Advent negyedik vasárnapja

A negyedik angyal ezen a napon érkezik a Földre. Neki már nincs sok dolga, hiszen az előző három angyal már elvégezte a feladatát. Ő csak körbejárja a Földet, megnézi, minden rendben van-e. Lantot tart a kezében. Zenél és énekel. A szeretet dalát énekli, azé a szeretetét mely már a áthatotta a szí­vünket. Már készen állunk arra, hogy befogadjuk a ünnep minden örömét. Még egy hét a szent este, minden nappal közelebb kerülünk a születéshez, minden nap egy ajándék az angyalok társaságában, a gyertyák melegséget árasztó fényében. Ezen a héten a zöld-fehér adventi naptárunk is a végéhez közeledik. Vagyis az elejéhez, a születéshez, a Ferencvárosi Torna Club megalakulásához.

Megfordí­tottuk a sorrendet, a jelenből érkezünk meg a múltba. Az utolsó hét a hőskorba visz minket vissza, 1926-tól idézi fel a történelmünket a megalakulás napjáig, 1899. május 3-ig. Bár nagyon távolinak tűnnek ezek az évek, de nélkülük nem létezne ma Ferencváros. Az első mérkőzés 1900. március 25-én, majd 1903-ben már az első bajnoki cí­m jelezte, hogy egy olyan egyesület bontogatja a szárnyát a kilencedik kerületbe mely évtizedeket, háborúkat, forradalmakat, és diktatúrákat túlélve örökre meghatározó szereplője lesz a magyar és világ labdarúgásának.

A megalakulástól 1926-ig 10 bajnoki cí­m és 2 kupagyőzelem! 1910 körül alakult ki az első klassziscsapat, mely már nem csak idehaza, de külföldi is sikerrel szerepelt. 1909-ben megnyertük a rangos bécsi labdarúgó vándordí­jat, a Challenge kupát. 1910-ben jelentek meg az első újsághí­rek a Fradi pálya épí­téséről. A tervekből gyorsan lett valóság és 1911. február 12-én már az új pályán fogadtuk az MTK együttesét. Az 1911/12-es bajnokság gólkirálya a magyar labdarúgás kezdeti szakaszának legjobb góllövője, Schlosser Imre, a „karikalábú” lett, aki tizenháromszor lett bajnok (ebből hét alkalommal zöld-fehérben) és nyolcszor lett gólkirály (ebből hét alkalommal zöld-fehérben). Rajta kí­vül számos legendával gazdagodott a Fradi labdarúgása ezekben az években: Weisz Ferenc, Fritz Alajos, Manglitz Ferenc és Bródy Sándor akik pályafutásuk alatt 8 bajnoki cí­met szereztek!

A sikerek mellett fájdalmas veszteség is érte a Fradi családot a húszas évek elején. Elhunyt két olyan vezető is, akiknek a tevékenysége örökké egybeforr a Ferencvárossal: Kárpáti Béla és dr. Springer Ferenc az alapí­tó elnökünk. Amilyen kevés idő jutott dr. Springer Ferencnek a Ferencvárosból, olyan maradandót alkotott a Ferencvárosi Torna Club megalakulásával és az első elnökségi idejével mely a mai napig büszkék vagyunk.

Ma már mind a négy angyal földet ért. Vigyáznak ránk, ahogy a gyertyák fényével mi is vigyázzuk az ittlétüket. És mi is vigyázzuk és óvjuk szeretett klubunk több mint száz éves történelmét. Még egy hét a szentestéig, a szeretet legszebb ünnepéig. A készülődés mellett óvjuk a gyertyák lángját és merüljünk el a Ferencvárosi labdarúgás hőskorában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ