A KK története – 1939: Újpest – Fradi házidöntő

Sokáig kérdéses volt, hogy ebben az évben megrendezik-e a KK-t? A sváj­ciak, románok és természetesen az osztrákok távollétében ekkor csak négy nemzet nyolc csapata indult. Magyarországot a Ferencváros és az Újpest képviselte.

I. FORDULÓ:

Sokáig úgy nézett ki, hogy a Slavia nyeri a bajnokságot és ebben az esetben ők lettek volna a Ferencváros első kupaellenfelei. Az utolsó fordu­lóban azonban a Slavia kikapott, a Sparta győzött és máris felborult a mindkét országban biztosra vett Slavia—Ferencváros KK találkozó. A Ferencváros egyébként rendelkezett „Slavia mezzel”. Az 1938-as KK döntő előtt egy garnitúra piros mezt vásároltak a vezetők, és az edző­meccsen ebben kellett az ellenfélnek játszani. Mindezt azért, hogy Toldiék szokják a Slaviát. A Sparta ellen készülő Fradi ismét elővette, hiszen ismét aktuális volt: ez a prágai csapat is vörös mezben szerepelt.

1939. június 17. Üllői út, 8.000 uéző. Jv: Csarpi (Olaszország)
SPARTA – FERENCVÁROS 3-2 (1-2)
Góllövők: Lázár, Kiszely, Ludl, Riha, Nejedly
Sparta: Vechet-Burger, Cstyroki-Kostyalek, Boucsek, Kolsky-Riha, Senecky, Zemann, Ludl, Nejedly
Ferencváros: Háda-Tátrai, Szoyka dr.,-Magda, Sárosi III, Pósa-Lázár, Sárosi dr., Polgár, Kiszely, Gyetvai. Edző: Hlavay György

A jobbszélre állított Lázár 15 m-ről leadott lövésből szerezte az első gólt. Kiszely bombafejesével a 29. percben már 2-0 volt az eredmény! 2-1 után Gyetvai kapufája jelentett izgalmakat. Szünet után furcsán indult a II. félidő.

A játékvezető sípolt, hogy indulhat a játék – de ekkor derült ki, hogy nem hoztak a pályára labdát… Bár elő se került volna! A Sparta a 65. perc­ben már 3-2-re vezetett! Elképzelhető, hogy milyen füttykoncerttel ért véget a mérkőzés.

Tóth Lajos dr.: – Katasztrofálisan gyengén játszottunk. 2-0-as vezetés után nem szabad veszíteni.

Kemenessy Sándor: – Ilyen lelki nyugalommal KK mérkőzést elveszíteni – még nem láttam.

Nagy László: — A csapat nem játszott azzal a szívvel, amellyel a Fradi KK-mérkőzést szokott játszani.

Bővebben …

* * *

Kiszely István

1939. július 1. Prága, 30.000 néző. Jv: Dattilo (Olaszország)
FERENCVÁROS – SPARTA 2-0 (0-0)
Góllövők: Sárosi dr., Kiszely
Ferencváros: Háda-Tátrai, Szoyka dr.-Magda, Sárosi III, Lázár-Táncos, Sárosi dr., Polgár, Kiszely, Gyetvai. Edző: Hlavay György.
Sparta: Vechet-Burger, Cstyroky-Kostyalek, Boucsek, Kolsky-Riha, Senecky, Zemann, Ludl, Nejedly

Maly, a Sparta elnöke így nyilatkozott a mérkőzés előtt:

— Nagyon örülök, hogy éppen a Ferencváros jött el hozzánk Prágába. A Ferencváros Európa legbecsületesebb csapata. Nem tagadom: félek, hogy a Fradi a meccs elején kiegyenlíti előnyünket és akkor nagyon nehéz küzdel­münk lesz vele.

A derék elnök látnoknak bizonyult! Igaz, abban tévedett, hogy a Fradi mindjárt a mérkőzés elején gólt szerez. Pontosan 1 órai játék után Sárosi dr. két csel után lőtt a hálóba, majd négy perc múlva így esett a továbbjutást je­lentő gól:

Gyetvai befelé húzódva, okosan körülnézve látja, hogy Kiszelyt jól lyukra lehet tenni. Körülbelül 30 méterre a kaputól Gyetvai a balössze­kötő elé íveli a labdát. Kiszely kissé befelé húzódva kapja a labdát, kiugrik három védő gyűrűjéből és mintegy hét méterről ballal hatalmas lövést ereszt meg az ellenkező, vagyis a bal sarokba. Utána el is esik, de nem baj, bent van a gól! 2-0!

A Fradinak — a Sparta ellen — ez volt az első győzelme Prágában! Óriási öröm volt, különösen, hogy az ellenfél is elismerően nyugtázta a bravúros sikert.

Pelikán dr.: — A Ferencváros sokkal jobb volt, megérdemelte a győzelmet. Olyan középfedezetet, mint Sárosi III, még nem láttam a Sparta pályán.

Burger, a Sparta kapitánya: — A Ferencváros nagyon is megérdemelte a győzelmet. Már az első félidőben is ki kellett volna jönnie a formának, hiszen ekkor is gólokkal volt jobb a Ferencváros.

TOVÁBBJUTOTT: A FERENCVÁROS (4-3)

Különös vigaszdíjat adott a Ferencváros a Spartának — a prágai 2—0-as győzelem után. A Fradi – számolva a kieséssel is – teljesen kész, lekötött lengyel—svéd túrát alakított ki. A továbbjutás után ezeket a lekötött túra­meccseket a Spartának ajándékozták.

* * *

1939. június 18. Milánó, 10.000 néző. Jv: Wort (Anglia)
AMBROSIANA – ÚJPEST 2-1 (2-1)
Góllövők: Demaria, Guarnieri, Vincze
Ambrosiana: Sain-Buonocore, Setti-Campatelli, Olmi, Puppo-Frossi, Demaria, Guarnieri, Candiani, Ferraris II.
Újpest: Sziklai-Futó, Fekete-Szalay, Szűcs, Balogh-Ádám, Vincze, Zsengellér, Kállai, Kocsis. Edző: Guttmann Béla

Nehezen talált magára az Újpest, mire magukhoz tértek, már 2—0 volt az eredmény. A II. félidőben viszont alaposan feljavultak Zsengellérék. A csatá­rok lábában nem csak az egyenlítés lehetősége, hanem a győztes gól meg­szerzése is benne volt. A csapat legjobbja a végig kitűnően védő Sziklai volt.

Langfelder Ferenc: — Jó mérkőzés volt, kemény, de fair küzdelem. Remé­lem Budapesten úgy fogunk győzni, hogy eljutunk a KK második forduló­jába.

* * *

A mérkőzés előtti napon Langfelder Ferenc üdvözölte az olasz vendégeket és átnyújtotta az újpestiek ajándékát: a búsuló juhászt ábrázoló porcelán szobrot. Arra a kérdésre, hogy kit ábrázol a szobor így válaszolt: — Ma még bennünket ábrázol a szobor, mert mi vesztettünk Milanóban, de vasárnap este már az Ambrosianát fogja ábrázolni a szobor… Szóról, szóra így történt!

1939. június 25. Megyeri út, 10.000 néző. Jv: Dale (Anglia)
ÚJPEST – AMBROSIANA 3-1 (1-0)
Góllövők: Kállai, Ferraris II, Zsengellér, Kocsis
Újpest: Sziklai-Futó, Fekete-Szalay, Szűcs, Balogh-Ádám, Vincze, Zsengellér, Kállai, Kocsis. Edző: Guttmann Béla
Ambrosiana: Sain—Buonocore, Setti—Locatelli, Olmi, Campatelli—Frossi, Demaria, Guarnieri, Meazza, Ferraris II.

Ritkán látott izgalmas hajrával, az utolsó öt percben lőtt két góllal har­colták ki a lila-fehérek a továbbjutást!

A sorsdöntő gól a 89. percben született meg:

Kállai Kocsishoz játszik, Zsengellér szalad, embert fog. Kocsis befelé kanyarodva 14 m-ről lő, a labda élesen süvít a kapu felé. Csak annyit lehet látni, hogy a felső kapufa közepét súrolja, azután már gólt kiált a közönség, de a következő pillanatban a labda ismét a mezőnybe pattan vissza. A játékvezető azonnal gólt ítél. Az olaszok tiltakoznak, Dale azonban nem tágít. Ádám odaszalad és megcsókolja a játékvezetőt! 3—1, a közelállók szerint a labda a hálótartó vasról pattant ki.

Egymás nyakába ugrálnak, egymást csókolva és ölelve értelmetlen sza­vakat kiabálva, sírva, kacagva érkeznek be az öltözőbe az újpesti játékosok. Futó valósággal kacagó görcsben fetreng. Guttmann edző levegőért kapkod, nem tud beszélni, csak a kezével hadonászik. De hiszen az újpestiek öröme érthető és nagyon megérdemelt.

Langfelder: — 1-1 után volt a csapatban erő, szív, akarat, lelkesedés és tudás is ahhoz, hogy megfordítsa a szerencsétlenség szekerét, amely már eltaposással fenyegette a lilákat. Ez volt a döntő mozzanata a mérkőzésnek.

Pelikán dr., a KK bizottság cseh elnöke: – Az Újpestnek már korábban több nagy helyzete volt, amelyeket csak a balszerencséje miatt nem tudott gólokra váltani. Győzelme tehát feltétlenül megérdemelt. Újra beigazoló­dott, hogy az utolsó pillanatig küzdeni kell – és a siker nem marad el.

TOVÁBBJUTOTT: AZ ÚJPEST (4-3)

Az első forduló többi eredménye:

június 25. Belgrád: Beogradski-Slavia 3-0
július 3. Prága: Slavia-Beogradski 2-1

június 18. Bukarest: Venus — Bologna 1-0
június 25. Bologna: Bologna — Venus 5-0

TOVÁBBJUTOTT: a BEOGRADSKI (4-2) és a BOLOGNA (5-1)

ELŐDÖNTŐ:

Bolognában olyan nagy hőség volt a mérkőzés előtti napon, hogy Hlavay, a Ferencváros edzője úgy döntött, nem mennek ki a pályára edzeni. Egy 20 perces edzést azért tartott: a szálloda hűvös garázsában …

1939. július 9. Bologna, 20.000 néző. Jv: Greenwood (Anglia)
BOLOGNA – FERENCVÁROS 3-1 (0-1)
Góllövők: Kiszely, Puriceili, Puricelli, Puricelli
Bologna: Ferrari-Pagotto, Ricci-Maini, Andreolo, Corsi-Biavati, Sansone, Puricelli, Andreoli, Reguzzoni
Ferencváros: Háda-Tátrai, Szoyka dr.—Magda, Sárosi III, Lázár-Táncos, Sárosi dr., Polgár, Kiszely, Gyetvai. Edző: Hlavay György

A Ferencváros védelme az első félidőben éppen olyan nagyszerűen tö­mörült és küzdött, mint Prágában. A ferencvárosi csatárok pedig lendüle­tesen támadtak és három-négy jó helyzetük közül egyet ki is használtak. Szünet után azonban már sokkal gyengébben játszott a ferencvárosi csatár­sor, az olasz csapat pedig mint 11 eleven ördög harcolt.

De ebben érdeme van a páratlanul lelkes bolognai közönségnek is. Ezt a közönség és a csapat által diktált óriási iramot a Ferencváros csak 20 per­cig bírta. Azután összeroppant. A II. félidő közepén öt perc alatt három gólt kapott a Ferencváros!

Táncos: — Szerencsétlen mérkőzés. Ilyen potyagólokat kapni! A Bologna egyébként nem volt jó, be lehet hozni a hátrányt Budapesten!

* * *

 

Az FC Bologna volt az első futballcsapat, amely repülőgéppel érke­zett Budapestre! Viharban indultak, Budaörsön kellemesen landoltak, és négy Toldi góllal terhelve, búsan emelkedett gépük ismét a magasba.

1939. július 16. Üllői út, 18.000 néző. Jv: Wiltshire (Anglia)
FERENCVÁROS – BOLOGNA 4-1 (1-1)
Góllövők: Toldi, Puricelli, Toldi, Toldi, Toldi
Ferencváros: Háda-Tátrai, Szoyka dr.-Magda, Sárosi III, Lázár-Táncos, Kiss, Sárosi dr., Toldi, Gyetvai. Edző: Hlavay György
Bologna: Ferrari—Pagotto, Ricci—Maini, Andreolo, Corsi—Biavati, Sansone, Puricelli, Andreoli, Reguzzoni

A Ferencváros azonnal támadólag lépett fel és a közönség ujjongó öröm­rivalgása közepette már a második percben Ferrari hálójában táncol a labda: Toldi, mint a szélvész pillanatok alatt az olasz hátvédek mögött termett és közelről a kapuba sodorta a bőrt. . . 1— 0-ra vezet a Fradi!

Még 88 perc volt hátra és Gyetvai máris szélvészként száguldozott a bal­szélen az olasz kapu felé. „Te jó Isten, mi lesz még itt?!” — mondogatták egymásnak a Fradi szurkolók. De azután fokozatosan elhalkult a biztatás, alábbhagyott a lelkesedés, mert a Bologna fekete-piros trikós játékosai egyre jobban magukra találva, félelmetes biztonsággal kezdték kipasszolgatni a ferencvárosi védőket és egyre több veszélyes helyzetet hoztak össze Háda kapuja előtt. Még jobban fellelkesültek az olaszok, amikor Sárosi kihagyta 11-esét, gyengén helyezett lövését a kapus kiütötte. Mindezek megkoronázá­sául Puricelli egyenlített! Úgy látszott, hogy Itália híres bajnokcsapata simán kiveri a zöld-fehéreket.

A második félidőben azután elhallgattak a kétkedők és gúnyolódok. El kellett hallgatniuk, mert mint a múltban már annyiszor, a végveszély pillanataiban, megint feltámadt a legendás Fradi szív, azaz méginkább Toldi Géza kemény, harcos szíve és minden erejét, minden utolsó csepp energiáját a küzdelembe dobva megfordította a már elveszettnek látszott mérkőzés sor­sát. A közönség látván Toldi Géza hősies küzdelmét, önfeledten biztatja régenlátott kedvencét, amikor pedig a sorozatos zöld-fehér támadások be­fejezéseképpen a 20. percben közelről beteszi a Fradi második gólját, helyé­ről felállva percekig tombolva ünnepli és az egész közönség, mint egy ember ordítja kórusban: Géza! Géza! Géza! És Toldi Géza küzd, küzd, fáradhatat­lanul tovább! Aztán jön a 40. perc, amikor Géza közelről befejelte az egyen­lítést jelentő harmadik gólt. És jött a 41. perc, amikor belőtte a továbbju­tástjelentő negyediket és a közönség ettől egyszerűen „megőrült”!

Ismeretlen emberek egymás nyakába borulva, érthetetlen, artikulátlan szótagokat üvöltöttek, elegáns hölgyek boldogan sikoltoztak, kalapok repültek a levegőbe és az egész óriási emberkaréj egyetlen ujjongó, kiabáló vad káosszá változott. Ilyen óriási túláradó örömet, ilyen mámoros boldog­ságot már nagyon-nagyon régen nem láttak a Fradi pálya jó öreg tribünjei! Azután az örömmámorban úszó közönség beözönlött a pályára és a vállain vitte ki a nap hősét, Toldi Gézát!

A Ferencváros tulajdonképpen az utolsó tíz percben verte ki a Bolognát. Akkor érvényesült végre az a szív és az a tűz, amely egyes ferencvárosi játé­kosokban dobogott. Érvényesült Gyetvai lendülete és Toldi fegyelmezett­sége, eredményessége. A harmadik és negyedik gólt Toldi Géza csakis azért tudta megszerezni, mert nyugodt volt. Az olasz bajnoknak a világ egyetlen más csatára sem tudna négy gólt rúgni. Ezt a Bolognát csak Toldi verhette meg!

Bővebben …

TOVÁBBJUTOTT: A FERENCVÁROS (5-4)

A budapesti Ferencváros-Bologna mérkőzés után történt: a ferenc­városiak közül többen megfogadták, hogy Szent Antalnak pengőket adnak, ha a csapat továbbjut. Az ígéretről nem feledkeztek meg. A mérkőzés után vacsorára menet közben megálltak az egyik templomnál és bedobták a pénzt a perselybe …

* * *

1939. július 10. Belgrád, 16.000 néző. Jv: Eiba (Csehszlovákia)
BEOGRADSKI – ÚJPEST 4-2 (2-1)
Góllövők: Bozsovics, Bozsovics, Kocsis, Vujadinovics, Zsengellér, Szalay (öngól)
Beogradski: Mrkusics-Stoilkovics, Dubac-Manola, Dragicsevics, Lehner- Glisovics, Vujadinovics, Bozsovics, Matosics II, Zecsevics
Újpest: Sziklai-Futó, Fekete-Szalay, Szűcs, Balogh-Ádám, Vincze, Zsengellér, Kállai, Kocsis. Edző: Guttmann Béla

Hiányzott az Újpest játékából az a tűz, amelyet az Ambrosiana elleni budapesti mérkőzésen láttunk. A Beogradski megérdemelte a győzelmet. Gyorsabb, lelkesebb volt és jobb taktikával játszott. Kis szerencsével még két gólt lőhetett volna a Beogradski.

Glisovics csapatkapitány: – Az eredmény reális. Az Újpest részéről igen gyenge volt a játék. Az ellenünk megítélt tizenegyesnél a játékvezető téve­dett . Egyébként is inkább az újpestiek javára tévedett.

Langfelder: – A Beogradski híre egyáltalán nem bizonyult túlzottnak, sőt — jó csapat!

Guttmann: – Rossz napunk volt. Pesten majd javítunk.

* * *

Vincze Jenő

1939. július 15. Megyeri út, 15.000 néző. Jv: Barlassina (Olaszország)
ÚJPEST – BEOGRADSKI 7-1 (1-1)
Góllövők: Matosics II, Vincze, Zsengellér, Zsengellér, Zsengellér, Vincze, Zsengellér, Zsengellér
Újpest: Sziklai-Futó, Fekete-Szalay, Szűcs, Balogh-Ádám, Vincze, Zsengellér, Kállai, Kocsis. Edző: Guttmann Béla
BSK: Mrkusics-Stolikovics, Dubac-Manola, Dragicsevics, Lehner- Glisovics, Vujadinovics, Bozsovics, Matosics II, Zecsevics

Az első gólt a jugoszlávok szerezték! Az 50. percig csak 1-1 volt az ered­mény – azután „beindult” az újpesti támadósor. Zsengellér ellenállhatatlan volt: öt gólt szerzett!

A belgrádi lapok is egyöntetűen őt dicsérték:

Az Újpest Zsengellér mesteri játékának köszönheti, hogy megszerezte a döntőbejutás jogát. (Pravda)

A BSK az első félidőben kitűnően játszott, a magyar csapat viszont éppen a szünet után mutatott ragyogó játékot. A mezőnyből kimagaslott Zsengellér óriási játéka, aki néha három ember helyett is küzdött!

Zsengellér: — Azt hiszem, hogy a játék, góljaim beszélnek helyettem is …

Futó: — Még ilyen arányban is megérdemelten győztünk. Hallatlan aka­rásunknak köszönhetjük.

Guttmann: – Belgrádban azt mondtam, hogy nem leszek többet edző, ha a BSK bejut a döntőbe. Hálás vagyok a fiúknak, hogy nem kell felhagy­nom az edzősködéssel …

TOVÁBBJUTOTT: AZ ÚJPEST (9-5)

DÖNTŐ:

Először került két magyar csapat a KK döntőjébe! Tizenharmadik éve folyik a KK, de még nem fordult elő az, hogy két magyar csapat került volna a döntőbe. Két egy országbeli csapat is csak egyszer jutott a fináléba. 1931-ben a bécsi Vienna és a Wiener AC érte el azt a páratlan teljesítményt, amelyet most az Újpest és a Ferencváros meg­ismételt!

A Ferencváros most került ötödször a döntőbe. Ez a teljesítmény is páratlan! Utána következik a Sparta, amely négyszer és a Rapid, amely háromszor került a döntőbe. Az Újpest most másodszor finalista.

1939. július 23. Üllői út, 12.000 néző. Jv: Christ (Csehszlovákia)
ÚJPEST – FERENCVÁROS 4-1 (2-0)
Góllövők: Zsengellér, Kocsis, Kocsis, Sárosi dr., Zsengellér
Újpest: Sziklai-Futó, Fekete-Szalay, Szűcs, Balogh-Ádám, Vincze, Zsengellér, Kállai, Kocsis. Edző: Guttmann Béla
Ferencváros: Háda-Tátrai, Szoyka dr.-Magda, Sárosi III., Lázár-Táncos, Kiss, Sárosi dr.,Toldi, Gyetvai. Edző: Hlavay György

A lila-fehérek a 10. percben már 2-0-ra vezettek! Az 53.-ban 3-0-ra … A második félidőben még jobban kibontakozott az Újpest fölénye.

Mindent összegezve az Újpest nem csak, hogy megérdemelte a három gólkülönbségű győzelmét, de a mutatott játék és a tényleges gólhelyzetek alapján ez a kü­lönbség még nagyobb is lehetett volna.

Langfelder Ferenc: — Még a gólaránynál is nagyobb volt a fölényünk. Nem is a 4-1-nek örülök annyira, inkább annak, hogy a csapat jól együtt van.

Tóth Lajos dr.: — Minden elképzelést felülmúlóan rosszul játszott a Ferenc­város. Az Újpest még ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet.

Tátrai: — Rendkívül bánt ez a vereség. Otthon, a mi pályánkon így ki­végzett minket az Újpest! Amikor az elmúlt héten bekerültünk az Újpest mellé a döntőbe, még örültem is, hogy most majd megfizetünk a bajnoksá­gért …

Hlavay György: – Szegény Toldit sajnáltam. Ez a derék gyerek még 2-0 után is hihetetlen akaraterővel igyekezett életet verni a többiekbe, de nem sikerült neki …

* * *

KS_1939_I_024-193907301939. július 30. Megyeri út, 15.000 néző. Jv: Dattilo (Olaszország)
FERENCVÁROS – ÚJPEST 2-2 (2-0)
Góllövők: Kiszely, Kiszely, Ádám, Balogh
Ferencváros: Pálinkás—Tátrai, Szoyka dr.—Sárosi III, Polgár, Lázár—Bíró, Toldi, Sárosi dr., Kiszely, Gyetvai. Edző: Hlavay György
Újpest: Sziklai-Futó, Fekete-Szalay, Szűcs, Balogh-Ádám, Vincze, Zsengellér, Kállai, Kocsis. Edző: Guttmann Béla

A Ferencváros óriási lendülettel kezdte a játékot. Fél óra elteltével — Kiszely két góljával – már „egyenlítés közelbe” kerültek. És ekkor következett a fordulópont:

Futó elengedi Kiszelyt, az szépen kiugrik, óriási gólhelyzet, mert csak a kapussal áll szemben, de most nem biztos a jobb lába. Félrecsúszik a gólt­ígérő lövés!

3-0 helyett hamarosan 2-1, majd 2-2 lett az eredmény…

Amint Dattilo utolsót fütyül, felhangzik a magyar himnusz dallama, a rendezők a kupát, a nemzeti színű zászlóval letakart asztallal együtt a pálya szélére állítják és megkezdődik a kupa átadási ünnepsége. A lila inges újpesti csapat felsorakozik szemben a kupával, mögötte a zöld-fehérek, Pelikán dr., a KK bizottság elnöke nyújtja át a kupát Futónak, az Újpest kapitányá­nak.

Az ünnepélyes kupaátadás után a közönség harsányan kiabálta az Újpest nevét, majd Futót vállán vitte a lelkes közönség. Az 1939-es KK küzdelem végetért. Augusztus elsején, az egyik újpesti ékszerésznél már vésték is a kupába: 1939: Újpest FC.

Bővebben …

Balról : Futó, Kállai, Szűcs Gy., Seres, Zsengellér, Hóri, Tóth III M., Joós, Balogh I, Vincze J., Kocsis G.

* * *

Zsengellér Gyula

A KK 1939. évi gólkirálya: Zsengellér Gyula (Újpest) 9 gól. 5 gólos: Kiszely (Ferencváros), 4 gólos: Toldi (Ferencváros), Kocsis (Újpest), Puricelli (Bologna).

(Nagy Béla írásainak felhasználásával)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák