A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Jaross Andor (1896-1946)

jaross-andor_0805

Nagyon rövid ideig volt az FTC elnöke, azonban így is gyászos emlékeket hagyott maga után a zöld-fehér klub életében, hiszen személye egyet jelent a magyarországi vészkorszakkal.

Jaross Andor 1896-ban született Komáromcsehiben földbirtokos család gyermekeként. A tatai piarista gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd a budapesti tudományegyetemen tanult jogot két éven át. 1916 és 1918 között frontszolgálatot teljesített, tartalékos hadnagyi rangban szerelt le.

A háborút követően a magyaróvári Gazdasági Akadémián tanult, majd a családi birtokon gazdálkodott. 1921-ben kapcsolódott be a Trianoni szerződés következtében Csehszlovák területté vált Felvidéken a politikai életbe a Magyar Kisgazda Párt tagjaként. 1934-ben a Prágai Magyar Hírlap főszerkesztője lett. 1935-től képviselő a prágai törvényhozásban, a csehszlovákiai Egyesült Magyar Párt főszervezője, később országos elnöke.

Az 1938-as első bécsi döntést követően a magyar törvényhozás tagja. Az Imrédy– és a Teleki–kormányban egyaránt a felvidéki ügyekért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget töltött be 1941 áprilisáig.

Magyarország német megszállását követően a Sztójay-kormány belügyminisztere, több száz olyan rendeletet megalkotója, amelyek súlyosan korlátozták a zsidókat emberi jogaikban. Belügyminiszterként ő irányította a zsidóság gettóba költöztetését, illetve a vidéki zsidóság deportálását.
Jarossnak a vészkorszakban elkövetett történelmi bűneit jelzi Edmund Veesenmayernek – akit hazánk német megszállását követően Hitler a Birodalom teljhatalmú magyarországi megbízottjának nevezett ki – a nürnbergi perben tett alábbi nyilatkozata: „Ha a magyarok vaskövetkezetességgel tagadták volna meg a német kívánságot a zsidókérdésben, annak megoldására sor nem kerülhetett volna.”. Így azonban Jaross Andor munkájának eredményeképpen sor került rá, 1944 májusa és júliusa között több mint 400.000 zsidó honfitársunkat deportálták Magyarországról.

Vitéz Jaross Andor belügyminiszter, az FTC új elnöke Berauer József dr. alelnök társaságában figyeli az 1944. évi kupadöntőt

Jaross Andor pont ebben a vészterhes időszakban, nyilvánvalóan politikai motivációk következtében lett a Ferencvárosi Torna Club elnöke 1944. augusztus 2-án. Bár nagyon rövid ideig volt klubelnök, elnökségének már a legelső napján történt a klub szempontjából jelentős esemény, ugyanis aznap olvadt be a Fradi profi labdarúgó alakulata, a Ferencváros FC az anyaegyesületbe.

1944. augusztus 7-én belügyminiszteri tisztségéről lemondott, az őszi nyilas hatalomátvételt követően azonban a szélsőjobboldali szellemiségű Törvényhozók Nemzeti Szövetsége létrehozójaként, illetve elnökeként működött egészen 1945 márciusáig.

A szovjet Vörös Hadsereg elől nyugatra menekült, ahol amerikai fogságba került. Csehszlovákia és Magyarország is kikérte, mint háborús bűnöst, végül utóbbinak adták ki. A Népbíróság 1946-ban – volt belügyminisztériumi államtitkáraival, Endre Lászlóval és Baky Lászlóval együtt –halálra ítélte, és kivégeztette.

Déri Tibor

Vélemény a cikkhez: A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Jaross Andor (1896-1946)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 09.23. 18:00 FTC-DVTK (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ