbal 21-ről, kissé jobbról a léc fölé lő.

    10.

    PERC
    Wingo bemutat egy finom cselt Moreno mellett, aki azonnal ellöki.

    7.

    PERC
    Fekir bal oldali, ballábas szögletét elfejeli a 11-espont körül védője elől Pezzella, de nagyon mellé, majd Rodrit szereli Laidouni.

    5.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    5.

    PERC
    Európa-liga: Szalaiékat otthon ütötték ki; hárommal nyert a Lyon – élő eredménykövetés.

    4.

    PERC
    Montoya indítását elszedi Botka Iglesiastól, de aztán megbotlik, bedobás.

    3.

    PERC
    Vécsei újabb beadása rossz, de megpattan a labda Akouokoun. A továbbiakban: Aku.

    1.

    PERC
    Montoya ment R. Mmaee elől a balon, Vécsei eladja aztán.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek kék-fehér mezben és nadrágban.

    Közel 17 ezer néző lehet a stadionban, most a Himnuszt éneklik.

    Az 1958-ban átigazolt Kuzman József a Betis történetének első magyar futballistája és a klub történetének első légiósa: nyolcvanhét mérkőzésen tizenhárom gólt szerzett, majd 1964-ben az Espanyolhoz szerződött. Ladinszky Attila nála is nagyobb sztár volt. A bohém csatárt Szusza Ferenc győzte meg, hogy a Betist válassza. Imádta Andalúziát, 1975 és 1978 között játszott a klubnál, a mai napig emlegetik, hogy a csapat az ő góljával győzött (1–0) negyvenkét év után a Real Madrid otthonában. Bár a csapat 1977-ben Király-kupát nyert, ő hivatalosan nem kupagyőztes (akkor még csak spanyol állampogárságú labdarúgó léphetett pályára a Spanyol Kupában), a Betis viszont mindig is úgy kezelte, mintha az lenne. A klubot 1971 és 1977 között irányító Szusza Ferenc 1974-ben feljuttatta az együttest az élvonalba, s összesen 198 mérkőzésen irányította. Ezzel még mindig harmadik a vonatkozó örökranglistán, és maradhatott volna tovább is, ha nem rendelik haza hatalmi szóval Magyarországra. Legutóbb Dunai Antal fordult meg magyarként a klubnál, ő az 1982–1983-as idényben tizenhat mérkőzésen irányította a csapatot.

    Fotók: Borbola Bence

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    DUNAI Antal, 31-szeres válogatott, a Real Betis korábbi vezetőedzője. AZ ELMÚLT NAPOKBAN számtalan spanyol médium megkeresett: a televíziótól korábbi játékosom, a Real Betis és a Real Madrid válogatott játékosa, Rafael Gordillo hívott fel, hogy a mérkőzés alatt legyek a szakértőjük a budapesti stúdióban. A Betisnél annak idején balbekket játszott, emlékszem, úgy döntöttem, hogy egy sorral előrébb viszem – hogy mit kaptam ezért a helyi újságíróktól… Pedig csak tíz méterrel előrébb toltam… Annak idején némileg áratlanul lettem a Betis vezetőedzője, és miután Szusza Ferenc személyében volt már magyar elődöm, talán könnyebben döntöttek mellettem. Ami a mérkőzést illeti, a Ferencváros mostanra szerzett annyi rutint a nemzetközi színtéren, hogy ne esélytelenül vágjon neki a találkozónak. Természetesen a Fradinak szurkolok, egyáltalán nem zárom ki a meglepetést. A Betis nagyszerű csapat, hétről hétre nézem a mérkőzéseit a televízióban, naprakész vagyok az együttesből. Amire nagyon oda kell figyelni, az a szélsőjátéka. Kíváncsi vagyok, mit hoz a csütörtöki kilencven perc.

    Fotó: Tumbász Hédi

    Nincs elérhető leírás.

    „A Betis sokkal jobb helyzetben van, mint korábban, az anyagi lehetőségei javultak – folytatta a Honvéd spanyolja. – Remek játékosok alkotják, mint például Willian José, Nabil Fekir vagy Joaquín, és a szakmai stábja is kiváló. Olyan szintet sikerült elérnie, mint még talán soha, ezért valami nagy dobás is benne van az európai kupaszereplésében. Manuel Pellegrini vezetőedző irányításával tetszetősen futballozik a csapat, ezért bízom benne, a Groupama Arénában is közönségszórakoztató játékkal rukkol ki. A Fradinak is van azért esélye, kontratámadások révén érvényesülhet, de előre figyelmeztetek mindenkit, nagyon nehéz dolga lesz – már csak azért is, mert az előző évadban acélosabb együttes benyomását keltette, ebben az idényben mintha könnyebben átjátszható lenne. Remélem, jó meccs lesz a csütörtöki, kettő egyes Betis-győzelmet tippelek.”

    „Napestig sorolhatnám a gyönyörű emlékeket, az egyik legkedvesebb, amikor először játszhattam saját közönségünk előtt, épp a Barcelona ellen, Josep Guardiola vezetőedző búcsúmeccsén  – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Nono. – Betis-szurkolónak vallom magam, a kötődés már gyerekkoromban kialakult, főleg, mert a legendás Joaquín is a szülővárosomban, Puerto de Santa Maríában nőtt fel. Miatta minden környékbéli srác a Betisben akart futballozni, engem is inspirált, hogy focista legyek. Örülök, hogy személyesen ismerhetem, rendes, jó humorú srác, mindenki imádja. A csütörtöki meccs után megpróbálom elkérni a mezét!”

    Ha valaki igazán ismeri Magyarországon a Betist, az Nono, a Budapest Honvéd 28 éves spanyol középpályása. A korábbi korosztályos válogatott futballista kilenc évet töltött a klub kötelékében, az utánpótlásból az első keretig jutott, a felnőtteknél 58 meccsen öltötte magára a csapat zöld-fehér mezét 2015-ös klubváltásáig.

    Egy kis örökmérleg: a két csapat még nem találkozott egymással.

    JÖTTEK-MENTEK! Nincsenek ilyenek.

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Sigér Dávid. Somália, Róbert Mak és Lasa Dvali sérült, a vendégektől Sergio Canales (bokasérülés), William Carvalho (térdsérülés), Víctor Ruiz, Diego Lainez és Youssouf Sabaly maródi.

    U21-es spílerek

    „Azt nem tudom megmondani, most élem-e pályafutásom legszebb időszakát, de az biztos, hogy jó formában vagyok. Boldog vagyok a Betisnél, jó csapatban játszom, de a lejáró szerződésem meghosszabbításával nem foglalkozom. Ebben az idényben én játszottam a csapatban a legtöbbet, de nem vágyok pihenőre, jó állapotban érzem magam. Büszkék lehetünk arra, hogy az öt topbajnokságban mi alakítottuk ki a legtöbb helyzetet, de nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy csütörtökön is győzzünk, ami pedig engem illet, jó játékkal segítsem a csapatot.”

    Természetesen a másik résztvevő, Nabil Fekir is kapott kérdéseket, főleg remek formája kapcsán – a világbajnok francia középpályás a Betis idénybéli nyolc tétmeccsének mindegyikén kezdő volt, egy gól és két gólpassz áll a neve mellett.

    „Természetesen beszéltem vele, kikértem a véleményét a Ferencvárosról, mivel az itteni tapasztalataiból kifolyólag ismeri a játékosokat, a klubot. Egyénileg nem emelnék ki egyetlen játékost sem a magyaroktól, inkább a csapategységére hívnám fel a figyelmet, hiszen hosszú ideje sikeresek. Sok erősséget felsorolhatnék a Ferencváros kapcsán, nagy csapat, amely minden meccsen győzni szeretne. Az összes selejtezőjét láttuk, jó, kreatív támadói vannak, de a védői is feladják a leckét az enyéimnek, úgyhogy nehéz meccsre számítok.”

    A Real Madrid és a Manchester City korábbi szakvezetőjénél a Nemzeti Sport rákérdezett, kit tart a Ferencváros legjobb játékosának, illetve egyeztetett-e a korábban a Diósgyőr alkalmazásában álló másodedzőjével, Fernando Fernándezzel az FTC kapcsán – előbbi kérdésre kitérő választ adott.

    „Természetesen a győzelem fontos lépés lenne a továbbjutáshoz, de nem döntő jelentőségű, hiszen még sok pontot kell szereznünk – mondta Manuel Pellegrini. – Igyekszünk minél többet gyűjteni, ez lesz a célunk csütörtökön is. Az edző álma, ha minden labdarúgója egészséges, de ez a helyzet pillanatnyilag nem áll fenn, hiszen két középpályásom is harcképtelen: Sergio Canales a Getafe elleni vasárnapi bajnokin szenvedett bokasérülést, mintegy tíz-tizenöt napig nem számíthatok rá, ahogyan William Carvalhóra sem, aki térdsérüléssel bajlódik. Igyekszem a rendelkezésemre álló legjobb tizenegyet a pályára küldeni, a vasárnapi, Villarreal elleni idegenbeli bajnokira egy pillanat erejéig sem gondolunk. Az utóbbi hetek eredményeivel elégedettek vagyunk, remek egyéni teljesítményekkel örvendeztettek meg a játékosaim, de az lenne a legnagyobb hiba, ha elhinnénk, hogy innentől fogva simán veszünk minden egyes akadályt.”

    Manuel Pellegrini szerint a Ferencvárosnak kreatív támadói vannak, és a védői is feladják a leckét. A Real Betis vezetőedzője ezt a csütörtöki Európa-liga-csoportmeccs előtti, szerdai sajtótájékoztatón mondta el, ahol rajta kívül megjelent Nabil Fekir, a világbajnok francia középpályás is.

    Tokmac Nguen így vélekedik a Real Betis elleni Európa-liga-mérkőzésről.

    „Nehéz meccs lesz, de itthon játszunk, mögöttük vannak a szurkolók, ez magabiztosságot kell, hogy adjon. Az a tapasztalatom, hogy a kontrákra építhetünk, ez jól működött a Leverkusen ellen is, s ezeket kell kihasználnunk a Betis ellen is. Örülnék-e a döntetlennek? Az attól függ, hogy milyen mérkőzésen szerezzük meg. Ha kilencven százalékban az ellenfél birtokolja a labdát és úgy szerzünk egy pontot, az rendben van. De ha kiadjuk magunkból, ami bennünk van, és a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor nem. Itthon csak a három ponttal lennék elégedett.”

    „Mindannyian örülünk annak, hogy ismét bekerült a válogatottba, nagyon sokat dolgozott ezért. Keményen dolgozó, profi hozzáállású embert ismertem meg a személyében, mindenkinek hasonló hozzáállással kellene rendelkeznie. Nagyon intelligens játékos, aki megfelelően tudja kontrollálni a mérkőzéseket, s az elmúlt három hónapban nagyon jól alakultak a dolgok vele kapcsolatban. Ha egy játékos sokat fejlődik, vagy ha nem játszik, akkor is az edzőt veszik előtérbe, de ennél fontosabb a munka, ez határozza meg, mennyi időt tölt valaki a pályán.”

    Elmondta, a Betis vezetőedzőjét, Manuel Pellegrinit nem ismeri személyesen, ez lesz az első alkalom, hogy összecsapnak, de tisztában van az ő hírnevével. Egy legenda, aki az elmúlt években nagy sikereket ért el. A Nemzeti Sport kérésére kitért a magyar válogatottba ismét meghívót kapó Vécsei Bálintra is.

    „Mind a két csapat önbizalommal telve várhatja a találkozót, hiszen az elmúlt meccsek eredményei erre adnak okot mindkét oldalon. Próbáljuk megtalálni a megfelelő egyensúlyt, hogy az ellenfél kvalitásait ellensúlyozzuk, míg a mi erősségeinket kidomborítsuk a pályán. Nagyon örülök, hogy a legutóbbi két meccsünkön két erős ellenfelet, a Fehérvárt és az Újpestet is le tudtuk győzni. Nagyon sokat tettünk azért, hogy fizikailag jó formában legyen a csapat. Sajnos nem mindig volt teljes a keret, de a sérültek sorra épülnek fel, ám még nem feltétlenül állnak készen arra, hogy a kezdőben kapjanak helyet. A fáradtság nyilván befolyásolhat néhány dolgot a mérkőzésen, de a taktikára ez nincs kihatással. A Betis hasonló erőt képvisel, mint a Leverkusen, de kicsit más a stílusa. A játékosai gyorsak, technikásak, fizikailag erősek. Németországban közel álltunk a döntetlen eredményhez, talán egy kis szerencsével ez meg is lehetett volna. Most itthon játszunk, tisztában vagyunk azzal, hogy a szurkolóink által teremtett atmoszféra lenyűgöző, ez mindenképpen a segítségünkre lehet.”

    A mérkőzést megelőzően Peter Stöger és Tokmac Nguen beszélt a várakozásokról, a vezetőedző a magyar válogatottba hosszú idő után újra meghívót kapó Vécsei Bálintra is kitért.

    Fotó: Tumbász Hédi

    Nincs elérhető leírás.

    TAKTIKAI ELEMZÉS ITT!

    A stabilitás alapját persze a vezetőedző, a korábban a Real Madridnál is dolgozó, a Manchester Cityvel angol bajnoki címet is nyerő, 68 éves chilei Manuel Pellegrini adja, aki tavaly nyár óta irányítja a csapatot, és úgy is nemzetközi kupaindulásra vezette az együttest, hogy az előző években meghatározó játékosok sora távozott: Giovanni Lo Celso (a Tottenham szerződtette), Antonio Sanabria (Torino), Pau López (Roma), Junior Firpo (Barcelona).

    Persze rajtuk kívül is vannak válogatott játékosai a klubnak, a francia támadó középpályás, Nabil Fekir világbajnok volt a franciákkal 2018-ban, a csapat mind a nyolc idénybeli tétmeccsén kezdett, egy gól és két gólpassz a mérlege, az első fordulóban, a Celtic ellen is adott egy gólpasszt. Azt aligha bánják a Ferencvárosnál, hogy a 10-szeres spanyol válogatott Sergio Canales és az Eb-n ellenünk is szereplő William Carvalho sérülés miatt nem játszhat a csütörtöki meccsen. Játszhat viszont a 40 éves klublegenda, az 52-szeres válogatott, 2002-ben már világbajnokságon szereplő Joaquín, aki két hete a Celtic ellen kezdett.

    Ugyanakkor őt pótolhatja az Arsenaltól kölcsönvett, négyszeres spanyol válogatott Héctor Bellerín, míg a Real Sociedadtól ugyancsak kölcsönbe érkező csatár, Willian José valódi főnyeremény lehet, hiszen négy bajnokin négyszer volt eredményes. Nagy költekezés nem jellemzi a klubot, hiszen idén, a kölcsönügyleteket nem számolva, csak az olasz-argentin védőért, a klubhoz három év után visszatérő Germán Pezzelláért fizettek átigazolási díjat (3.5 millió eurót a Fiorentinának). Ugyanakkor így is válogatott játékosokat szerződtettek: a jelenleg sérült hátvéd, Youssouf Sabaly 21-szeres szenegáli válogatott, Rui Silva pedig portugál válogatott kapus, az Eb-n is tagja volt a keretnek, ő az egyik cseréje Rui Patríciónak. Mindketten ingyen kerültek Sevillába, előbbi Bordeaux-ból, utóbbi Granadából.

    A stabilitás a nyári játékosmozgásokban is megmutatkozik, ugyanis a korábbi idényekben az volt a jellemző, hogy egy év alatt a keret több mint fele kicserélődött a klubnál, ezen a nyáron azonban csak egy meghatározó játékos távozott, az előbb a Barcelonához (14 millió euróért), majd az angol Tottnehamhez kerülő brazil jobbhátvéd, Emerson Royal.

    STABILITÁS A HÁTTÉRBEN

    A Betis szakmai bemutatását érdemes azzal kezdeni, hogy a 2014–2015-ös idényben még a másodosztályban szerepelt a csapat, első helyen jutott fel az élvonalba. Az azóta befejezett hat idény közül négyben a legjobb tízben végzett a csapat a La Ligában (két 6. hely volt a csúcs ez idő alatt), és idén ősszel 2018 után szerepelhet újra az Európa-liga csoportkörében (a 2018–2019-es idényben az El-ben tovább is jutott a csoportkörből, a következő körben azonban búcsúzott).

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–BETIS LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső