dr. Sárosi György

dr. Sárosi György

SÁROSI I (STEFANCSICS) György dr. (1912-1993), a Ferencváros FC középfedezete és belsőcsatára, 1931 és 1943 között 62 mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt és 42 gólt szerzett. 1934-ben tagja volt az angolok ellen először győztes (2:1) és a világbajnokságon szerepelt, valamint az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek.

A három évtizeddel ezelőtt népszerű „Gyurka” labdarúgósportunk legkiválóbb egyéniségeinek egyike. Még ifjúsági korban volt, amikor Orth György így nyilatkozott róla: „Megvan az utódom!” Sárosi valóban Orth-szerű adottságokkal és képességekkel rendelkező játékossá vált. Kitűnő fizikai felépítése mellett tökéletes technikai-taktikai felkészültsége és nagy játékintelligenciája volt. Élvonalbeli pályafutását középfedezetként kezdte. Már 20 esztendős korában karmesterként irányította nemcsak a Ferencváros, hanem a válogatott csapat játékát is. Kitűnően támogatta a csatársor munkáját. Hosszabb távolságra is hajszálpontos átadásokat juttatott társaihoz. Bátran tört előre és lövésekre is vállalkozott. A védekezésben szintén teljes értékűnek bizonyult. A közelharcot ugyan lehetőleg elkerülte, de kivételes ütemérzékével és pompás fejjátékával a labdát csaknem mindig elcsípte ellenfelei elől. Hamarosan kiderült, hogy a támadósorban szintén kiemelkedő teljesítményre képes. Irányítókészségét, helyzetfelismerését, mint csatár is maradéktalanul érvényesítette. Ehhez járult még nagy gólképessége. A helyzetek előkészítésében és kihasználásában egyaránt mesternek bizonyult. Korának legjelesebb játékosai között emlegették Európa-szerte és világklasszis labdarúgónak ismerték el. 1937. június 20-án, a Közép-Európa—Nyugat-Európa mérkőzésen (3:1) a Közép-Európa együttesének balösszekötője, egyben csapatkapitánya is ő volt. Több kitűnő alakítása közül az 1937. szeptember 19-én, a Csehszlovákia elleni középcsatár-játéka emelkedik ki. A 8:3 arányú nagy győzelemből hét góllal vette ki a részét! Ezt a „rekordot” azóta sem érte el magyar labdarúgó válogatott mérkőzésen. 1935-ben az osztrákok ellen (6:3) három gólt szerzett. A II. világháború után még egy ideig az élvonalban szerepelt. A negyvenes évek végén — öccséhez hasonlóan, szintén engedéllyel — Olaszországba távozott.

Gyurka, Gyurka, Gyurka

Június 17-én indult keleti portyájára a MILL, az ifjú játékosok kis ligájának válogatott csapata. Heteken át alig jött hír az útjáról. Ekkor egyik játékosuk, Váradi – a Szondy FC nevű, mondhatjuk: utcacsapat Weiszkopfja – hazaérkezett.

Megrohanták az érdeklődők a labdarúgó-szövetségben:

– Mi van veletek? Mit csináltok? Mik az újabb eredményeitek?
– Utoljára Sztambulban játszottunk, az ottani görög válogatottal. Nekem onnan haza kellett jönnöm.
– Az eredmény?
– 3:1.
– Ti győztetek?

Váradi felhúzta a vállát.

– Mi? Hát igen. Pontosabban – Sárosi Gyurka …

A Márvány-tengeren

A fiatalok ekkor már a Márvány-tenger hullámait hasító „Adnán”-ról a Dardanellák hegyláncolatának vonulataiban gyönyörködtek. A csillagos eget és a sötétlő tengert együtt bámulták vezetőjükkel, a nem sokkal idősebb Gallowich Tiborral. Az éjszaka csöndjét a MILL ifjú kapitánya törte meg. Sárosihoz fordult:

– Min ábrándozol Gyurka?

Sárosi Gyurka, az FTC MILL-beli csapatának középfedezete, a közelmúlt diákválogatottjának szenzáció számba menő felfedezettje összerezzent.

– Csak gondolkozom …

Ha hirtelen, váratlan szavakkal fordult feléje valaki, enyhe pír futotta be leányos, finom, szelíd arcát. Gallowich csak faggatta:

– Talán a kis Mary, az a sztambuli orosz kislány jár az eszedben, aki a barna fürtjeiből levágott neked egy tincset emlékbe? Gyurka! Te tizenhét éves vagy, Mary pedig tizenöt… Egy kicsit korai még a szerelemmel foglalkozni!

Gyurka tiltakozni kezdett. Somlai-Stolczparth azonban közbeszólt:

– Ugyan, Tibi bácsi! Gyurka azon töri a fejét, hogy elfogadja-e a Besiktas ajánlatát. Profi legyen-e, Sztambulba költözzön-e? …

Sárosi, mint akit tetten értek, vérvörös arccal, emelt hangon tovább tiltakozott:

– Nem akarok profi lenni! … Minden vágyam az, hogy mint amatőr továbbra is otthon, Magyarországon sportoljak. Csak az a kívánságom, hogy az érettségim után szerezzenek megfelelő állást …
– No, a papád nem egészen ezt mondogatja …

Sárosi most már tűzbe jött.

A hivatalnok

– A legnagyobb igazságtalanság, ahogy szegény apámról beszélnek, meg már írnak is! Hogy árusít engem! Hogy mérhetetlen összegeket kér értem a Ferencvárostól a profi szerződés aláírásáért, csak azért, hogy a Fradi azt az összeget ne tudja megfizetni, és így nekem legyen jogcímem, okom, mentségem a külföldi ajánlat elfogadására. Ez nem igaz! Ha az állást megkapom …
– Ugyan, Gyurka! Tudod, hogy ez nem olyan egyszerű! Világválság van, százszámra bocsátják el a régi tisztviselőket is mindenhonnan. Mindenütt bélistáznak … leépítenek … racionalizálnak … csökkentik a termelést.
– Hát pedig, ha nem helyeznek el, ha nem jutok álláshoz, akkor nem tehetek mást: leszerződöm profinak.
– Hová?
– Ha csak lehet, a Ferencvároshoz. De ha nem kapjuk meg azt az összeget, amit méltányosnak tartunk, máshová. Akár Törökországba is … Ha profi leszek, nem hagyjuk magunkat kiuzsorázni. Az én apám egyszerű mesterember, nem végzett ilyen meg amolyan iskolát, de az esze a helyén van! Megmondta: minden szerződés kétoldalú. Mi kérünk egy összeget, felajánljuk érte a teljesítményt. Vagy megadják, vagy nem. Vagy kellek így, vagy nem. Mi nem zsarolunk, de a klub se kezdjen alkudozni.

Gallowich lehajtotta fejét. A maga könnyelműségeire, értelmetlen nagyúri gesztusaira, eltékozolt éveire, értékeire, szétszórt tehetségére, javaira, elpazarolt, elajándékozott életére gondolt …

Sárosi papa aláírja

Ilyen megrázkódtatásokat még nem ért meg a Fradi, de még a magyar sport sem. Az 1930-as év gazdasági csődje a Fradi éléről elsodorta Szigeti Imrét, a profi-alakulat mecénását. A roppant nehéz helyzetbe jutott országot egymás után hagyták el és munkanélkülivé váltak épp úgy, mint legnagyobb értékei, kiváló dolgozói, tudósai, szakemberei, jeles labdarúgói is.

A zöld-fehér csapat két éve még Uruguay válogatott csapatát verte, és diadalt diadalra halmozott, most pedig tele volt sérültekkel, meghasonlott, elkedvetlenedett játékosokkal. A Magyar Kupa középdöntőjében kikapott a debreceni Bocskaitól; Bukovi, a csapat középfedezete, oszlopa, súlyosan megsérült; Turay, a góllövő középcsatár megbetegedett, a gyomrával veszkődött, operálni kellett volna, és helyettesük sem volt.

1930 őszén a Ferencváros egymás után próbálkozott Bukovi helyén más posztokon kiváló, ám középfedezetnek nem való játékosokkal. Obitz, Berkessy, Tőrös, Lyka II. vállalkozott a hálátlan feladatra, és a bajnokság őszi fordulójának végén a csapat negyedik helyen állt, miközben már Berkessy lába is gipszbe került.

A Budafoki út 10/b-ben, Sárosiék lakásán szinte naponta kopogtattak a Ferencváros megbízottjai és meg sem bízott szurkolói:

– Mik a feltételek?

Sárosi papa nem engedett.

1931. március 1-én – az Üllői úti pályán, otthon! – a Ferencváros 3:2-re kikapott a Vasastól. Ezzel, immár 12 pont veszteséggel, az akkor mindössze 12 csapatos I. ligában ötödik helyre csúszott le, olyan mélyre, amilyenre 30 esztendős fennállása alatt még soha sem!

Másnap Mailinger Béla, az FTC alelnöke elvállalta a profi-alakulat ügyeinek irányítását. Pataki Mihályt maga mellé vette szakvezetőnek. Harmadnapra pedig Sárosi papa megjelent Gschwindt Ernőnek, az FTC elnökének irodájában – akinek tulajdonában volt a profi csapat részvényeinek többsége -, és fia nevében aláírta Gyurka szerződését a Ferencváros FC profi csapathoz.

Ezzel Gyurka elhagyta az FTC amatőrjeit, a MILL-csapatot, a MAFC-ot, ahol korábban a legkülönbözőbb sportágakkal próbálkozott – egyformán nagy sikerrel. Akkoriban a MAFC-ban sokat vitatkoztak arról, nem lenne-e helyesebb, ha teniszezne, vagy valamilyen más labdajátékkal, pingponggal, vízilabdával stb. foglalkozna.

Március 15-én jelent meg először a Ferencváros bajnoki mérkőzésén. Középfedezetet játszott. Eredmény: Ferencváros – Szegedi Bástya 7:0.

„Annak bizonyult, aminek vártuk. Nagyszerűen helyezkedő, remekül passzoló, magas játékintelligenciájú, óriási labdakészségű, amellett Bukovinál munkabíróbb, frissebb, fiatalabb, nagy kedvvel küzdő játékosnak, született szellemi vezérnek … ott a helye a válogatottban is.”

Ez jelent meg róla a szaklapban – 18 és fél éves korában. (1912. szeptember 16-án született.)

Ferenczy Emil, a műegyetemiek akkori legjobb teniszezője pedig azt mondta: – Kehrling Béla óta nem láttam ilyen kitűnő gömbérzéket emberben. Nincs az a labdajáték, amelyben egy-két esztendő alatt ne jutna el a válogatottság színvonalára.

Mit játsszék?

Sárosi az osztrákok ellen

Sárosi az osztrákok ellen

Egyetlen bajnoki szereplése után elvitték a válogatott csapattal Prágába. Egyelőre azonban csak tartaléknak. A következő héten azonban a középiskolás ifjúsági, MILL-válogatottság után, már bekerült a nagyválogatott B együttesébe, Budapest – Zágráb 5:o … Azután megint bajnoki mérkőzés következett. A múlt évi bajnok ellen, amely ebben a pillanatban is vezetett a bajnoki táblázaton. Eredmény: Ferencváros – Újpest 6:1!

Sárosi Gyurka a hullámvölgyből pillanatok alatt a magasba emelte a Ferencváros hánykolódó hajóját.
Közben Bukovi – akinek helyettesítésére sürgősen le kellett szerződtetni Sárosit – felgyógyult. Elfoglalta régi helyét. Sárosit előrevitték, próbaképpen csatárnak. Aradon kísérleteztek vele. Íme: Ferencváros – Aradi kombinált 8:1.

Blum Zoltán, az új edző (Potya Olaszországba szerződött el) megállapította: – Csatárnak épp oly remek, mint középfedezetnek!

Mégsem kezdődött el Gyurka középcsatár-karrierje, mert Bukovi újra megsérült, és Sárosinak ismét középfedezetként kellett helytállnia. Következő alkalommal a Hungária útra vitte a sorsolás, a kék-fehérek ellen. 4:1 …! A mérkőzés lefúvásának pillanatában az ifjúság áttörte a korlátot, átugrott, átmászott rajta, vállára kapta Sárosit, és harsogni kezdte: – Gyurka! Gyurka! Gyurka!

És még hányszor hangzott, zengett ez a kiáltás később is …

Skvarekkal mentünk hazafelé.

– Sárosi mindent tud – mondotta a Hungária középcsatára, aki ezen a mérkőzésen minden megengedett (sőt meg nem engedett) eszközzel küzdött ellene -, csak úgy látom, a közelharcot, a test test elleni küzdelmet nem kedveli. (Persze, Skvarek Gyurival nem is volt túlságosan ajánlatos közelharcba bocsátkozni …) – Ha egy kicsit keményebb volna, meg erőszakosabb, a világ legjobb középfedezete lehetne!

Pluhár István, a rádió akkori sportriportere még a játékosokon is túltett.

– Csupa ész! – hangoztatta. – Csupa technika, csupa szellem, csupa ősi játékosösztön. Még rajta van a fiatalság hímpora, árad belőle az optimizmus, a hit a jóságban, az ellenfél korrektségében, mindenki becsületes szándékában. Aki durva sportnak hitte vagy vallotta a futballt, aki erőszakos, verekedős játéknak vélte, Sárosit kellett, hogy megnézze!

Pécs ellen középcsatárt játszott, s a játék hatása alatt – egy kicsit elhamarkodottan – Máriássy Lajos szövetségi kapitány a nagyválogatottba tette középcsatárnak Jugoszlávia ellen! Belgrádban. Gyurka eddig a háttérből irányított, még akkor is, ha egyszer-egyszer csatárt játszott. Most őt küldték előre, s ez megzavarta. Nem mert játszani. Még nem szokta meg, hogy elöl kell robognia. A társait is túlságosan tisztelte: mindent lepasszolt nekik. Nem is annyira az önbizalma hiányzott, mint inkább a szerénysége akadályozta. Ez később is jellemezte. Jellemző erre egy sokkal későbbi esete, az autójával. Elsőként vett autót a magyar játékosok közül. Persze, jóval később, akkor, amikor már doktorált, és mellékesen a BSZKRT jogügyi osztályán dolgozott. Nos: éveken át alig tudta valaki, hogy autója van! Messze a pálya bejáratától, vagy a hivatal kapujától állította le mindig a kocsit, s onnan gyalogolt 200-250 métert. „Láttávolon” kívül parkírozott, hogy ne lássák meg a kocsiját, ne fájjon a pajtásoknak, a kollegáknak, hogy neki van, nekik nincs …

Gyurka támadásban, most a kapus ért oda előbb.

Gyurka támadásban, most a kapus ért oda előbb.

A középfedezet-korszak

Első, kevésbé sikerült válogatott szereplését még 61 sikeresnél sikeresebb, emlékezetesnél emlékezetesebb követte. Persze, ekkor még – középfedezetben. 1931. szeptember 20-án, tizenkilenc éves korában Csehszlovákia ellen is azt játszott. Vele szemben a csehszlovákok szemefénye, büszkesége, nagyja, a 45-szörös válogatott, a Kada néven szereplő Peschek dr. játszott. Eredmény 3:0 a magyarok javára. Mondhatjuk így is: Sárosi – Kada 3:o.

A mérkőzést az új tehetségeket felvonultató fedezetsor döntötte el a magyarok javára! – állapította meg Bauwens dr., a mérkőzés jól ismert német játékvezetője. (Sárosi is, Lázár is ekkor húzta fel másodszor a válogatott mezt.)

Nasazzi véleménye

Már megjárta Amerikát is! Mindjárt az első profi évében, 1931 nyarán részt vett a Ferencváros második amerikai portyáján. Ez a túra ugyan nem sikerült olyan remekül, amint a két évvel korábbi, azonban most sem vallottak szégyent a zöld-fehérek. Az uruguayi világbajnok válogatottól csak a legszorosabb küzdelemben kaptak ki. És a „marsall”, „el Mariscar’ – ahogy a kedvencüket, kapitányukat nevezték az uruguayi sportrajongók – Jose Nasazzi, a sokszoros válogatott ezt mondta a mér­kőzés után:

– Még soha sem láttam, hogy egy fedezet így „etette” volna csatártársait. Negyedórái játék után, az óriási ferencvárosi fölény láttán rászóltam Romeróra, középfedezetünkre: „Arra a gyerekre vigyázzatok, az indít el minden támadást! Borjas, a középcsatár ne engedje labdához, mert ha hozzá kerül a labda, mi már futhatunk is Mascheronival a kapunkba, kisegíteni Ballesterost…” – Két éve Bukovi játszott ellenünk középfedezetet, remekül. Szaklapjaink példaképül állították elénk. Nos ez a Sárosi még Bukovinái is jobb.

Még teljesebbé vált sikere, amikor július 18-án a Ferencváros 3:1-re legyőzte a Penarolt, Uruguay bajnokcsapatát. Amikor a zöld-fehérek hazatértek, Sárosit ezzel fogadták az újságírók:

– Nem félt a világbajnokoktól? Mert egyáltalán játszani a nagy hírességek ellen?

Gyurka válaszolt:

– A dél-amerikaiak legjobb csapataiba egészen fiatal gyerekek is játszanak, ott a kor nem számít, csak a tudás. Nálunk az ifibe nem mernék betenni azokat a 15-16 éveseket, akik ott a bajnoki együttesekben állandó csapattagok! Persze, azért játszanak az öregek is, már amennyire öregnek szabad nevezni a 27 éveseket, Andradet, Nasazzit …

– És nem erőszakosak a dél-amerikaiak?
– Engem egyikük sem rúgott meg soha. Igaz, én sem őket …

Korrektségéről legendák keringtek. Persze, az irigyek is károgni kezdtek. Mert ilyenek kezdtek egyre nagyobb számban feltünedezni. A szemére vetették például, hogy amikor a játékvezető a csapata ellen ítél szabadrúgást, akkor is szó nélkül odateszi, sőt odaviszi a labdát, ahonnan a szabadot rúgják – ellenünk.

– Ez mulatja, hogy nem szívbéli focista! – sipítozták. – Az igazi focista inkább kirúgja ilyenkor a labdát a Zita-telepre, a tribün mögé!

Pataki dönt: csatár!

dr. Sárosi György 1937-ben a KK serleggel

Az 1931/32-es, híres-neves bajnokságon még középfedezetként segítette a Ferencvárost fennállásának legnagyobb bajnoki sikeréhez: ahhoz, hogy nemcsak vereség nélkül, hanem egyetlen döntetlen nélkül, csupa győzelemmel, százszázalékos sikerrel nyerje meg a bajnokságot!

Nem kis részben Sárosi nevéhez fűződik az 1933. május 25-i Kupa-döntő dicsősége, a 11:1 arányú, rekordként feljegyzett győzelem a nagy csapatok találkozásain! 11:1 az Újpest ellen!

Pataki Mihály, az FTC egykori, az első világháború előtti aranycsapatának válogatott középcsatára, a Ferencváros szakvezetője ekkor már réges-régen amellett kardoskodott, hogy Sárosi csatárt játsszék. Az angol Arsenal WM-rendszerének híre már eljutott hozzá. Úgy érezte, hamarosan nekünk is rá kell térnünk legalább is arra, hogy a középfedezet erőteljesebben vegye ki részét a védekezésből. Erre a romboló feladatkörre – gondolta – kár a támadás-építés legnagyobb mesterét felhasználni, elpazarolni. Ezért is, meg mert úgy látta, hogy Turay góllövő készsége megkopott – Turay távozásával is számolt már – erőltetni kezdte Sárosi csatár játékát.

Az 1933/34-es bajnokságban, Turay távozása után, Sárosi György előrerukkoltatása által újra bajnokságot szerzett a Ferencváros. Kohut, Takács I, Szedlacsek és Amsel, sőt a lábtörést szenvedő Korányi nélkül is.

Az 1934-es VB szomorú nótája

Ilyen sikerek, ilyen évek és kivirágzás után, miért nem vált már az 1934-es világbajnokság hősévé Sárosi György?

Balszerencse üldözte – meg néhány ádáz „ellenfél” rosszindulata. Már az 1931/32-es, százszázalékos bajnokság közben is jelentékeny sérülés érte. Három mérkőzésről hiányzott is. Aztán évről évre legalább egy-egy kéthetes ápolás várt reá.

1934-ben remek formában játszotta végig a tavaszt. Május 15-én, három nappal az angol mérkőzés után, a Kispest ellen (7:4) súlyosan megsérült. Sarkadi, a kispesti kapus ráugrott a fejelni készülő Sárosi hátára, Gyuri elesett, Sarkadi rázuhant Gyurka kitámaszkodó lábára.

Tokszalagszakadás.

Bár a vártnál gyorsabban felépült, a világbajnokságra el sem vitték. Nápolyban, a magyar-egyiptomi mérkőzésen sem volt ott. Azután üzentek érte. Úgy érezte, javul az állapota, s így leutazott a csapat után Bolognába. Kipróbálta a térdét. Az orvos, Nádas Ödön szövetségi kapitány és maga Sárosi is gyógyultnak találta …
Így aztán május 31-én az osztrákok elleni VB mérkőzésen beállt a csapatba. Nem játszott éppen rosszul, csak túl óvatosan. Egy gólt így is lőtt, csak hát a Markos kiállítása és Avar sérülése folytán 9 emberre csökkent csapatot ezzel sem menthette meg. Kikaptunk (1:2), s kiestünk …

Bravúrok fényében

Sérülése, az utolsó egyetemi évei, a jogi doktorátus megszerzése, a sok tanulás 1935-ben kissé visszavetette a labdarúgásban. Ezután azonban megint nagy évei következtek. 1936-ban már az év gólrekordere – először az NB I-ben, de nem utoljára!

1937-vilagvalogatott-csapatkep-sarosi-lazar

Az 1937. évben a FIFA meghívására szerepelt az első ízben megrendezett Közép-Európa és Nyugat-Európa mérkőzésen. Összekötőt, kiszolgálót játszott, megmutatva, hogy ebben a számára eddig szokatlan szerepkörben is kiváló.

Ezután következett az a bizonyos, már érintett, bravúros KK.

A prágai Slavia és a bécsi Vienna legyőzése után – az 1937. évi középdöntőben – a zöld-fehérek az Austriától Bécsben 4:1-re vereséget szenvedtek.

A Széchenyi kávéházban és a Valériában – ahol zöld-fehér terítő borított minden asztalt -, meg a Mester utcai és környékbeli kis tejcsarnokokban, kiskocsmákban, borbélyüzletekben, kapualjakban és padlásszobákban mindenki erről vitatkozott:

– Hogyan lehetne három gólt behozni a bécsi lilákon?
– Ha Gyurka jó formában játszik, lehet!

Az Austria elleni 6-1-es KK mérkőzés után …

Csak akkor csökkent a nagy bizakodás, amikor Kemény és Sárosi góljára Sindelar a fénykorára emlékeztető módon kisurrant a védők között – és gólt lőtt. Félidő 2:1, összesítésben 5:3, megint két gól előny a violetteknek! A remények már alig pislákoltak. Aztán jött a második félidő, „egy Sárosi-félidő”: négy Fradi-góllal 6:1, összesítésben 7:5! És így a Ferencváros tovább jutott.

Sárosinak ebben az időben – körülbelül 1934 óta – jelentősen gazdagodott a „repertoárja”. Már nem félt senkitől, bátran küzdött, bár a játék tisztaságára mindig ügyelt. De hiszen kitől és miért is félt volna?! Elvégre az ő 182 centiméteres magasságával, 76-78 kilós súlyával, ragyogó izomzatával szemben ki tudott volna több rátermettséget harcba dobni? (Ha csak nem – erőszakot.)

Következett a döntő két mérkőzése a római Lazio, Piola csapata ellen. A pesti 4:2, meg a visszavágó helyett – újabb „odavágó”! Győzelem Rómában is, 5:4-es diadal.

A Ferencváros-Lazio döntők (szeptember 12. és október 24.) között még valami történt, amiről dicshimnuszokat zengtek, akik látták, és éveken át meséltették maguknak, akik nem látták. Sárosi legnagyobb napjaként emlegették és hirdetjük még ma is, mi is.

Ez pedig a szeptember 19-i Magyarország-Csehszlovákia mérkőzés a Hungária úti pályán. Sárosi ekkor már megszerezte a doktorátust, a „Gyurka, Gyurka” üdvrivalgásba már belevegyült a „doktor úr!” is. 1937-ben pedig kialakult a Cseh-Sárosi-Zsengellér belső hármas. Amerikában Roosevelt elnök akkortájt nevezte ki maga mellé azokat a jeles tudósokat tanácsadónak, akiket „agytröszt” néven becézett – vagy gúnyolt – a világsajtó. Erre keresztelték el nálunk is a belső hármast.
Egy apróbb hibát azonban elkövettek a vezetők. Nem az irányító észt tették vezérré! Középre a vidékről csak egy éve felkerült Zsengellért állították, aki, ha nem is rosszul, ám roppant félénken mozgott elöl, Csehnek viszont semmi sem sikerült, bármivel is próbálkozott.

A csehszlovákok már 2:1-re vezettek. Az első félidő vége felé nagy nehezen egyenlítettünk.

Egy gól a Planickának lőtt hétből!

Egy gól a Planickának lőtt hétből!

A szünetben, az öltözőben halotti csend volt. Dietz dr., a szövetségi kapitány – az MTK pálya akkor szűk folyosóján – kezét tördelte.

– Cseh minden támadást megakaszt, tönkretesz! Le kellene cserélni!
– Belemennek a csehszlovákok a cserébe?
– Nem tudom … Toldi Géza mindenesetre maradjon itt…
– De ki mondaná meg Csehnek, hogy Toldi áll be helyette a második félidőre?!
– És ha a csehszlovákok nem egyeznek bele a cserébe?
– Akkor legyen Cseh szélső! De tűnjön el belülről az örökös forgolódásával és driblijeivel!

A tribün közben harsogott, a nép üvöltött, kórusban zengte követelését:

– Sá-ro-sit kö-zép-re! Sá-ro-sit kö-zép-re!

Dietzet biztatják.

– Hallod? Mondd meg Csehnek, hogy Sárosi lesz a közép és Toldi a balösszekötő
– Én? Én nem! Ti erőszakoltátok a beválogatását! Velem különben is elkezd vitatkozni, ismeritek! Nem bírom! Mondja meg neki inkább … a vörös Taki!

A valaha vörös hajú, ekkor már őszülgető Takács Béla – az MTK egykori örök tartalék kapusa, majd masszőrje, pályafelügyelője, gondnoka, végül amolyan segéd-pályaigazgatója – ijedten szabadkozott.

– Én? Pont én? Dehogy mondom! Ki vagyok én? Még nekem esik! De… mondja meg az elnök úr!

Mindenki az elnökre nézett. Az elnök úr, Brüll Alfréd, Cseh legfőbb mentora is a folyosón topogott. Dietz kérlelni kezdte. Nagy nehezen vállalkozott a feladatra.
Bementek az öltözőbe.

Brüll ravaszul Kemény Tibor felé fordult.

– Látja, a maga gyorsasága hiányzik belülről! Nem volna kedve középen próbálkozni?

Dermedt csend. Mindenki érezte, hogy a kérdés mögött lappang valami. Most Cseh felé fordult Brüll.

– Maga pubikám …

Nem folytathatta. Cseh kitört. Könnyezve, majdnem jajgatva, kétségbeesve, sopánkodott.

– Elnök úr! Elnök úr! Ne tessék! Ne tessék! Engem akarnak lecserélni? Leküldeni? Balszélre tenni?… Ne tessék, ne tessék … Most majd megmutatom … tessék engem hagyni játszani … csak a Gyuri álljon középre! A közönség is ordít, hogy a Gyurit középre. Én is csak ennyit kérek a Gyurit középre! Majd én meg az Ábel kiszolgáljuk, ő csak álljon középre és törjön előre … a Gyurka … elnök úr, kérem … Brüllnek majdnem kicsordultak a könnyei.

– Ne engem kérjen pubikám, nem én vagyok a kapitány…

Dietz véget vetett a kínos jelenetnek.

– Majd megpróbáljuk így. Gyuri menjen középre, Matyi legyen jobbösszekötő. Sassal talán jobban megértik egymást …

Az agytröszt „helycserével”, azaz „helyreállított világrenddel” jött ki a második félidőre. Jobbösszekötőben Cseh, balösszekötőben Zsengellér. Középen Gyurka.

Ekkor Sárosi vezérletével olyat produkált a csapat, mint még soha. Hét gólt lőtt nem kisebb kapusnak, mint Planicskának, a csehszlovák sport örök büszkeségének a kapujába. Hét gólt, hét káprázatos, egymástól homlokegyenest eltérő fenomenális gólt lőtt a Gyurka! Lőtt ráfutásból, emelésből, lőtt félfordulásból, lőtt tisztára játszva magát, és lőtt miközben fautolták, lőtt ollóból és nyomás közben. Lőtt mellmagasságig emelt lábbal és kapásból, közelről és távolból, mindenféleképpen lőtt, s mindig „életveszélyesen”. Minden támadást ő indított el – és ott volt a befejezésnél. Bátran és erőteljesen játszott, és a hét gól közben sem erőszakoskodott. Mert a jelszavát még ekkor sem volt hajlandó megváltoztatni:

– Játszani kell a futballt, mert nem futball az, ami birkózásból és versenyfutásból áll …

Régóta nem láttunk – mondtuk és írtuk – vagy talán még soha sem láttunk olyan válogatott mérkőzést, amelynek menete, alakulása, sorsa, sőt az eredménye is ennyire egyetlen játékos szerepléséhez fűződött volna. Sárosi lendülete, lelkesedése fogta össze egy egésszé a csapatot.

Az 1938-as VB Sárosija

Így érkeztünk el az 1938-as VB-hez. Nem is a Portugáliában 4:o-ás vereséget szenvedő, tartalékos, gyatrácska magyar válogatottban bízott a közönség, hanem egyedül Gyurkában. Hátha csodát tesz!

Nem csalódott benne senki. Csak – sajnos – a többiekben sem …

Sárosi Reimsben a Holland-India (Indonézia) elleni 6:o-ból kettőt lőtt, és a Svájc elleni 2:o-ból egyet fejelt. Az első mérkőzés még gyerekjátéknak bizonyult, viszont a nagy futballtornákra magát mindig összeszedő Svájc ellen, a kitűnő Vernatival szemben meg kellett dolgoznia az egész csapatnak. A németeket előzőleg 4:2-re verő Abegglen Trello és társai – minden mezőnyfölényünk ellenére is – nehezen adták meg magukat Lillében.

Harmadik mérkőzésünk következett Párizsban Svédország ellen. A mindig veszélyes svédeket magyar ember, Nagy Jóska, az MTK egykori aranycsapatának tagja készítette elő. Le is rohanták a magyarokat egy pillanat alatt, és már vezettek is 1:o-ra. Régebben gyakran megtörte a magyar csapatot az ellenfél gyors rajtaütése, kezdeti sikere, de most már nem!

Vezetett ellenünk éppen a közelmúltban Csehszlovákia csapata is, és a végén 8:3 lett belőle! Hát ha nem is nyolcat, ötöt ezúttal is bevágtunk a nagy ellenfélnek, Svédországnak úgy, hogy Sárosi megint új oldaláról mutatkozott be. Minthogy Nagy Jóska játékosainak különösen a figyelmébe ajánlotta őt, Sárosi egy pillanat alatt átlátta a helyzetet, változtatott eddigi játékmodorán, és összekötői „helyzetbe”-hozását választotta első feladatául. Magára húzott két-három svéd játékost – ezek amúgy is igyekeztek ráakaszkodni – s azután küldte előre Sast és Titkost. Így lett a o:1-ből 5:1 …

Első vagy második?

1938_magyar_valogatott

A svédek elleni győzelmünk is az 1938-as VB egyik hősévé emelte Sárosi Györgyöt. Hogy a VB első számú vagy második hősévé koronázza-e a szurkolók és szakértők serege, az az olasz-magyar döntőtől függött.

Ezen a döntőn – általános vélemény szerint – Piola „lefőzte” Sárosit. Persze neki remek segéderők jó helyzeteket teremtettek. Meazza és Ferrari óriási és önzetlen munkája döntött!

Sárosi sem játszott rosszul – csak hát Pioláék rúgták a gólokat, s így 4:2-re kikaptunk. Sárosi vigasza az a megjegyzés lehetett, hogy – az olasz belső hármas után – ő jelentette ennek a VB-nek az „eseményét” …

Nem bizonyult méltatlannak hírnevéhez később sem. 62-szer szerepelt a válogatottban, és 42 gólt lőtt ezeken. Idehaza még 1944 őszén is vezetett a góllövő listán, pedig ekkor már majdnem teljesen átállt a hátrábbról indító, előkészítő összekötők játékmodorára, a WM-rendszer szerinti összekötőjátékra. Arra, amit egykor lenézett, aminek érvényesülését elgáncsolni igyekezett. Ami ellen szélmalomharcot vívott. Nem látta be, hogy a futball is fejlődik, változik, akár tetszik, akár nem.

A II. világháború után is játszott, és nem is rosszul. Majd külföldre távozott. Olaszországból azonban nem tért haza. Ott edzősködött, váltakozó sikerrel. Egész egyénisége, tartózkodó modora, az olaszoktól elütő játékfelfogása valószínűtlenné tette, hogy nagyobb sikereket érjen el. Lassanként el is tűnt az élvonalból.

*

A remek pedagógus Sárosi doktor mindössze két országban edzősködött: a napfényes Itáliában több évtizeden keresztül és Svájcban, rövid ideig.

Olaszországban a Bari együttesénél kezdte tréneri pályáját. Edzői belépője cifrára sikeredett. Az 1948/49-es bajnoki esztendőt ugyanis még Kutik András kezdte edzőként a dél-itáliai klubnál. Négy – sikertelen – meccs után (1 döntetlen, 3 vereség) Plemich Rudolf váltotta, aki már az előző bajnoki évben is ugyanúgy Kutik helyébe lépett. Ujabb három mérkőzés – 1 győzelem, 2 vereség után – ajánlották fel Sárosinak a vezetők az edzői kispadot. A játékoslegenda azonban önálló trénerként nem rajtolt fényesen: 6 mérkőzésből mindössze két pontot szerzett a csapattal. Úgy látszik, a vezetők nem vele voltak elégedetlenek: mellétettek két olaszt, Costantinót és Capocasalét, s a triónak nagy nehezen, egy ponttal sikerült benttartania a csapatot a Serie A-ban… (Három magyar egy idényen belül ugyanazon külföldi csapat kispadján – aligha volt ilyen sok a futballhistóriában!)

Mindezek ellenére Sárosinak a nagy Torino ajánlott edzői szerződést a következő esztendőre. Olyannyira előrehaladtak tárgyalásai a kor szupercsapatával, hogy még a supergai tragédiával végződő repülőútra is el akarták vinni a torinóiak, s csak a felesége kérésére az utat megtiltó bari elnöknek köszönhető, hogy a légikatasztrófának „csak” két magyar esett áldozatul …

Sárosi az egész Olaszországot gyászba borító eset után maradt Bariban – immáron ismét egyedüli edzőként -, de a gyenge játékosállomány miatt a második esztendőben már nem sikerült megmentenie a gárdát a kizuhanástól.

Rövid ideig Luccában, a B-ligás Lucchesével dolgozott, majd a bajnokságra törő – abban az évben címvédőként csak 3., de újra a scudettóért harcba induló – Juve ajánlatát fogadta el.

Nem volt könnyű dolga: olyan sztárokkal kellett megtalálnia a közös hangot, mint a kapus Giovanni Viola, a szintén válogatott Ermes Muccinelli, Alberto Piccinini és Rino Ferrario, az akkor már szinte kisistenként tisztelt későbbi nagy sikerű klubelnök, Giampiero Boniperti, vagy éppen a dán csatársztártrió, a gólkirály Jens-Peter „Johnny” Hansen, a másik Hansen, Karl-Aage és Carl-Aage Praest. Hogy mégis sikerült, arra ékes bizonyíték, hogy a gárda 7 pont előnnyel (!) a címvédő Milant megelőzve befutott az első helyre. Ezzel Sárosi doktor lett mind ez idáig az utolsó magyar edző, aki olasz bajnokcsapat kispadjáról állhatott fel az utolsó mérkőzést követően! (Guttmann utána 1954/55-ben bajnok lett ugyan a Milánnál, de 19 mérkőzés után, idény közben át kellett adnia az irányítást Ettore Puricellinek.)

A második idényben is kiválóan szerepelt a gárda, de két ponttal végül lemaradt a félelmetes Skoglund-Nyers Pista balszárnnyal operáló Inter mögött.

A doktor úr pedig búcsút intett Milánónak és egy korábbi ígéretét beváltandó a Genoa 1893-nak kötelezte el önmagát. A tengerparti városban persze nem kergettek nagyratörő álmokat: a vezetőség elégedett volt a biztos középmezőnybeli helyezéssel, amelyet Sárosi irányításával el is ért a csapat (12., ill. 11. hely). A várost azonban annyira megszerette, hogy ott vásárolt háza maradt élete végéig fő rezidenciája.

1955-ben a fővárosba szerződött, az AS Roma együtteséhez. Az első évben elért 6. helyet másodjára csak egy 14. követte, így nem esett nehezére a búcsú az Örök várostól. Igaz, szép emlékeket hagyott maga után, mert az 1958/59-es idényben, a szezon második felére kinevezték az akkor még ifjú edző Gunnar Nordahl mellé-fölé technikai igazgatónak (6. lett a csapat). Ez volt a búcsúja az olasz első osztálytól felnőttedzőként, mert utána már csak B-ligás egyesületek (Bologna, Brescia) szakmai munkáját dirigálta.

Később a genovai utánpótlás-nevelés atyja volt közel egy évtizeden át, felnőtt edzőséget csak Svájcban vállalt, az olasz-svájci területen, 1960 őszén.

Éppen luganói trénerkedése idején mesélte Selmeci Józsefnek az alábbi esetet, amely kiválóan példázza legendás sportszerűségét, kollegialitását.

Éppen luganói szerződése előtt az idény vége felé tárgyalásban állt az AC Milannal, melynek tárgya az ificsapat edzői posztjának betöltése volt. Már túl voltak a megbeszélések érdemi részén, csak alá kellett volna írni a szerződést, amikor Nils Liedholm, a csapat svéd csillaga bejelentette visszavonulását, s egyben kérte, hogy neki adják az ificsapatot. A Milan vezetői „természetesen” végül a svéd csatárnak adták az állást, miközben elnézést kértek Sárositól. „Magam is így tettem volna” – kommentálta az esetet a kárvallott.

Alighanem érthető, miért örvendett játékos-pályafutása befejezése után még évtizedekig köztiszteletnek és megbecsülésnek az egykori 62-szeres válogatottjátékos, az 1938-as vb-ezüstérmes csapat első számú csillaga.

Get the Flash Player to see this content.

(Az összeállítás Dénes Tamás – Peterdi Pál – Rochy Zoltán – Selmeci József: Kalandozó magyar labdarúgók, Hoppe László – Hoppe Pál: A Labdarúgó-világbajnokságok csillagai valamint Antal Zoltán – Hoffer József: Alberttól – Zsákig c. könyve felhasználásával készült)

7 Vélemény a cikkhez: dr. Sárosi György

  • Dr. Sàrosi-rôl ìrt beszàmolò remek munka. Köszönöm ?

    Zöld-fehér zàszlò: A fehér a Tisztasàg. A zöld, a remény.

    Ki szeretném emelni Dr. Sàrosi gyönyörû szép mondatàt:

    “Jàtszani kell a futballt, mert nem futball az, ami birkòzàsbòl és futàsokbòl àll.”

    Igaz, az idôk alaposan megvàltoztak: Ma màr sokat birkòznak és még többet futnak is, de a tisztasàg mindazoknak mégis fô cél, akiknek az erkölcs még mindig az elsô E-betût jelenti.

    Tiszta lélekel meg a legkönnyebb a sportban a tisztasàgot megtartani.

    Aki Dr. Sàrosi 7 pontjàt elolvassa, annak meg megszòlal az a tiszta lélek, amely belôle beszélt.

    Dr. Sàrosi: minden idôk legjobb Ferencvàros jàtékosa ? Ott van bizonyàra. De a “jò”-t erkölcsileg a legjobban megérdemli.

  • Azt hiszem, fradista számára nem lenne nagyobb dilemma, mint annak eldöntése, hogy ki volt a LEGNAGYOBB? “Gyurka”, vagy “Flóri”? A “Félisten”, vagy a “Császár”??? RIP, dr. Sárosi György! Az általa megfogalmazott 7 pontot KÖTELEZŐ jelleggel MINDEN magyar csapat (kölyöktől felnőttig!) öltözőjébe kitetetném!!!

  • Hát igen… a legtöbbet Fradiban játszó játékosunk volt. Amennyiben egyszer sem állították ki pályafutása során, 58140 percet töltött zöld-fehérben… senki azelőtt, senki azután… félek, senki soha többet.

    Köszönjük Gyurka!

  • Nem lehetne utólag hivatalossá tenni a 38-as bécsi osztrák-magyart? Az MLSZ csinált már ilyet 2001-ben, így lett szegény Bozsik Cucu halála után 23 évvel 101-szeres válogatott… Az osztrákok a mai napig hivatalosnak tekintik a meccset, melyen Gyurka 5 (!) gólt lőtt és Bíró “Dani” is válogatott lehetne, poszthumusz.

  • Nagyszerű megemlékezés, minden Fradistának kötelező olvasmánynak kéne lennie.

  • Sajnos a 30-s évek szép lassan a feledés homályába veszett. Pedig lenne mire emlékezni és lennének olyanok szép számmal akiket példaképek lehetnének a mai kor számára.
    De addig amíg a hivatalos szerveknek a magyar foci 1954-től kezdődök, nagyon nehéz lesz elfogadtatni a harmincas éveket, a KK győzelmeket, a VB ezüstérmet és Sárosi Gyurka zsenialitását.
    Mi legalább megpróbáljuk.

  • Isten nyugtassa a valaha volt egyik legnagyobb futballistát! Félisten volt a maga korában, szerintem a háború előtti világ 5 legnagyobbjában benne volt, nem csak Magyarországon! 7 gól Planickának, 5 gól Ausztriának, KK-győzelem (kb. a mai BL), bajnokságok, gólkirályi címek (csupa világklasszis között, előtt) stb. Akkoriban 61 válogattottság … RIP Gyurka! Fiatalabbaknak: Ő volt a 30-as években a “Flóri”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 12.09. 19:30 Vasas-FTC (TV:M4)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ