Balog Zoltán: 45

Balog Zoltán

Pályafutását Békéscsabán kezdte, négy évig volt az Előre játékosa. 17 évesen már az első osztályban futballozott. 1997-ben tagja az U-20-as világbajnokságon szereplő csapatnak Ferenczi Pistával együtt. Pályára lépett a Riquelme, Samuel, Cambiasso, Aimar fémjelezte argentin csapat ellen a csoportmérkőzések során.

1998-ban a belga Royal Antwerp csapatához igazolt, majd a következő évben hazatért a BVSC együtteséhez, ahonnan rövidesen Ceglédre került.

2000 nyarán került a Fradihoz, Csank János csapatába. Még júliusban a lengyel Górnik Zabrze csapata ellen debütált zöld-fehér mezben. Kétszer-kétszer szerepelt bajnok- ill. kupagyőztes csapatban valamint tagja volt az UEFA csoportkörbe jutott ferencvárosi gárdának is. A nemzeti tizenegyben hat alkalommal lépett pályára.

2007 nyarán a dán Viborghoz igazolt, 2008 telén tért vissza a Fradihoz és tagja volt a másodosztályból feljutó keretnek is.

2012 májusában játszotta utolsó mérkőzését zöld-fehérben és 341 ferencvárosi találkozó után Gyirmótra igazolt.

4 hozzászólás a(z) Balog Zoltán: 45 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ