dr. Pataky Miklós: 73

pataki_miklos_0404

dr. Pataky Miklós

1970. május 20-án Szegeden lépett pályára a Fradi és kapott ki 1-0-ra. A mezőny legjobbja Pataky Miklós volt. A korábban a Komló csapatában is megfordult védő 1974 nyarán végül zöld-fehér mezt húzott. Pataky dr. ekkor már komoly élvonalbeli rutinnal rendelkezett, hiszen túl volt, több mint 100 első osztályú találkozón. Tulajdonképpen úgy igazolt a Fradihoz, hogy többet nem is lépett pályára az NB I-ben, de két tétmérkőzésen, két felejthetetlen KEK találkozón ő is magára öltötte a zöld-fehérek címeres mezét. 1973 őszén Liverpoolban Martost helyettesítette, majd a bázeli döntőben Bálintot kellett pótolnia.

Az Ezüstcsapat c. könyvben így beszélt pályafutásáról:

— Nem is akartam eljönni Szegedről, csakhogy mikor elvégeztem az egyetemet, harmincéves koromban, két nappal az átigazolási szezon lejárta előtt közölték velem, az első csapatban már nem kellek, menjek át a tartalékok öltözőjébe. Erre inkább kocsiba ültem és – bár, mint ahogy az egész családunk, én is hatalmas Fradi drukker voltam – meg sem álltam Pesten a Hungária körútig. Hogy jó lesz nekem az MTK, azt egyrészt korábbi játékostársam, Berkes Pista, a későbbi ismert sportsebész, aki nem sokkal korábban Szegedről került a kék-fehérekhez, másrészt az edző, a játékosként olimpiai bajnok Kovács Imre bácsi személye miatt gondoltam. Az ő csapatai ellen ugyanis mindig jól teljesítettem és tudtam róla, hogy kedveli a játékomat. Megérkeztem hát a mai Hidegkúti stadionhoz és mondtam a szertá­rosnak, mert csak ő volt ott, hogy Kovács Imrével szeretnék beszélni. Azt mondja, nem lehet, az egész csapat Baján edzőtáborozik. Mon­dom, adjon egy telefonszámot. Azt mondja, nem lehet őket ott zavar­ni.

Mit lehet itt tenni, hol volt akkor még mobiltelefon, gondoltam, próba, szerencse, az Üllői út csak pár perc onnan. Áthajtottam hát a Fradi pályához, erre ki az első ember, akivel találkozom? Az épp a Honvédba tartó Páncsics Miklós, akivel Egerben együtt katonáskod­tam. Kérdezi, mi járatban vagyok, mondom, éppen csapatot keresek magamnak. Miki erre felvitt az elnök Harót Jánoshoz, aztán beszél­tünk a futball szakosztályt irányító Dékány Pofi bácsival is. Bemutat­koznom nem kellett nagyon, hisz ellenfélként ismertek, szinte pillana­tok alatt megegyeztünk. Maradtam a Ferencvárosnál és másnap már edzettem is a csapattal.

Később aztán a villamoson többször is találkoztam Kovács Imré­vel, ő pedig azt mondta, magának nem a Fradiba, hanem hozzánk kel­lett volna igazolnia.

— Igaza volt?

— Nézd, fradista voltam, fradista leszek, fradista maradok! Amikor az Üllői úton kiderült, hogy én is érdeklem őket, nem számított más, csak az, hogy a gyerekkorom óta rajongott klub játékosa lehetek. A bátyám ugyan figyelmeztetett, hogy szerinte rossz döntést hoz­tam, mert Dalnoki fiatalítása miatt nemigen fogok játszani, amiben igaza is lett, ám a döntésemet nem bántam meg. A lényeg számomra a futball volt, még akkor is, ha a nagycsapatban több lehetőségre számí­tottam, a sors viszont úgy hozta, hogy főleg a tartalékok között szere­peltem. Annak a csapatnak a játékerejéről talán elég annyi, hogy az egymás közötti játék során többnyire legyőztük az első csapatot. A bajnok­ságban is jól szerepeltünk, így Dalnoki gyakran heccelte az övéit. Itt vannak ezek a kriplik, mondta, és többet keresnek, mint ti! A fakó ugyanis szinte mindig nyert, a nagycsapat meg sokszor ikszelt, vagy ki is kapott, így a meccsprémiumunk egy időszakban tényleg több volt, mint az övék.

Amikor aztán Liverpoolban a csapatba kerültem, sem a mérkőzés­től, sem az ellenféltől nem féltem. Ahogy mondtam, volt már elég ru­tinom, a tartalékban is rendre jól játszottam és Jenő bácsi talán azért is szavazott nekem bizalmat, mert nagyon gyors voltam. Legjobb for­mámban tizenegy másodpercen belül futottam a száz métert, de a nagynevű liverpooli balszélső, Heighway néha így is lefutott. Szeren­csére az ilyen helyzetekből nem lett gond, mert a belső védők, vagy a szenzációsan védő Géczi Pista mindig kisegítettek. Amúgy is, mindenkitől csak bíztatást kaptam, és úgy érzem, meg is álltam a helyemet. Igyekeztem tömöríteni a védelmet, hisz az egész mérkőzésen szinte csak védekeztünk. Kontrákra ritkán nyílt lehetőség, de bár kikaphattunk volna akár négy-öt góllal is, sikerült elérnünk a bravúros döntetlent. Emlékszem, a végén még a sportszerű liverpooli szurkolók is megtapsoltak minket, ezzel honorálva az erőfeszítésein­ket.

— Téged viszont Dalnoki jó időre ismét elfelejtett. Tulajdonképpen egyetlen bajnoki mérkőzésen sem léptél pályára a Fradiban, és sokáig a KEK-sorozatban sem.

— Nem volt semmi bajunk egymással, megértettem, hogy fiatalítani akar. Azt kérte tőlem, a tartalékban is hozzam a formámat és segítsem a fiatalokat, aminek eleget tettem. A tartalékcsapatban nem csak ját­szottam, hanem mivel az edző, Horváth Ödön bácsi másodállásban látta el feladatát, munkahelyi elfoglaltságai miatt, kérésére, néhányszor még az edzést is levezényeltem.

A KEK-döntőn aztán újra bekerültem a csapatba, Bálint Lacit pró­báltam helyettesíteni, ami csak részben sikerült. Hogy középhátvéd voltam, az nem volt új, mert a tartalékok között is szerepeltem ezen a poszton és különben is, a pályafutásom során már szinte mindent ját­szottam, hozzá voltam szokva, hogy ott teljesítsek, ahol kell. A Dinamo Kijev ellen azonban ez sem a többieknek, sem nekem nem igazán ment, szerintem csak egyetlen játékos, a balhátvéd Megyesi Pista hozta a formáját közülünk. Liverpool és Belgrád volt a csúcs, a döntőre a csapat már leszálló ágba került. Jenő bácsi azt kérte a meccs előtt, hogy a lecsorgó labdákat szedjem össze, ilyenek azonban nem nagyon voltak, a kijeviek, ha meglódultak, jöttek, mint a fergeteg. Sokat számított az is, hogy Martos Győzővel, Rab Tibivel és Megyesivel nem voltunk összeszokva, a lestaktikánk nem működött, meg hát nem tudtuk megfogni Blohint. A góljánál nem mertem igazán rárontani, mert a tizenhatos vonalá­nál csinált egy cselt, féltem, hogy elütöm és tizenegyes lesz. Úgy gon­doltam, egy ütemmel később még el tudom piszkálni a labdát, de félelmetesen gyors volt, megtolta és már nem értem el.

Tudom, voltak akik – e miatt is – kikiáltottak bűnbaknak, de nem hinném, hogy erre rászolgáltam. Hogy mást ne mondjak, a Dinamo a BEK-győztes Bayern Münchent is leiskolázta, mert Blohint az egy évvel korábban az NSZK-val világbajnoki címet szerző hátvédek, Beckenbauer, Schwarzenbeck és Breitner sem tudták megállítani nem sokkal később a Szuperkupa döntőjének két találkozóján sem. Különben, ha már a bajoroknál tartunk, egy nagymányoki ismerő­söm megkapta a müncheni klub újságjának azt a példányát, amelyben a KEK-döntőről szóló írásban engem a jók közé soroltak.

— Pedig Liverpool és Basel után már csak egyszer, Kiskunlacházán játszottál a Fradiban a legjobbak között.

Az ÉGSZÖV MEDOSZ ellen, a Felszabadulás Kupában már a búcsú jegyében léptem pályára, mert két év után elköszöntem a Fe­rencvárostól. Mi több, úgy voltam vele, hogy a Fradi után már nincs értelme bárhova is menni, úgy gondoltam, hogy befejezem a pályafu­tásomat. Hívott azonban az Építők, így odamentem és korábbi fe­rencvárosi futballistákkal, Páncsiccsal, Branikovits Lacival, Máté Jani­val játszottam együtt. Aztán, bár az öregfiúk között egy időben még pályára léptem, megszakadt a kapcsolatom a Fradival, csak nézőként jártam ki a zöld-fehérek mérkőzéseire.

Az Építők után Érden edzősködtem, majd elmentem még Dabasra játszani mielőtt ott is edző lettem. Sikerült olyan jó csapatot össze­hoznunk a vezetőkkel, hogy feljuthattunk volna akár az NB I-be is, de azt már nem volt szabad, nem volt elég pénzünk.

Alacsonyabb osztályban négy évig bíráskodtam is, a futballcipőt meg negyvennyolc esztendősen, a diósdi öregfiúknál akasztottam szögre végleg. A tanult, jogi szakmámban addig is dolgoztam, ezután pedig már csak abban.

Foci nélkül viszont nem lehet élni! Hétvégeken mindenféle mér­kőzést megnézek, hazai vagy külföldi, NB I-es vagy alacsonyabb osz­tályú, egyre megy. Mostanában többnyire tévén követem a találkozó­kat, de a családom tagjai tudják, ha meccset nézek, engem tilos zavar­ni.

Állnak (balról): dr. Farkas (orvos), Monostori Károly (intéző), Dalnoki Jenő (vezetőedző), Rab, Martos, Eipel, Branikovits, Domján, Bálint, Géczi, Mucha, Megyesi, Viczkó, Ebedli F., Szigeti Ferenc (másodedző), Albert Flórián (technikai vezető), Dóka (gyúró). Elől: Szőke, Magyar, Pusztai, Nyilasi, Szabó II. Ferenc, Kelemen G., Onhausz, Ebedli, Máté, Pogány, Pataky dr., Takács.

pataki-miklos_ftc-autogramok_1974-75_0422

A dedikált fotót Pataky Csaba családi albumából kapta szerkesztőségünk

Kristóf Péter interjújának felhasználásával

10 Vélemény a cikkhez: dr. Pataky Miklós: 73

  • Köszönjük szépen a megemlékezést a kedves szavakat.Sajnos gyógyíthatatlan betegsége
    miatt nem tudja megköszönni. Kinyomtatom és elviszem neki a megemlékezést.
    Nagyon szépen köszönjük.Sportbaráti üdvözlettel Pataky Csaba

  • Kevés lehetőséget kapott és még is milyen tisztelettel beszél a Fradiról!

  • Köszönjük a jókívánságokat!

  • Egy ismerősöm néhány perce hívta fel a figyelmemet arra,hogy nagybeteg öcsémnek
    71. születésnapja alkalmából számunkra ismeretlen tisztelője gratulált. Nagyon szépen
    köszönjük az emlékező cikket és a korábbi személyére vonatkozó véleményeket.
    Köszönettel,sportbaráti üdvözlettel Pataky Csaba

  • Csak ismételni tudom 1 évvel ezelőtti önmagamat: Isten éltesse még nagyon sokáig dr. Pataky Miklóst! KEK-döntőben (!!!) és Liverpoolban (!!!) játszott, tehát legendáriumunk ÖRÖK része lesz, amíg a Naprendszer ki nem hűl!

  • Isten éltesse még nagyon sokáig dr. Pataky Miklóst! Örökre a “mi fiunk” marad! A KEK-döntős összeállítás az idők végeztéig az archívumok része lesz!

  • Nem volt itt semmi bűnbakképzés, szomorúak voltunk, de azért egy Európa Kupa-döntőben ki lehet kapni. Mai szemmel nézve felfoghatatlan, hogy a legjobb walesi, ANGOL, svéd és jugoszláv csapatot is kiverte a “csikócsapat”! A Dinamo akkor Európa LEGJOBB csapata volt, mi meg leharcoltak, tartalékosak. Az MLSZ 4 nappal a döntő előtt leküldte a csapatot a kiesés ellen harcoló Békéscsabára, ahol szétrúgtak minket, csak azért is. (Hiába, lilák). Talán világrekord, hogy vki 2 év alatt csak 2 meccset játszik egy klubban, de micsoda 2 meccset!

  • Nagyon szépen köszönöm az öcsémről írott kedves mondatokat! Tudomására fogom hozni,kinyomtattam és elviszem neki a megemlékezés teljes szövegét.Biztos nagyon fog neki örülni.

    Köszönöm.

  • Nagyon jo is futballista volt, de egy KEK-donton Barot potolni ….!
    Isten eltessen Miklos !

  • Annakidején nagyon örültem, amikor hozzánk került, és nagyon sajnáltam, hogy olyan kevés játéklehetőséget kapott. Igen megbízható játékos volt, de inkább védekező középpályás, mintsem hátvéd.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ