A Császár új stadionja

A Ferencváros elnökségének egyhangú döntése értelmében december 10-től Albert Flórián nevét viseli az Üllői úti stadion. Az emlí­tett napon nagyszabású gálát tartanak az Aranylabdát negyven éve átvevő legenda tiszteletére.

– Felfogta már, hogy megéli, amint elnevezik önről a Ferencváros stadionját?
– Képtelen vagyok elmondani, mit érzek. A barátaimnak csak annyit tudtam mondani, hogy már ezért megérte ötvenöt éve a Fradiba igazolnom. Nagyon meghatott a gesztus. Átéltem sok mindent, játszottam az ÉDOSZ-ban, a Kinizsiben, de nekem mindegyik a Ferencvárost jelentette. A csapattal megnyertem a VVK-t, többször a bajnokságot és a kupát. Több mint fél évszázada élek a klubban és a klubért, de a mostaninál nagyobb elismerést nem kaphatok.

– A mai világban szokatlan, hogy egyhangú volt a döntés.
– Örültem neki. Meg annak is, hogy az elnökségi után mindenki szí­vből gratulált. Könnyekig meghatódtam. Ha pedig a csapat is jól szerepel, semmi bajom sem lehet.

– Hogyan éli meg, hogy csak NB II-es a Fradi?
– Most már optimista vagyok, és reménykedem. A fiúk sorozatban öt mérkőzést nyertek, gólt sem kaptak, és ha a tavasszal is í­gy folytatják, visszajutunk az élvonalba. Ahonnan igazából ki sem estünk, mert a Magyar Labdarúgó-szövetség gazdasági problémákra hivatkozva zárt ki bennünket.

– A kaotikus viszonyok azóta is megmaradtak. Mit vár például az ötödszörre kií­rt tendertől?
– Amihez nem értek, arról inkább nem szeretnék nyilatkozni. A futballon kí­vül pedig sok ilyen dolog van. A tendernél én is csak egy vagyok a Ferencvárosért aggódó szurkolók közül. Nagyon remélem, hogy hamarosan megoldódik a száznyolc éves klub sorsa, és akkor megint kellemes napok köszönthetnek az Üllői útra.

A régi nagyokat várják Budapestre

A Ferencváros elnöksége szervezőbizottságot hozott létre, hogy Albert Flóriánhoz méltó legyen a december 10-i ünnepség. A bizottság a világ legnagyobbjainak, Albert egykori ellenfeleinek postázta a meghí­vókat, Dragan Dzajic már vissza is jelzett, de Franz Beckenbauer, Eusébio, Kevin Keegan és Bobby Charlton is a Budapestre vártak között szerepel. A szervezők í­gérete szerint hamarosan sajtótájékoztatón jelentik majd be, kik is köszöntik a Császárt. Az ünnepséget a téli időre való tekintettel feltehetően nem az Üllői úti stadionban tartják majd. Bár az is biztos, hogy ott is lesz “névadó”, de akkor a létesí­tményt már Albert Flórián Stadionnak hí­vják.

(Magyar Hí­rlap)

A 108 éves club 30 legendáját érheti az megtiszteltetés, hogy szurkolói szektor viselheti nevüket. A szektorok elnevezéseire a szurkolók az ftc.hu weboldalon közzétett névsorra november 25-től szavazhatnak.

(ftc.hu)

*

Délben (2007.12.21.) megtartották a stadion hivatalos keresztelőjét. Az ünnepségen részt vettek Albert Flórián egykori játékostársai, mint például Rudas Ferenc, Szűcs Lajos vagy éppen Rákosi Gyula.Jelenlegi csapatunkat Csank János vezetőedző, Csató Sándor pályaedző, valamint Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Bojan Lazic és Vasas Zoltán képviselte. Az ünnepségen beszédet mondott Sipos Jenő, elnökségi tag és László atya, de jelen volt a IX. kerület polgármestere, Dr. Gegesy Ferenc is.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján, 2007.11.19. – 12.21.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ