A 0-6-tól az 1-7-ig

Eldoppingolt világbajnokság?

LEVÉL MEZEY GYÖRGYNEK

Kedves Gyuri!

Egyre inkább az az érzésem, hogy Te ezt már akkor tudtad.
Akkor, amikor odakint legyőztétek Hollandiát, amikor Bécsben leléptétek Ausztriát, amikor kiharcoltátok a világbajnoki döntőbejutást, s amikor mindennek megkoronázásaként egy hármast lőttetek Brazí­liának.
Te tudtad, hogy ennek egyszer vége lesz.
Rossz vége.
Soha nem felejtem el az arcodat ott, Irapuatóban, a szovjet-magyar ötödik percében, amikor még “csak” 0-2 volt. Még hátra volt 85 perc – de Te már feladtad. Nekem úgy tűnik: végigszenvedted a pályafutásodat.

Elértél mindent, amit egy magyar futballedző elérhet – de pontosan tudtad, hogy magyar futballedző többet nem érhet el. Viszont mindig többet várnak tőle… Ezt nem is lehetett idegekkel bí­rni. Nem is bí­rtad.
Már a sikerek idején sem bí­rtad. Már akkor a fél világnak nekimentél.
Első kapitányságod idején nyilvánosan lehordtad a szurkolókat, merthogy nem jól szurkolnak, a sportlap hasábjain szózatot intéztél a bí­rókhoz, mert úgymond, nem a válogatott érdekében bí­ráskodnak, nekirontottál az ismert filmrendezőnek, aztán egy sor reklámcégnek, mert filmezni, mert reklámozni akarták a játékosokat, kikeltél az osztrák újságí­rók ellen, mert Ausztriában, az egyik edzőtáborozásotok alatt “összevissza kí­váncsiskodtak”, nekimentél egy magyar sportvezetőnek, mert egy sajtótájékoztatóra egy francia kollégát is beengedett, aki szerinted nem í­rni, hanem kémkedni akart, s a hisztéria tetőfokán, Mexikóban fegyvereseket küldtél az összes tollforgatóra, aki az edzéseteket meg akarta nézni, majd több száz hallgató előtt lejárattad, darabokra szedted a magyar csapat tolmácsát, egy szerencsétlen bölcsészhallgatót, mert szerinted szándékosan hamisan tolmácsolt, s a legvégén a világ minden tájáról összegyűlt újságí­rókat faképnél hagytad, mert egyikük azt kérdezte – a 0-6 után -tőled: ezzel a játékkal szerinted, továbbjutást érdemelnénk-e?…

Megvallom: akkor nemigen értettelek.
Ma már sokkal jobban megértelek.
Te pontosan tudtad, hogy mi Magyarországon összeszedhetjük akár a világ legjobb tizenegy labdarúgóját, Te kitalálhatod a létező legcélravezetőbb taktikát – mi akkor is bukásra í­téltettünk.
Nem, nem azért, mert a szurkolók mindenfélét kiabálnak, Koltaiék forgatnak, az újságí­rók lábatlankodnak, a tolmácsok meg tolmácsolnak.
Hanem azért, mert a magyar játékosokban legfeljebb egy-egy győzelem van benne, de nincs bennük az igazi, Nagy Győzelem.
Ha a mi játékosaink megérzik, hogy a másik jobban akar – akkor összezuhannak, mint egy lyukas zokni.
Ezek a játékosok már egy agymosott országban születtek, agymosott közegben nőttek fel.
Egy olyan országban, ahol gyanút keltett, ha valaki kimondta, hogy nyerni szeretne, és ahol karrieristának bélyegezték azt, aki vállalta, hogy ő a másik elé szeretne kerülni abban, amit csinál, amire feltette az életét.
Egy olyan országban, ahol már a gyerekeket sem arra taní­tották, hogy indulj, és győzz, bármibe fogsz, hanem arra, hogy maradj nyugton, tedd hátra a kezed, és ha nem kérdeznek, hallgass.
Én a nyolcvanas, kilencvenes évek magyar válogatottaival többször végigutaztam a világot.
Utaztam olyan buszon, a tengerpart mellett, Nápoly felé, amelyen egyetlen játékos nem akadt, aki egy kicsit is arrébb húzta volna a függönyt, hogy kinézzen.
Jé, az ott a Vezúv, na és akkor mi van?
Te Hollandiában, Bécsben, meg azelőtt a csodálatos magyar-brazil előtt még hatni tudtál rájuk.
De neked is fogyott, fogyott az energiád, az erőd. A végén már nemcsak a világgal, hanem önmagáddal is viaskodtál. Tudtad, hogy Mexikóban már kevés lesz, ami addig elég volt. Ott már valami más is kell.
Más embereket, vagy legalábbis ugyanazokba az emberekbe más agyat, más szí­vet persze nem tudtál varázsolni.
De tudtad azt, hogy ide most még inkább, sokkal inkább, mint bármikor – varázsszerek kellenek.
Amelyek egy-két órára meggyorsí­thatják a lépteket, megerősí­thetik a lelket…

Látod, megint ide lyukadtunk ki! Szinte látom az arcodat, ahogy olvasod. Szinte hallom, amit most mondasz… Bocsák, elmész te a…
Igen, azokra a varázsszerekre célzok, amelyeket gyűjtőnevükön úgy hí­vnak: dopping.
Azt a világbajnokságot mi jól el… doppingoltuk. Ami, persze, előfordulhat.
Más ilyenkor kielemzi, végiggondolja, aztán okul belőle, hogy legközelebb jobban csinálja.
Mi viszont konokul tagadtuk, Te azóta is konokul tagadod – í­gy aztán azóta sem okulhattunk belőle.
Amikor 1986-ban azt í­gérted, hogy a világbajnokságról készí­tett beszámolódban megmagyarázod, majd amikor 1988-ban azt í­gérted, hogy a világbajnokságról í­rt könyvedben megí­rod, mitől estünk szét elemeinkre odakint Mexikóban, én nagy izgalommal faltam a soraidat. (Talán emlékszel: még kéziratában elkértük a könyvedet azzal az ürüggyel, hogy a lapunkban részleteket közlünk belőle, valójában evett a kí­váncsiság).
De csak azt tudtam meg a beszámolódból, meg a könyvedből, hogy – nincs titok. Illetve, ha nem is ilyen vulgárisan, de kifejtetted: hülye, aki a leszereplésünk mögött titkot keres.
Pedig volt titok.
Mégha úgy gondolod is, hogy Te erről nem beszélhetsz.
Én most elmondom, Gyuri, aztán Te úgyis legyintesz, hogy marhaság, a Te “doppingszakértőd”, Mohácsi meg hozzáteszi, hogy a futball nem is doppingérzékeny sportág (igaz, akkor meg egy igazi doppingszakértő esetleg agyvérzést kap, de ez már a Mohácsi dolga), szóval azért is elmondom, hogyan láttam félig kí­vülről, féligmeddig belülről mindezt.
Amikor 1986 decemberében valami megmagyarázhatatlan okból a sporthivatalba hí­vtak sajtófőnöknek, szóvivőnek, már a második vagy a harmadik napon tisztázták velem, hogy egy téma változatlanul tabu: a dopping.
A titkokat egy titkos dokumentum őrizte, melynek az volt a cí­me, hogy “Sportolóink doppingellenőrzése”. A vaskos füzet aztán rögzí­tette, hogy a magyar sportolók a világot járva, a külföldi versenyzőkkel szóba elegyedve a legkülönfélébb doppingszerek létéről értesülnek, ezeket odakint versenyzőtársaik segí­tségével, vagy a különböző nepperektől be is szerzik és aztán kontroll nélkül szedik.. Az ilyesmit persze megakadályozni nem lehet, a sportvezetés í­gy hát csak egyet tehet, hogy megelőzze a nagyobb bajt: maga szerzi be ezeket a szereket és azokat megfelelő orvosi kontroll segí­tségével, kellő határok közé szorí­tva adagolja.
Kellő határokon értve azt, hogy a szedést a várható ellenőrzés előtt meghatározott idővel aztán le is állí­tsa, és itt volt az egyik fontos megjegyzés: “…és azok hatását a megfelelő, az ellenőrzés szempontjából is közömbös készí­tményekkel kitolja”.
Akkoriban már sok versenyzőnk “be volt mérve”, tudta, hogy mennyi a “kiürülési” ideje, hogy azzal a szerrel, amit ő szed, hány nappal a verseny előtt kell leállnia.
Itt volt egyébként – a Ti egyik nagy problémátok is. Hogy mit szedjünk és hogy mikor álljunk le? Azt mi már pontosan tudtuk, hogy mondjuk a Nerobolt, a Stanozololt ki, mitől, meddig és milyen mértékben szedheti… De a hasonló testépí­tő, elsősorban izomerősí­tő szerekre – ennyiben igaza van Mohácsinak -a futball valóban nem “érzékeny”. (Bár a felkészülés időszakában, a regenerálódás gyorsí­tása érdekében ilyeneket is sokfelé használnak).
Sokkal tisztázatlanabb volt a helyzet azokkal a szerekkel, amelyek egy-egy alkalomra, egy-egy rövid időszakra “dobnak fel”, javí­tják a koncentráló készséget, csökkentik a félelemérzetet, serkentik a győzniakarást.

Az nyí­lt titok volt, hogy a magyar labdarúgók, a magyar válogatottak évtizedek óta kí­sérleteztek a vérdoppinggal, s a különböző egyéb serkentőszerekkel.
Mivel a dopping a futballban sokáig nem is volt tiltva, s az ellenőrzés később sem hasonlí­tott mondjuk egy olimpiai doppingkontrollra – tehették. A határ csak a játékosok jólfelfogott érdeke volt. 1960, a dán kerékpáros halála óta tudtuk: az ilyesmi akár életveszélyes is lehet.
Ezeket a szereket azonban nem tudományos kutatók, mégcsak nem is a témára szakosodott orvosok kí­sérletezték ki, adták oda -merthogy ilyen kutatók, ilyen orvosok nem is igen léteztek, sajnos nálunk. (A Sportkórházban néhány orvos próbálkozott csak, erősen korlátozott anyagi lehetőségek között).
A labdarúgók számára pedig a válogatott mellett dolgozó orvos, jobbára saját tapasztalatai alapján adta ezt, vagy azt.
Tapasztalataikat aztán, váltás esetén (ha nem nagyon utálták az utódukat, vagy nem tartottak nagyon tőle) át is adták. Többnyire utálták, de ez most más kérdés. Akkor, 1986-ban teljesen új helyzet állt elő. A FIFA állandó és minden eddiginél szigorúbb doppingkontrollt helyezett kilátásba Mexikóban.
Mi meg azt sem tudtuk, hogy hétköznapi körülmények között ki, meddig mehet el, kire mi hat, hát még hogy a mexikói magaslaton, a forró nyárban mit kell tennünk ahhoz, hogy a maximális szellemi és erőállapotba kerüljünk.
Gondolom, Te ezzel nem akartál foglalkozni. Gondolom, azt gondoltad: erre ott van az egész magyar orvostudomány, a magyar labdarúgók jó szereplése nemzeti érdek, nyilván tudósok sora töri most a fejét a megoldáson…
Aztán rájöttél, hogy Neked felkérés nélkül senki sem segí­t. Rájöttél, hogy a siker ugyan nemzeti érdek, de a Te sikered korántsem érdeke azoknak, akik például előtted kevésbé sikeresen ténykedtek.
Szemtől szemben életüket és vérüket ajánlották – a hátad mögött mindent megtettek, hogy megnehezí­tsék a dolgod. Ha tőlük kérsz segí­tséget?…
Másnap ország-világ megtudja, hogy “a Mezey csak azért nyert, mert doppingolta a játékosokat”.
Ha más nem segí­t, ha máshoz nem is igen fordulhatsz, akkor majd a Mohácsi megoldja – bizakodtál.
Aztán tapasztalnod kellett, hogy a Mohácsi sok mindenhez ért, de ebben nem éppen ő a legnagyobb szakértő.
Ott maradtál ezzel a problémával is – magad.
így utólag borzasztóan együttérzek Veled.
Csak a németeket 24 orvos kí­sérte a világbajnokságra.
Hát még hány készí­tette elő!
Akkor egy sor ország rendelkezett már olyan, új szerekkel, amelyeket egyetlen műszer sem tudott kimutatni, vagy amelyek még olyan ismeretlenek voltak, hogy nem is szerepeltek a tiltó listán. Nem beszélve azokról a pirulákról, amelyeket magukkal vittek a doppingvizsgálatra, ott a vizeletbe dobták őket és abban a pillanatban kimutathatatlanná tették a doppingszert.
Nálunk a hivatalos sportorvostudomány is messze volt ettől.
Hát még az amúgyis elszigetelődött, magára maradt magyar futballválogatott!
Az egy szem Mohácsival!
A végén már benne sem nagyon bí­ztál.
A végén ez is rád maradt.
Talán nem haragszol meg érte, ha elárulom, de odakint Mexikóban, ahol azért egymásközt persze már nem volt tabu ez a téma (mégha Király Ferenc csak tí­z év után beszélt is róla), már úgy becéztünk Téged, hogy a Mezey “doki”. Nem, nem a később szerzett doktorátusodat előlegeztük meg, hanem mint tiszteletbeli sportorvosnak járt ki ez a titulus…

Hát ebben, sajnos, nem voltál olyan jó, mint a futballtudományban.
Mentél a fiúkkal az Alpokba, hogy ott készí­tsd fel őket a magaslatra, de hát az Alpokban negyven fokkal hűvösebb volt, mint Mexikóban. Hogy is készí­thetted volna erre ily módon fel őket… Aztán edzést vezényeltél Mexikóban a déli 38 fokos hőségben, hogy ezzel készí­tsd fel a mérkőzéseken várható nagy melegre őket, de ezzel csak – kikészí­tetted őket, mielőtt a nagy fellépésre sor került. (Ez volt az az eset, amiről még Beckenbauer is hüledezve nyilatkozott. S amelyről Dettmar Cramer megállapí­totta, hogy a legnagyobb ballépés volt, amit futballcsapat Mexikóban elkövetett, hiszen a német sportorvosok kutatásai szerint, melyek során a vér hemoglobin tartalmát vizsgálták különböző körülmények között, az itteni klí­ma megszokásához legalább kétheti átállás szükséges, és ezalatt a két hét alatt a lehető legkisebb terhelésnek szabad csak alávetni a sportolókat).

Ami aztán a szovjetek elleni 0-6-ot illeti, arról, szintén a sporthivatal illetékes bizottságának vezetője, doppingszakértője (mert akkor már ilyen titulus is volt), doktor K. az alábbiakat állapí­totta meg a hivatal elnöki értekezletén:

” 1. A magyar labdarúgás szakmai vezetése semmiféle segí­tséget nem kért a témában (klí­ma, ehhez kapcsolódó orvosi felkészí­tés) jártas sportorvosoktól.
2. A magyar játékosok mozgása, lelassult koncentrációja még egy laikus számára is gyaní­thatóvá tette, hogy itt nemcsak az átállást nem oldották meg, hanem ezek a játékosok valamilyen doppingszer hatása, illetve visszahatása alá is kerültek.
3. Javaslom, hogy a Hivatal folytasson beszélgetéseket a Mexikóbanjárt szakvezetőkkel, illetve játékosokkal.”

Mindebből egy dolog valósult meg: ez a bizonyos dr. K. beszélgetéseket folytatott két labdarúgóval, és aztán az ügyről, hivatalosan soha többé szó nem esett.
Nem hivatalosan doktor K. véleménye annyi volt: elképesztő. Elképesztő, hogy egy ilyen fontos, a magyar sport, a magyar futball jövőjét is meghatározó eseményre orvosi szempontból í­gy készüljünk, illetve í­gy ne készüljünk. Számára egyértelmű volt, hogy “visszahatás” alatt álltatok. “Még egy Polyvitaplexet sem lehet felelőtlenül szedni és felelőtlenül abbahagyni, hát még a…” És itt megnevezte, amit ebben a könyvben a szemtanú majd piros piruláknak nevez.
Szerinte nálatok pont a kezdésre jött el a legrosszabb időszak. Szerinte a 0-6 teljes orvosi dilettantizmus eredménye. Szerinte -szerinte is! – a magyar futballista, a magyar emnber olyan, hogy egy világbajnokság fizikai és idegi terheihez csak serkentőszerekkel képes felnőni. Hogy enélkül még a legjobb játékosunk sem képes magas szinten koncentrálni, teljesí­teni. Szerinte is – ő fogalmazta í­gy – elég “szarul” álltunk ezen a téren. De olyan “szarul” nem álltunk, hogy a doppingolásunkból éppenhogy – ellendoppingolás legyen. Hogy felépí­tés helyett embereket, egy egész csapatot leépí­tsünk.
Miközben a világ legjobbjainak többségét a tudomány legmagasabb szintjén készí­tették fel ezen a téren is – nekünk maradtak azok a pirulák, amelyeket Mohácsi hozott.
Mintha atombombák ellen kis hatlövetűkkel vettük volna fel a versenyt.
Hát ebből lett, ami lett.
Szegény Disztl Péter, amikor az első gólt kapta, még melegí­tett. Még nem jutott el a tudatáig, hogy már a szovjeteknél a labda… Ezt abból tudom, hogy negyvenedmagammal – ennyien voltunk magyarok – pont a magyar kapu mögött kaptunk helyet. Egyikünk – ma az egyik biztosí­tó társaság felelős vezetője – már 0-0-nál csodálkozott: mi van ezekkel? Ezek nem tudják, hogy már megy a meccs?

Hülye, aki titkot keres – sugallja a könyved.
Vállalom, hülye vagyok.
Meg azt is, hogy tévedek.
Az is lehet, hogy akik erről tájékoztattak, maguk is tévednek. Egy dologban azonban biztos vagyok. Hogy erről, legalább egymás közt beszélni kellett volna. Hogy legalább egymás közt tudjuk, hogy legalább a játékosok elhiggyék: azért nem a 0-6 a magyar foci. Nem vagyunk ennyire kutyák.
Hogy a hollandok, az osztrákok, a brazilok legyőzése nemcsak véletlen, nemcsak múló csoda.
Azért kellett volna beszélni róla, hogy ne veszí­tsük el teljesen az amúgyis kevéske önbizalmunkat.
Hogy fel tudjunk állni.
Hülye, aki titkot keres – sugallta éppen a Te könyved, hiszen ez a 0-6 a realitás. És az igazi okokat azóta is mélyen őrzöd.
Ez után a 0-6 után pedig az emberek még nem röhögtek kí­njukban, mint most az 1-7 után, ezután a 0-6 után még tí­zezrek sí­rtak, ez után még az is előfordult, hogy egy addig normális ember az emeletről az utcára dobta a drága tévékészülékét, mert jobb hí­ján úgy gondolta, hogy a tévé a hibás, s ezután a 0-6 után milliók érezték úgy, hogy becsapták őket.
És ezután a 0-6 után, immáron tizenegy éve nem támadt fel a magyar labdarúgás.
Többek közt azért sem, merthogy – bár ez külön téma – jött egy új futballvezetés, amelynek halvány fogalma sem volt az előzményekről, meg arról, hogy a futball nemcsak a pályán zajlik.
Amely bevette a mesét, hogy edzőképzés, meg utánpótlás-nevelés, és akkor majd tí­z év múlva rendben lesz minden.

S amely alatt olyan huszadrangú probléma, mint orvosi felkészí­tés, teljesen háttérbe szorult, a válogatott sportorvoslása – nem akarom megbántani, hisz ő nem tehet róla, amúgy nagyon rendes ember – egy kórboncnok kezébe került.
Két boncolás között ez a kórboncnok látta el gyógyszerekkel a válogatottat.
Bele is halt a válogatott rendesen.
Persze, nemcsak ebbe…
Gyuri, szólhattál volna!
Vagy legalábbis többet mondhattál volna!

Kiadta: Paginarum Kiadó – 1997
Szerző: Bocsák Miklós

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ