Emlékezés 2009 (II.)

Ma lenne 89 éves Lakat Karcsi bácsi


dr-lakat-karoly2

Lakat Károly Győrött született 1920.11.27.-én. A GYAC-ban kezdett focizni, majd Szegedre került, és az ottani egyetemi csapatban, majd a Szeged FC-ben játszott. Kitűnő csapat volt akkor Szegeden. Diplomája megszerzése után jött csak hozzánk. Igen szívós fedezet, ma úgy mondanánk „védekező középpályás” volt…. (Bővebben)


52 éves lenne Zsiborás Gábor

zsiboras_gabor_0410 – 12 nov, 2009 -

 

Zsiborás Gábor Mi sajátunk, méltón nem becsüljük Míg élvezzük, de hogyha elveszítjük Tódítjuk értékét és megtalálunk Oly érdemet, mi benne föl se tűnt, Míg a miénk volt. (William Shakespeare) … (Bővebben)

,


Búcsú Schlegel Oszkártól – tanítványa és fia üzenete kommentár nélkül

Győri Erzsébet Dzsó: Ott voltam pénteken Oszi bá’ búcsúztatóján a Szent István kápolnában. A mise végén egy néni megkérdezte a mellette állót: Ki volt ez az Oszkár testvér? Nekem edzőm, tanítóm, nevelőm, a barátom, a kislányom fogadott nagypapája volt. Tisztelt és szeretett példakép…. (Bővebben)

120 éve született Schlosser Imre

Egy játékos, akinek nevét minden labdarúgást kedvelő ember ismeri, korának legnagyobb futballcsillaga, a ma­gyar labdarúgás első Európa-szerte elismert klasszisa. … (Bővebben)

,


90 éve született Kispéter Mihály

Fradi-szívű ember – Kinizsi mezben! Mert a klub történetében ilyen is volt… Pedig nem is Fradistának született, szegedi volt, a Móravárosi TE-ben kezdett futballozni, onnan került 1939-ben – 20 évesen – Szolnokra. … (Bővebben)

50 éve hunyt el Rumbold Gyula

50 éve hunyt el a Ferencváros legendás hátvédje Rumbold Gyula, a magyar labdarúgás hőskorának egyik kiemelkedő alakja. Jó ritmusérzék, helyezkedés és finom szerelések jellemezték bámulatos játékintelligenciáját. … (Bővebben)


A mi szurkolónk – Bujtor István emlékére

Örökre itt hagyott bennünket egy szurkoló, aki ha öblös hangján, teli torokból kiáltotta, hogy „Hajrá Fradi”, abba a Szentély tartópillérei is beleremegtek. Ő volt az, aki ötévesen, a papa nyakába kapaszkodva találkozott először a Fradizmussal. Ő volt az, akihez olyan… (Bővebben)


Barcelonában leleplezték Kubala László szobrát

Csütörtökön ünnepélyesen leleplezték Kubala Lászlónak, a Barcelona legendás játékosának két méter magas szobrát a Bajnokok Ligája-győztes labdarúgócsapat stadionja előtt. … (Bővebben)

,


Ma lenne 80 esztendős Kocsis Sándor

Egy korábbi irásunkkal emlékezünk Kocsis Sándorra. … (Bővebben)

,,
,


Ma lenne 35 éves Zavadszky Gábor

Ma lenne 35 éves Zavadszky Gábor. A tragikusan fiatalon elhunyt játékos pályafutása során játszott a Ferencváros, a Dunaferr, az MTK csapatában illetve légiósként a ciprusi Apollon Limassol játékosa is volt. A magyar válogatottban 4 alkalommal lépett pályára, tagja volt az… (Bővebben)


A Fradi és a Fradisták is elbúcsúztak László atyától

A hír, melyet az MTI is közzétett, ezáltal a legtöbb médium átvett: “Eltemették László atyát.” … (Bővebben)

,
,

80 éve született Czibor Zoltán

Alig egy hónappal született a későbbi csapattárs, Kocsis Sándor előtt, akivel a pályafutásuk szinte összeforrt. Együtt voltak az 1948/49-es Csodafradi támadóalakzatának ékei, később együtt játszottak a Honvédban, ahová a kényszer vitte őket, természetesen minden idők legjobb magyar válogatottjában az Aranycsapatban,… (Bővebben)

90 éve született Sárosi III. Béla

Kezdetben nehéz örökségként cipelte magával a Sárosi nevet, Sárosi György legendás futballtudásának örökségét. Mint annak öccsétől, mindenki valami egészen különöset, valami beteljesült tökélyt várt tőle már az első mérkőzéseken. Csaknem két méter magas fiú volt. A kezdet kezdetén, nem sokkal a… (Bővebben)

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
FTC – Siófok
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031