A magyar labdarúgás (Sebes Gusztáv)

A magyar játékosok visszaemlékezései az 1954-es világbajnokságra

(Könyvrészlet)

Gulyás Géza

Gulyás Géza

Tanulni mentem a világbajnokságra. Mint fiatal játékos alaposan felajzottam magam, mennyi szépet, mennyi hasznosat fogok én látni és tanulni. Hasznosat — ezt kapusvonalon értem — nem sokat láttam. Tanulni Grosicson kívül talán a jugoszláv Bearától tanultam csak. A világbajnoki torna kapusai számomra csalódást okoztak, különösen a dél-amerikaiak.

A nyugatnémet kapus, Turek a döntő mérkőzésen hihetetlen szerencséje mellett, szinte a primitívséggel határán, roppant egyszerű eszközökkel védett. A mérkőzés során egyetlen látványos védést sem láttam tőle és talán ez fogott meg engem leginkább. Elhatároztam, hogy a jövőben én is arra törekszem, hogy mutatós homorítások helyett, merész bukfencek nélkül, egyedül csak a labda megszerzését tekintsem feladatomnak.

Igen tetszett nekem még Beára védése. Minden idegszálával figyeli a labdát és a játékot. Igyekszik a csatár szándékát kiismerni, ezenkívül bátor és a kifutásokat is sokszor alkalmazza. A dél-amerikai kapusok nagy csalódást jelentettek számomra. Alapvonal kapusok, kapujukat csak nagy ritkán hagyják el és ruganyosság tekintetében is elmaradnak az európai kapusoktól.

A vendéglátó Svájc nagyon tetszett. Csak hálás tudok lenni azoknak, akik lehetővé tették számomra, hogy a labdarúgáson kívül új embereket, új várasokat ismerhettem meg. Sok szép élményt gyűjtöttem össze a világbajnokság alatt, azt azonban nagyon fájlalom, hogy nem sikerült hazahoznunk a Rimet-kupát.

Czibor Zoltán

Czibor Zoltán

A magyar—brazil mérkőzésre emlékezem vissza a legszívesebben. Szeretem a harcos, kemény, férfias játékot és ez a mérkőzés — a durvaságoktól eltekintve — ilyen volt. Megítélésem szerint a brazil mérkőzés volt számunkra a legnehezebb. Dél-amerikaiak ellen még nem játszottunk és így kezdetben csak tapogatództunk. A brazilok temperamentumosabbak voltak, mint az uruguayi játékosok, nagyobb akarással küzdöttek és egyénileg is jobbak voltak.

Szívesen emlékezem vissza azért is erre a mérkőzésre, mert itt mint balösszekötő új feladatot kaptam és egy új feladat megoldása mindig örömet szerez számomra. Balösszekötőben közelebb álltam a kapuhoz, nagyobb terület állt rendelkezésemre a cselezéshez (ezt nagyon szeretek), többet voltam játékban, mintha szélsőt játszottam volna. Úgy érzem, hogy ezen a mérkőzésen nyújtottam a legtöbbet. Mindenesetre a brazilok legyőzése érzésem szerint nagyobb teljesítmény volt, mint az uruguayiak elleni 120 perces csata. Azt viszont elismerem, hogy az uruguayiak elleni találkozó a torna legszebb mérkőzése volt.

Egy fontos megállapítást tettem a világbajnokság során. Figyeltem a csatárok játékát és a mi játékunkat találtam a legeredményesebbnek. Miért? Azért, mert míg a dél-amerikaiak (Didi, Julinho, Schiaffino) inkább csak a szép játékra törekedtek és az egyéni csillogásra, addig a mi játékunk kollektív és hasznos, mert célja a gól legegyszerűbb módon való elérése és ezáltal a győzelem megszerzése. Véleményem szerint a külföldiek tanulhattak a magyar csatároktól.

Kocsis Sándor

Kocsis Sándor

Az Uruguay elleni mérkőzés tette rám a legmélyebb hatást. Sok nagy mérkőzésen játszottam már, de egyik sem volt van lenyűgöző, mint ez. A mérkőzésen óriási harc folyt és 2:0-s vezetésünk után sikerült az „uruk”-nak egyenlíteniük, gondosan ügyeltek minden mozdulatomra, mindenüvé árnyékként követtek és már kezdtem elveszíteni azt a reményemet, hogy esetleg sikerül egyszer olyan helyzetbe kerülnöm, ami a mérkőzés megnyerését jelentheti.

A mérkőzések során játékostársaim állandóan engem keresek. Igyekszem tehát a leshatáron elől maradni és az alkalmas pillanatot kivárni, amikor a felém szálló labdát fejjel sikerül majd a hálóba juttatnom. Elmúlt a hosszabbítás 15 perce és nem adódott számomra ilyen helyzet, sőt az uruguayiaknak volt mérkőzést eldöntő helyzetük.

A hosszabbítás második részeben azután két alkalommal is „szerencsém” volt. Hihetetlen akarással küzdöttünk valamennyien. Mint megszállottak harcoltunk a pályán. Állandóan változtattam a helyem, hogy akárcsak egy pillanatra is szabad maradjak. Egyszer csak látom, hogy felém száll a labda, mintegy 12 méterre lehettem Maspoli kapujától, teljes erőből mentem fel a levegőbe és homlokomról védhetetlenül vágódott be a hálóba a labda. 3 :2-re vezettünk Uruguay ellen. Felejthetetlen marad számomra ez a pillanat. De még nem volt vége. Pár perccel később újabb beadás száll felém. De minek is mondjam, hisz úgyis tudják… Ismét sikerült. Győztünk, továbbjutottunk az én két fejes gólommal.

*

BEVEZETŐ

A forradalmi átalakulás, amely a magyar társadalomban az utóbbi évtized alatt végbement, kihatott a labdarúgás vezetésére, a játékosokra, úgyszintén a futball híveinek, szurkolóinak milliós táborára, de kihatott magára a játékra is.

Alkotmányunk állami feladatnak mondja ki a sportot. Az állam ezt a feladatát maradéktalanul teljesíti. Szemlátomást, úgyszólván gomba módra nőnek az új sportlétesítmények szerte az egész országban. Így egyre nagyobb a futballpályák száma is. Felszerelésben sehol sincs hiány. A megnövekedett lehetőségek azonban megnyilvánulnak abban is, hogy a gazdasági vezetők, üzemi irányítók, vagy akár az iskolaigazgatók és tanárok lelkes megértéssel támogatják a sportoló fiatalságot, akik között legtöbben éppen a labdarúgást űzik.

Ilyen körülmények között érthető, ha a második világháború előtti utolsó békeévhez arányosítva megháromszorozódott a labdarúgó játékosok száma (és körülbelül ily arányban növekedett a közönség száma is). A nagyobb tömegekből természetesen több kiemelkedő képességű játékos került ki s ennek megfelelően emelkedett a játék színvonala is. Új társadalmi helyzetünk tette lehetővé, hogy kialakítsunk egy állandó válogatott keretet, amely a világ legjobb labdarúgóival is felveszi a versenyt. A magyar labdarúgás megsokszorozta eddigi jó hírnevét.

S ha már itt tartunk, be kell vallanunk, hogy a világsikereket elért magyar labdarúgás történetét még idehaza is kevesen ismerik.

A magyar labdarúgás története, valahogy a lovagi korhoz hasonlóan, csak az elbeszélők (öreg szurkolók, egykori híres játékosok) ajkán él. Hogy is történt válójában? Ezt a titkot elsárgult fóliánsok és egyes villanásszerű jeleneteit ócska filmszalagok őrzik. S vajon kinek van ideje ezeket a titkokat fejtegetni? Kétségtelen, hogy ezt a szükségességet csak egy minden részletre kiterjedő, az összes rendelkezésre álló és felkutatható forrásokat felhasználó mű elégítheti ki.

Ha azonban ezt leszögezem, akkor meg kell állapítanom azt is, hogy ez a könyv nem a teljesség igényével íródott. Ügy gondolom, a magyar labdarúgás teljes történetének megírása még hátralévő feladat. Persze Sebes Gusztáv kitűnő könyve keresztmetszetet ad és röviden áttekintést nyújt a magyar labdarúgás történetéből is. A szűkre szabott keretek között most lehetetlen feladat lett volna egy oknyomozó sporttörténeti munka megírása. Arra törekedtünk tehát, hogy az adott lehetőségeket célirányosan használjuk ki. Nem véletlen és nem teszi aránytalanná ezt a könyvet, hogy oly részletességgel foglalkozik az V. Labdarúgó Világbajnoksággal. Az egész világ sportközvéleményét izgalomba hozta a világbajnokság fatális döntője, amelyben a torna kétségtelenül legjobb csapata, a magyar válogatott, drámai küzdelemben egy gólos vereséget szenvedett a nyugatnémet csapattól, amelyet a világbajnoki mérkőzések során nagy gólaránnyal már legyőzött.

Bár rengeteg beszámoló és értékelő írás jelent meg a labdarúgó világbajnokságról, megnyugtató feleletet, tudományos rendszerességgel végzett elemzést arról, hogy miképpen következhetett be a nem várt eredmény, sem a belföld, sem a külföld ez ideig nem kapott. Úgy is mondhatnánk, hogy szerte a világon a labdarúgás lelkes hívei várták is azt, hogy a történtek értékelése után, elfogulatlan, őszinte magyarázatot kapnak magyar részről a világbajnoki tornáról, elsősorban pedig a magyar csapat játékáról. Hisz egy ilyen értékelésből nemcsak magyarázatot kapunk sok nem ismert és félremagyarázott körülményre vonatkozólag, de értékes tanulságokat is lehet levonni a legmagasabb klasszist képviselő csapatok eredményes felkészítése javára. Emeljük ki külön is, hogy a magyar labdarúgás sok százezernyi híve különösképpen igényt tart erre a mindenre kiterjedő ismertetésre, amely fellebbenti a fátylat seregnyi mende-mondáról és „titokzatos körülményről”.

A magyar válogatott csapatnak a világbajnokság óta elért ragyogó eredményei tökéletesen alátámasztják könyvünk okfejtését, magyarázatát és hiteles leírásait, amelyek kendőzetlenül, szigorú tárgyilagossággal állítják reflektorfénybe a svájci labdarúgó világbajnokság emlékezetes eseményeit. Dicséretes elhatározással függelékben közli a könyv az évtizedek során elért fontosabb eredményeket is.

A könyv megírásának másik célja az volt, hogy a magyar labdarúgást a nemzetközi kapcsolatok tükrében is bemutassa. Hisz a labdarúgás tipikusan nemzetközi sport. Nemzetközi kapcsolatok nélkül elsorvad és elveszti igazi színét, ízét. A békés, baráti kapcsolatok üdítő légkörében viszont kivirágzik a nemzetközi tapasztalatcsere. Átadjuk a külföldi csapatoknak, játékosoknak a magyar futball ismeretanyagát, a ragyogó technikát és taktikát, amire éppen szükségük van és aminek átvételére képsek, ugyanakkor mi is igyekszünk kifürkészni eredményeik titkát. Mindezekkel a legnemesebb vetélkedésben szolgáljuk a béketábor célkitűzését, a népek békés egymásmelleit élését, barátságát.

Mi az a kontinentális futball, s ezen belül milyen erőt, milyen színvonalat képvisel az úgynevezett közép-európai labdarúgás? Milyen az angolszász futball és milyen a dél-amerikai labdarúgás? Mi volt a nagy nemzetközi tornák eredménye és hogyan születtek meg ezek az eredmények? Hogyan viszonyult mindehhez a magyar labdarúgás? Ezek érdekfeszítő kérdések, nem csak a játékos, de a labdarúgó szurkoló számára is.

A könyv igyekszik válaszolni ezekre a kérdésekre is!

És még valamit. Megkíséreljük bemutatni — mégpedig fejődésében — a magyar labdarúgósport színvonalának növekedéséi is. Ez szakmai kérdés. A mai magyar futball fejlettségi foka, technikai, de elsősorban taktikai színvonala magasan a régi fölött áll. Ezt a fejlődést le lehet mérni és a könyvben be is mutatjuk. Látjuk a különbséget, hogyan „készültünk fel” az évi párizsi olimpiára és hogyan az 1954-es világbajnokira. Látjuk a húsz év előtti „taktikai utasítást”, amely néhány általánosságra vonatkozott s ugyanakkor látjuk Sebes Gusztávnak a mai, bizton mondhatjuk, tudományos alapozottságú, részletesen elemző, egy értekezés színvonalán mozgó előadását egy-egy fontos mérkőzés előtt. A könyv tehát szakmai téren is igyekszik tőle telhetően eleget fenni a kívánalmaknak.

A labdarúgás régi hívei megtalálják ebben a könyvben múltjuk szép emlékét is, fellelik benne ezernyi örömük és egy-egy bosszúságuk (mert ilyen is előfordult!) rég elfelejtett ízét, régi és új hívek pedig megerősödnek abban a meggyőződésben, hogy a korszerű labdarúgás, amelynek fiaink oly kiváló képviselői, érdekességben, szépségben, vonzóerőben hatalmas fejlődést ért el.

E kitűnő könyv lapjait forgatva, végül is azt a következtetést szűrhetjük le, hogy a labdarúgás, mint a sokoldalúságra nevelő tömegsportág nagy segítséget nyújt a munkában, s ugyanakkor edzett, izmos, új típusú fiatalságot nevel, szabad hazánk felvirágoztatására, békénk védelmére.

Barcs Sándor
az Országos Társadalmi Labdarúgó Szövetség elnöke

Kiadta: Sport Lap- és Könyvkiadó – 1955

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
EL-csoportkör 2019
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
HOST