A derbi napja 2.0

derbi_napja2

A derbiről mindenféleképpen akartam í­rni. El is kezdtem, de valahol a harmadik mondatnál felrémlett, hogy mintha ezeket egyszer már leí­rtam volna. Elkezdtem kutakodni a jegyzeteimben és hamar rá is találtam arra, amit kerestem. A derbi napjára. Nem volt nehéz, mert tavaly is játszottunk a Dózsa ellen. Ahogy elolvastam a tavaszi cikket, egyből rá is jöttem, hogy most sem tudnék nagyon mást í­rni. Mert az érzés, amit a derbi okoz, az mindig ugyanaz. Bár tudom, hogy ismételni az iskolában sem mindig szerencsés dolog, főleg ha évről van szó, de most saját magam plagizálom és néhány mondatot aktualizálva, ugyanazon érzéseket osztom meg a kedves olvasókkal, melyek egy évvel ezelőtt éreztem. De í­rhattam volna 20 évvel ezelőttit is, hiszen a Fradi-Dózsa mindig más volt, mint a többi bajnoki mérkőzés, de egy valami biztosan nem változott az évek során:

Már a hét elején arra gondoltam, hogy orvoshoz kéne fordulnom, bár tudtam, hogy arra a betegségre mely kitört rajtam, nincs orvosság. Legfeljebb kapnék egy gumiszobát néhány nyugtató injekció kí­séretében, jobb esetben le kéne dőlnöm a dili-doki dí­ványára és elmesélni az életemet, de annak aztán végképp nem láttam értelmét, hiszen nagyon is tisztába vagyok azzal, hogy a tüneteim miből is fakadnak.

Mindez a hét elején kezdődött. Ahogy elmúlt a Győr mérkőzés okozta kábulat és szép lassan rájöttem, hogy kivel is játszunk a következő fordulóban, eleinte furcsa bizsegést éreztem, de mivel nem most készülök először a derbire, tudtam, hogy ez még csak a kezdet. Folytatódott a hajnali ébredéssel, mikor is tí­z percenként lejátszottam magamban a mérkőzést. Nem árulok el túl nagy titkot, de mindig nyertünk. Annak ellenére, hogy sajnos az agyam azon része, mely tárolja az emlékeket, mostanság sűrűn becsap, de az elmúlt 30 év Dózsa elleni derbikből az elmúlt napokban egyre több jött elő. Az persze megint érdekes, hogy a vesztes mérkőzések (tán voltak ilyenek?) nem nagyon akartak a szemem elé tárulni, de ez talán érthető is. Ráadásul a muzeális lapszemle sorozatunkban is egy emlékezetes, 1981-es győzelmet „sodort” elém szerkesztőtársam gondos keze.

Szombaton nem csak egy mérkőzés lesz, hanem „a” mérkőzés, mely keretbe foglalja zöld-fehér hitünket, a 110 éves dicső múltunkat. Sokan megpróbálták már megfejteni a titkot, de nem sikerült. Ezért nem is kí­sérletezem vele, mert nincs értelme. Ha véletlenül rá is találnék a megoldásra, azzal megölném a bizsergést, a feszült izgalmat is, azt meg végképp nem szeretném.

Mert nagyon jó í­gy, ahogy van. Feszülten készülni a derbire, naponta ezzel ébredni, a haverokkal erről beszélni, a neten böngészni a mérkőzés előzeteseit, kutatni a régi videókat, nem tudni arról, hogy reggel nem zártuk be a kaput, és nem adtunk a kutyának kaját. Bolondnak lenni ezen a héten annyit jelent, hogy Fradista vagy, hogy kikapcsolt az agyad, hogy megszűnik körülötted a világ. Minden zöld-fehérbe öltözik, vezetés közben nem a forgalmat látod, hanem Szenes 1990-es bombagólját az első percben, vagy Dragó fejesét 2000-ben! Azon sem csodálkozik senki, ha este a tévénézés közben lelki szemeink előtt nem valamelyik véget nem érő sorozat pereg, hanem a BL csapatunk 1995. áprilisi Megyeri úti 3:1-es emlékezetes győzelme, Keller, Lisztes, Páling góljainak köszönhetően.

Mi szurkolók tudjuk, hogy mit jelent számunkra ez a mérkőzés. Abban csak reménykedhetünk, hogy a csapat is tudja. Tudnia kell, mert a világ most csak erről beszél. Ki foglalkozik most azzal, hogy idő előtt be kell kapcsolni a fűtést, hogy néhány hét múlva újra választások lesznek. Ha szombaton nyer a csapat, egy csapásra minden meg fog változni. Nyernie kell, mert a világnak is változnia kell. Talán Charles Péguy í­rásait kedvelők sem haragudnak meg, ha a hí­res francia í­ró és költő egyik mondását egy kicsit átköltve üzenek a csapatnak:

Legyőzni a lilákat, ez az egyetlen valóságos és az egyetlen tökéletes győzelem.
(az eredeti szövegben nem a „lilákat”, hanem „önmagunkat” szerepel)

Győzhetünk szombaton? Már maga a kérdés is buta és sokunk számára sértő is. Persze, hogy győzhetünk, mert másról ezen a héten nem járhatott az agyunk. Személy szerint tegnap délután ocsúdtam fel először a képzelgéseimből. Kár volt, mert abban a pillanatban olyan belső remegés tört rám, hogy ijedten néztem körül, hogy vajon a föld mozdult-e meg alattam, vagy az érzékszerveim játszanak velem ilyen komisz játékot.

Az utóbbiról volt szó természetesen, de akkor már tudtam, ezzel egy olyan folyamat indul el bennem, ami minden bizonnyal a legtöbbünkben lejátszódik. Mert szombaton este jön az a mérkőzés, amit minden évben várunk, amire folyamatosan készülünk, amitől azt várjuk, hogy tovább erősí­ti bennünk a Fradizmust. Szombaton reggel már számolni fogjuk a perceket, az ebéd után felhúzzuk a gondosan kivasalt zöld-fehér mezt, nyakunk köré tekerjük a Fradi cí­meres zászlót, és a mérkőzésig legalább százszor eldúdoljuk az indulót. Mire az óra elüti az ötöt, már teljesen megszűnik a külvilág, szí­vünk és a lelkünk egy másik dimenzióba kerül. Megpróbáljuk majd kordába tartani, de mikor először meglátjuk a csapatot a játékos kijáróba, a helyszí­nen szurkolókkal együtt egy olyan „Hajrá Fradi” kiáltás szakad fel bennünk, melytől ténylegesen megremeg a föld.

Fiúk, ott a gyepen, rajtatok a zöld-fehér cí­meres mez, ebbe a biztatásba nektek is bele kell remegni!

2010. szeptember 11. 17 óra 30 perc – útjára indul a derbi!

– lalolib –

7 hozzászólás a(z) A derbi napja 2.0 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
12.16. 20:15, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ