Aranylábúak – Zalka András meséli…

ZalkaAndrasKöztudott, hogy a hatvanas évek Fradi-sikereiben milyen nagy szerepe volt az edzőknek, elsősorban Mészáros Józsefnek és dr. Lakat Károlynak. De az eredményeket a kölyök-, az ifjúsági és a tartalékcsapat mestereinek is köszönhetjük, akikre kevesebb fény esett.

Az egyik ilyen edző Zalka András volt, aki a Testnevelési Főiskolán betöltött tanári állása mellett a Fradi első csapatánál, majd az ifjúságiaknál is nagyszerű munkát végzett.

Emlékeimben Zalka úgy jelenik meg, ahogy tréningruhában magányosan ül a földön a Gyáli úti „hátsó földes” pályán a deszkapalánk mellett, a közönséggel szemközti oldalon és figyeli az ifjúsági csapat játékát a vasárnapi matinén.

A kiváló sportújságíró, egykor a Fradi-ifi szépreményű csatára, Lakat T. Károly 17 évesen került a keze alá. Így emlékezik:

– Bandi bácsi egyike volt azoknak, akik a legnagyobb benyomást tették rám. Játékosként ilyen nagy tudású edzővel korábban nem találkoztam. Úgy éreztük, mintha Helenio Herrerához kerültünk volna. Ő volt az első, aki táblára rajzolta és úgy magyarázta el nekünk a taktikát. Korát megelőzve teljes letámadást követelt tőlünk attól kezdve, hogy az ellenfél kapusa kidobta a labdát. Amellett, hogy kiváló tréner volt, nagyon jól is rúgott. Gyakran versenyeztünk abban, ki tudja többször az alapvonalról külsővel a kapuba csavarni a labdát anélkül, hogy az leesne.

És most Zalka Andrásé a szó.

A kezdetek

1931-ben születtem Győrben. Gyerekkoromtól Fradi-drukker vagyok. Amikor a csapat Győrben játszott, mi már a vasútállomáson vártuk Sárosiékat. A MÁV-DAC-ban kezdtem focizni, majd felnőttként az állami erdőgazdaságok csapatában, a MALLERD-ben játszottam.

A tanítóképző elvégzése után felvettek a Testnevelési Főiskolára, ahol 1954-ben testnevelő tanári és labdarúgó szakedzői diplomát kaptam. Győrben állás várt és mellette az ETO-ban futballozhattam volna, mégis maradtam Budapesten, mert Csanádi Árpád tanársegédi állást kínált a tanszékén. Az oktatás mellett a TF csapatával a Budapest Bajnokságban és az NB III-ban is játszottam, Friedmanszkyval, Thomannal és Csabaival együtt. Balfedezet voltam. 1957-ben Csanádi, aki egyben az edzőm is volt, javasolta, hogy Friedmanszkyval együtt igazoljon le a Fradi, de én felmértem a képességeimet és maradtam. Nemsokára Csanádi elment az OTSH-ba dolgozni és megörököltem tőle a csapatot: játékosedző lettem.

Egész életemben egyetlen (fő)munkahelyem volt, a Testnevelési Főiskola, később Testnevelési Egyetem. Minden lépcsőfokot végigjártam ott.

Egyik korai emlékem Puskással kapcsolatos. Akkoriban, az Aranycsapat éveiben még „csak” erőnlétben, futásban voltunk lemaradva a nemzetközi élvonaltól, futballtudásban felülmúltuk a többi válogatottat. Én viszont úgy gondoltam, egyensúlyba kellene hozni a fizikai felkészültséget a technikai tudással. Akkortájt jelentek meg az első felmérések eredményei a játékosok futóteljesítményéről. Ezeket megmutattam Puskásnak is: – Nézd, a nyugatnémetek mennyivel többet futnak egy meccsen, mint ti! – Öcsi valami olyasmit válaszolt erre, hogy mi viszont jobban tudunk futballozni.

A nagyválogatottnál

1959-től Baróti Lajos szövetségi kapitány mellett a válogatott edzője voltam. Baróti általában elfogadta a szakmai javaslataimat, de olykor mintha féltékeny lett volna rám. Így volt ez 1959 őszén is, amikor a firenzei olasz-magyar előtt nekem, a „giovane allenatore”-nak szinte nagyobb sajtóm volt, mint neki, és ő ezt zokon vette.

Azt hiszem, a játékosok szerettek. „Tanárnak” szólítottak. A nálam három évvel idősebb Sándor Csikar gyakran mondta: – Tanár, jól dolgoztass meg, mert attól érzem jól magam! – Az is előfordult, hogy edzőmérkőzésen balhátvédet kellett játszanom, ha nem volt elég tartalékjátékos.

Végül azután hagytam ott a válogatottat, hogy 1961 decemberében lemaradtam a dél-amerikai portyáról. Baróti azt mondta, inkább itthon készítsek felkészülési tervet a chilei világbajnokságra. Ezt kitolásnak tartottam – azt hiszem, joggal.

A Fradinál

1962-ben Kalmár István szaktanácsadónak hívott a Ferencváros első csapatához Mészáros József mellé. Hamar kiderült, hogy ez nem volt jó ötlet, ezért inkább úgy osztottuk meg a munkát, hogy én készítettem a felkészülési tervet és én vezettem az edzéseket. Pályaedző voltam, de több annál. Dodóval öröm volt együtt dolgozni, mert meghagyta az önállóságomat.

Nagyon szerettem ezt a munkát és azt hiszem, hogy a játékosok is szerettek engem. A csapat fele nagyjából egyidős volt velem. Pertuban, illetve félpertuban voltam velük. Dalnoki Jenő például, aki egy évvel volt nálam fiatalabb, tegezett, de „Bandi bácsinak” szólított.

Egyszer rá kellett szólnom Albert Flórira: – Ne csak tengj-lengj, csináld rendesen az edzést! – Majd mivel ugyanúgy folytatta, leküldtem a pályáról: – Tusolj le, holnap találkozunk!

Akkoriban az edzéseket szinte több szurkoló nézte végig, mint ma egy meccset és egyikük nyilván jelentette az illetékeseknek a rendkívüli eseményt. Így aztán az edzés után Kalmár elnök hívatott. – Hogy tehettél ilyet?! Egy világklasszissal ezt nem lehet megcsinálni! – mondta. Alighogy visszamentem az öltözőbe, Albert kopogtatott az ajtón: – Ne haragudj, Bandi bácsi, elnézést kérek a viselkedésemért.

Felső sor(balról): Novák, Mátrai, Géczi, Dalnoki, Orosz, Páncsics. Középen: Zalka András szaktanácsadó, Vilezsál, Rátkai, Juhász, Németh M., Perecsi, Horváth L., Aczél, dr. Éry József szakosztályvezető, Balázs László gazdasági vezető, dr. Szellő Ambrus orvos. Elől: Karába, Varga, Albert, Mészáros József edző, Rákosi, Fenyvesi, Dóka György gyúró, Barinka Károly szertáros. Albert kezében a VVK, Mészáros kezében a Zaragoza különdíja látható

A VVK-győztes csapattal – a középső sor bal szélén Zalka András (fotó: Novák Dezső gyűjteményéből)

Mészáros Dodó leváltásakor, 1965 őszén engem is felkértek, hogy legyek az utódja. Nem vállaltam, mert mindenekelőtt tanárnak tekintettem magamat. Főiskolai állásom biztonságérzetet adott. Napközben ott dolgoztam, délutánonként és a hét végén a Fradinál.

1967-ben, Lakat Karcsi érkezésekor a napi két edzést már nem tudtam volna vállalni az első csapattal, ezért átvettem az ifi egyet és ifjúsági szakágvezetőként felügyeltem a többi korosztályt is.

ZalkaAndrasaFradifijevelCsapatkep

Zalka András az egyik ifjúsági csapatával, amelyből később a kapus Kerekes és Vágvölgyi (Zalkától jobbra) szerepelt egy-egy alkalommal a felnőtteknél

Hogy mi lehetett a Fradi-futballiskola titka? Talán az, hogy el tudtuk fogadtatni a fiatalokkal, hogy a munkának van értelme. Az akkori erőfutball vagy technikás futball szembeállítást én álvitának tartottam. Ezt a jelmondatot ragasztottam ki az ifjúsági, sőt a felnőtt öltözőben is: „A labdarúgás lényege, hogy sokat és gyorsan kell tudni futni – és időnként jól kell belerúgni a labdába.” Ezt azért később levetették a falról …

Búcsú a Fraditól

1968-ban igazgatóhelyettes lettem a TF-en. Mivel ez az állás egész embert követelt, el kellett hagynom a Ferencvárost. 1978 és 1984 között rektor voltam, de akkor már a Testnevelési Egyetemen, majd nyugdíjba vonulásomig a Sportjáték Tanszéket vezettem.

A főiskolán, majd az egyetemen jól éreztem magam. Azt hiszem, eredményes munkát végeztünk. Reformokat vezettünk be, új tanterveket dolgoztunk ki, rugalmasabbá tettük az oktatási struktúrát. Közben könyveket és jegyzeteket írtam, folyóiratot szerkesztettem, szakértőként szerepeltem a TV-ben és a rádióban. Korábban, a hatvanas években az is megesett, hogy az első bajnoki meccset én közvetítettem a televízióban, a másodikat pedig Vitray.

Munkatársaimmal tanulmányoztuk a korszerű német, angol, spanyol edzésmódszereket és igyekeztünk itthon is elterjeszteni azokat. A napi edzői gyakorlatot azonban nemigen tudtuk befolyásolni, azt alapvetően a társadalmi-gazdasági környezet határozta meg.

Edzőkről

Azt gondolom, hogy az Aranycsapatot nem Sebes Gusztáv csinálta, hanem maguk a játékosok. Ott szinte mindegy volt, ki az edző. Bukovit viszont nagyra tartottam.

A hatvanas években Lakat Karcsi kiemelkedett az edzők hazai mezőnyéből. Nagyszerű humora is segítette abban, hogy igazán közel tudott kerülni a játékosokhoz – de, ha kellett, ki is osztotta őket. Egyszer valamelyik elképzelését a játékosok nem tudták megvalósítani a pályán. – De Karcsi bácsi, mi tényleg mindent megteszünk … – védekeztek. Mire Lakat: – Az kevés! 

Nyugállományban

Nyugdíjasként Szentendrén élek. A mérkőzéseket manapság, 84 évesen is figyelem, de csak távolról, nem vagyok ott a futballélet sűrűjében.

– szabom –

2 hozzászólás a(z) Aranylábúak – Zalka András meséli… bejegyzéshez

  • Zalka András emlékeiből a következő három gondolatot tartom kiemelendőnek:

    »Akkoriban, az Aranycsapat éveiben még „csak” erőnlétben, futásban voltunk lemaradva a nemzetközi élvonaltól, futballtudásban felülmúltuk a többi válogatottat. Én viszont úgy gondoltam, egyensúlyba kellene hozni a fizikai felkészültséget a technikai tudással. Akkortájt jelentek meg az első felmérések eredményei a játékosok futóteljesítményéről. Ezeket megmutattam Puskásnak is: – Nézd, a nyugatnémetek mennyivel többet futnak egy meccsen, mint ti! – Öcsi valami olyasmit válaszolt erre, hogy mi viszont jobban tudunk futballozni.«
    Csak azoknak, akik istenítik Puskást…
    *
    »Hogy mi lehetett a Fradi-futballiskola titka? Talán az, hogy el tudtuk fogadtatni a fiatalokkal, hogy a munkának van értelme. Az akkori erőfutball vagy technikás futball szembeállítást én álvitának tartottam. Ezt a jelmondatot ragasztottam ki az ifjúsági, sőt a felnőtt öltözőben is: „A labdarúgás lényege, hogy sokat és gyorsan kell tudni futni – és időnként jól kell belerúgni a labdába.” Ezt azért később levetették a falról …«
    Mintha Dollnak végre valami ilyet sikerülne elérnie…
    *
    »[A TF-en] Munkatársaimmal tanulmányoztuk a korszerű német, angol, spanyol edzésmódszereket és igyekeztünk itthon is elterjeszteni azokat. A napi edzői gyakorlatot azonban nemigen tudtuk befolyásolni… «
    No komment…

    • A győri Tanítóképzőben 4 tanéven át (1946-50) osztálytársak voltunk. Bandi nagyon tehetséges ,jó eszű éltanuló volt.Sportszeretete ismert volt nemcsak a labdarúgás, hanem az atlétika területén is jó eredményei voltak. Akkoriban a tanítóképző futballistái (Kalmár testvérek stb)
      országos döntőbe is bejutottak. Testnevelőnk Lóránt tanár úr sokat tett ezért.
      Bandi nagyon szép életpályát ért el a labdarúgás és a sportjátékok oktatása terén, de ugyanakkor az egyetemi oktató munkáját tartotta elsődlegesnek. Itt a ranglétrán a legmagasabb fokot is elérte. Gratulálok e szép eredményéhez.
      Mi volt tanítóképzős osztálytársai sajnáljuk, hogy osztálytalálkozóinkra sohasem jött el. Mi Győrben évente összejöttünk és mindig hiányoltuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 09.19.21:00 EL csoportkör Espanyol-FTC (TV:Sport1)
Következik: 09.22.18:00 ZTE-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 09.25. 15:00 Iváncsa-FTC (TV: -)
Következik: 09.29.16:00 FTC-Kisvárda (TV:M4stream)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST