Dukon Béla: 51

TFU_19900331_Fu-Trb_003 - 0001Saját nevelésű balszélsőnk 1976-ban lett az FTC tagja.

Még nem volt 18 éves, amikor Vincze Géza bedobta a mélyvízbe: 1984. júniusában a Videoton ellen mutatkozott be az élvonalban.

Aztán a következő két idényben ismét csak egy mérkőzés jutott számára a magyar első osztályban.

1986 őszétől vált a csapat alapemberévé. Három éven át rendre a kezdőcsapatban kapott helyet, ekkor az utánpótlás-válogatottba és az “A”-válogatott keretbe is meghívást kapott.

1990 őszén az Ebedli Ferenc edzette Volánba tett egy rövid kitérőt. Visszatérése után tizennégy bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett az ezüstérmes és kupagyőztes gárdában.

1991-ben Svájcba igazolt, majd 1993 májusában éppen a Fradi ellen, az Üllői úton tért vissza a magyar élvonalba.

Később megfordult a Siófok (utolsó NB I-es találatát a Fradi pályán lőtte a Siófok színeiben) és a DVTK csapataiban is az első osztályban. A vasgyáriak színeiben játszotta utolsó élvonalbeli mérkőzését 1999-ben.

Érden fejezte be játékos-, és kezdte el edzői-pályafutását, majd alacsonyabb osztályú csapatok mellett tevékenykedett.

A 2000-es évek közepén visszatért a Ferencvároshoz és azóta is az utánpótlásban edzősködik.

Klubjai az NB I-ben: FTC (1976-91: 98 bajnoki / 11 gól), Volán (1990: 4 bajnoki), BVSC (1992/93: 1 bajnoki), Siófok (1993/94: 3 bajnoki / 1 gól), DVTK (1999/2000: 13 bajnoki)

Egy győztes gól a Haladás ellen:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 11.18. 15:30 Paks-FTC (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ