A mi játékosunk volt: dr. Dékány Ferenc

Milyen játékos volt Dékány Ferenc? Egy azon futballisták közül, aki mindig hozta magát, akit mindig ugyanaz a tűz heví­tett, aki nem tett különbséget mérkőzés és mérkőzés között, aki előtt mindig szent volt a játék és szent volt a klub. A nagy, világot égető háború után, 1945-ben egy toborzón került az Üllői útra. Kétszáz gyerekből akkor kilencet választottak ki. Mindenki természetesen a saját cipőjében játszott, a kis Feri gyerek is egy kecsesnek egyáltalán nem mondható bakancsban bűvölte a lasztit, de a két nehéz lábbeliben is olyan ügyes dolgokat produkált, hogy azonmód elnyerte az edző tetszését. Egyetlen meccset játszott csak az ifjúsági csapatba s a következőn már az a nagy megtisztelés érte, hogy az amatőr együttest erősí­thette. Persze később visszatért a fiatalok közé s több bajnoki cí­m elnyerésének lehetett részese. Sokszoros ifjúsági válogatott volt már, amikor Pöstyénben, egy nemzetközi tornán már az NB l-es csapatba is bekerült, s góljával lett tornagyőztes a Ferencváros.

1949-ben mutatkozott be az élvonal bajnokságában. A premieren mindjárt győztes csapat tagja lehetett, ugyanis az FTC akkor 1:0-ra legyőzte a Csepelt. Játszott nagyszerű társak között, olyan együttesben, amely végigverte az NB l-et, s játszott egy olyan meggyengült, erejét vesztett gárdában is, amelyik éppen, hogy bent maradt a legmagasabb osztályban. Akkor harmad-negyedmagával tartotta az együttest, megyei bajnokságból hevenyészve leigazolt fiatalembereket fanatizált az öltözőben, tüzelt fel nagyhí­rű ellenfelek ellen, hitette el velük, hogy ferencvárosi mezben nincsenek elérhetetlen célok, a ferencvárosi szí­v a legnehezebb akadályokon is átsegí­ti a futballistákat.

Harmincegy éves korában hagyta abba az aktí­v játékot. Máshol még nagyon elkelt volna, nem kisebb játékos, mint Puskás Ferenc a Bp. Honvéd és a válogatott kapitánya mondta neki akkor, hogy: „Gyere hozzánk Pofi, Kispestre, nálunk akad hely a számodra …” Dékány Ferenc megköszönte az invitálást, jól is esett neki a meghí­vás, de mégsem fogadta el.

Fradista volt, a szí­ve legmélyéig. Amikor annak idején elkezdte az Üllői úton, már akkor eldöntötte; csak egyetlen egy egyesülete lesz. A Ferencváros. Ha itt már nem lesz szükség a játékára végleg abbahagyja. így is tett.

Időközben elvégezte a jogi egyetemet, 1955-ben kapta kézhez a diplomáját. Visszavonulása után a Fradi ifi III-nál edzősködött. Fizetést nem kapott érte. Később Cegléden oktatott, a Vasutasnál, aztán a Tehertaxi gárdájánál irányí­totta a szakmai munkát — közmegelégedésre. Bajnokságot is nyert együttesével. 1973-ban visszahí­vták a zöld-fehérek. Korábban í­s a klub elnökségi tagja volt, ettől kezdve pedig a labdarúgó szakosztály elnöke. És hosszú idő után a Ferencváros ismét megnyerte a magyar bajnokságot.

Hogy milyen ember dr. Dékány Ferenc? Szókimondó, meglehetősen makacs, csupaszí­v s hamar lobbanó tí­pus. Olyan, aki ha kell kiteszi a szí­vét is a másikért, de ha megbántják nehéz kiengesztelni. Volt olyan munkahelye, ahol mindössze egy napot dolgozott. Olyasmit kértek tőle, amit nem tartott sportszerűnek,azért vette a kalapját. Több mint tizenöt éve a 21. számú munkaközösség ügyvédje, s ezen a pályán is,— hasonlóan a futballhoz – egyéniségnek számí­t.

Nem volt könnyű dolog találkozni vele. Az irodában azt közölték, talán délután bejön, de nem ment be. Otthon a felesége adta a felvilágosí­tást, hogy délelőtt volt egy tárgyalása, délután lesz egy másik, közben esetleg ügyfelekkel tárgyal, vagy éppen a börtönben látogatja meg valamelyik kliensét. Többszöri próbálkozásra mégis sikerült a vonal végén érni s lekötni az interjút.

A találkozóra percnyi pontossággal érkezett. A régi mosollyal, harsány üdvözléssel s egyetlen újdonsággal, kis diszkrét körszakállal az állán.

— Egy üdülésből maradt vissza — adta az üdvözlés Után a felvilágosí­tást szakáll ügyben. — Egy darabig nem borotválkoztam, aztán ha már kinőtt, maradjon jeligével tovább növesztettem.

— Mikor játszottál utoljára ferencvárosi mezben — kezdtem a kérdezősködést.
— 1972-ig rendszeresen játszottam az öregfiúk csapatában Lázárékkal, Rudassal, Gyetvaival.

— Mint szakosztályelnök is, szép éveket töltöttél a csapatnál. Meddig is voltál vezetője a labdarúgóknak?
— 1973-tól 1976-ig és valóban csodálatos időszak volt az. Márcsak azért is, mert ami játékos pályafutásom alatt egyszer sem sikerült, akkor az beteljesült bajnokok lettünk.

— Tehát bajnoki aranyérmed nincs?
— Sajnos. Pedig egyszer mindez egyetlen ponton múlott csupán, Nagykanizsán a MAORT ellen nem sikerült nyerni, csak a döntetlenre futotta. Később végül is úgy kárpótolt a sors, hogy szakosztályelnökként bajnok lett a csapatom.

— Mikor mondtál le tisztedről?
— A bajnokságot ünneplő bankett után.

— Miért?
— Félre ne értsd, de túlontúl rosszul esett, hogy a nagy ünneplésben a ajándékozások közepette nekem néhány köszönő mondat sem jutott. Nos akkor lemondtam, azóta már csak szurkolója vagyok a zöld—fehér klubnak. Mert az FTC-t mindig nagyon szerettem s szeretni fogom, egész életemben. Ennek az egyesületnek én nagyon sokat köszönhetek, amivé lettem, az itt lettem, azt a huszonöt évet, melyet itt töltöttem, semmivel sem lehet kitörölni. Fradista voltam, az is maradok, és hittel vallom, ezt a klubot lehet szeretni, gyűlölni is, de nélküle nincs magyar labdarúgás.

— Elégedett vagy azzal, amit a labdarúgásban elértél?
— Azt hiszem világéletemben balszerencsés futballista voltam. Mint emlí­tettem, sohasem sikerült bajnokcsapatban játszanom és sohasem sikerült nagyválogatottként pályára lépnem. Pedig tizenháromszor ültem a kispadon, mi több, Stockholmban kezdőjátékosnak voltam jelölve, már melegí­tettem is a pályán, végül mégsem én kezdtem akkor, sőt egyetlen percre sem cseréltek be. Ültem a kispadon akkor is, amikor már 5:0-ra vezetett a magyar válogatott Prágában, s amikor titkon már-már reménykedtem, talán int a kapitány. De nem. Hogy miért nem, azt sohasem fogom talán megtudni. Nem, mert akkor sem, később sem kérdeztem meg. De fájt akkor is, és tulajdonképpen még ma is fáj.

 

Komor lett az arca, csend ült egy ideig közénk.
— Sok az ügyfeled? — tértem át más témára.
Bólintott.
— Hát akad jópár.

— Amolyan nagy port felverő bűnügy?
— Gyilkos védésére gondolsz?

— Például.
— Nos gyilkost nem védek Elvből.

— Milyen perekkel foglalkozói általában?
— Házassági bontóperekkel éppúgy mint bűnügyekkel.

— És ha van egy kis szabadidőd?
— Akkor kertészkedem. Van negyven rózsafám, van mit bí­belődni velük.

— A futball?
— Egyre keveset nézek belőlük. De baráti körben annál többet vitatkozunk felette. A trófeáim otthon dí­szhelyen vannak. Sokszor elnézem őket s ilyenkor ott vagyok megint az Üllői úti pályán s előttem az egész boldog fiatalságom.

Amikor mentünk kifelé a presszóból egy idősebb férfi a fejével felénk intett.

— Nézd, ott megy a Dékány „Pofi”, Még szakállasán is megismerem.

V.S.
1982. május

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
09.22.20:00 M4 Sport
09.26. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 09.30. 21:00 M4 Sport
10.03. 17:00 m4 Sport
10.16. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 10.19. 16:30 M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ