Bajnoki címeink: 1931/32 – A verhetetlen armada I.

Kevés olyan uralkodó-hadvezér van a világtörténelemben aki soha nem vesztett csatát. Amíg nem “fedezték” fel az ókori Egyiptom fáraóit, addig a spanyol armada legyőzhetetlenségéről regéltek, de az a XVI. század végén csúfos vereséget szenvedett, igaz nem az angolok győzték le, hanem a tenger istene, Poszeidón zúdított olyan vihart a tengerre, hogy szinte az egész flotta elpusztult a tomboló habokban. Egyiptom felfedezése után jött II. Ramszesz fáraó, aki tényleg nem vesztett csatát uralkodása alatt. Ahogy a Ferencváros labdarúgó csapata is veretlen maradt az 1931/32-s bajnoki szezonban. A két legyőzhetetlen között eltelt közel 3000 év, és a történelem is biztosan ismer még II. Ramszeszhez hasonló hadvezéreket, de a magyar labdarúgásban abban a bajnoki évben fordult elő először és utoljára is, hogy egy csapat úgy fejezze be a bajnokságot, hogy egyetlen pontot sem veszítsen.

Ez meg szinte földönkívüli teljesítmény, amiről lehet ugyan írni, de egyből felvetődik is a kérdés: vajon minek? Elég lenne felsorolni a 22 forduló győzelmeit, a 105 gól szerzőjét, miközben folyamatosan tapsolunk és elismerően bólogatunk. A szívünk amúgy is már magába zárta ezt a varázslatos szereplést, bár ahogy a harmincas évek többi sikereit, így talán ez is “berozsdásodott” egy kicsit. Ezért döntöttünk úgy, hogy fogunk egy kis olajat, néhány ecsetet és az emlékek szárnyán megpróbáljuk megtisztítani, feleleveníteni a Ferencvárosi labdarúgás egyik legemlékezetesebb bajnoki szezonját, a verhetetlen zöld-fehér armada történetét.

Vajon csak véletlen volt ez a páratlan sorozat? Vagy volt előzménye, voltak gyökerei? Talán egy kicsit buta a kérdés, hiszen a labdarúgásunk történetét jól ismerők tudják, hogy az 1901-s kezdettől egészen a második világháború lezárásáig mindösszesen kétszer, az 1916/17-s és az 1941/42-s bajnoki évben nem kerültünk dobogóra. Ezek ismeretében az elvárás 1931/32-ben is a bajnoki cím volt, amit utoljára négy évvel azelőtt szerzett meg a Fradi, miközben KK-t nyertünk 1928-ban és 1929. július 21-én, Montevideo-ban az egész világot “ledöbbentve”, 3:2-re megvertük az olimpiai bajnok Uruguay csapatát. Annyira sikeresnek bizonyult a Dél-Amerikai túra, hogy 1931 nyarán újra “nyakunkba vettük” a világot és két hetes kalandos utazás után újra Amerika földjére léptünk. A második túra már nem volt olyan sikeres. Főleg anyagilag nem.

Már a túra előtt tornyosultak a nehézségek, 1930. május 27-én hangversenyt kellett rendezni a Zeneakadémián kiváló, Fradi-barát művészek közreműködésével, hogy összeszedjenek annyi pénzt, mely elegendő Korányi Lajos kivásárlásához. A klub komoly anyagi válságban volt, amit még tetézett a második Dél-Amerika túra.

A Ferencváros Dél-Amerikából való hazatérése után a legkülönbözőbb hírek terjedtek el a klub jövőjéről. Ezek a hírek általában akörül mozogtak, hogy az a szerződés, amely az FTC és a Ferencváros között fennállt, 1931. augusztus 15-én lejár. Ennek a szerződésnek az alapját azt adta, hogy Gschwindt Ernő a Ferencváros elnöke egyben a részvények tulajdonosa is volt, így az egész klub fennmaradása egyetlen emberen múlott, mely következtében elég labilissá vált a működés. A kialakult helyzetet nehezítette a nagy gazdasági világválság, melynek 1928-s kirobbanása Magyarországot is erősen érintette, pedig az ország helyzete a 20-s évek végére stabilizálódni látszott az I. világháború és Trianon megrázkódtatásai után. De a világválság újra bizonytalanságot és komoly hitelválságot okozott. 1931. július 13-án három napos bankszünnapot rendeltek el, ami a bankok és a tőzsde teljes bezárásával kívánta felszámolni a bankpánikot.

Gschwindt Ernő, aki saját nevével fémjelzett szesz-, élesztő-, likőr- és rumgyár vezérigazgatója volt, de emellett több ipari országos szövetség elnökségében is ténykedett, ráadásul 1922 és 1931 között még országgyűlési képviselő is volt, a kialakult válság miatt egyre jobban kiábrándult, melyhez egészségügyi problémák is jöttek, melyek a sportban elfoglalt szerepét is nagymértékben befolyásolták.

“Nagyon magamra hagytak. Kritikusom rengeteg volt. Sohasem vettem rossz néven, hiszen az mindig és mindenütt így szokott lenni. De amikor valamit tenni, valamit keresztülvinni és elérni kellett, akkor is ott lehetettek volna mások is, de amikor komoly összefogással meg is kellett volna oldani a dolgot, akkor egészen magamra maradtam. Nem élünk olyan időket, hogy továbbra is egyedül szolgáljam a Ferencváros nagy érdekeit.”

Lemondásához végül is a teljes anyagi veszteséget hozó Dél-Amerikai túra vezetett. Az FTC második elnökének távozása előtt, a rá jellemző módon, “saját zsebből” egyenlítette ki a számlákat. Gschwindt Ernő bár nem volt olyan népszerű, mint Springer Ferenc, de egy olyan korszakot hagyott maga mögött, melyre igazán büszke lehet. Lemondása után egy évvel, 1932. augusztus 29-én, egy operációt követő komplikáció következtében hunyt el, így bár csak szurkolóként, de megélhette még a Ferencvárosi labdarúgás egyik legnagyobb sikerét, a 100%-os bajnoki címet.

1931. szeptember 6-án botrányos körülmények között kezdődött a bajnokság. Bár az Üllői úton fölényesen vertük 7:2-re a III. Kerület csapatát, de ez a mérkőzés nem csak a hét gólról, a “majdnem” T-betűs csatársor ellenállhatatlan játékáról szólt, hanem a Fradi szurkolók és a mérkőzést vezető Iváncsics bíró külön kis háborújáról is, melynek következtében egyszer 10 percig állt a játék, mert a bíró nem akarta tovább vezetni a meccset, majd 15 percen át a vendégeket kellett “visszagyömöszölni” a pályára, mert ők nem akartak tovább játszani. Az egész rendbontást egy, a Fradi közönség szerint jogtalanul megítélt “hendsz” utáni büntető váltotta ki, mellyel nagy meglepetésre a vendégek szerezték meg a vezetést. A közönség meg olyan hangos “hülyézésben” tört ki, hogy hiába szólt szócsövön át a figyelmeztetés, és hiába fordítottak Takácsék gyorsan, egy újabb “hendsz” után megadott újabb büntetőt végleg kiverte a biztosítékot. Bár Háda kivédte a tizenegyest, de a szurkolók hangos szidalmazása nem maradt abba.

Ez után szakította félbe a meccset a bíró, majd mire elhalkult a közönség (kellett vagy 10 perc hozzá), a Kerület játékosai gondolták úgy, hogy nem folytatják a játékot. Végül is egy közel 15 perces agitáció, melyben aktívan részt vett Maylinger Béla, a Ferencvárosi alelnöke is, folytatódott a játék azzal a kitétellel, hogy a vendégek meg fogják óvni a meccset. Ami végül is elmaradt, hiszen az MLSZ ott lévő képviselői szerint is a bíró óriásit hibázott.

82 év távlatából az első kérdés, rögtön az első győzelem után megfogalmazódik: Vajon mi lett volna ha óvnak a Kerületiek, és az MLSZ elveszi tőlünk a győzelmet, vagy esetleg újrajátszást rendel el? Már az elején elvész a 100 %-s teljesítmény? Néha tényleg csak apróságokon múlik a “történelem”.

Mielőtt folytatnánk a bajnoki menetelés ismertetését, nézzük kikkel is vágtunk neki az 1931/32-s bajnokságnak. És ha már említettük, hogy a bajnokság 22 fordulójában 105 gólt szereztünk, nézzük először a csapat támadó szekcióját, a híres T-betűs csatársort: Táncos, Takács II., Toldi, Turay, Kohut, mely először 1929. június 30-án Sao Paulo-ban, a helyi válogatott ellen “állt össze”.

Táncos Mihály, az erdélyi származású villámember, a hajszálpontos beadások mestere, a T-betűsök “utolsó láncszeme”, aki Sao Paulo ellen mutatkozott be a Fradiban, és fűzte össze végérvényesen a csatársort.

Takács II. József, a “kis Taki”, minden idők egyik legeredményesebb magyar csatára, akinek jobb lábáról versek születtek, akinek szemfülessége egy bagolyhoz volt hasonlatos, úgy csapott a tizenhatoson belül a labdákra, mint az “uhuk” az avarban elbújni akaró rágcsálókra.

Toldi Géza, a “szívember”, a nyers erő, a pompásan fejelő és kiváló rúgótechnikával megáldott legendás csatárunk, aki néha-néha (sokak szerint inkább gyakran) nem tudott parancsolni az idegeinek.

Turay József, aki néhány év alatt lett “Suttyóból” “Császár”, aki szikár termetével, szívós, páratlan munkabírásával nagyon hamar vált kedvenccé az Üllői úton. Emellett mindkét lábbal remekül bánt a labdával, kiválóan fejelt és jó érzékkel osztogatott. Bohém természete miatt a szebbik nem nagy hódolójaként ismerték, aki a jó bort és a cigarettát sem vetette meg.

Kohut Vilmos, a végén “t”, a villámgyors szélső, akinek bal lába “bejárta” az egész világot, aki a legváratlanabb helyzetekből is olyan erővel és pontossággal lőtt, mint talán senki, és aki az alapvonal közvetlen közeléből, szinte lehetetlen szögből szédületes erejű, szemmel is alig követhető lövéseket zúdított a kapura. Kevés olyan játékos van, akiről lövésfajtát neveztek el. A “Kohut-szög” ilyen és a mai napig része a labdarúgás nyelvezetének.

Egy ilyen zseniális játékosokból álló csatársornak, ahol a “varázslat” minden eleme megtalálható volt, vajon ki tudott megállj parancsolni?

Az 1931/32-s bajnokságban senki. Az első forduló fölényes győzelme után egymás után jöttek a gólzáporos győzelmek: a Budai “11” ellen 7:1, a Bocskai elleni 6:1, a Sabaria ellen 3:1,a Nemzeti ellen 7:0. 5 mérkőzés, 5 győzelem, 30:5-s gólarány! Elképesztő nyitány, egyedül Szombathelyen volt egy kicsit forró a helyzet, hiszen négy perccel a vége előtt még 1:1-re állt a mérkőzés. Négy perc a halhatatlanságért? – tehetnénk fel kérdést, bár 1931. október 11-én még senki sem gondolt a 100 %-ra, inkább a szintén veretlenül menetelő Újpest eredményére figyeltek a zöld-fehér szurkolók. Talán a játékosok sem hitték el, hogy gond lehet Szombathelyen, de végül is ha még egy kis “szerencsével” is (a hazaiak szerint inkább bírói tévedéssel), de sikerült nyerni Szedlacsik, Takács II. és Toldi góljaival.

Csíkos mezben a Ferencvárosiak

A híres T-betűs csatársort nem volt könnyű megbontani. Főleg sérülések miatt “bomlott” fel az egység, bár a csapat akkori kiváló edzője, Blum Zoltán több esetben is a kissé nehezen kezelhető Turay helyett Szedlacsik Ferencet játszatta a középcsatár helyén (vagy Toldi húzódott egyel beljebb és Szedlacsik volt a balösszekötő). A felvidéki származású, Frantisek Sedlacek 1927 őszén került a Fradihoz és valamennyi nagy sikerünknek aktív részese volt. KK-győztes, kétszeres bajnok, és kupagyőztes is volt zöld-fehérben. Nevéhez fűződik a Fradi első budapesti KK-gólja, de “Szedi” szerezte az első gólunkat az 1928. október 28-i, Rapid elleni KK döntő első mérkőzésén (meg a harmadik is, sőt a visszavágón is szerzett gólt). Mivel ritkán bontották meg a T-betűseket, így bár ő is hozzájárult a 100 %-s meneteléshez, a bajnokság után távozott a Ferencvárostól.

Öt mérkőzésen voltunk túl és máris két olyan találkozó akadt fenn a rostán, mely “megvétózhatta” volna a hallhatatlanságot. De a sors, főleg az akkori csapat kiváló játéka és a játékosok töretlen akarása leküzdött minden akadályt. A hatodik fordulóban, 1931. október 25-én a Vasas várt a Fradira és bár papírforma mérkőzésnek ígérkezett, de a forduló többi eredménye óvatosságra intette a zöld-fehér híveket. A Kispest súlyos 5:1-s vereséget szenvedett a Budai “11”-től, a Hungária és a tavalyi bajnok Újpest pedig döntetlent játszott, így a Vasas ellen a két bajnoki pont mellett, az egyedüli pontveszteség nélküliség tétje is nyomta a csapatot, mely meg is látszott a játékon.

Annak ellenére, hogy a végeredményt nézve sima és fölényes győzelmet arattunk, de a lelkes Vasas egészen az első félidő 40. percéig döntetlenre állt, de akkor jött ismét Toldi és előnyhöz juttatta a Fradit. A második félidő már nem okozott túl nagy gondot, újabb három gólt lőttünk, így 5:1 lett a vége. A csapat még azt is elbírta, hogy Sárosi Gyurka büntetőt hibázzon. A nézők elégedetten távoztak (bár néhány bírói ítélet után újra “morcosan” viselkedtek), örültek a hatodik győzelemnek és főleg annak, hogy hosszabb sérülés után újra a pályára léphetett Toldi Géza, aki egyből hármat vágott a vendégek kapujába.

A csatárok mellett a hátvédsor is hatékonyan tette a dolgát. A Fradi kapuját két kapus is védte is bajnokság során. Az egyikük Háda József korának kiemelkedő képességű hálóőre volt (12 mérkőzésen lépett pályára a bajnokság során). Rendkívül ruganyos kapusnak tartották (ifi korában magasugrásban és 110 m gátfutásban is csúcstartó volt), aki biztos kézzel fogja a labdát, jól helyezkedik és határozottan, gyorsan avatkozik a játékba. Minden idők egyik legjobb Ferencvárosi kapusa 10 éven át, 289 mérkőzésen védte a kapunkat.

Háda mellett ki kell emelni Amsel Ignácot is, aki a húszas évek elején az első vidéki játékosként bekerült a válogatottban. 1922 tavaszán igazolt a Fradiba, ahol 1925-ig védett kiválóan, majd 1925-ben Olaszországba igazolt. “Angyal” (becenevét azért kapta, mert egy szurkoló szerint úgy védett, mint egy angyal) 1927. április 6-án tért vissza az Üllői útra. Emlékezetes teljesítményt nyújtott az Uruguay elleni mérkőzésen, de a 100 %-s sikerben is aktív része volt (10 mérkőzésen lépett a pályára a bajnokságban). Háda/Amsel előtt a kor két legjobb védője, Korányi és Takács I. “takarított”.

Korányi Lajos, akit 1930-ban igazoltunk Szegedről, ragyogó fizikai felépítésű, atlétikus mozgású hátvéd volt, aki a gyorsasága mellé tökéletes rúgótechnikával, kitűnő helyezkedéssel és fejjátékkal is rendelkezett. Egyetlen “bűne” az életveszélyes hazaadásai voltak, amelyekből néhány öngól is született.

Hátvédtársa, az akkori Fradi nagy “öregje”, Takács I. Géza volt, akiről sajnálatos módon kevés szó esik, pedig páratlan pályafutás az övé. Kevesen mondhatták el magukról, hogy szinte egynapon születtek a Ferencvárossal. A “Nagy” Taki 1899. május 2-án született, 1919. október 26-án lépett először a pályára zöld-fehérben és 14 évvel később, 1933. február 12-én utoljára. Közte több súlyos sérülést is érte, de még így is közel 500 alkalommal lépett a pályára, nyert négy magyar bajnoki címet, négy magyar kupát és tagja volt az 1928-ban KK-t nyert csapatnak… és bátyja volt a “kis” Takinak, Takács II. Józsefnek.

Rajtuk kívül még Papp Lajos László játszott a bajnokcsapatban Korányi helyén. A nagyszerű védőjátékos 10 éven át szolgálta a Fradit, volt csapatkapitány, bajnok, kupagyőztes, KK győztes – mégis csak mikor Takács I. befejezte az aktív játékot tudta állandósítania magát a kezdő csapatban.

A Vasas legyőzése után két olyan mérkőzés következett mely döntően befolyásolta az őszi végeredményt. 1931. november 1-én 4:2-re vertük a Hungáriát, majd az ősz mérkőzésén, november 22-én Toldi góljával, 1:0-ra az Újpestet. Az eredményekből is következik, hogy a Hungária ellen volt könnyebb:

“Nem volt nagyiramú játék, nem volt annyi gól, mint ahánynak lenni kellett volna, de izgalmas, főleg a Ferencváros nagy fölénye mellett lefolyt finom játék elégítette ki az örökderbi népét. Az első félidőben a zöldfehérek teljesen leszorították a kékfehéreket a kapu elé, de csak a félidő végén hozta meg a támadás Takács II. gólját. 3:0-ra vezetett a Ferencváros, amikor gólt lőtt, majd feljött a Hungária. Egy-egy tizenegyes szaporította a befejezés előtt a gólok végső arányát – Súlyos bírói hiba fosztotta meg a Ferencvárost egy szabályos góljától” – összegezte az örökrangadót a Nemzeti Sport.

Az igazi derbi, az Újpest elleni mérkőzés már napokkal előtte beszédtéma volt országszerte. Még a legkisebb falvakba is eljutott a derbi híre, Pesten meg nem akadt olyan kávéház, melynek ablakain keresztül ne harsogtak volna ki a viták arról, hogy vajon a tavalyi bajnok, vagy az idei trónkövetelő a rangadó esélyese. “Csúcspontjához érkezett el a bajnokság első felvonása és amikor fellibben a függöny a nagy színpadon, ott fog állni a nagy harc két legmarkánsabb résztvevője. Mind a kettőben közös ugyan az istenáldotta magyar tehetség, a két különböző talajba ültetett fa ágain azonban különböző gyümölcsök csüngnek.” – adta meg beharangozójában az alaphangot a Nemzeti Sport. Vajon melyik gyümölcs az ízletesebb, zamatosabb, vajon melyik érik be hamarabb és melyik nyújt nagyobb örömet a “fogyasztónak”?

Mi Fradisták alapból tudjuk a választ. 1931. november 22-én pályára lépő zöld-fehér játékosok is tudták. Bár nem volt egy emlékezetes mérkőzés, inkább taktikai csata dúlt a pályán. A közelgő tél is bemutatkozott, de a nulla fok környékű hideg ellenére is több mint 20 ezer látták, amikor a 16. percben Táncos faképnél hagyja az újpesti baloldalt, szinte fel sem néz úgy íveli be a labdát, melyre úgy érkezik Toldi, mint egy tank. Körbeveszik az újpesti védők, de ha Toldi lendületet vesz és felugrik fejelni, onnan már csak egy pillanatra van a szurkolók harsány öröme: góóóóóóóóóóóóóóóól! 1:0 – mely marad is a derbi végéig. A vendégek nehezen viselték a közelgő vereséget, a test-test elleni küzdelmet felváltotta a durvaság. Sárosi és Turay is megsérült, sőt az utóbbi nem is tudta folytatni a játékot, és mivel akkor még nem létezett a csere, a Fradinak 10 emberrel kellett 30 percet játszania.

Az Újpest legyőzése után továbbra is pontveszteség nélkül vezettük a tabellát és már 3 pontot vertünk a lilákra. Az utolsó két őszi forduló már inkább hasonlított egy jutalomjátékhoz: 5:2-re vertük a Kispestet és 6:1-re a Somogy gárdáját. A mérkőzések legjobbja az egész szezonban ellenállhatatlanul játszó Takács II. volt, aki mindkét csapatnak 3 gólt lőtt. A kis Taki félelmetes szezont produkált, a csapat 55 góljából, egy híján a felét szerezte! 27 gól, ebből négyszer ért el három találatot, a csúcsot a Nemzeti elleni 5 gólja jelentette a zseniális csatárnak (de csak tavaszig).

1931 végén a tabellát a legtöbb Fradi szurkoló kivágta és bekeretezte. Ha ránézett, a téli zimankós hidegben is melengető érzés járta át:

1. Ferencváros 11 11 – – 55:11 22 pont

(folytatjuk: 1932 tavasz)

5 hozzászólás a(z) Bajnoki címeink: 1931/32 – A verhetetlen armada I. bejegyzéshez

  • Hát, ez tényleg szédületes… a produkció is, a megemlékezés is…azt hiszem, minden mai szurkolóval meg kellene taníttatni (Fradi -- Újpest előtt felmondatni!) a Nemzeti Sport beharangozóját: “Mind a kettőben közös .. az Istenáldotta magyar tehetség, a két különböző talajba ültetett fa ágain azonban különböző gyümölcsök csüngnek…” -- olyan gyönyörű, hogy alig találok szavakat, mert annyira eltalálta a lényeget!!! Lilavérű barátaimnak gyakran fogom idézni, akárcsak az “igazi” “ősellenfélnek”, a sajnálatosan kevesen maradt mötökásoknak. Mert legyünk tárgyilagosak, barátim: ha nincs MTK, nincs ÚTE, mi sem lettünk volna azok, akik. Éljen mindörökké dicső 100 %-os csapatunk emléke (amelyikben egy BUKOVI!!! csak egyszer játszott!) és éljenek dicső ősi ellenfeleink!

  • Kedves L.I.
    Nem fog elmaradni. 🙂

  • Uraim, szédületesek tetszenek lenni.
    Ja, igen, a ’31/32-es csapatunk is. A folytatásban várom a fedezetsor méltatását is!

  • Elképesztő teljesítmény! Természetesen tudtam róla, de ilyen részletesen olvasni nagyszerű élmény volt. Várom a folytatást!
    Ami meglepett, hogy már akkor is volt Vasas. Őket mindig Kádár csapatának gondoltam.
    Köszönöm ezt a kiváló visszaemlékezést.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 08.18. 17:00 FTC-Paks (TV:M4)
Következik: 08.25. 19:30 Mezőkövesd-FTC (stream: m4sport.hu)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák