Az Üllői úti stadion: 1950-1959

0-1-ről 8-1


1950 májusában az újpestiek az Üllői úton vendégszerepeltek. A 38 ezer néző nagy megdöbbenésére az első gólt a lila-fehérek rúgták. Ezután azonban jöttek a mieink, és sorra születtek a gólok. A legszebb az ötödik volt: Kocsis a félpályáról indult el a labdával, kicselezte Nagymarosit, s mintegy 14 méterről hatalmas lövést küldött a jobb felső sarokba.

1950.05.21., Üllői út, ÉDOSZ – Bp. Dózsa: 8-1, NB1
Ferencváros: Henni – Kéri, Kispéter, Szabó I. Ferenc – Lakat, Dékány – Budai, Kocsis S., Deák I., Mészáros J., Czibor
Gól: Czibor(3), Kocsis S.(3), Deák I.(2)
Edző: Lyka Antal

A magyar válogatott utolsó mérkőzése a régi Üllői úti pályán

1952. május 18.

Ez azért sporttörténeti dátum, mivel a magyar válogatott ezen a napon játszotta utolsó mérkőzését a régi Üllői úti pályán. A Magyarország—NDK válogatott mérkőzés nem hozott különösebb izgalmat, a Puskás vezette magyar gárda biztos, 5-0-ás győzelmet aratott. Az FTC-ből (akkori nevén Kinizsiből) egyébként senki nem játszott a nemzeti tizenegyben. Kocsis akkor már a Honvéd, Czibor pedig a Csepel mezét viselte.

Amikor öröm a 0-0

Az évszázad mérkőzése után az aranycsapat gerincét adó Bp. Honvéd először az Üllői úton lépett pályára. Az Üllői úton 40 ezer néző óriási tapsvihara köszöntötte a londoni győzőket. A mérkőzés végén a mieinknek is kijutott az ünneplésből, hiszen önmagukat felülmúlva 0-0-ás eredményt harcoltak ki világhí­rű ellenfelükkel szemben!

1953.12.06., Üllői út, Bp. Kinizsi – Bp. Honvéd: 0-0, NB1
Ferencváros: Gulyás – Ombódi, Kispéter, Dalnoki – Szabó I. László, Dékány – Orosz, Kéri, Mátrai, Mészáros J., Fenyvesi
Csere: Csoknyai
Edző: Sós Károly

Megújhodott az öltöző

1954. március 13-án, szombaton délelőtt az Üllői úti pályán sportvezetők és labdarúgók gyülekeztek, hogy a felújí­tott öltözőket átvegyék. „A régi berendezést kidobták, a nedves, salétromos helyiségek falait szigetelték és faburkolattal látták el. Három öltözőhelyiségbe máris új berendezés került. A faburkolaton szép fogasok, a falak mellett alacsony lóca. Az öltözőkben kényelmes karosszékek is találhatók.” Juhász József dr., a labdarúgók orvosa tüzetesen átnézte az öltözőket és kijelentette:

— Játékosaink éveken keresztül nedves, egészségtelen öltözőben tartózkodtak, most minden követelménynek megfelelő öltözőhöz jutottak.

„De nemcsak az öltözőket, hanem a fürdőhelyiségeket is korszerűsí­tették. A tornatermet is átalakí­tották és a labdarúgókon kí­vül az ökölví­vók és birkózók is új, korszerű otthonhoz jutottak. Komoretto Béla, a Bp. Kinizsi elnöke rövid beszéd kí­séretében adta át az öltözőket a sportolóknak. Kispéter Mihály, a Kinizsi csapatkapitánya vette át az öltözők kulcsait.”

Másnap a Kinizsi—Csepeli Vasas (3-0) mérkőzésen kiderült, hogy újabb munka vár a pálya dolgozóira: bedőlt a játékteret a nézőktől elválasztó kerí­tés, í­gy több száz néző nyomult a futópályára és a kapu mögé. A földön ülve szurkolták végig a mérkőzést…

Újabb gyarapodás

Az 1954-es labdarúgó vb ideje alatt az Üllői úti pályán nagyban épí­tkeztek. „A pálya Könyves Kálmán krt.-i részén, a Springer-szobor mögött egy 45 méter hosszú épület készül. Ebben kap majd helyet a garázs, a szerelőműhely, a munkásöltöző, a fürdő, valamint a gépesí­tett mosókonyha a szárí­tóval. Az épületnek lapos betonteteje lesz, s erre dí­szlelátót terveznek. Az épí­tkezések mintegy 500 000forintos költséggel készülnek. A falak már állnak, két hónap múlva készen lesz az egész épí­tmény. Az A, C, D és E lelátó szerkezetének kötőgerendákkal történő megerősí­tése rövidesen befejeződik. A labdarúgópályán a Népstadion mintájára hordozható kapukat állí­tanak fel, hogy nagyobb rendezvények alkalmával eltávolí­thassák az útból.”

„Idegenek” gólfesztiválja az Üllői úton

1955 januárjában az Üllői úton rendezték a Bp. Honvéd—Bp. Vörös Lobogó (MTK) rangadót. A találkozón 16 gól esett, a Honvéd 9-7-re győzött! Egy játékvezetői tévedés sorsdöntő módon befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. 3-2-re vezetett a Vörös Lobogó, amikor a kitűnően játszó Sándorral szemben Lóránt olyan súlyos szabálytalanságot követett el, amiért feltétlenül kiállí­tás járt volna. (Kalmár Jenő edző le is hí­vta a sportszerűtlen Lórántot és Palicskót küldte a pályára.) A Vörös Lobogó legjobbjának korai kiválása hosszú időre úgyszólván megbéní­totta a csapatot. Az első félidőben a Honvéd, a másodikban a fellelkesült Bp. V. Lobogó kitűnő támadójátéka valósággal magával ragadta az Üllői úti közönséget. Igaz, hullottak a gólok is…

Bp. Kinizsi – Ferencvárosi öregfiúk 9:3

1955. februári vasárnap délelőtt, Bp. Kinizsi – Ferencvárosi öregfiúk 9:3

“Gyerekek, természetesen háromhátvédős rendszerben játszunk. Ha Karcsi nem tudja tartani a Tüskét, esetleg átcsoportosí­tunk.”

Kollmann Károly intéző mondja ezeket a szavakat a Bp. Kinizsi-pálya öltözőjében, vasárnap délelőtt. Körülnézünk, kik is ezek a „gyerekek”, akiknek az utasí­tás szól. Mivel majdnem húsz évvel ezelőtt is felí­rtunk néhány összeállí­tást ebben az öltözőben (s ezekben a régi összeállí­tásokban gyakran szerepeltek az itteniek), pillanatok alatt felismerjük őket. Az egyik padon Lázár, Háda, Kemény és Tátrai vetkőzik (egyik se mai gyerek), a másikon Barna, Monostori, Finta, Rátkai, Pósa meg Csikós. Odébb a fiatalabb generáció tagjai: Tihanyi, Gyetvai, Ónody, Frenák, Lakat. A ferencvárosi öregfiúk készülődnek a Bp. Kinizsi elleni barátságos mérkőzésre.

Ahogy megnézzük ezeket az „öregfiúkat”, látjuk, hogy egyik-másiknak már deresedik a haja. Sőt a többség haja — ha van — erősen őszes.

Álló sor, balról Jobbra: Gyetvai, Tátrai, Monostori, Barna, Finta (majdnem egészen takarva). Pósa, Kerekes, Kemény, Lázár, Pyber, Kispéter, Pataky partjelző. Harangozó Játékvezető, Fenyves partjelző. Henni II., Bencsik. Guggolnak, balról Jobbra: Tihanyi, Dékány, Láng, Ombódi, Dalnoki, Fenyvesi, Hada, Gulyái, Szabó. (Magyar Fotó — Szécsényi felv.)

Nagy tapsot kap a két csapat, amikor Harangozó sí­pjelére felállnak a bokáig érő hóval borí­tott játéktéren. A történett hűség kedvéért jegyezzük fel az utókor számára a két össze állí­tást:

Bp. Kinizsi: Gulyás — Henni II., Kispéter, Bencsik — Szabó, Dékány — Dalnoki, Láng, Ombódi, Kerekes, Fenyvesi.

Ferencvárosi öregfiúk: Háda — Monostori, Pyber, Tátrai — Pósa, Kemény — Finta, Lázár, Tihanyi, Gyetvai, Barna.

Elég hűvös az idő, de a nézők hamarosan „belemelegednek”. Az öregfiúk egyelőre tapogatózó játékot nyújtanak, ismerkednek az ellenféllel — és a hóval. A Kinizsi viszont nem ismer tréfát a félóra leforgása alatt Láng, Dalnoki és Dékány gótjával 3-0-ra vezet. Dalnoki szinte Sándort megszégyení­tő gyorsasággal száguldoz a jobbszélen. Hej, bajnoki mérkőzésen hogy szikrázna egy Tátrai— Dalnoki összecsapás! Most? Összeszaladnak, Dalnoki a keményebb, Tátrai lehuppan a jó puha hóba, s szabadrúgáshoz jutnak az öregfiúk. Aztán Tihanyit ötmeteres lesről elengedi a jószí­vű Harangozó. Egy pisszenés se hallik…

Hát igen. Vannak ilyen dolgok az életben. Mint például szünet után is (amikor az Öregfiúk csapatában helyet kap Csikós, Lakat, Ónody és Rátkai). Ombódi gólja után ugyanis Gyetvai bombagólt lő. Kemények tovább igyekeznek, de hiába. A láb már nem mindig tudja végrehajtani, amit az agy és a szí­v akar. Hiszen nem lenne baj, ha nem kellene annyit futni… Egyre sűrűbben potyognak a gólok, pedig Csikós igazán nem véd rosszul. Lázár egy testcsele, Pósa szép szerelése éppolyan tapsot kap, mint Fenyvesi remek elfutása, vagy Dékány bombagólja, amellyel már 9-3-ra alakul a végeredmény.

Levonulóban ismét nagy tapsot kap a két együttes.

Az utolsó Kinizsi-gól

Az Üllői úti pályán vasárnap délelőtt rendezték a Kinizsi—Csepeli Vasas mérkőzést. A találkozó 1-1-es eredménnyel zárult. Borsos lőtte az utolsó Kinizsi-gólt, ugyanis ezt követően már nem játszottak piros-fehérben a fra-disták. Mindez 1956 októberében történt…

Újra megalakul az FTC!

„1956. november 1-én 2 órára összehí­vták a sportkör edzőit, a volt szakosztályvezetőket az Üllői úti sporttelepre. Ezen a megbeszélésen mondják ki az FTC újjáalakulását. A sok nagy sporteseményt látott Üllői úti pálya a harcok ellenére sértetlen maradt.”

A Springer-szobor felőli oldalon, a futópálya vörös salakján már ott állt a széles asztal, letakarva a ferencvárosi szurkolók szeretett szí­neivel, zöldfehérrel. Egyszerűen öltözött emberek áradata lepte el a klubház előtti teret, hogy szemtanúja legyen annak a pillanatnak, amikor kimondják: újra megalakult a Ferencvárosi Torna Club! Tóth Lajos dr., a Ferencváros egykori főtitkára bejelentette, hogy a végleges vezetőséget csak később választják meg, mégpedig a legtökéletesebb demokratizmus elve alapján. Kispéter Mihály a szurkolók ütemes tapsa, nagy üdvrivalgása közepette lép a mikrofon elé és a játékosok nevében beszél:

— Nagyon boldog vagyok és arra kérem szurkolóinkat, hogy továbbra is tartsanak ki a csapat mellett úgy, mint ahogyan eddig tették.

Az 1956-os, mindössze kétoldalas sportújság tudósí­tásához kiegészí­tésként csak annyit, hogy a „szí­nfalak” mögött nem volt ilyen békés hangulat. Sok — Finoman fogalmazva — „régi váGású” ember próbálta pecsenyéjét az újjáalakuló FTC háza táján sütögetni, sőt voltak, akik politikai nézeteikkel is porondra léptek. A Ferencváros táborának egységét és hatalmas erejét bizonyí­totta, hogy ezeket a kezdeményezéseket a józan többség szinte csí­rájában elfojtotta.

Újra HAJRÁ FRADI az Üllői úton…

“CSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK.”

1957. január 27. Csendes, borult, száraz hideg. Afféle szürke, téli vasárnap délelőtt, amikor senkinek sincs kedve kimozdulnia. A vasárnapokat általában pirossal jelölik, dehát ekkoriban senkinek sem volt kedve semmihez, főleg a piroshoz…

De én mégis kint vagyok. Várom az Üllői út és Nagykörút sarkán az 52-es villamost, miközben a feltámadó gyenge északi szél is elegendő ahhoz, hogy a fülem pirosra csí­pje. Eléggé stí­lustalanul. Merthogy ez a vasárnap ZÖLD!!!!

Ugyanis 1949. december 31. után újra FRADIKÉNT lép pályára az Üllői úton a FRADI. Ezt csak nem lehet kihagyni!

Hogy a “magasabbrangú belföldi szentek” miért engedték lejátszani ezt a mérkőzést? Akkor mindenki örült, hogy van, és nem gondolkoztak rajta. Ma úgy vélem: politikai okokból. Hogy bebizonyí­tsák a “politIkai stabilizáció” előrehaladását azzal, hogy, MNK mérkőzést is lehet rendezni.

Tehát állok a villamosmegállóban (ma a forgó óra van a helyén) és elkeseredetten nézem a romokat. A négy sarokház sarkát mintha késsel vágták volna le. A lehullott törmeléket már eltakarí­tották, ám a házak… Édesanyám még novemberben mondta volt, hogy a Nagykörút csúnyábban néz ki, mint az ostrom után. Milyen lehetett akkor?

a-laktanyaepulet

Az egész út egy kihalt zokogás – ugrika eszembe egy lí­rai megállapí­tás. Ám egyelőre nem folytatom, mert végre megérkezik a villamos.

A megállóban egyedül álltam, ám itt már vagyunk néhányan, akikről érzem, hogy a Fradi-meccsre jönnek. Nem, semmi külső jel nem látható, de egyértelműen érződik.

A pályánál leszállva, már látom, hogy sorok állnak a pénztárnál. tehát leszünk – de menyien? És közben örömmel veszek egy Fradi Futball Hí­radó cí­mű kis kiadványt. Kicsi, A/5 (21×15 cm) méretű kiadvány, mindössze néhány oldal a leggyengébb minőségű újságpapí­ron – de a mienk! Ám belenézni ráí‰rek később is, gyerünk be!

Immár ismét Fradi zászló leng a B-középen…

Felérek szokott helyemre, a “B-közép” tetejére. Meglátom a pályát – és csak bámulok. Hogy a játéktéren lehengerelt hó van, feketével felvonalazva, az rendben van. De a futópályán karhatalmisták néznek szembe a közönséggel. Körben állnak a futópályán, mellükön keresztben a davajgitár, s feltételezzük, hogy be van tárazva a 72 töltény. (Jóval később megtudtam, hogy úgy is volt.) Tehát, ha valami történne… Hogy mennyien voltak? tessék számolni: Egy futópálya a belső körön 400 méter. Ezek úgy állnak, kisterpeszben, hogy a kitett könyökük összeér. tehát méterenként egy. Azaz vannak vagy négyszázan. szóval azért úgy féltek a Fradi közönségtől, hogy egy zászlóaljnyi karhatalmistát vezényeltek ki.

(És most kitérek arra, hogy miért “B-közép” a “B-közép”. Merthogy állóhely az Üllői út felőle „B” lelátó alján volt. Ide jöttek a kispénzű, de őszintén rajongó szurkolók. És a közepén, a felezővonalnál volt a legfanatikusabb mag. Itt tartották a Zászlót Krampusz és Miki, a főszurkolók. Az ő történetük később reménytelenül megtört a III/III »jóvoltából«. De ez most nem ide tartozik.)

És mi mit csináltunk? Úgy csináltunk, mintha ott sem lennének. Egyszerűen nem voltunk hajlandók őket észrevenni.

Aki beszél, az csak egészen halkan a szomszédjával vált néhány szót. Belenézek a kiadványba. Kiderül belőle – amit már a jugoszláv portya idején sejteni lehetett – hogy alig van játékosunk. Az optimistább szurkolók abban reménykednek, amit egy vagy két nappal korábban a rádió is bemondott a sporthí­rekben, hogy Budait, Kocsist és Czibort visszaigazolták hozzánk. A higgadtabbak kételkednek. (És neki lett igazuk. Kocsis sohasem tért haza, Czibor vagy 40 évvel később bácsiként jött haza, és Budai maradt a Honvédban, s kiderült róla, hogy csak egy jó irányí­tó és egy jó befejező csatár nélkül nem tud nagyot alkotni. (17 évvel később Pusztai Laci volt ilyen, hát mögött Ebedli Zolival és a kapu előtt Nyilasival és Szokolaival, dehát ez még a jövő mélyében rejtőzött.)

Végre kifutnak a csapatok. Krampusz felemeli a zászlót, – a ki tudja hol rejtegetett zöld-fehéret – és felhangzik a HAJRÁ FRADI!!! Hivatalosan, következmény nélkül. És elkezdődik!

…a csapat pedig zöld-fehér mezben – didereg… Balról: Dékány, Dalnoki, Kertész, Vilezsál, Fenyvesi, Borsos, Gerendás, Mátrai, Orosz, Gulyás, Ombódi. Hosszú évek múltán ők játszottak először Fradi mezben!

1957. január 27. Üllői út. FTC – Haladás VSE 3:0 (0:0) Sok néző, a lehetőség szerint telt ház.

M(N)K mérkőzés.

FTC: Gulyás G. – Ombódi, Mátrai, Dalnoki – Dékány, Gerendás – Kertész T., Borsos, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi.

G: Vilezsál 2, Orosz.

Nehezen indul a mérkőzés, pedig már nagyon ki voltuk éhezve arra, hogy felüvöltünk a gólnál. Ám a Haladás nem adja meg magát könnyen. Nekik is ünnep ez, hiszen ők is ugyanannyi ideig voltak eltiltva eredeti nevűktől és zöld-fehér szí­nüktől. A kapuban Horváth egyelőre mindent véd. (Azt sem hitte volna senki, hogy a döntőben – 1 ½ évvel később – ő fogja védeni a kapunkat…)

Aztán a 44. percben tizenegyeshez jutunk. Ombódi áll neki. Visszafojtott lélegzettel figyelünk, és a kapufán csattan a labda… Csalódott moraj, de csak halkan. (Máig sem értem, hogy miért ő lőtte, amikor a két stabil 11-es rúgónk, Dalnoki és Vilezsál is a pályán volt.) De mindegy, ez van, és a spori lefújja a félidőt.

A szünetben néma csönd, csak halk beszélgetés.

Aztán jön a második félidő. Csendben derülünk azon, hogy a karhatalmisták megfordultak, és a mérkőzést nézik. És van mit látniuk. Vilezsál – talán még mérges volt, hogy nem ő rúgta a tizenegyest? – egy hatalmas bombát küld a Springer szobor felőli kapuba. A görcsnek vége, gördülékenyen játszunk, Orosz villog, és Vilezsál is lő még egy gólt.

Elégedetten megyünk haza. Hamar szétszóródunk, nehogy belénk kössenek, senki sem akar golyót a hasába.

A 6-osra már megint egyedül várok. Visszajönnek a korábbi gondolatok, és az egészből egy vers lett. Amit persze sokáig rejtegettem, és csak a 2008 őszén megjelent Reménység cí­mű verseskötetemben látott napvilágot.

És ez a mérkőzés annyira emlékezetes maradt, hogy jelen időben í­rtam most meg. És a vers meg a mérkőzés emléke szétválaszthatatlanul összefonódott egymással.

a-nagykorut-sarkan_0127

– YSE –

A fenti naphoz tartozó emlékek szerzőtársunk “Emlékezetes Fradimeccseim” sorozatának 10. része, melynek további részei ide kattintva érhető el.

4000 néző a Ferencváros szerdai edzésén!

Augusztus 14. Közönséges hétköznapon régen volt annyi néző a Ferencváros üllői úti pályáján, mint szerdán. Kiment, hogy szemtanúja legyen az Ausztráliából hazatért csapat első budapesti edzésének, amely könnyű átmozgató gimnasztikai, labdatechnikai gyakorlatokból és egy kevés kiskapus játékból állt. Dékány, dr, Láng, Gerendás és Kispéter nem vett részt az edzésen. Az előbbi három szerdára megbetegedett, ezt valószí­nűleg a magyaros koszt okozta. . . Kispéter viszont előző nap a közös gőzfürdőzésen sem jelent meg, a hí­rek szerint visszavonul a labdarúgástól…
Csanádi Árpád edző is lassan a „visszavonulás” gondolatával foglalkozott:

— Előrebocsátom, hogy annak idején, amikor senki sem vállalta az edzői tisztséget a Ferencvárosnál, és a klub igen nehéz helyzetben volt, ideiglenesen eleget tettem a felkérésnek. Szerződésem augusztus 31-én lejár, de amennyiben a Ferencváros eddig az időpontig nem talál megfelelő edzőt, úgy az év végéig továbbvezetem a csapat edzéseit. Véglegesen ennek sűrű elfoglaltságom miatt nem tudok eleget tenni, de azt í­gérhetem, hogy a klubot nem hagyom cserben.
Csanádi Árpádot felkérték még a magyar válogatottat előkészí­tő válogató bizottságba is (Baróti, Lakat és Sós voltak ebben a bizottságban). A neves szakember közölte, hogy részben elvi okok, részben nagyarányú elfoglaltsága miatt nem kí­ván részt venni a válogató bizottság munkájában. Az MLSZ elnöksége Csanádi Árpád bejelentését sajnálattal tudomásul vette.

Kézilabdapálya-avató

1957. augusztus 17-én a napfényben fürdő ferencvárosi új kézilabdapálya avatójára mintegy 2000 néző gyűlt össze, hogy tanúja legyen a nyitó mérkőzésnek. Délután fél hatkor Hernádi Mátyás, az FTC alelnöke néhány ünnepi szóval köszöntötte a torna résztvevőit. Az első mérkőzésen, sajnos, csalódnia kellett a közönségnek, mert a tartalékos Meteor csak árnyéka volt önmagának: Spartak Plzen—Bp. V. Meteor 21-14. A második mérkőzés a Fradi B-közép hatalmas üdvrivalgása közben kezdődött meg. Az FTC biztosan győzött a pályaavatón: FTC—Bayern München 15-13!

Fradi-karnevál

„Régen volt olyan zsúfolt, tömött a Fradi-pálya, mint 1957. szeptember 7-én, szombaton délután. A lezárt lelátórészek kivételével mind az A, mind a B lelátó megtelt, sőt a futópályára is padsorokat kellett állí­tani: mintegy 25 ezer ember volt kí­váncsi a Fradi-karneválra!

Ónody Lajos, a labdarúgó-szakosztály vezetője idegesen tördelte a kezét:

— Kí­sérletként rendezzük meg ezt a karnevált. Az a célunk, hogy a sportolók, a művészek és a szurkolók közelebb kerüljenek egymáshoz. Olyan hétvégi felüdülésnek szánjuk ezt a műsort, amelyben van sport és művészet is, de főleg humor, neveltetés.

Amikor a karnevál véget ért, mindenki örömmel állapí­thatta meg, hogy a közönség mindezt megkapta. A műsort labdarúgó-mérkőzések vezették be.

Először a B-közép válogatottja a ,kis Fradi’ (Esti Kupát nyertek!) ellen állt ki félórás mérkőzésre.
Amikor a hajdani sokszoros válogatott labdarúgó, Schlosser Imre a sí­pjába fújt (ő vezette a mérkőzést), felzúgott a “Hajrá, B-közép!”. Kiderült, hogy az ,ezerfejű Cézár’ nemcsak kritizálni tud, hanem labdát rúgni is. A mezőnyben teljesen egyenrangúak voltak a szurkolók, a kapu előtt azonban… A kis Fradi végül 3-0-ra győzött. Ezután egy másik Fradi-vegyes a szí­nészek válogatottjával mérkőzött. Ebben a Fradiban már olyanok is játszottak, mint Kertész, Dékány, Vilezsál, Mészáros, mégis — igaz, némi játékvezetői segédlettel (Kotász, a Honvéd játékosa volt a bí­ró) — 2-1-re a szí­nészek győztek.

Aztán volt zene, móka nevetés, kacagás. A műsor második felében csupa “válogatott” művész lépett a dobogóra: Rátonyi Róbert, Feleki Kamill, Kardos Magda, Kazal László, Záray Márta, Vámosi János, Vadas Zsuzsa, Csonka Endre, Kabos László és még sokan mások. Mindegyikük kiví­vta a közönség elismerését, különösen Vadas Zsuzsa azzal, hogv elénekelte az Öregfiúk cí­mű dalt.

Este 8 óra után pedig kigyúltak a Springer-szobor előtti térségen felállí­tott lampionok, táncra perdült a sokaság. A Chappy zenekar gondoskodott a talpalávalóról, a Büfé Vállalat pedig arról, hogy még jobb legyen a hangulat…

Fradisták — egymás ellen

1957. szeptember 21. Az FTC I. — FTC II. mérkőzésre 10 ezer néző vándorolt ki az Üllői útra.

Először a IX. kerületi munkásőrség zászlóavató ünnepélyét tartották. Az ünnepi beszédet Marosán György mondta.

Utána került sor az Ausztráliából hazatért gárda és az Esti Kupa-győztes „kis Fradi” mékőzésére. A két csapat nagyszerű mérkőzésen 3-3-as döntetlen eredményt ért el. Az Esti Kupa-győztes Fradi II. közelebb állt a győzelemhez, mert a három gólon kí­vül három kapufát is rúgott…

1958. december 22. Ezen a napon született a bejegyzés szerzője

Meghalt Mester György, a Ferencváros volt pályaigazgatója. A népszerű Gyuri bácsi 35 éven át fáradhatatlanul dolgozott a Fradi-pályán. 79 éves korában hunyt el…

Az FTC-pályán indul diadalmas útjára a SZÚR

1959. július 5. napsugaras vasárnap délelőtt. Kilenc órakor két kaput kinyitnak az üllői úti FTC-pályán, és mindegyik kapuban ott áll egy-egy újságí­rófeleség és egy-egy szí­nészfeleség, hogy fogadja a jeggyel érkező közönséget. És alig telik el húsz perc, amikor torlódni kezd a közönség, segí­tséget kérnek a jegykezelők, egyre többen jönnek az újabb és újabb jegyigénylők, elfogy az előre elkészí­tett jegy garnitúra: erősí­tés kell.

És újabb tí­z perc múlva már valóságos ostrom van, senki nem tudja, mi történt, az áradat nem szűnik, rendőri segí­tséget kell kérni.

Tí­z órakor 25 ezer néző ül a lelátókon — a rendezők nem hisznek a szemüknek.

Megkezdődik a műsor, amely rövid és szerény, a mérkőzés megkezdéséig mindössze három művész lép a közönség elé, de a közönség tapsol, jól szórakozik. Aztán megjelenik a játékvezetői hármas, A vezetőbí­ró Friedmanszky Zoltán, a két partjelző pedig Albert Flórián és Dr. Dékány Ferenc. Befut a két csapat, a közönség lelkesen üdvözli őket. Salamon Béla elvégzi a kezdőrúgást és megkezdődik a 17. szí­nész—újságí­ró rangadó — első í­zben telt ház előtt.

Az első félidőben az újságí­rók fölénye bontakozik ki, és az öltözőbe úgy vonul be a két csapat, hogy az újságí­rók két góllal terhelik meg a szí­nészek hálóját, mí­g a szí­nészeknek nem sikerül az első félidőben gólt rúgniuk. A második félidő úgy indul, hogy a szí­nészek kapnak jobban lábra, Papp László 11-esből lő, s a kiegyenlí­tés a levegőben van. Ám a hajrára ismét felülkerekednek az újságí­rók és végül 3:1 arányban győztesen vonulnak le a pályáról. Az újságí­rók góllövői Mucha, Havas és Boskovics.

Papp Laci ezen a mérkőzésen szerepelt első í­zben a szí­nész csapatban. Ezzel a mérkőzéssel indult el egyedülállóan diadalmas útjára a SZÚR, bár ekkor még senki nem hitte, hogy néhány esztendő múlva az FTC-pálya is kicsinek bizonyul.”(forrás – Bródy Imre: így történt…)

Nagy Béla és Hoppe László í­rásainak felhasználásával.

Előző rész: 1940-1949Következő rész: 1960-1969

– É± –


Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Amikor öröm a 0:0
    Micsoda összeállí­tás! – kiálthatott fel az egykori néző vagy olvasó – mit keres a hátvéd Kéri a csatársorban?? (Én még nem voltam, csak egy év múlva, 14 évesen lettem Fradistává.)
    Ám nem ilyen egyszerű a dolog. Már kutató történészként vettem a fáradtságot, és elolvastam a tudósí­tást is, meg a következő számban az értékeléseket. (Megjegyzem, ezekből sok minden fontos apróság megtudható.)
    Nos, Sós Károly valójában 4-3-3-at játszatott a csapattal. Kéri – 8-as számmal a hátán – valójában beállós volt Kispéter mellett, és nem volt más dolga, mint Kocsist fogni. Mészárost pedig hátravonta a fedezetek közé, hogy Puskást zavarja az épí­tésben. (Mészáros Puskás miatt jött el annakidején Kispestről, volt némi elszámolnivalója vele…) Hát mindkettő csak vergődött, mint a partravetett hal.
    Szünet után Sós tovább keverte a kártyákat. Mátrait hátravitte jobbhátvédnek, Ombódi lett a balhátvéd, és Dalnoki előre küldte, hogy Czibort “bosszantsa”. A végén az elfáradó Mészáros helyett beküldte Csoknyait, aki valószí­nűleg élete legjobb Fradi [bocsánat elvtársak, Kinizsi…] meccsét játszotta azzal, hogy Puskás változatlanul nem tudott fickándozni. (Hogy miket mondott, arról nem maradt feljegyzés…)
    A másnapi Népsportban aztán Sóst elmondták mindennek, mondván “megölte a futball szépségét…”
    Hja persze, a félistenek leégtek…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ
HOZZÁSZÓLÁSOK