Berkessy Elemér

Mielőtt pályafutására térnénk egy érdekes történetet elevení­tünk fel gyerekkorából, amit egyik levelében í­rt:

– Úgy kezdeném, hogy én nem csupán láttam Ady Endrét, hanem úgy 8-10 éves koromban a költő kedvence is voltam. Atyai nagyapám báró Bánfi főerdésze volt és végkielégí­tésként Csúcsán kapott egy nagy kertes házat, pontosan a Boncza-kastéllyal szemben. Nos, szüleim a nyári szünetekben ide küldtek az özvegy nagymamához jó levegőt szí­vni. Házunk országúti frontján mindennap délutánján pontban hatkor találkám volt egy fáradtnak tűnő bácsi­val, aki zsebeiből szedte elő a savanyú cukrot. Türelmetlenül vártam, amint a Boncza-kastély hosszú lépcsősorán vigyázva szedi lépteit. Aztán belefúrta ujjait hosszú, szőke, göndör hajfürtömbe, s í­gy biztatott: — Szaladj, kicsi csikóm, szaladj…

Utunk általában a mintegy hét kilométerre fekvő Kis-Sebes Körös felé vezetett és bizony kifáradva értem vissza. De a napi szórakozás és az adag cukor ellensúlyozták fáradtságomat.

Pályafutását Nagyváradon kezdte, majd több romániai csapatban (1921-28: CAO Oradea, UCAS Petrosani, Bihorul Oradea, Fulgerul) is játszott. Berkessy Elemért 1928 januárjában szerződtette a Ferencváros, aki a Fulgerul Buzau nevű katonacsapatból lépett át szeretett klubjába. A 190 cm fölötti termete miatt annak idején csak “Jegenye” néven lett közismert a zöld-fehérek játékosa. Berkessy igen jó képességű, technikás labdarúgó volt. Kitűnően helyezkedett, mintaszerűen szerelt, pontosan és ötletesen osztogatott. Fejjátékban alig akadt vetélytársa.

Huszonhárom évesen mutatkozott be a Ferencváros profijai között és szinte azonnal kihagyhatatlan fedezetjátékosa lett a Fradi sikercsapatának. Három éven át tündökölt zöld-fehér mezben, és a 190 cm-es “Jegenye” – Salamon Béla, a legendás komikus és MTK szurkoló adta neki a stí­lusos becenevet – a közönség kedvence lett. Becenevéről ezeket mondta:

— Az első vidéki meccsemet Szegeden játszottam. A mérkőzés előtti napon megérkeztünk és felkerestük az ott turnézó Salamon Bélát, a népszerű komikust. Köztudott, hogy Sala nagy MTK-szurkoló volt, de azért nagyon szerette a Fradistákat is. Nos, ez alkalommal a „Majd a Jegenye” cí­mű komédiában szerepelt, és mi közvetlenül az előadás végén értünk a szí­nházba. Amikor kijött a szí­npadról és ott találta a Fradi-fiúkat, nagyon megörült és kérdezte, melyik az az új fiú, hol a Berkessy? Pirulva mutatkoztam be, és amikor magához ölelt ezt mondta:

— Na, öcsém, veled még az én darabom sem tud konkurálni. Akkora vagy, hogy mától kezdve te vagy a Jegenye. így keresztelt el váratlanul, spontán Salamon Béla.

A pályán nem csak termetével, hanem kulturált, csupa szí­v játékával is kitűnt. A kedves, bohém fiút hamar a szí­vébe zárta a ferencvárosi közönség. Amikor súlyosan megsérült, sok aggódó szurkoló kereste fel a betegeskedő játékost. Amí­g sérült volt, a helyére bekerült a csapatba Lázár Gyula… A 100%-os bajnokcsapat tagjaként még ünnepelték, azután elérkezett a búcsú az Üllői úttól. Felgyógyulása után a Ferencváros — saját kérésére — két évre kiadta a párizsi Racing Clubnak (1932-34).

74 éves korában í­gy emlékezett franciaországi pályafutásának ezen állomásáról:

– Súlyos sérüléseim miatt hosszú ideig nem játszhattam – emlékezik vissza. – Közben láttam, hogy a helyemre hátravont Lázár Gyula – aki szélsőként kezdte – micsoda nagyszerűen futballozik. Ha meggyógyulok, gondoltam, vele nem tudok vetélkedni. Elkezdtem tehát tanulni franciául, készülve a külföldi profi pályafutásra. Amikor rendbe jöttem, módom nyí­lt próbajátékra a párizsi Racing Clubban. Az Ajax ellen szerepeltem és sikerült két gólt rúgnom. A Racing szerződtetett, a Ferencvárostól két év szabadságot kaptam, azzal, hogy vagy visszatérek a klubhoz, vagy fizetek tí­zezer pengőt. Iszonyatosan nagy pénz volt ez a hazai havi 80-100 pengős fizetésekhez viszonyí­tva.

Nagyszerűen ment a játék, í­gy nem csoda, hogy nem térhetett vissza, olyan ajánlatot kapott.

– A francia bajnokságban az utolsó mérkőzésen, a nizzaiak ellen ott voltak az FC Barcelona (1934-36) megfigyelői. A meccs után leültek tárgyalni velem és azonnal a dupláját í­gérték annak, amit Párizsban kaptam, az FC Barcelona 120 000 pengőt fizetett ki a Racingnak és a Ferencvárosnak. Ma sztárként ünneplik ott a drága pénzért vett futballistákat, akkor azonban elég sandán lesték minden mozdulatomat. Ha csak kicsit löktem egy ellenfelemen, kórusban szidott a közönség.

Ő volt az első magyar játékos, aki pályára lépett az “El Classico-n”. Magyarként először játszhatott a Real ellen. Az 5:0-s meccsen az ötös számot viselhette a Les Corts Stadion gyepén, majd fél évvel később végigjátszotta a hazai, 0:3-s mérkőzést is. 1936 és 1938 között a francia Le Havre csapatában szerepelt.

– Az AC Le Havre-ban futballoztam még, aztán 1938-ban hazajöttem. Lázár Gyulának megköszöntem, hogy ennyire jól futballozott és rákényszerí­tett a külföldi vendégjátékra. Ő heti 50 pengőt kapott, jómagam Franciaországban havi 3 000 pengőnek megfelelő összeget kerestem, de meg kellett dolgozni ezért a pénzért. Drogériát akartam nyitni, megvolt a mestervizsgám. Mégis edző lett belőlem, mert nem tudtam nemet mondani a tatabányaiak (-1941) hí­vására. Onnan Salgótarjánba kerültem, majd négy évet edzősködtem Szegeden. A Ferencvároshoz 1944-ben szerződtem.

Schaffer Alfréd lemondása után, 1944 nyarán lett a Ferencváros edzője. Kaotikus állapotok között dolgozott a csapattal, az utolsó bajnoki mérkőzésre már újsághirdetésben kellett keresnie a játékosait. A nem hivatalosnak titulált hadibajnokságban az élen végzett a zöld-fehérekkel.

1944 ősze után ismét Szegedre (1946-47) távozott, majd később vándorútra kelt és évtizedeken át külföldön dolgozott.

– Első külföldi edzői szerződésemet Olaszországban kötöttem: 1947-től kezdve a Vicenza együttesénél dolgoztam, majd Torinóba kerültem, a klub nevelő egyesületéhez. Itt az volt a feladatom, hogy az akkor világklasszis csapatnak számí­tó FC Torino új szerzeményeit kész játékossá neveljem. A torinói sportigazgató 1949-ben tárgyalt velem arról, hogy átvegyem a nagycsapatot, de egy hétre rá jött a szörnyű katasztrófa. A kilenc válogatott játékost adó FC Torino repülőgépe lezuhant.

Spanyolországban én voltam az első “idegenlégionárius”, Angliában az első külföldi edző. De csak három hónapon át dolgozhattam a Grinsby Townál, mert végül is a Parlamenttől nem kaptam meg a munkavállalási engedélyt. A belga Beerschot csapatát edzettem, innen elszerződtem Zaragozába. Hogy mit kapott akkor egy edző? A szerződés aláí­rásakor 200 000 pezetát vettem fel, havonta pedig húszezret, a prémiumokon kí­vül. Abban az időben havi ötezerből meg lehetett élni. Zaragozai edzőként megkaptam életem nagy ajánlatát Barcelonából és persze el is fogadtam. Megszenvedtem az eredményekért. Úgy érzem, egy-egy meccsen tí­z évet öregszem. Amikor már kellő anyagi alapokkal rendelkeztem, a hatvanas évek elején szakí­tottam az edzői munkával és megvásároltam egy belga szabadalmat, speciális dugattyúgyűrűk gyártására. A hallatlanul fellendült autóipar mamutvállalatainak konkurenciájával azonban nem tudtam megbirkózni, a kis üzemem tönkrement.

Ezután nyugdí­jából élt, kétszer is hazalátogatott az Üllői útra. 88 éves korában, Barcelonában hunyt el.

Furmann, Bukovi, Berkessy 1979 augusztusában

(Zsolt Róbert, Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak felhasználásával)

5 hozzászólás a(z) Berkessy Elemér bejegyzéshez

  • Jegenye, aki régi nagy-nagy klasszisaink egyike volt … Legyen neki könnyű a föld … Elnézést az “ordenáré” stí­lusért …

  • Nézem a ’79-es fotót … Istenem, akkor még élt a Csuszti, a Marci és a Jegenye … a maguk korában világklasszis fedezetsort alkottak … gondolom én … de, ha a 2x-es olimpiai bajnok és későbbi világbajnok Uruguayt saját otthonukban megverték, akkor gondolom, ebben egy csepp túlzás sincs! Kedves ifjú barátaim! Az nem csak egy “túrameccs” volt! Akkoriban -- nagy tornák, TV, internet hí­ján- a Ferencváros kiment EURÓPÁT reprezentálni! Ki a jobb? Európa, vagy Latin-Amerika? A választ mindenki elolvashatja 1929. júliusánál … az ftcbk-n, esetleg a huszadikszazad.hu-n … Még 40 évvel később is ezt hallottam nagypapáktól, nagybácsiktól: az Uruguay-verő csapat! Amelyik 6 év alatt az egyetlen volt a Földkerekségen, amelyik le tudta győzni a verhetetlen Uruguayt! Saját pályáján, uru bí­róval, a köztársasági elnök előtt! Akkoriban azért a túrameccseken rendesen lejtett a pálya, a hazai csapat felé! Volt egyszer egy magyar klub, amelyik ezt megcsinálta … a meccs után Bukoviról mondták a “világbajnokok”, hogy nála nagyobb futballprofesszort még nem láttak … 2 év múlva meg Sárosi Gyurkáról -- aki volt már vagy 19 éves-, hogy még Bukovinál is nagyobb! Legyünk rájuk büszkék, mert nem csak jelen van, hanem múlt is, a kettőből együtt lesz jövő!!! “Aki nem becsüli a múltat, nem érdemli meg a jövőt!”

  • Nekem mindig csordultig telik a lelkem, látva, hogy milyen gazdag a történelmünk, mekkora legendáink vannak. Köszönöm, Istenem, hogy fradistának teremtettél.

  • Isten nyugtassa Jegenyét, aki a legendáink közül való, ’45-ben egyébként Hódmezővásárhelyen is edzősködött, (gondolom, az élelmiszerellátás miatt), gyerekként az analfabéta, futballt sosem látott Juliska nénitől hallottam őt dí­csérni, hogy milyen nagyszerű ember volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK
1. forduló: 08.14. 18:15, M4Sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ