Baráti Kör

Az utóbbi hónapokban gyakori beszédtéma volt a szurkolói körökben, hogy létre jön- e klubunknál is az úgynevezett Baráti Kör. Erről beszélgettünk Losonci Tiborral, az FTC ügyvezető elnökével.

— Milyen stádiumban van a téma?
— Pontosan megszövegeztük az alapszabályt, ilymódon a közeljövőben már funkcionálni fog a klub élete szempontjából igen jelentős intézmény.

— Jogilag ki lesz a Baráti Kör felügyelő szerve?
— Budapest IX. kerületi Tanácsa Végrehajtó Bizottságának igazgatási feladatokat ellátó szakigazgatási szerve gyakorolja majd a felügyeletet.

— Milyen néven funkcionál majd ez a szervezet?
— A Ferencvárosi Torna Club Baráti Köre név mellett döntöttünk rövidí­tve: FTC Baráti Kör feliratú körbélyegzővel funkcionál.

— Milyen céllal és feladattal hozzák létre?
— Azt akarjuk elérni, hogy a minél nagyobb létszámú szurkolótábor egyrészt erkölcsileg, másrészt anyagilag is szervezettebb formában támogassa klubunkat, mint a korábbi években. Más szempontból szeretnénk olyan szellemi mentalitású törzsközönséget kialakí­tani, amely sportolóinkat a versenyeken, a mérkőzéseken lelkesen és sportszerűen buzdí­tja.

— További célok a Baráti Körrel?
— Ez a szervezeti forma jó lehetőséget nyújt arra, hogy a szurkolók legális úton erkölcsi és anyagi elismerésben részesí­thessék a zöld-fehér sportolókat. A kiemelkedő sikereket elért versenyzőket jutalomban részesí­thetik, sőt segí­thetik
őket lakásvásárlásukban, tanulmányok folytatásában, az életbe való beilleszkedésükbe olyan időszakban, amikor kritikus periódus előtt áll a sportember: pályafutásának befejezésénél vagy váratlan sérülésnél, amely derékba töri karrierjét.

— Kik lehetnek a Baráti Kör tagjai?
— Minden nagykorú magyar állampolgár és olyan kiskorú magyar állampolgár, aki önálló keresettel rendelkezik. Ezt belépési nyilatkozat aláí­rásával kell foganatosí­tani. Ez egyben azt jelenti, hogy az illető személy elfogadja a Baráti Kör alapszabályát, működési feltételeit. Egyébként a Baráti Körnek nem magyar állampolgár is tagja lehet.

— Gyerekek nem lehetnek tagjai?
— De igen, ha nem rendelkeznek önálló keresettel, de szüleik vállalják az alapszabályban foglalt feltételeket.

— Kiket nem vesznek fel?
— Azokat, akiket fegyelmi határozat a sporttevékenységtől, vagy a sportlétesí­tmények látogatásától eltilt.

— Milyen jogai vannak a Baráti Kör tagjainak?
— Részt vehet a Baráti Kör közgyűlésein, ott felszólalhat, javaslatokat, észrevételeket tehet és szavazati joggal rendelkezik. Dí­jmentesen látogathatja a Baráti Kör rendezvényeit és élvezi azokat a kedvezményeket, amelyeket klubunk biztosí­t az FTC rendezvényein.

— Mikor lát napvilágot az egész alapszabály?
— Gondolom hamarosan, amikor a Baráti Kör tagszervezése megindul. Nagy reményeket fűzünk ehhez a szervezeti formához mind erkölcsileg, mint gazdaságilag.

1983. május

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ