Berkessy Elemér

Mielőtt pályafutására térnénk egy érdekes történetet elevenítünk fel gyerekkorából, amit egyik levelében írt:

– Úgy kezdeném, hogy én nem csupán láttam Ady Endrét, hanem úgy 8-10 éves koromban a költő kedvence is voltam. Atyai nagyapám báró Bánfi főerdésze volt és végkielégítésként Csúcsán kapott egy nagy kertes házat, pontosan a Boncza-kastéllyal szemben. Nos, szüleim a nyári szünetekben ide küldtek az özvegy nagymamához jó levegőt szívni. Házunk országúti frontján mindennap délutánján pontban hatkor találkám volt egy fáradtnak tűnő bácsi­val, aki zsebeiből szedte elő a savanyú cukrot. Türelmetlenül vártam, amint a Boncza-kastély hosszú lépcsősorán vigyázva szedi lépteit. Aztán belefúrta ujjait hosszú, szőke, göndör hajfürtömbe, s így biztatott: — Szaladj, kicsi csikóm, szaladj…

Utunk általában a mintegy hét kilométerre fekvő Kis-Sebes Körös felé vezetett és bizony kifáradva értem vissza. De a napi szórakozás és az adag cukor ellensúlyozták fáradtságomat.

Pályafutását Nagyváradon kezdte, majd több romániai csapatban (1921-28: CAO Oradea, UCAS Petrosani, Bihorul Oradea, Fulgerul) is játszott. Berkessy Elemért 1928 januárjában szerződtette a Ferencváros, aki a Fulgerul Buzau nevű katonacsapatból lépett át szeretett klubjába. A 190 cm fölötti termete miatt annak idején csak “Jegenye” néven lett közismert a zöld-fehérek játékosa. Berkessy igen jó képességű, technikás labdarúgó volt. Kitűnően helyezkedett, mintaszerűen szerelt, pontosan és ötletesen osztogatott. Fejjátékban alig akadt vetélytársa.

Huszonhárom évesen mutatkozott be a Ferencváros profijai között és szinte azonnal kihagyhatatlan fedezetjátékosa lett a Fradi sikercsapatának. Három éven át tündökölt zöld-fehér mezben, és a 190 cm-es “Jegenye” – Salamon Béla, a legendás komikus és MTK szurkoló adta neki a stílusos becenevet – a közönség kedvence lett. Becenevéről ezeket mondta:

— Az első vidéki meccsemet Szegeden játszottam. A mérkőzés előtti napon megérkeztünk és felkerestük az ott turnézó Salamon Bélát, a népszerű komikust. Köztudott, hogy Sala nagy MTK-szurkoló volt, de azért nagyon szerette a Fradistákat is. Nos, ez alkalommal a „Majd a Jegenye” című komédiában szerepelt, és mi közvetlenül az előadás végén értünk a színházba. Amikor kijött a színpadról és ott találta a Fradi-fiúkat, nagyon megörült és kérdezte, melyik az az új fiú, hol a Berkessy? Pirulva mutatkoztam be, és amikor magához ölelt ezt mondta:

— Na, öcsém, veled még az én darabom sem tud konkurálni. Akkora vagy, hogy mától kezdve te vagy a Jegenye. Így keresztelt el váratlanul, spontán Salamon Béla.

A pályán nem csak termetével, hanem kulturált, csupa szív játékával is kitűnt. A kedves, bohém fiút hamar a szívébe zárta a ferencvárosi közönség. Amikor súlyosan megsérült, sok aggódó szurkoló kereste fel a betegeskedő játékost. Amíg sérült volt, a helyére bekerült a csapatba Lázár Gyula… A 100%-os bajnokcsapat tagjaként még ünnepelték, azután elérkezett a búcsú az Üllői úttól. Felgyógyulása után a Ferencváros — saját kérésére — két évre kiadta a párizsi Racing Clubnak (1932-34).

74 éves korában így emlékezett franciaországi pályafutásának ezen állomásáról:

– Súlyos sérüléseim miatt hosszú ideig nem játszhattam – emlékezik vissza. – Közben láttam, hogy a helyemre hátravont Lázár Gyula – aki szélsőként kezdte – micsoda nagyszerűen futballozik. Ha meggyógyulok, gondoltam, vele nem tudok vetélkedni. Elkezdtem tehát tanulni franciául, készülve a külföldi profi pályafutásra. Amikor rendbe jöttem, módom nyílt próbajátékra a párizsi Racing Clubban. Az Ajax ellen szerepeltem és sikerült két gólt rúgnom. A Racing szerződtetett, a Ferencvárostól két év szabadságot kaptam, azzal, hogy vagy visszatérek a klubhoz, vagy fizetek tízezer pengőt. Iszonyatosan nagy pénz volt ez a hazai havi 80-100 pengős fizetésekhez viszonyítva.

Nagyszerűen ment a játék, így nem csoda, hogy nem térhetett vissza, olyan ajánlatot kapott.

– A francia bajnokságban az utolsó mérkőzésen, a nizzaiak ellen ott voltak az FC Barcelona (1934-36) megfigyelői. A meccs után leültek tárgyalni velem és azonnal a dupláját ígérték annak, amit Párizsban kaptam, az FC Barcelona 120 000 pengőt fizetett ki a Racingnak és a Ferencvárosnak. Ma sztárként ünneplik ott a drága pénzért vett futballistákat, akkor azonban elég sandán lesték minden mozdulatomat. Ha csak kicsit löktem egy ellenfelemen, kórusban szidott a közönség.

Ő volt az első magyar játékos, aki pályára lépett az “El Classico-n”. Magyarként először játszhatott a Real ellen. Az 5:0-s meccsen az ötös számot viselhette a Les Corts Stadion gyepén, majd fél évvel később végigjátszotta a hazai, 0:3-s mérkőzést is. 1936 és 1938 között a francia Le Havre csapatában szerepelt.

– Az AC Le Havre-ban futballoztam még, aztán 1938-ban hazajöttem. Lázár Gyulának megköszöntem, hogy ennyire jól futballozott és rákényszerített a külföldi vendégjátékra. Ő heti 50 pengőt kapott, jómagam Franciaországban havi 3 000 pengőnek megfelelő összeget kerestem, de meg kellett dolgozni ezért a pénzért. Drogériát akartam nyitni, megvolt a mestervizsgám. Mégis edző lett belőlem, mert nem tudtam nemet mondani a tatabányaiak (-1941) hívására. Onnan Salgótarjánba kerültem, majd négy évet edzősködtem Szegeden. A Ferencvároshoz 1944-ben szerződtem.

Schaffer Alfréd lemondása után, 1944 nyarán lett a Ferencváros edzője. Kaotikus állapotok között dolgozott a csapattal, az utolsó bajnoki mérkőzésre már újsághirdetésben kellett keresnie a játékosait. A nem hivatalosnak titulált hadibajnokságban az élen végzett a zöld-fehérekkel.

1944 ősze után ismét Szegedre (1946-47) távozott, majd később vándorútra kelt és évtizedeken át külföldön dolgozott.

– Első külföldi edzői szerződésemet Olaszországban kötöttem: 1947-től kezdve a Vicenza együttesénél dolgoztam, majd Torinóba kerültem, a klub nevelő egyesületéhez. Itt az volt a feladatom, hogy az akkor világklasszis csapatnak számító FC Torino új szerzeményeit kész játékossá neveljem. A torinói sportigazgató 1949-ben tárgyalt velem arról, hogy átvegyem a nagycsapatot, de egy hétre rá jött a szörnyű katasztrófa. A kilenc válogatott játékost adó FC Torino repülőgépe lezuhant.

Spanyolországban én voltam az első “idegenlégionárius”, Angliában az első külföldi edző. De csak három hónapon át dolgozhattam a Grinsby Townál, mert végül is a Parlamenttől nem kaptam meg a munkavállalási engedélyt. A belga Beerschot csapatát edzettem, innen elszerződtem Zaragozába. Hogy mit kapott akkor egy edző? A szerződés aláírásakor 200 000 pezetát vettem fel, havonta pedig húszezret, a prémiumokon kívül. Abban az időben havi ötezerből meg lehetett élni. Zaragozai edzőként megkaptam életem nagy ajánlatát Barcelonából és persze el is fogadtam. Megszenvedtem az eredményekért. Úgy érzem, egy-egy meccsen tíz évet öregszem. Amikor már kellő anyagi alapokkal rendelkeztem, a hatvanas évek elején szakítottam az edzői munkával és megvásároltam egy belga szabadalmat, speciális dugattyúgyűrűk gyártására. A hallatlanul fellendült autóipar mamutvállalatainak konkurenciájával azonban nem tudtam megbirkózni, a kis üzemem tönkrement.

Ezután nyugdíjából élt, kétszer is hazalátogatott az Üllői útra. 88 éves korában, Barcelonában hunyt el.

Furmann, Bukovi, Berkessy 1979 augusztusában

(Zsolt Róbert, Antal Zoltán és Hoffer József írásainak felhasználásával)

5 Vélemény a cikkhez: Berkessy Elemér

  • Jegenye, aki régi nagy-nagy klasszisaink egyike volt … Legyen neki könnyű a föld … Elnézést az “ordenáré” stílusért …

  • Nézem a ’79-es fotót … Istenem, akkor még élt a Csuszti, a Marci és a Jegenye … a maguk korában világklasszis fedezetsort alkottak … gondolom én … de, ha a 2x-es olimpiai bajnok és későbbi világbajnok Uruguayt saját otthonukban megverték, akkor gondolom, ebben egy csepp túlzás sincs! Kedves ifjú barátaim! Az nem csak egy “túrameccs” volt! Akkoriban -- nagy tornák, TV, internet híján- a Ferencváros kiment EURÓPÁT reprezentálni! Ki a jobb? Európa, vagy Latin-Amerika? A választ mindenki elolvashatja 1929. júliusánál … az ftcbk-n, esetleg a huszadikszazad.hu-n … Még 40 évvel később is ezt hallottam nagypapáktól, nagybácsiktól: az Uruguay-verő csapat! Amelyik 6 év alatt az egyetlen volt a Földkerekségen, amelyik le tudta győzni a verhetetlen Uruguayt! Saját pályáján, uru bíróval, a köztársasági elnök előtt! Akkoriban azért a túrameccseken rendesen lejtett a pálya, a hazai csapat felé! Volt egyszer egy magyar klub, amelyik ezt megcsinálta … a meccs után Bukoviról mondták a “világbajnokok”, hogy nála nagyobb futballprofesszort még nem láttak … 2 év múlva meg Sárosi Gyurkáról -- aki volt már vagy 19 éves-, hogy még Bukovinál is nagyobb! Legyünk rájuk büszkék, mert nem csak jelen van, hanem múlt is, a kettőből együtt lesz jövő!!! “Aki nem becsüli a múltat, nem érdemli meg a jövőt!”

  • Nekem mindig csordultig telik a lelkem, látva, hogy milyen gazdag a történelmünk, mekkora legendáink vannak. Köszönöm, Istenem, hogy fradistának teremtettél.

  • Isten nyugtassa Jegenyét, aki a legendáink közül való, ’45-ben egyébként Hódmezővásárhelyen is edzősködött, (gondolom, az élelmiszerellátás miatt), gyerekként az analfabéta, futballt sosem látott Juliska nénitől hallottam őt dícsérni, hogy milyen nagyszerű ember volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 09.23. 18:00 FTC-DVTK (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ