Bajnoki címek muzeális lapszemléje: 1964

Vannak olyan évek melyek említésekor nem biztos, hogy először a Ferencváros bajnoki címe jut az eszünkbe. Ennek nincs köze a Fradizmusunkhoz, egyszerűen olyan események kötődnek az évszámhoz, melyek néhány pillanatra felülírják az emlékeinket. Bár csak hat éves voltam 1964-ben és a család első tévéjének üzembe helyezésére nem is emlékszem, de apám annyiszor mesélte el a történetet, hogy egy idő után olyanná vált, mintha tegnap történt volna. Ráadásul a tévévásárláshoz egy esemény is kapcsolódott, a Tokiói olimpia. Ebben az évben már rendeződtek a politikai viszonyok az országban, lezárultak az 56-os üldöztetések, egyfajta közbéke lengte át a mindennapokat. Apám szavaival élve, beletörődtek az emberek az elnyomásba, tették a dolgukat és megpróbálták a legapróbb örömöket is úgy megélni, mintha azokat a szabadság fuvallata lengené körül. Ilyen volt egy tévévásárlás, ilyen volt az 1964-es Tokiói olimpia a 10 magyar aranyéremmel, köztük a legbecsesebb labdarúgó diadallal, és ilyen volt a Ferencváros 19. bajnoki címe, amit néhány pillanatra elnyomtak ugyan a családi emlékek, de melyeket azok a kordokumentumok melyeket szerkesztőtársaim 1964-hez „rendeltek”, gyorsan a muzeális kalandozások varázslatos világába repítettek.

Ha 1964 méltatlanul elfeledett bajnoki címéről van szó, a családi emlékeken és a Tokió olimpián kívül természetesen van még esemény, mely minden körülötte lévő sikert elhomályosított. Természetesen az 1965-ös VVK győzelemről van szó, melynek első lépéseit 1964-ben tettük meg (két fordulót vettünk sikerrel) és ebben az évben kellett Mészáros Józsefnek ütőképes csapattá formálnia a Fradit, mely a történtek ismeretében nem is volt olyan könnyű feladat. A legnagyobb gondot Albert Flórián sérülési okozták, de voltak egyéb gondok is. Friedmanszky felépült a sérüléséből és a szezon elején még bizakodó volt. Remélte, hogy segíteni tud a fiataloknak, és bár az akkor még csak 30 éves játékos többször pályára is lépett, mégis a Wiener FC elleni győztes VVK meccs volt az utolsó fellépése zöld-fehér mezben. Dalnoki Jenő is hiányzott a felkészülés néhány edzéséről, igaz ő igazoltan maradt távol, hiszen az akkor már „idősnek” számító, 32 éves balhátvéd beült az „iskolapadba” és a TF-en tanulta az edzői mesterség alapjait.

Minden nehézség ellenére a bajnoki rajt parádésra sikeredett. Az első tíz fordulón úgy söpört végig a Fradi tájfun, mintha le akarta volna másolni az 1931/32-es 100 %-os bajnoki menetelést. Futószalagon jöttek a győzelmek, és amikor 1964. május 27-én, szerdán 4:1-re leléptük az ősi ellenfelet, az Újpesti Dózsát, már szinte mindenki bajnokként ünnepelte a zöld-fehéreket. Tízből tíz, 25:7 a gólarány, és Albert 14 góllal vezeti a góllövők listáját. Ebből a liláknak hármat vágott, az egyik szebb volt mint a másik, és a Képes Sport szerint: „nagymesteri módon osztogatott, és furfangos futballkeringőket mutatott be”. A szaksajtó hozsannákat regélt Géczi magabiztosságáról, a hátvédsor határozottságáról, a csatársor gólképességéről és a fiatalok (Páncsics, Varga, Rátkai) tökéletes csapatba építéséről. Pedig a neheze még hátra volt.

A pofonok soha nem esnek jól, és számítható volt egy hullámvölgy is, de az mellbe vágta a szurkolókat, hogy az Újpesti diadal után néhány nappal az első „tasli” már el is fog csattanni a Vasas ellen. Ráadásul a párt kedvenc piros-kék gárdája nem is menetelt valami fényesen, hiszen a rangadó előtt csak három meccset nyert és a tabella középső részén foglalt helyett. A szurkolók tragikusan élték meg a vereségét, talán a játékosok is rádöbbentek, hogy a tájfun is egyszer megadja magát, de a csapat mestere, aki mindig is a tárgyilagos és egyenes nyilatkozatairól volt híres, nagyon egyszerűen és egy kicsit pikírten fogalmazva véleményezte a Fradi első bajnoki vereségét:

„Teher volt a veretlenség. Súlyos kolonc a nyakunkon, amit egyre nehezebben cipeltünk. Tudtuk, hogy mindenki minket akar megverni, tudtuk, hogy ez előbb-utóbb be is fog következni. Most túl vagyunk rajta. Hogy is mondjam: megszabadultunk tőle. Nyugodtan játszhatunk tovább.”

Azt nem tudni, hogy a mester nyugodtsága meddig is tartott, hiszen a következő fordulóban egy döntetlent sikerült csak kiharcolni Győrött úgy, hogy az utolsó percben, büntetőből egyenlítettünk, de valószínűleg a meccs után másképpen fogalmazhatott, melynek meg is lett az eredménye. A tavaszi szezon utolsó fordulójában a Tatabánya ellen kellett bebiztosítani az elsőségünket. A bányászcsapat ott loholt a nyomunkban, a rangadó előtt csak három pont volt az előnyünk. Nem hiszem, hogy az ijedtség hozta ki a fiúkból a maximumot, de tény, a tavaszi záró fordulóban a szó szoros értelmében a tárna mélyére küldtük a bányászokat. Albert négy góllal biztosította be a góllövő listán elfoglalt első helyét (13 mérkőzésből 19 gólt szerzett, mely több a csapat góljainak az 55 %-t tette ki!), de Flórin kívül a fiatal Varga Zoli (még mindig csak 19 éves 1964-ben) is ellenállhatatlanul játszott, ahogy a balszélen Fenyvesi Máté minden elfutása is magába hordozta a gól ígéretét. A vége 6:1, a Népstadion hetvenezres közönsége önfeledten ünnepelte az 1964 bajnokság tavaszi győztesét.

A bajnoki menetelés mellett meg kell említeni a magyar válogatott EB menetelését, valamint az olimpiai csapat selejtezőit is, hiszen mindkét csapatunk sikerrel vette az akadályokat. A „nagy” válogatott a franciák ellenében jutott az EB legjobb négy csapata közé, az olimpiai csapat (Lakat mester irányításával) meg a spanyolok kiverésével jutott ki a tokiói olimpiára. Az EB-t végül is Spanyolország nyerte Szovjetunió előtt. Milyen furcsa az élet, amilyen befolyása volt az életünkre a „nagy szovjet testvér”, olyan gyorsan merült feledésben a szovjet mezeken virító CCCP felirat előtt. „Szojuz Szovjetszkih Szocialisztyicseszkih Reszpublik” – vagyis a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. Az elnevezés több helyen is súrolja a vicc kategóriáját, de mindannyian tudjuk, hogy a „Cirmos Cica Cafrangos P… „ (az utolsó szót nem illik leírni) nem tréfa volt, hanem a kegyetlen valóság. Az EB négyes döntőjében a magyar válogatott 2:1-re kikapott a spanyoloktól és 3:1-re nyert a dánok elleni bronzmeccsen.

Az EB és a tokiói olimpia miatt nem maradt túl sok idő a pihenésre, hiszen július 7-én, Komlón már pályára is léptünk a bajnokság 14. fordulójában. Simán nyertünk 3:0-ra, de a győzelemre üröm is vegyült, hiszen a mérkőzés elején megsérült Albert Flórián, aki emiatt szinte a teljes őszi szezont kihagyta és csak a bajnoki címet bebiztosító Tatabánya elleni meccsen lépett újra a pályára. A hiányát elsősorban Tichy Lajos használta ki, hiszen a hétgólos hátrányát sikerült ezzel ledolgoznia Flórival szemben a góllövők versenyében. Flóri hiánya alaposan felforgatta az óramű pontossággal működő csatársorunkat is. Mészáros József minden ötletét bevetette, hogy megtalálja az ideális összetételt. Voltak meccsek amikor Mátrai Sándor játszott jobbszélsőt, Juhász Pista jobbösszekötőt, és volt mikor a Fenyvesi testvérek rohamozták a széleket.

Albert hiánya valamint a felpörgetett tempó először a 17. fordulóban éreztette a hatását. Újpesten kikaptunk 4:2-re úgy, hogy az első félidő elején még vezettünk 2:1-re, de utána már nem bírtunk a remek napot kifogó hazai csatárokkal (Bene, Kuharszki, Zámbó). A vereség után újból összerázódott az élmezőny, már csak két pont előnnyel vezettük a tabellát. A vereség után ismét egy győzelmi sorozat következett, mely után ismét visszaállt a régi rend, és a 22. forduló után 5 pont előnyünk volt a Honvéddal szemben. Kellett is az előny, mert két fontos rangadó következett, először a minket kitartóan üldöző Honvéddal, majd azzal a Vasassal, mely tavasszal is megtréfálta a Fradit.

A rangadókon továbbra sem ment a játék. Egymás után két olyan vereség következett amit szívesen elfelejtenénk. A Honvéd 4:1-re, a Vasas 3:0-ra nyert ellenünk úgy, hogy a Honvéd ellen még elfogadhatóan játszottunk csak a helyzeteket nem tudtuk értékesíteni (itt látszott igazán Albert hiánya), a Vasas ellen már helyzetig sem jutottunk. A csapat ingadozó játéka a nézőszámra is rányomta a bélyegét. A Honvéd ellen még 75 ezren voltak, a Vasas ellen már „csak” 45 ezren. Csalódottság lett úrrá, mindenki azt találgatta, hogy vajon Albert mikor fog ismét a pályára lépni és vajon a csapat mikor fogja ismét megtalálni a tavaszi önmagát. Szerencsénkre a Csepel besegített, mert megverte a Honvédot, így a két vesztes rangadó után is megmaradt a három pontos előnyünk, ami azt jelentette, hogy ha a bányásznapon nyerünk Tatabányán, már bajnokként térhetünk haza.

A bányásznap, a szocialista „üzemmód” egyik legnagyobb ünnepe volt és általában úgy szervezték a sorsolást, hogy azon a napon lehetőleg a Fradi legyen az ellenfél. Ez volt a desszert, ez volt a hab a tortán az egész napos szocialista ömlengés után.

“1964. szeptember 6. 18 óra 2 perc. Párszáz örömittas ember ölelkezik a tatabányai pálya kezdőkörén. Közülük kilenc zöld-fehér mezt visel, a többi zöld-fehér zászlót.” – kezdte a Képes Sport a beszámolóját a bajnoki címet jelentő győzelmi tudósításában. A kezdő sípszótól az ölelkezésig és az ünneplésig eltelt 90 perc végig lüktető, igazi férfias játékos hozott. Mészáros József kockáztatott, egyből a mélyvízbe dobta a sérüléséből felépült Albertet, aki ugyan nem játszott jól, de az a tény, hogy a pályán van, egyből feszültséget okozott a hazai védelemben. Egyszerre ketten is vigyáztak rá, így egyből szabad területet kaptak a többiek. És bár csak egy gólt sikerült lőni (Rákosi lőtte Vilezsál indításából), de a csapat végig irányítása alatt tartotta a sorsdöntő mérkőzést.

A Képes Sport amellett, hogy a beszámolt az örömittas ünneplésről, egyből fel is tette a kérdést: megérdemelten nyertük meg az 1964-es bajnokságot? A válasz nagyon határozottan érkezett a cikk írójától: „jogosan és megérdemelten”. Vidéken nem vesztettünk mérkőzést, a hullámvölgyekből gyorsan kikecmeregtünk, a csapat tervszerű és jól átgondolt taktikával rendelkezett, és a fiatalok nagyszerűen illeszkedtek a csapatba. Az újság külön kiemel két játékost, Fenyvesit és Rákosit, akik fantasztikus mezőnymunkát végeztek, hiszen a támadások mellett mindig maradt annyi erejük, hogy aktívan részt vegyenek a védekezésben is. Albert tavasszal volt ellenállhatatlan, ősszel Varga (19) és Rátkay (20) vitte a prímet és biztató volt Juhász (19) és Páncsics (20) beépítése a csapatba. Ha most megnézzük az előbb említett nevek mellett a zárójelbe tett életkorokat, sok mindenre kapunk választ és természetesen nem csak az akkori bajnoki címmel kapcsolatban, hanem a jelenünk sivár helyzetével kapcsolatban is. Ráadásul Albert is csak 23 éves volt és ha nincs a sérülés mely után 10 meccset ki kellett hagynia, akkor 1959/60 és 1960/61 után harmadszor is gólkirály címet szerzett volna. Az már csak hab a tortán vele kapcsolatban, hogy az első címét 18 évesen szerezte 27 góllal! Vajon mikor fog legközelebb előfordulni egy Fradi csatárral, hogy ennyi „idősen” legyen gólkirály?

De most hagyjuk az összehasonlítást, mert most az 1964-es bajnoki címünket ünnepeljük! Egy olyan bajnoki címet mely talán méltatlanul felejtődött el. „Beárnyékolta” a tokiói olimpia, ahol a Lakat mester által vezérelt magyar válogatott imponáló játékkal, pontveszteség nélkül nyert meg. Ráadásul Bene Ferenc az Újpest csatára gólkirály is lett 12 góllal (Marokkónak mind a hat gólt ő szerezte), a Fradiból Novák Dezső (nevét igazából ezen az olimpián ismerte meg az egész világ) és Varga Zoli lépett pályára.

1964 különleges évünk volt. EB harmadik hely, olimpiai aranyérem, és Fradi bajnoki cím. Ehhez ha még hozzá vesszük, hogy 1964. szeptember 9-én, a Népstadionban elindult az a VVK sorozat, melynek a végén a magyar és a Ferencvárosi labdarúgás legnagyobb klubsikerét értük el, 1965. június 23-án, Torinóban, akkor egyből felértékelődik 1964 minden pillanata.

Ahhoz, hogy célba érjünk nem csak a kupát kell tudni felemelni és örömittasan egymás nyakába borulni. A sikerért nagyon keményen és tudatosan kell megküzdeni. Az 1964-es Ferencváros, Mészáros József edzősége alatt ezért tudott végig az élen maradni és kikerülve a hullámvölgyeket megszerezni a tizenkilencedik bajnoki címünket, melyre ezek után már mindig emlékezni fogok.

– lalolib

Harmadik sor: Mészáros József edző, Havasi, Varga, Dalnoki, Albert, Mátrai, Páncsics. Középen: Friedmanszky, Rátkai L., Novák, Juhász, Vilezsál, Galambos. Elől: Fenyvesi II., Rákosi, Perecsi, Géczi, Orosz, Fenyvesi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 10.19.19:30 FTC-Újpest (TV:M4sport)
Következik: 10.24.18:55 EL csoportkör CSZKA Moszkva-FTC (TV:Sport1)
Következik: 10.27.17:15 MOL Fehérvár-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 10.27. 12:30 BKV Előre-FTC (TV: -)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST