Budai László

Budai László

A sok sikert aratott „arany­csapat” jobbszélsője Kocsis Sándorral együtt világ­hírű szárnyat alkotott. Kettőjük összeszokottsága (szinte minden edzés után még vagy egy órát gyakorolta a híressé vált ferencvárosi jobbszárny ezt a specialitását) min­taszerű volt. Szinte egymás gondolatait is ismerték. A zömök, lendületes, bátor labdarúgó nagy gyorsasága kitűnően érvényesült ebben a környezetben. „Behunyt szemmel” is tudta, hogy Kocsis mikor és hová íveli vagy lövi eléje a labdát, amellyel azután villám­gyorsan elszáguldott — akár az alapvonalig. Pontos beadásaival — amelyekből társai, főleg Kocsis, sok gólt értek el — mesterien értett a támadások ered­ményes befejezéséhez. Erőteljes lövéseivel gyakran veszélyeztette az ellenfél kapuját. Roppant hasznos, fáradhatatlan, a mezőnyben is nagy munkát vállaló játékos volt.

Egy régi fradistának, Takács I. Gézának, a népszerű „Mari néninek” köszönhette a Ferencváros, hogy a jobbszélső klasszis az Üllői útra került.

- Ifistaként a Hutterben ő volt az edzőm, aki türelemmel és szeretettel pátyolgatott és neki köszönhetem, hogy az Üllői útra kerültem. Na és az ifi válogatottban Kocsis Sanyi a tősgyökeres fradista is nagyon hívott. Ismertük egymás gondolatát, nagyszerű partner, igaz barát volt már fiatalon is. Egyébként apám is mindig az FTC pályára hozott már kisgyermekként is…

Budai a Centenáris kupameccseken mutatkozott be a Fradiban - 20 évesen. Első Fradi-gólját 1948 augusztus elsején a Latorca utcai pályán a Jednota Kosice csapatának lőtte. Bajnoki bemutatkozása Salgótarjánban volt, a Fradi idegenben is győzött az új csatársorral: Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor.

Budai az FTC 1000. bajnoki meccsét is góllal ünnepelte (FTC - Tatabánya 5-0). A legendás 1948/49-es bajnokcsapatnak ez a fiatal gólerős jobbszárnya évekre megoldotta volna a Fradi támadójátékát.

fotó: Rudas Ferenc

De ezután jött az 1950-es év…

- Puskás Öcsi a válogatott edzésein többször odaszólt hozzám vagy Kocsisnak, hogy hamarosan angyalbőr kerül ránk. Tréfának vettük a szavait, egészen addig, amíg a nyár folyamán meg nem kaptuk a katonai behívót. Egy napon a lakásomon megjelent Bozsik Cucu, s megkérdezte, hogy kaptam-e valamilyen papírt? Hirtelen nem jutott eszembe, majd leesett a tantusz. Ja - mondtam - a behívó? Köntörfalazás nélkül azt mondta, hogy két lehetőségem van, vagy vidékre megyek évekig katonáskodni, vagy átigazolok a Honvédhoz. Azonnal együtt mentünk át Kocsis Sanyihoz. Vele összedugtuk a fejünket és más megoldást nem látva alákanyarintottuk a nevünket az átigazolási lapra - így lettünk „Honvédek”…

Ikrek voltunk a Fradiban, ikrek lettünk a Honvédban és a válogatottban. Csak 1956-ban váltak el útjaink - én képtelen voltam a külföldi életre. 1961-ig játszottam a Honvédban - akkor súlyos balesetet szenvedtem. Nos nem a futballpályán. Egy figyelmetlen motorkerékpáros sétálás közben nekem rohant. Az orvosok egyértelműen lebeszéltek arról, hogy sérült lábamat tovább erőltessem, arról már nem is beszélve, hogy én magam is éreztem, hogy nem vagyok már a régi. Még játékosként megszereztem az oktatói papírt, majd 1967-től a Kossuth KFSE- nél dolgoztam. Sok NB I-es játékos és későbbi válogatott volt a kezem alatt katonaideje alatt. 1979-ben mint alezredes nyugdíjba vonultam.

1955-ben a Bp. Honvéd kölcsönjátékosaként még kétszer pályára lépett a Húsvéti tornán a Kinizsiben.

A Kossuth KFSE edzőjeként számtalan angyalbőrbe öltöztetett (Pogány, Mészöly …) ferencvárosi játékosnak volt az edzője.

Ötvenöt éves korában tragikus hirtelenséggel hunyt el, agyvérzés végzett vele. Az „Ikrek” ezúttal is együtt tartottak: Kocsis után Budai is az örök futballpályákra költözött…

Öregfiúk (fotó: Novák Dezső)

Nagy Béla, Antal Zoltán és Hoffer József írásainak felhasználásával