A derbi napja: 2011 ősz

Már hétfőn arra gondoltam, hogy orvoshoz kéne fordulnom, bár tudtam, hogy arra a betegségre mely kitört rajtam, nincs orvosság. Legfeljebb kapnék egy gumiszobát néhány nyugtató injekció kí­séretében, jobb esetben le kéne dőlnöm a dili-doki dí­ványára és elmesélni az életemet, de annak aztán végképp nem láttam értelmét, hiszen nagyon is tisztába vagyok azzal, hogy a tüneteim miből is fakadnak.

Mindez már vasárnap kezdődött. Elég volt lecsillapodni a pápai győzelem után, hiszen egy borzasztóan rossz, sőt talán helyesen fogalmazva, egy szégyenteljes sorozat után végre győztessen hagytuk el a játékteret. Felszabadultak a görcsök, és ahogy szinte minden Fradista nyilatkozott a meccs után: a derbi előtt úgy kellett az a győzelem, mint az éhező számára egy falat kenyér. A pápai kaland előtt aki ránézett a tabellára (őszintén erős önsanyargatás kellett hozzá) az szembesülhetett azzal a soha nem látott ténnyel, hogy 11 forduló után a kieső helyen állunk, egyetlen soványka győzelemmel a tarsolyunkban. És mivel az örök ellenfél nyert, í­gy nekünk sem maradt más választásunk Pápán, mint a győzelem. Ennek hiányában a fejünkön egy bohóc sipkával léphettünk volna a pályára úgy, hogy kezünkben a végrendeletünket szorongatjuk. De í­gy győztesen, felvértezve egy új remény simogató érzésével várhatjuk a vasárnapot.

Szombaton nem csak egy mérkőzés lesz, hanem „a” mérkőzés, mely keretbe foglalja zöld-fehér hitünket, a több mint száz éves dicső múltunkat. Sokan megpróbálták már megfejteni a titkot, de nem sikerült. Ezért nem is kí­sérletezem vele, mert nincs értelme. Ha véletlenül rá is találnék a megoldásra, azzal megölném a bizsergést, a feszült izgalmat is, azt meg végképp nem szeretném.

Mert nagyon jó í­gy, ahogy van. Feszülten készülni a derbire, naponta ezzel ébredni, a haverokkal erről beszélni, a neten böngészni a mérkőzés előzeteseit, kutatni a régi videókat, nem tudni arról, hogy reggel nem zártuk be a kaput, és nem adtunk a kutyának kaját. „Bolondnak” lenni ezen a héten annyit jelent, hogy Fradista vagy, hogy kikapcsolt az agyad, hogy megszűnik körülötted a világ. Minden zöld-fehérbe öltözik, vezetés közben nem a forgalmat látod, hanem Szenes 1990-es bombagólját az első percben, vagy Dragó fejesét 2000-ben! Azon sem csodálkozik senki, ha este a tévénézés közben lelki szemeink előtt nem valamelyik véget nem érő sorozat pereg, hanem Marek Heinz áprilisi elsejei „tréfának” szánt gólja. Pedig az inkább egy bosszúgól volt az őszi traumáé, amit nincs olyan Fradista aki valaha is el tudna felejteni.

Mert azt nem lehet feledni. Úgy ivódott belénk mint a győztes emlékek és hiába akarunk is elmerengeni Heinz győztes találatán, agyunk legmélyén ott motoszkál az a gyalázatos hat gólos vereség minden megrendí­tő pillanata. De most el kell hessegetni magunktól, meg kell hagyni a „történetí­róknak”, nekünk most a jelen a fontos. Ha győzünk, helycsere következik és egyből helyreáll a világ zöld-fehér rendje, melynek alapja az, hogy a lilák csak utánunk következhetnek a tabellán. Ezen meg az sem változtat, hogy sokszor csak kullogtunk az Újpest mögött, hiszen a lilák múltja is tekintélyes és méltatlan lenne ha ezt lebecsülnénk és a komód alá söpörnénk. Ettől függetlenül ha a közös múltunkra emlékezem, mindig előjön az egyik legkedvesebb muzeális kalandozásom, mely egészen 1933-ig repí­t vissza az időben, amikor 11:1-re vertük a lilákat. A „közte mócsing” esete meg olyan plusz energiákat szabadí­t fel, mely még arra is képes, hogy a 2010-es vereséget is feledtetni tudja (amit meg az Újpestiek ünnepelnek, de ez í­gy természetes).

A derbi napja, a magyar labdarúgás legnagyobb összecsapása mely független a csapatok jelenlegi helyezésétől. A múlt, a tekintély, a fantasztikus játékosok sora mind-mind olyan tényező melyekkel jelenleg a zöldeken és a lilákon kí­vül egyetlen csapat sem rendelkezik, legyenek bármennyire is „agyonsztárolva” és államilag kitüntetve a jelenben. Fradi-Dózsa több mint egy meccs, több mint egy érzés. Maga a történelem, megspékelve maradandó emlékekkel.

Szombaton délután jön  amire minden évben várunk, amire folyamatosan készülünk, amitől azt várjuk, hogy tovább erősí­ti bennünk a Fradizmust. Szombat reggel már számolni fogjuk a perceket, az ebéd után felhúzzuk a gondosan kivasalt zöld-fehér mezt, nyakunk köré tekerjük a Fradi cí­meres zászlót, és a mérkőzésig legalább százszor eldúdoljuk az indulót. Mire az óra elüti a hármat, már teljesen megszűnik majd a külvilág, szí­vünk és a lelkünk egy másik dimenzióba kerül. Megpróbáljuk majd kordába tartani, de mikor először meglátjuk a csapatot a játékos kijáróban, a egy olyan „Hajrá Fradi” kiáltás szakad fel bennünk, melytől ténylegesen megremeg a föld.

Fiúk, ott a gyepen, rajtatok a zöld-fehér cí­meres mez, ebbe a biztatásba nektek is bele kell remegni!

5 hozzászólás a(z) A derbi napja: 2011 ősz bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
01.26. 19:00 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ