A magyar labdarúgás (Sebes Gusztáv)

A magyar játékosok visszaemlékezései az 1954-es világbajnokságra

(Könyvrészlet)

Gulyás Géza

Gulyás Géza

Tanulni mentem a világbajnokságra. Mint fiatal játékos alaposan felajzottam magam, mennyi szépet, mennyi hasznosat fogok én látni és tanulni. Hasznosat — ezt kapusvonalon értem — nem sokat láttam. Tanulni Grosicson kí­vül talán a jugoszláv Bearától tanultam csak. A világbajnoki torna kapusai számomra csalódást okoztak, különösen a dél-amerikaiak.

A nyugatnémet kapus, Turek a döntő mérkőzésen hihetetlen szerencséje mellett, szinte a primití­vséggel határán, roppant egyszerű eszközökkel védett. A mérkőzés során egyetlen látványos védést sem láttam tőle és talán ez fogott meg engem leginkább. Elhatároztam, hogy a jövőben én is arra törekszem, hogy mutatós homorí­tások helyett, merész bukfencek nélkül, egyedül csak a labda megszerzését tekintsem feladatomnak.

Igen tetszett nekem még Beára védése. Minden idegszálával figyeli a labdát és a játékot. Igyekszik a csatár szándékát kiismerni, ezenkí­vül bátor és a kifutásokat is sokszor alkalmazza. A dél-amerikai kapusok nagy csalódást jelentettek számomra. Alapvonal kapusok, kapujukat csak nagy ritkán hagyják el és ruganyosság tekintetében is elmaradnak az európai kapusoktól.

A vendéglátó Svájc nagyon tetszett. Csak hálás tudok lenni azoknak, akik lehetővé tették számomra, hogy a labdarúgáson kí­vül új embereket, új várasokat ismerhettem meg. Sok szép élményt gyűjtöttem össze a világbajnokság alatt, azt azonban nagyon fájlalom, hogy nem sikerült hazahoznunk a Rimet-kupát.

Czibor Zoltán

Czibor Zoltán

A magyar—brazil mérkőzésre emlékezem vissza a legszí­vesebben. Szeretem a harcos, kemény, férfias játékot és ez a mérkőzés — a durvaságoktól eltekintve — ilyen volt. Megí­télésem szerint a brazil mérkőzés volt számunkra a legnehezebb. Dél-amerikaiak ellen még nem játszottunk és í­gy kezdetben csak tapogatództunk. A brazilok temperamentumosabbak voltak, mint az uruguayi játékosok, nagyobb akarással küzdöttek és egyénileg is jobbak voltak.

Szí­vesen emlékezem vissza azért is erre a mérkőzésre, mert itt mint balösszekötő új feladatot kaptam és egy új feladat megoldása mindig örömet szerez számomra. Balösszekötőben közelebb álltam a kapuhoz, nagyobb terület állt rendelkezésemre a cselezéshez (ezt nagyon szeretek), többet voltam játékban, mintha szélsőt játszottam volna. Úgy érzem, hogy ezen a mérkőzésen nyújtottam a legtöbbet. Mindenesetre a brazilok legyőzése érzésem szerint nagyobb teljesí­tmény volt, mint az uruguayiak elleni 120 perces csata. Azt viszont elismerem, hogy az uruguayiak elleni találkozó a torna legszebb mérkőzése volt.

Egy fontos megállapí­tást tettem a világbajnokság során. Figyeltem a csatárok játékát és a mi játékunkat találtam a legeredményesebbnek. Miért? Azért, mert mí­g a dél-amerikaiak (Didi, Julinho, Schiaffino) inkább csak a szép játékra törekedtek és az egyéni csillogásra, addig a mi játékunk kollektí­v és hasznos, mert célja a gól legegyszerűbb módon való elérése és ezáltal a győzelem megszerzése. Véleményem szerint a külföldiek tanulhattak a magyar csatároktól.

Kocsis Sándor

Kocsis Sándor

Az Uruguay elleni mérkőzés tette rám a legmélyebb hatást. Sok nagy mérkőzésen játszottam már, de egyik sem volt van lenyűgöző, mint ez. A mérkőzésen óriási harc folyt és 2:0-s vezetésünk után sikerült az „uruk”-nak egyenlí­teniük, gondosan ügyeltek minden mozdulatomra, mindenüvé árnyékként követtek és már kezdtem elveszí­teni azt a reményemet, hogy esetleg sikerül egyszer olyan helyzetbe kerülnöm, ami a mérkőzés megnyerését jelentheti.

A mérkőzések során játékostársaim állandóan engem keresek. Igyekszem tehát a leshatáron elől maradni és az alkalmas pillanatot kivárni, amikor a felém szálló labdát fejjel sikerül majd a hálóba juttatnom. Elmúlt a hosszabbí­tás 15 perce és nem adódott számomra ilyen helyzet, sőt az uruguayiaknak volt mérkőzést eldöntő helyzetük.

A hosszabbí­tás második részeben azután két alkalommal is „szerencsém” volt. Hihetetlen akarással küzdöttünk valamennyien. Mint megszállottak harcoltunk a pályán. Állandóan változtattam a helyem, hogy akárcsak egy pillanatra is szabad maradjak. Egyszer csak látom, hogy felém száll a labda, mintegy 12 méterre lehettem Maspoli kapujától, teljes erőből mentem fel a levegőbe és homlokomról védhetetlenül vágódott be a hálóba a labda. 3 :2-re vezettünk Uruguay ellen. Felejthetetlen marad számomra ez a pillanat. De még nem volt vége. Pár perccel később újabb beadás száll felém. De minek is mondjam, hisz úgyis tudják… Ismét sikerült. Győztünk, továbbjutottunk az én két fejes gólommal.

*

BEVEZETŐ

A forradalmi átalakulás, amely a magyar társadalomban az utóbbi évtized alatt végbement, kihatott a labdarúgás vezetésére, a játékosokra, úgyszintén a futball hí­veinek, szurkolóinak milliós táborára, de kihatott magára a játékra is.

Alkotmányunk állami feladatnak mondja ki a sportot. Az állam ezt a feladatát maradéktalanul teljesí­ti. Szemlátomást, úgyszólván gomba módra nőnek az új sportlétesí­tmények szerte az egész országban. így egyre nagyobb a futballpályák száma is. Felszerelésben sehol sincs hiány. A megnövekedett lehetőségek azonban megnyilvánulnak abban is, hogy a gazdasági vezetők, üzemi irányí­tók, vagy akár az iskolaigazgatók és tanárok lelkes megértéssel támogatják a sportoló fiatalságot, akik között legtöbben éppen a labdarúgást űzik.

Ilyen körülmények között érthető, ha a második világháború előtti utolsó békeévhez arányosí­tva megháromszorozódott a labdarúgó játékosok száma (és körülbelül ily arányban növekedett a közönség száma is). A nagyobb tömegekből természetesen több kiemelkedő képességű játékos került ki s ennek megfelelően emelkedett a játék szí­nvonala is. Új társadalmi helyzetünk tette lehetővé, hogy kialakí­tsunk egy állandó válogatott keretet, amely a világ legjobb labdarúgóival is felveszi a versenyt. A magyar labdarúgás megsokszorozta eddigi jó hí­rnevét.

S ha már itt tartunk, be kell vallanunk, hogy a világsikereket elért magyar labdarúgás történetét még idehaza is kevesen ismerik.

A magyar labdarúgás története, valahogy a lovagi korhoz hasonlóan, csak az elbeszélők (öreg szurkolók, egykori hí­res játékosok) ajkán él. Hogy is történt válójában? Ezt a titkot elsárgult fóliánsok és egyes villanásszerű jeleneteit ócska filmszalagok őrzik. S vajon kinek van ideje ezeket a titkokat fejtegetni? Kétségtelen, hogy ezt a szükségességet csak egy minden részletre kiterjedő, az összes rendelkezésre álló és felkutatható forrásokat felhasználó mű elégí­theti ki.

Ha azonban ezt leszögezem, akkor meg kell állapí­tanom azt is, hogy ez a könyv nem a teljesség igényével í­ródott. Ügy gondolom, a magyar labdarúgás teljes történetének megí­rása még hátralévő feladat. Persze Sebes Gusztáv kitűnő könyve keresztmetszetet ad és röviden áttekintést nyújt a magyar labdarúgás történetéből is. A szűkre szabott keretek között most lehetetlen feladat lett volna egy oknyomozó sporttörténeti munka megí­rása. Arra törekedtünk tehát, hogy az adott lehetőségeket célirányosan használjuk ki. Nem véletlen és nem teszi aránytalanná ezt a könyvet, hogy oly részletességgel foglalkozik az V. Labdarúgó Világbajnoksággal. Az egész világ sportközvéleményét izgalomba hozta a világbajnokság fatális döntője, amelyben a torna kétségtelenül legjobb csapata, a magyar válogatott, drámai küzdelemben egy gólos vereséget szenvedett a nyugatnémet csapattól, amelyet a világbajnoki mérkőzések során nagy gólaránnyal már legyőzött.

Bár rengeteg beszámoló és értékelő í­rás jelent meg a labdarúgó világbajnokságról, megnyugtató feleletet, tudományos rendszerességgel végzett elemzést arról, hogy miképpen következhetett be a nem várt eredmény, sem a belföld, sem a külföld ez ideig nem kapott. Úgy is mondhatnánk, hogy szerte a világon a labdarúgás lelkes hí­vei várták is azt, hogy a történtek értékelése után, elfogulatlan, őszinte magyarázatot kapnak magyar részről a világbajnoki tornáról, elsősorban pedig a magyar csapat játékáról. Hisz egy ilyen értékelésből nemcsak magyarázatot kapunk sok nem ismert és félremagyarázott körülményre vonatkozólag, de értékes tanulságokat is lehet levonni a legmagasabb klasszist képviselő csapatok eredményes felkészí­tése javára. Emeljük ki külön is, hogy a magyar labdarúgás sok százezernyi hí­ve különösképpen igényt tart erre a mindenre kiterjedő ismertetésre, amely fellebbenti a fátylat seregnyi mende-mondáról és „titokzatos körülményről”.

A magyar válogatott csapatnak a világbajnokság óta elért ragyogó eredményei tökéletesen alátámasztják könyvünk okfejtését, magyarázatát és hiteles leí­rásait, amelyek kendőzetlenül, szigorú tárgyilagossággal állí­tják reflektorfénybe a svájci labdarúgó világbajnokság emlékezetes eseményeit. Dicséretes elhatározással függelékben közli a könyv az évtizedek során elért fontosabb eredményeket is.

A könyv megí­rásának másik célja az volt, hogy a magyar labdarúgást a nemzetközi kapcsolatok tükrében is bemutassa. Hisz a labdarúgás tipikusan nemzetközi sport. Nemzetközi kapcsolatok nélkül elsorvad és elveszti igazi szí­nét, í­zét. A békés, baráti kapcsolatok üdí­tő légkörében viszont kivirágzik a nemzetközi tapasztalatcsere. Átadjuk a külföldi csapatoknak, játékosoknak a magyar futball ismeretanyagát, a ragyogó technikát és taktikát, amire éppen szükségük van és aminek átvételére képsek, ugyanakkor mi is igyekszünk kifürkészni eredményeik titkát. Mindezekkel a legnemesebb vetélkedésben szolgáljuk a béketábor célkitűzését, a népek békés egymásmelleit élését, barátságát.

Mi az a kontinentális futball, s ezen belül milyen erőt, milyen szí­nvonalat képvisel az úgynevezett közép-európai labdarúgás? Milyen az angolszász futball és milyen a dél-amerikai labdarúgás? Mi volt a nagy nemzetközi tornák eredménye és hogyan születtek meg ezek az eredmények? Hogyan viszonyult mindehhez a magyar labdarúgás? Ezek érdekfeszí­tő kérdések, nem csak a játékos, de a labdarúgó szurkoló számára is.

A könyv igyekszik válaszolni ezekre a kérdésekre is!

És még valamit. Megkí­séreljük bemutatni — mégpedig fejődésében — a magyar labdarúgósport szí­nvonalának növekedéséi is. Ez szakmai kérdés. A mai magyar futball fejlettségi foka, technikai, de elsősorban taktikai szí­nvonala magasan a régi fölött áll. Ezt a fejlődést le lehet mérni és a könyvben be is mutatjuk. Látjuk a különbséget, hogyan „készültünk fel” az évi párizsi olimpiára és hogyan az 1954-es világbajnokira. Látjuk a húsz év előtti „taktikai utasí­tást”, amely néhány általánosságra vonatkozott s ugyanakkor látjuk Sebes Gusztávnak a mai, bizton mondhatjuk, tudományos alapozottságú, részletesen elemző, egy értekezés szí­nvonalán mozgó előadását egy-egy fontos mérkőzés előtt. A könyv tehát szakmai téren is igyekszik tőle telhetően eleget fenni a kí­vánalmaknak.

A labdarúgás régi hí­vei megtalálják ebben a könyvben múltjuk szép emlékét is, fellelik benne ezernyi örömük és egy-egy bosszúságuk (mert ilyen is előfordult!) rég elfelejtett í­zét, régi és új hí­vek pedig megerősödnek abban a meggyőződésben, hogy a korszerű labdarúgás, amelynek fiaink oly kiváló képviselői, érdekességben, szépségben, vonzóerőben hatalmas fejlődést ért el.

E kitűnő könyv lapjait forgatva, végül is azt a következtetést szűrhetjük le, hogy a labdarúgás, mint a sokoldalúságra nevelő tömegsportág nagy segí­tséget nyújt a munkában, s ugyanakkor edzett, izmos, új tí­pusú fiatalságot nevel, szabad hazánk felvirágoztatására, békénk védelmére.

Barcs Sándor
az Országos Társadalmi Labdarúgó Szövetség elnöke

Kiadta: Sport Lap- és Könyvkiadó – 1955

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
12.16. 20:15, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ