Bajnoki cí­meink: 1937/38 – A sikerből soha nem elég

Bár már több éve dolgozunk a Ferencváros történetének feldolgozásán, de még mindig bizsergéssel kí­sért, enyhe félelem hat át, amikor egy olyan korról próbálok összegző í­rást készí­teni, amit kizárólag a történelem könyvekből és a régi, megsárgult újságokból ismerek. Valamikori történelem tanárom tanácsolta, hogy ha közelebb akarunk kerülni a számunkra ismeretlen múlthoz, akkor nem elég csak beleülni egy képzeletbeli időgépbe, hanem meg kell próbálni az agyunkat is áthangolni és találni kell egy olyan fogódzót mely segí­t megérteni a kor történéseit. Még most is a fülembe csengenek a mondatai, miszerint a történelem megértése nem csupán az adatok halmaza, hanem maga az ember, és ha nem értjük azt, hogy mit és miért is tettek a történelem viharaiban, akkor az összefüggéseket sem fogjuk sohasem megérteni.

Első olvasásra talán védekezésnek hallhatóak az előbbi mondatok, pedig csak arról a különleges bizsergésről van szó, ami akkor fut végig rajtam, ha számomra ismeretlen évekről kell í­rnom. Ez még akkor is igaz, ha az 1937/38-as szezonról van szó, melyről az eddigi Ferencvárosi „tanulmányaim” során elég sokat megtanultam. Bajnoki cí­m, KK győzelem, Táncos-Sárosi-Toldi csatártrió, franciaországi VB ezüstérem – ezek kapásból jutnak a Fradisták eszébe, de ahhoz, hogy eljussunk a sikerekig több olyan apró rezdülésről meg kell emlékezni, melyek zöld-fehér szí­nnel fonják keretbe a Ferencvárosi labdarúgás 14. bajnoki cí­mét.

Az 1937/38-as szezon bemutatása előtt néhány mondat az előzményekről. Az 1936/37-es bajnokságot – bár a Fradi volt az abszolút esélyes – a Hungária nyerte, elsősorban a zöld-fehéreknél lezajlott belső konfliktusok miatt, mely abból eredt, hogy hat meghatározó játékos sem akart pályára lépni addig, amí­g nem kapnak kedvezőbb szerződést (fizetésemelést). A klub kitartott, és inkább fiatal játékosokkal pótolta a kihagyhatatlannak tűnő sztárokat. Annak ellenére, hogy Toldi vezetésével a fiatalok nem vallottak szégyent, végül a klub megadta a kért fizetésemelést, de a kellemetlen közjáték megzavarta a csapatot és végül is egy pont különbséggel, de a második helyre szorult. A kudarc végül is az edző, Sándor József állásába került, aki hiába vezette a KK döntőig a csapatot, 1937. július 25-én, a diadalmas 6:1-es Austria elleni győzelemkor ülhetett utoljára a Fradi kispadján. Utódja Rauchmaul Emil lett, akinek szintén nem jutott túl sok idő, de azalatt a kilenc hónap alatt amí­g a Fradi edzője volt, megnyerte a KK döntőt és bajnoki cí­met szerzett, valamint két nagy győzelmi sorozat fűződik a nevéhez, de ezekről még részletesebben is beszámolunk.

Rauchmaul Emil

A bajnoki szezon egyből rangadóval indult. A zöld-fehér szurkolók bajnokverést vártak, a Hungária hí­vők meg azt, hogy már az első fordulóban a „nagy ellenfél” tudtára adják, hogy igenis bajnoki cí­mvédésre készülnek. De mielőtt magáról a nagy rangadóról megemlékeznénk, fogadjunk szót a történelem tanárnak és néhány pillanat erejéig elevení­tsük fel 1937. augusztusát, amikor is sor került a Nemzeti Bajnokság (1936-tól hí­vták í­gy az élvonalbeli vetélkedést) első fordulójára. Bár rengeteg a figyelmeztető jel, Európa nem nagyon figyel a hitleri Németország háborús készülődésére. Spanyolországban Franco augusztusban további győzelmeket arat a polgárháborúban, és a világégés előfutáraként kiszélesedik a kí­nai-japán háború.

A baljós előjelek ellenére az ősz rangadóját telt ház előtt rendezték a Hungária körúton. A rangadó nagyszerű és változatos mérkőzést hozott, ahol először a Hungária vezetett 1:0 majd 2:1 arányban, de a második félidőben a közönség fergeteges biztatása közepette fordí­tani tudtunk és mikor a zöld-fehér szurkolók már elégedetten dörzsölték a tenyerüket, jött egy figyelmetlenség és Kardos egyenlí­teni tudott. Az első bajnoki mérkőzését vezénylő Rauchmaul Emil ezekkel a mondatokkal értékelte a döntetlent:

„Az első félidőben is már nagyon szép, helyenként gyönyörű játék folyt. A gólt egyébként lesállásból kaptuk, ott álltam véletlenül egyvonalban, í­gy jól láttam. A második félidőben kimondottan fölényben játszottunk. Ha nincs Tátrainak az a szerencsétlen öngólja, több góllal nyertük volna a mérkőzést.”

Az elvesztett pont miatt egy kicsit indulatos mester akkor még nem tudhatta, hogy a Hungária elleni döntetlen után egy olyan sorozat következik, mely bekerül a Ferencvárosi labdarúgás aranykönyvébe. Egy 12 mérkőzéses bajnoki győzelmi szériát produkáltak Sárosiék, melynek következtében az őszi szezon zárásakor magabiztosan vezettük a tabellát. Természetesen nem ilyen egyszerűen lépünk túl ezen a nagyszerű sorozaton, ráadásul a bajnoki meccseken túl egy KK döntő is várt még a csapatra, sőt voltak válogatott mérkőzések is, ahol a Ferencvárosi játékosok, Sárosi Gyurkával az élen igazán emlékezetes teljesí­tményt nyújtottak. Az előbbi felsorolásból természetesen a Közép-európai Kupa döntője volt a legjelentősebb, de a Lazio elleni első mérkőzés előtt még két bajnoki találkozó várt a csapatra. Két győzelem, de két keserves győzelem a Nemzeti és a Kispest ellen, melyből az előbbit érdemes kiemelni, hiszen az akkori hí­radások szerint olyan események játszódtak le, „amilyenre kevés példa van a magyar futball és a magyar bí­ráskodás történetében”.

Miről is volt szó és mitől is akadt ki ennyire az akkori újságí­rás? 4:2-es Fradi vezetésnél, egy vendégtámadást a közönség lelkes „ofszájd-ofszájd” kiáltozása mellett a bí­ró les cí­mén megakasztott. A sí­pszó után Háda odapasszolta a labdát Tátraihoz, hogy az végezze el a megí­télt szabadrúgást, de egy lelkes Nemzeti játékos odaszalad, elveszi a labdát és a Fradi kapujába lövi, amit a megzavarodott bí­ró meg is í­tél gólnak. A közönség zöld-fehér része robbanásig feszült, a játékosok körbe vették a bí­rót és heves hadonászások közepette próbálták visszavonatni a gólt. Perceken keresztül állt a játék, közben az egész pálya egy kaotikus hangzavarban izzott. Öklök, botok emelkedtek a levegőbe és a közönséget alig lehetett visszatartani attól, hogy a pályára ne rohanjon. A tiltakozás eredménnyel járt, hiszen a bí­ró értekezvén a határbí­róval, visszavonatta a gólt, ami miatt meg a vendégek rohanták meg a bí­rót. Még a pályáról is le akartak vonulni, de végül a vezetők visszaparancsolták őket, miközben rendőri alakulatok is megjelentek, hogy megakadályozzák a még nagyobb botrányt. Ismerve a Ferencvárosi labdarúgás történetét, utólag már megállapí­thatjuk, hogy nem egyedi eset történt 1937. augusztusában az Üllői úton. A rendzavarás ráadásul a Fradit zavarta meg, hiszen a biztos kétgólos vezetésünk a végére egyre olvadt, de í­gy is győztünk 5:4-re. Ahogy a következő, Kispest elleni mérkőzésen is maradt a soványkának tűnő egy gólos győzelem egy olyan találkozón, ahol a hazaiak háromszor is tudtak egyenlí­teni, és ahol Sárosi három gólt szerzett. A 4:3-as győzelmet a mérkőzés után í­gy értékelte dr. Springer Ferenc (az FTC alapí­tójának fia, aki a harmincas években töltött be vezető tisztséget a Fradinál):

„Gyengén játszott a csapat, egyes csapatrészekben az önbizalom hiányát láttam. Ez nem jelent azért semmit. Mához egy hétre mindent korrigálni fognak a fiúk.”

Amire az elnök úr utalt, az 1937. szeptember 12.-e, mely az egyik legjelentősebb dátuma a Ferencvárosi labdarúgásnak még akkor is, ha manapság nem sok szó esik a Közép-európai kupáról, mely azokban az években a legjelentősebb európai kupaviadalnak számí­tott! A csapat egy hosszú menetelés után, még Sándor József irányí­tása alatt ví­vta ki a döntőbe jutást. Fentebb már emlí­tettem, hogy a döntőért a visszavágón egy olyan mérkőzésen nyertünk 6:1-re az Austria ellen amit sokan csak formaságnak tartottak, hiszen az első mérkőzésen az osztrákok nyertek 4:1-re! De sikerült a bravúr és szeptember 12-én az olasz Lazio ellen ví­vtuk a döntő első mérkőzését az Üllői úton.

Európa két legjobb csapata, harmincezer néző, borongós idő és két csapatkapitány a középkörben, akik koruk legjobbjai voltak és most farkasszemet néztek egymással. Mindketten tudták, hogy a párharcuk nem csak saját csapatuk dicsőségéről szól, hanem azt is hivatott eldönteni, hogy melyikük Európa legjobb játékosa. Sárosi Gyurka vagy Silvio Piola? Ferencváros vagy Lazio? Az első „csörtét” a Fradi és Sárosi nyeri. Végig parázs hangulatú mérkőzésen – ahol a második Fradi büntető borzolta az amúgy is vehemens olaszok idegeit -, a Ferencváros 4:2-re nyert, Sárosi három gólt szerzett, Piola csak egyet, Háda remekül védett, a középpályán a Lázárt helyettesí­tő Székely sokat segí­tette a támadókat akik sikeresen ostromolták a vendégek kapuját.

A sikeres első mérkőzés után folytatódott a bajnokság, de mielőtt rátérnénk az év végéig tartó veretlenségi sorozatra, néhány pillanatra emlékezzünk meg egy válogatott mérkőzésről, mely Sárosi Gyurka fantasztikus pályafutásának egyik ékkövét is jelenti. 1937. szeptember 19.-én, a Hungária körúton fogadtuk a Csehszlovák válogatottat, mely hálóőre a legendás Planicka, akinek egy rémálommal felérő vesszőfutás volt a mérkőzés. A magyar válogatott 8:3-ra nyert, ami magában is szenzációnak számí­tott, de amit ezen a meccsen Sárosi nyújtott, arról nincs olyan felsőfok mellyel adózhatnánk a teljesí­tményének. Egymaga hétszer volt eredményes, melyből hatot a második 45 percet szerzett! Teljesí­tményét a remek grafikai rajzok mellett az akkori sajtó í­gy értékelte:

„Gyurka! A magyar sport művésze, százezrek, milliók szemefénye. Európa leghí­resebb játékosa, a világ egyik legismertebb futballistája.”

A királyi ruha viselésére nem maradt túl sok idő, hiszen egymás után jöttek a bajnoki meccsek: győzelem a Budafok (ezen nem játszott Sárosi), Elektromos, Újpest és Szeged ellen, majd elérkeztünk 1937. október 24.-hez, a KK visszavágóhoz. Ahogy leí­rtam az előbbi mondatot már tudtam, hogy egy zöld-fehér szí­v nem mehet el szó nélkül az ősi rivális, az Újpest elleni győzelem mellett:

„Ezen a rangadón igazi nagy játékot mutatott be a Fradi. Sárosi doktor sérülten vállalta a játékot, de még í­gy is eredményes volt: ő szerezte a harmadik gólt a 87. percben. Előtte Toldi két fejesgólja okozott örömöt a ferencvárosi hí­veknek, s különösen a második volt emlékezetes. – emlékezett vissza Nagy Béla.”

Ilyen remek előjelekkel jó érzés volt elengedni a csapatot az olaszok oroszlánbarlangjába, a Lazio elleni KK döntő visszavágójára, amire Rómában került sor 1937. október 24.-én. Ha újságí­ró nyelven annyit í­rnék, hogy a két csapat csatája méltó volt a döntőhöz, akkor megelégednék egy közhellyel, de akkor saját Fradista lelkünknek okoznék fájdalmat, hiszen egy ilyen káprázatos győzelemről csak a legnagyobb szavakkal és mondatokkal lehet megemlékezni, mivel azt nem szabad elfelejteni soha, hogy a Ferencváros több mint száz éves története során három rangos európai kupát nyert meg, melyből kettő a Közép-európai kupához tartozik. Az elsőt még 1928-ban és a másodikat 1937-ben, a Lazio ellen. Ezzel már utaltam is a visszavágó végeredményére, de aki Fradista és nem ragad le a csupán a jelennél, annak nem újdonság a második kupagyőzelem, bár a mérkőzés alakulását azért kevesen ismerhetik.

A római Lazio stadionban: Kemenessy Sándor, Sárosi és Piola

„Példátlanul változatos, izgalmas harc, zuhogó esőben Sárosi káprázatos irányí­tása mellett nem volt vitás, hogy a Ferencváros megszerzi a kupát.” – ezzel a mondattal indí­totta a Nemzeti Sport a beszámolóját a római diadalt követő napon. Vajon csak újságí­rói jelző volt a példátlanul változatos játék?

Átolvasta a mérkőzés „forgatókönyvét” a válasz egy határozott nem! Hiszen csak a legnagyobb drámaí­rók képzeletében születhet egy ilyen eseménysor mely végül is Fradi győzelméhez vezetett. De mindennek előtt jöjjön a mérkőzés összeállí­tása: Háda – Tátrai, Korányi – Magda, Polgár, Lázár – Táncos, Kiss (1), Sárosi (3), Toldi (1), Kemény

Bár az összeállí­tás sok mindenről árulkodik, főleg Sárosi újabb három góljáról, de ahhoz, hogy végül is a meccs végén az égnek emelhesse a serleget, annál is többre volt szükség. Heves olasz támadásokkal indul a döntő és már a 4. percben megszerzik a vezetést. Az olasz ima a gyors gólért, elég hamar teljesült, de a zöld-fehérek nagyon gyorsan tudtára adták a hazaiaknak, hogy nem rettentek meg a gyorsan bekapott góltól. A középkezdés után a kirobbanó Sárosit felvágták a tizenhatosan belül, vitathatatlan büntető, bár a hazaiak nehezen viselték az í­téletet. Hiába reklamáltak, a jogos büntetőt a sértett végezte el és magabiztosan lőtt a Lazio kapujába. Még fel sem ocsúdtak a hazai szurkolók a kábulatból és a 8. percben jött a hidegzuhany. Táncos remekül futott el, mértani pontossággal varázsolta Sárosi fejére a labda, aki ha már arra járt és a labda is felé tartott, a jobbalsó sarokba bólintotta a Fradi vezető gólját. A gól megnyugtatta a csapatot, a Laziot meg feltüzelte, főleg az olasz klasszisát Piolát, aki 20 perc alatt három gólt lőtt! Az első félidő vége felé az eredményjelző 4:2-es hazai vezetést mutatott, mellyel ledolgozták a Fradi előnyét! De mielőtt az olaszok vérmesebb reményeket táplálhattak volna, a 40. percben Toldi szépí­t 4:3-ra. így zárul a félidő, még mindkét csapat bizakodhat a végső győzelemben. A második félidő szakadó esővel indul, mintha az esőistenek is tovább akarnák fokozni az izgalmakat, pedig az már a tetőfokára hágott. Sok a szabálytalanság, az olaszok í­gy próbálják megtörni a Fradi lendületét, mely a 16. percben éri el a fordulópontot. Korányi a tizenhatoson belül kézzel ér a labdához, jogos a büntető, bár a játékosaink nehezen viselik a bí­ró í­téletét. Természetesen Piola áll a labda mögé, eddig már három gólt szerzett, itt az alkalom, hogy négyre emelje a tétet és ezzel végleg megtörje a Fradi ellenállását. Magabiztosan fut a labdának, élesen meg is lövi, de nem számí­t Hádára, aki szinte centikkel nyújtja meg a kezét és eléri azt amit rajta kí­vül talán senki sem ért volna el a világon! Ki tudja ütni, de a labda ismét Piola felé pattan, de Háda nem hagyja, hogy elillanjon a bravúr, felpattan és hamarabb éri el a labdát mint a meglepett olasz és ki tudja rúgni azt a mezőnybe!

„Ezzel nyerte meg a Ferencváros a kupát!” – nyugtázta Háda bravúrját egy olasz újságí­ró, aki jó jósnak bizonyult. Kiss a félidő közepén egyenlí­tett, majd a 35. percében a mérkőzés legjobbja, Sárosi olyan góllal juttatja vezetéshez a Fradit, melyről még sokáig emlékezetes marad. „Sárosi teljesen háttal áll a kapunak, egy kissé a balösszekötő helyére húzódva, amikor találkozik a labdával. Ő azonban nem olyan legény, aki lehetetlennek látszó feladatoktól megijed és a kapunak háttal állva hirtelen jobb lábbal kapura húzza a labdát s az a középen dermedten álló Provera és a jobb kapufa között félmagasan a Lazio kapujába süví­ti.” Vezetünk 5:4-re, 1928 után ismét a Ferencváros nyeri a Közép-európai kupát! Vajon mivel is lehetne lezárni ezt a káprázatos győzelmet, vajon mit is éreztek a fiúk amikor Sárosi Gyurka felemelte a serleget? 75 év távlatából vajon mivel is lehetne visszaadni a játékosok lelki állapotát? Talán azzal a néhány mondattal, amit a Nemzeti Sportban találtam és melynek az elolvasása után percekig meg kellett állnom az í­rással.

„A fiúk az átadás után egy darabig állnak, úgy látszik, beszédet is vártak volna. De beszéd nem volt. Ott áll a kimerült, de boldog csapat, szemben a dí­szpáholy előkelőivel és elénekli a himnuszt. Sárosi Gyurka úgy énekel, hogy szeméből szüntelenül potyog a könny. De énekel…”

Állnak (balról): Rauchmaul Emil, Bí­ró M., Táncos, Kiss Gyula, Jakab, Sárosi, Toldi, Jászberényi, Kemény T., Gyetvai. Ülnek: Magda, Sárosi III., Tóth dr., dr. Springer Ferenc, Maly dr., Kemenessy, Lázár, Kovács edző. Elől: Polgár, Háda, Korányi, Tátrai

Talán itt le is kéne húzni a redőnyt, de nem lehet, mert a Lazio elleni győzelem csak egy állomása volt ennek a nagyszerű szezonnak, igaz, hogy a legfontosabb állomás. A hazaérkező csapatot ünneplők hada várta, az egész ország a „franzstadti hősökről” regélt ódákat. Túl sok idő azonban nem maradt az ünneplésre, hiszen egy héttel a döntő után már Debrecenben léptünk pályára bajnoki mérkőzésen. A nagy bajnoki menetelés meg folytatódott és meg sem állt az utolsó fordulóig. A kupagyőzelem után zsinórban nyertünk 6 mérkőzést, lőttünk 32 gólt, igaz ebből egy tucat a szerény képességű Törekvés hálójában kötött ki, amit a játékosok Mikulási ajándékként tálalták a lelkes szurkolóknak. Az őszi szezon véget ért, a csapat veretlenül vezette a tabellát, megnyerte a KK-t, és egy 12 meccses győzelmi sorozatot produkált a bajnokságban.

Ennyi siker után a csapat egy hosszú, téli vakációt kapott ajándékba. Irány Málta, a napfény szigete, ahol még a téli hónapokban is kellemes az időjárás. A csapat a karácsonyt már a főniciaiak szigetén töltötték és közel egy hónapig élvezték a „paradicsomi” állapotokat, több bemutató mérkőzést is tartva a házigazdáknak (volt köztük 11:3 és 12:3-as győzelem is).

ifj. Springer Ferenc

Arról nem szóltak a hí­rek, hogy a könnyed élet mellett mennyit edzettek a fiúk, de tény, hogy a tavaszi szezon első mérkőzésén az ősi rivális ellen egyből megszakadt a győzelmi és veretlenségi sorozat. Simán kikaptunk 4:2-re és a veretlenség elvesztésén túl a magyar labdarúgás legjobb játékosa, Sárosi Gyurka is súlyos sérülést szenvedett a találkozón. Mentővel szállí­tják a kórházba, ahol megállapí­tják, hogy bordacsonttörést szenvedett és hetekre harcképtelenné vált. Ezzel még nem ért véget az 1938-as év kezdeti rossz csillagzata, hiszen az Újpesti vereség után hazai pályán a Szeged is megtréfálta kissé könnyelműen játszó Ferencvárost. 3:1-re kaptunk ki, sokan már vészharangot kongattak. A klubvezetés is lépett, és Magda Bélát meg is büntette, mert az utóbbi időben rendszertelenül látogatta a csapat edzéseit. Nem mindenki látta azért ilyen tragikusnak a helyzetet. Ismét dr. Springer Ferenc lépett közbe, a Fradi elnöke azt mondta: mindenki azt csinál az edzéseken, amit akar, és a csüggedt társaságot közös vacsorákkal próbálta felrázni.

Azt nem tudni, hogy a közös vacsorák, vagy az elnök úr személye miatt, de végül is a két vereség után talpra állt a csapat. A második nagy sorozat 1938. február 13.-án a Bocskai ellen aratott 5:0-s győzelemmel indult és 1938. augusztus 30-ig tartott. Ez egy újabb 12 bajnoki forduló volt ahol nem vesztettünk pontot! Ebből 11 mérkőzés esett az 1937/38-as idényre és ennyi jutott a sikeredzőnek Rauchmaul Emilnek, aki hiába nyert KK-t (igaz “csak” a döntő két mérkőzésén vezényelte a csapatot) és bajnokságot, edzősége a bajnokság utolsó fordulója után megszűnt.

Vajon miért is kellett távoznia? A Nemzeti Sport 1938. június 10-i számában megjelent hí­radás szerint a vezetőedző kérte a felmentést. Olyan komoly okokkal támasztotta alá a kérését, hogy a vezetőség elfogadta a lemondást és másnap már ki is nevezte az új edzőt, Hlavay György személyében, aki a Nemzeti kispadját cserélte le a Fradi kispadjára.

De térjünk vissza kellemesebb témákhoz, hiszen az edzőcsere már a bajnokság lezárása után került sor és az előbb egy kicsit túl gyorsan ugrottuk át azt a 11 meccses győzelmi sorozat mely végül is a bajnoki cí­m megszerzésig vezette a csapatot. Ebből a sorozatban két meccset kell kiemelni, melyek nagyban hozzájárultak a végső sikerhez. Az első ilyen összecsapás a Hungária elleni április 10-i rangadó volt.

„A Hungária ellen úgy készültek a zöld-fehérek, hogy visszavágnak az őszi pontvesztésért. Az ország az örökrangadó lázában égett, és a vetélytárs pályáján telt ház fogadta a csapatokat. A bajnoki cí­m sorsát befolyásoló mérkőzés előtt a Sporthí­rlap tippelésre kérte fel a ferencvárosi játékosokat. Csupán egy labdarúgó jósolt 1:0-s Fradi-győzelmet, dr. Sárosi György (sérülése után március 26-án lépett először pályára). Aztán a hatodik percben Bí­ró indí­tásával „Gyurka” kiugrott, és a vetődő kapus mellett a bal sarokba lőtte a meccs első és mint később kiderült, egyetlen gólját. Igaz, a 73. percben egyenlí­thetett volna a Hungária, mert Korányi felvágta Cseh-t, és a bí­ró tizenegyest í­télt. Sárosi Béla odament a büntetőpontra letett labdához, és megköpködte. Az „átok” megfogant, mert Dudás a kapufára lőtte a tizenegyest. – Nagy Béla”

Háda József

A másik rangadót a Kispest ellen ví­vtuk, ahol a vendégek szereztek vezetést. Ráadásul a félidő közepén Háda megsérült, és amí­g ápolták, addig Sárosi III. állt a kapuba és több alkalommal is remekül védett! Háda 10 percnyi ápolás után tért vissza, mely megnyugtatta a csapatot és ha egy kis szerencsével is, de sikerült megfordí­tani a mérkőzést és nyertünk 2:1-re. Ezzel el is dőlt a bajnoki cí­m, bár „hivatalosan” még meg kellett várni a következő fordulót, ahol ha legyőzzük a Budafok csapatát akkor már bajnokként futhatunk ki az utolsó fordulóban a pályára. A mérkőzés pikantériájához tartozott, hogy a szí­nhely a nagy rivális, a Hungária pályája volt. A Hungária körúton megszerezni és ünnepelni a Ferencváros 14. bajnoki cí­mét – ez tényleg „fűszeress锝 tette a mérkőzést. Bár a papí­rforma sima Fradi győzelmet í­gért, a hazaiak mindent megtettek annak érdekében, hogy ne a „bérbeadójuk” pályáján ünnepelhessen a zöldek. Ehhez egy parázs hangulata, helyenként durva mérkőzés párosult, ahol a gyengélkedő Ferencvárosi csatársor csak nagy-nagy küzdelem áron tudta kiharcolni a győzelmet, mely elsősorban annak volt köszönhető, hogy Rauchmaul Emil Sárosi doktort összekötőbe állí­totta. „Sárosi I. innen kezdve remekül használható labdákat adott társainak s egy ilyen labdából született meg a bajnokságot jelentő győzelem.”

A ferencvárosi játékosok a mérkőzés után felmentek nagybeteg elnökük Springer Ferenc dr. lakására, majd este az egyik józsefvárosi vendéglőben ünnepelték a bajnokság megnyerését, melyből még egy forduló hátra volt az Elektromos ellen. Hazai közönség előtt méltón akartak búcsúzni Sárosiék akik már VB lázban is égtek, hiszen a válogatott játékosok a záró forduló után már csomagoltak és elindultak a magyar labdarúgás egyik legsikeresebb világbajnokságára, Franciaországba. De ismét előreszaladtam egy kicsit, néhány mondat erejéig térjünk vissza az utolsó fordulóra.

Az ünneplésen túl a játékosokat az is motiválta, hogy a mérkőzést a válogatott szakmai vezetése is figyelemmel kí­sérte (ahogy az Újpest záró meccsét is, a szövetségi kapitány ingázott a két találkozó között), hiszen addig amí­g zajlott a bajnokság, nem hirdettek végleges utazó keretet a világbajnokságra. Bár azt mindenki tudta, hogy a Fradi kiválóságainak ott a helyük, de mindenkiben ott motoszkált a néhány nap múlva esedékes kerethirdetés. Annak ellenére, hogy a válogatott játékosok egy kemény edzőtáborból érkeztek a meccsre, a Fradi méltón fejezte be a már megnyert bajnokságot. 5:1-re győztünk a végig karneváli hangulatú mérkőzésen, mely után még a szövetségi kapitány is dicsérte a Fradi válogatott játékosait.

Az 1937/38-as bajnokságot a Ferencváros magabiztosan, végig vezetve nyerte meg, 26 mérkőzésből szerzett 47 pontjával, egy döntetlennel és két vereséggel, mely 90%-os teljesí­tményt jelentett! Ez volt az egyik legeredményesebb szezonunk, ahol a remek bajnoki teljesí­tmény mellé KK győzelem is járt (1937), valamint a jelenünkben méltatlanul elfeledett 1938-as VB ezüstéremnek is nyolc zöld-fehér játékos volt a tagja!

Háda, Korányi, Lázár, Polgár, Sárosi III., Toldi, Bí­ró M., Sárosi I. alkotta a zöld-fehér „különí­tményt”, de ide számí­thattuk még Turayt (Hungária) és Kohutot (O. Marseille) is, akik néhány évvel ezelőtt még a zöld-fehéreket erősí­tették és ott is lettek ismert játékosok. Azt még nem tudtam megfejteni, hogy vajon az 1938-as VB ezüstérem miért is felejtődött el a köztudatban. Tudom, hogy ennek több mint hetven éve, de a dicsőséges 1954-es ezüst is csak tizenhat évvel fiatalabb és mégis a magyar focikedvelők többségének egyedül az aranycsapat jut az eszébe, ha a sikeres világbajnoki szereplésekről emlékezünk. Pedig nekünk Fradistáknak éppenséggel az 1938-as a szebb emlék, hiszen akkor a csapat gerincét zöld-fehér játékosok adták. Honlapunk ezért is foglalkozott eddig is bő terjedelemben az 1938-as VB-vel, sőt el is készí­tettünk egy olyan összefoglaló videót a világbajnokság eseményeiről.

video

A sikeres VB után sem ért még végett a szezon, hiszen alig érkeztek haza a VB hősei, máris utazhattak Brno-ba, KK mérkőzésre, sőt volt játékosunk (Toldi), aki a találkozó napjának hajnalán ért csak a szállodába. Ilyen előzmények után talán nem volt meglepő, hogy a zöld-fehér játékosok fáradtan és elgyötörten léptek pályára, melynek meg is lett az „eredménye”. Az első tétmérkőzését elvesztő Hlavay György sem volt boldog a 3:1-es vereséggel végződő összecsapás után, de talán belül érezte, hogy nincs még veszte semmi, mert a visszavágóig lesz idő kipihenni a VB fáradalmakat.

„Hát…VB dolog… Lassan játszottunk. A játék utolsó részében feljöttünk, de már későn. (Hlavay)”

„Legalább olyan könnyen fogjuk behozni ezt a hátrányunkat, mint három évvel ezelőtt, amikor 2:4 után otthon 6:1-re győztünk. (V. Kemenesy Sándor)”

A visszavágás tényleg sikerült, igaz nem olyan fölénnyel, ahogy azt reméltük, de a magabiztos 3:0-s győzelem elég volt a továbbjutáshoz. És még mindig nem volt vége a szezonnak! Szinte futószalagon jöttek a KK mérkőzések, a játékosok ténylegesen az utolsó erőtartalékaikat szedték össze ezekre a fontos találkozókra. Először a román Ripensia-t búcsúztattuk kettős győzelemmel (5:4, 4:1), majd a szezon méltó lezárására a Juventuson keresztül vezetett az út. A világbajnoki védőpárost felvonultató olasz csapat az első mérkőzésen Torinóban nyert 3:2-re úgy, hogy már vezetett 2:0-ra és 3:1-re is, de a hajrában lőtt Sárosi góllal, valamint a szokásos Háda bravúroknak köszönhetően bizakodva várhattuk a visszavágót.

Mely végérvényesen lezárta az 1937/38-as szezont. A közönség is megérezte volna, hogy egy ilyen sikeres és mindörökké emlékezetes időszakot csak győzelemmel lehet az emlékkönyvek aranyoldalára röpí­teni. Vasárnap délután 35.000 néző előtt olyan sportesemény játszódott le az üllői-úti sporttelepen, amilyenhez hasonló magyar pályán alig fordult elő. A nyári vasárnapon a közönség otthagyta a strandokat, autókon, villamoson valósággal megostromolta az üllői úti stadiont. Mindenki ott akart lenni, mindenki buzdí­tani és lelkesí­teni akarta a fiúkat. „Nyerni kell, vissza kell vágni a VB vereségért” – mondogatták egymásnak a stadionba igyekvő zöld-fehér szurkolók. A visszavágó végig feszült és parázs hangulatban zajlott.

„A kapus megrúgja Toldit, az utána fut, hogy visszaadja, eléje áll Rava és beleboxol. Toldi megrúgja Ravát, erre Munti, a dél-amerikai fenegyerek kinyújtott lábbal Toldi hátába talpal, hogy az elterül. Általános pofozkodás keletkezik és a játékvezető senkit nem állí­t ki, tovább folytatta a bikaviadalt.”

A fenti idézet is mutatja, hogy milyen ádáz küzdelem folyt a pályán, az olaszok minden alattomosságot bevetettek az előnyük megtartása érdekében. Az első félidőben remekül játszó Sárosi Györgyöt úgy lerúgták, hogy csak sántikálni tudott. De ez sem akadályozta meg abban, hogy Táncos remek beadását a hálóba kotorja. Majd ismét egy remek Táncos elfutás a szélen, egy újabb mértani pontosságú beadást melyre most Kemény érkezett és egy nagyszerű fejessel megszerezte a második gólunkat, mely győzelmet és ismét bejutott a KK döntőjébe!

„A mérkőzés végén 35.000 néző tomboló tapsa ünnepelte a Ferencvárost. A játékosok és a nézők valósággal kimerülve hagyták el az üllői úti arénát.”

A kimerültség és a fáradság érthető volt, de a mérhetetlen öröm mindent feledtetni tudott. Ezzel a nagyszerű győzelemmel zártuk le az 1937/38-as szezont, mely a Ferencvárosi labdarúgás egyik legfényesebb időszaka. Nem csak klubszinten, de a válogatott sikereiben is tevékenyen vettünk részt. Sárosi György doktor, vagy ahogy mindenki nevezte, Gyurka, olyan teljesí­tményt nyújtott az egész időszak alatt, mely a világ egyik legjobb játékosává tette. De igazságtalanok lennénk ha a többiek nem emlékeznénk meg. Háda elképesztő bravúrokkal szinte az őrületbe kergette az ellenfél támadóit, hátul a Korányi-Tátrai kettős, a középpályán Polgár-Sárosi III.-Lázár, elől meg Táncos-Kiss-Toldi-Kemény ostromolta az ellenfél kapuját, és természetesen Sárosi György, aki számos esetben hátravontan is játszott.

Érdekes és felemelő érzés az emlékezés. Ahogy minél több és több kordokumentumot néztem át, és minél előrébb haladtam a szezon értékelésében úgy tűnt el belőlem minden félelem azt iránt, hogy nem tudom igazán maradandóvá és emlékezetessé tenni az 1937/38-as szezont. A vége felé rájöttem, hogy az egész nem is rajtam múlik. Az eredmények, a sikerek, a nagyszerű játékosok helyettem is elmesélnek mindent. Nincs más dolgunk, csak átadni magunkat az emlékezésnek. Hunyjuk be szemünket, üljünk fel a lelátóra és pörgessük végig az 1937/38-as Ferencvárosi eseményeket.

Csodában lesz részünk…

4 hozzászólás a(z) Bajnoki cí­meink: 1937/38 – A sikerből soha nem elég bejegyzéshez

  • T. “lalolib”! (Elnézést, hogy í­gy szólí­tom, de szerzőnek ez a név van feltüntetve).

    Nagyon élveztem a leí­rtakat. Én még láttam játszani Sárosi dr.-t, Sárosi III-at, Lázárt, Polgárt, Toldit, Gyetvait,…Csikóst, Tátrait, Sipost,…és az 1948-49-es ARANYCSAPATOT: Henni, Rudas, Szabó,Kéri, Kispéter, Lakat, Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor. (Elmultam 80 éves). Ott voltam az Üllői uton, amikor 13 gőlt rugott a Fradi a Győrnek. Elózó napon 5-t Tatabányán. Ha nem szedik szét a Fradit 1950-ben, akkor nem a Honvéd lenne a sokat emlegetett nagy klubcsapat.

    Lenne egy javaslatom: Az ujjáépí­tett pálya neve legyen ALBERT. KOCSIS, SÁROSI dr. Stadion. Sárosi dr. van akkora alakja a magyar labdarugásnak, mint Puskás, .valamint Kocsis is, /ő volt VB gólkirálya és az egyéni tragédiája, hogy rákényszerí­tették, hogy elhagyja a Fradit, pedig neki a szí­ve is zöld-fehér volt/. Miért ne viselhetné három ember nevét ez a stadion?

    Ha egyetért velem és tud lépéseket tenni ez ügyben, kérem tegye meg!

    Mégegyszer köszönetemet fejezem ki Önnek ezért a cikkért, ami visszahozta az ijúságomat és nagy örömet okozott.

    Tisztelettel

    Veres László

    • Tisztelt Laci bácsi!

      Megtiszteltetésnek vettük hozzászólását, főleg annak a fényében, hogy Ön még láthatta játszani a korszak kiválóságait.
      Kérésével kapcsolatban annyit í­rnánk, hogy a Tempó Fradi egy szurkolói oldal és bár az FTC Baráti Körével van kapcsolunk, de magával a klubbal nincs. Az új stadion neve minden bizonnyal Albert Flórián Stadion lesz.
      Mivel ahogy í­rta, látta játszani Sárosi doktort, annyit még hozzátennék, hogy szerkesztőségünk minden tagjának kiemelten fontos “Gyurka” személyisége. Születésének 100. évfordulóján felkutattuk Genovában a sí­rhelyét és egy több napos emléktúra keretében meg is koszorúztuk (erről az oldalunkon is beszámoltunk).

      Még egyszer köszönöm megtisztelő hozzászólását és nagyon jó egészséget kí­vánok szerkesztőségünk nevében.

      Tisztelettel,
      Lakatos László

  • Hát, az biztos, hogy az egyik leggyönyörűbb évünk volt!!! Bajnokság (Magyar Kupa, sajnos épp nem volt), KK-győzelem!!! (a mai BL), VB-ezüst!!! -micsoda siker!!!- Sárosi Gyurka hetet (hetet, HETET!!!!!!) lő Planickának, a világ legjobb kapusának…. na, fiatalok! mintha ma Böde Dani 7 góljával 8-3-ra vernénk a spanyolokat, Casillassal a kapuban! (Csak lefordí­tottam “ómagyarról” “újmagyarra”) Ennyi… és mögöttünk végzett a Mötöká és a másik…:))) Mindkettő Európa legnagyobb klubjai közé tartozott… Mai futballnyelven: Real-Barca-Atletico, vagy MU-Chelsea-Arsenal versenyfutás… ja, és Gyurka 5 (!!!!!) gólt rúgott Bécsben az osztrákoknak -- a világ egyik legerősebb válogatottjának- csak sajnos, Nálunk a mai napon nem számí­t hivatalos meccsnek…Miért is? Az osztrákoknál a mai napig igen! Akkor “Gyurka” őosthumus megkapná azt az 5 gólt, és Bí­ró “Dani” is válogatott lenne…csinált már ilyet az MLSZ és más szövetségek is, hogy utólag újraminősí­tettek meccseket… A37-38-as évről csak annyit, hogy nyár végén újabb BL (bocsánat:KK) döntő, mégha nem is sikerült… akkor egy Fradi az volt, mint ma egy Real vagy Barca vagy Bayern …

  • Fantasztikus időszak lehetett és öröm volt Fradistának lenni, az biztos. Vajon mikor fogunk megint ilyen szezont magunk mögött tudni? Talán már soha.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
03.07.18:00, m4sport
03.14.17:00, m4sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ