Egy hátvéd tudjon futballozni

KS_1988_I_01_0044-2Albert Flóriánnak, az FTC szakosztály-igazgatójának a szezonkezdés előtt a legtöbb gondot Keller József bevonulása jelentette. Mint a szakvezető hangoztatta, a szőke hátvéd a csapat egyik kulcsjátékosa, nem mindegy, hogy vele, vagy nélküle kell kiállnia egy-egy találkozóra a csapatnak. Bár az új ren­delet szerint a fiatalembernek katonáskodása alatt is módja van arra, hogy együttese ren­delkezésére álljon, Albert ettől függetlenül sajnálta, hogy játé­kosának mundért kell öltenie.

• Szomorú, Józsi? – kér­deztem a védőjátékost, miután megbeszéltem vele egy interjút a klubházban.

– Miért, annak látszom? ­kérdezte vissza.

• Nem. Nem tűnik bána­tosnak, de mégiscsak egy időre félre kell tennie a civilruhát, a megszokott életritmust, s he­lyette haptákot kell vágnia.

– Hja, a katonaságra gon­dol? Nos ettől egyáltalán nem vagyok búbánatos. Men­ni kell, hát megyek. Nyilván eleinte egy kicsit szokatlan lesz, de majd belejövök. Az meg mindenképpen könnyí­t a dolgon, hogy a katonás­kodás mellett focizhatok is. És ez a lényeg.

• Edzőjétől tudom, hogy rövid szabadságot kapott, egyelőre még nem a seregtől, hanem a klubtól, mert meg­nősült. Fogadja ez alkalom­ból jókí­vánságaimat.

– Köszönöm.

• Ifjú felesége szereti a labdarúgást vagy csupán el­viseli, hogy férje a hét szinte minden napját a labda társa­ságában tölti.

– Mondhatom, hogy ő lel­kes futballbarát. Kint van rendszeresen a mérkőzéseken s szórakoztatja is a játék. Feltéve, ha izgalmas, s szí­n­vonalas küzdelmet ví­vnak a felek. A rossz mérkőzésekért természetesen egy cseppet sem rajong. Mi több, véle­ménye is van egy-egy talál­kozóról s ezt el is mondja.

• Keller József teljesí­tmé­nyét is kritizálja?

– Ha nem nyeri el a tetszé­sét, legalább olyan szigorúan osztályoz, mint a tudósí­tók.

• Két mondatban térjünk vissza az elmúl őszhöz. Mikén értékeli első félévi bizo­nyí­tványát. A jó kalkulusok voltak benne többségében, vagy akadtak gyengébb jegyek is?

– Az összkép közepesnek felelt meg. Voltak kellemes és akadtak kifejezetten rossz hétvégéim.

• Kezdjük a jóval.

– Ha nyertünk, már feled­tem egy egész hét valamennyi apró kellemetlenségét. A ve­reségeket viszont nehezen viseltem. Különösen ha otthon, az Üllői úton érte kudarc az együttesünket. Ilyenkor telje­sen együtt éreztem a szurko­lóinkkal, akik ünnepelni jöt­tek ki, s szomorú an távoz­tak a pályáról. Még akkor is lelkiismeret furdalásom volt, ha úgy éreztem, nem miattam szenvedett vereséget az együt­tes.

• Ezek szerint túlontúl lelkiző tí­pusú sportember?

– Ezt azért nem mondha­tom. De elég sokáig térek napirendre a balsiker felett. S ilyenkor alapos önvizsgá­latot tartok. Szeretek ugyanis tisztában lenni önmagammal. Azzal, mennyit adtam azért, hogy ne szégyenkezve kelljen az öltözőbe vonulnunk. Mert végül is nem kedvtelésből futballozunk csupán, hanem hivatásból. Pénzt kapunk, hogy szórakoztassunk, s a pénzt a lelátón izguló lelkes, vagy éppen bosszús emberek egy szí­nvonalas produkció elvárásáért fizetik. Más kérdés, hogy végül is mi a hét min­den napján azt csináljuk, amit szeretünk. Futballo­zunk. Játszunk …

• Tehát még mindig egy­értelműen játéknak lehet ne­vezni az élvonal labdarúgását?

– Embere válogatja. Van akinek még mindig játék, van akinek már vérre menő harc, küzdelem. Az utóbbi egyre kevesebb örömet lel benne, aki viszont a mai küzdelmes futballban is mer játszani, az megtalálja benne a maga gyönyörűségét. Aki pedig csak játszani próbál, s nem tud emellé felvonultatni más erényeket, például a har­cosságot, a küzdenitudást, az elveszett ember a futballpá­lyán.

• Sok poszton megfordult már zöld-fehér szí­nekben. Hol a legjobb játszani?

– Balhátvédben.

• Nem túl egysí­kú ez a szerepkör?

– Látszólag igen, de ott is lehet alkotni. Sőt, egy vala­mire való hátvédtől elvárják, hogy a labda birtokában bátra induljon előre, sőt azt is, hogy meg tudjon csinálni egy-két cselt is, s ha gól­helyzetbe kerül, ne külön­bözzön a csatártól. Neves, világhí­rű kluboknál ezt nem csupán elvárják, ez már kö­vetelmény. A csatárokat ugyanis mindenhol túlbizto­sí­tottan őrzik, mire elérnek a tizenhatos környékére már be vannak kerí­tve, s techni­kai virtuóznak kell lenni ah­hoz, hogy a szigorú és sűrű védőőrizetet kijátsszák. A fel­nyomuló védőkre í­gy keve­sebb figyelem jut. Döntő hát, ha egy hátvéd a szó igazi értelmében tud futballozni. Nem csak rombolni. Épí­teni és befejezni is. Tehát ha va­laki csak a saját szakmájának mestere, az manapság már nem elég. A csatárnak tudnia kell szerelni, ha kell becsúsz­va, bevetődve az érkező el­lenfél elé, a védőnek meg értenie kell a csatárkodáshoz.

• Ez lenne az ideális. De minálunk aligha a technikás védők jellemzik a labdarúgást. Még a középpályások és a tá­madók labdabiztossága, tech­nikai felkészültsége is jócskán hagy kí­vánnivalót maga után. Hol vagyunk még a csatár­szerű hátvédektől?

– Pedig ez döntő tényező. S ez ügyben sok függ magá­tól a játékostól. Ha egy hát­véd megelégszik azzal, hogy elpüföli a labdát a kapu elől, vagy elsöpri a labdával érkező támadót, arra legfeljebb azt mondják, elbekkelget. Aki képezi magát, több akar lenni egy szimpla védőjátékosnál, az megtalálja e látszólag si­vár posztnak is a szépségeit. És azt észreveszik.

• Milyen a ma futballja? A robotembereké csak a pálya, vagy van tere a stí­lusos labda­rúgóknak is?

– Az tény, hogy egyre in­kább az erő dominál. Aki fizikálisan jól felkészí­tett, vé­gig bí­rja a robotolást, aki ütközik, harcos, energikus, az akkor is boldogul, ha nem zsonglőr. Annak idején aki az átlagosnál jobban tudott cse­lezni, már jó játékosnak szá­mí­tott. Ma, ha a cselező­képesség nem párosul kivé­teles gyorsasággal, bizonyos fokú keménységgel, tűrőké­pességgel, a csatárt “meg­eszik” a védők. Azt hiszem ezért egyre kevesebb az igazi egyéniség világszerte. Mara­donák egészen ritkán szület­nek. Akik nem csak labdaművészek, de elég gyorsak ahhoz, hogy kilépjenek a su­hogó védőlábak közül, s elég harcosak, kemények ahhoz, hogy ne bukfenceljenek rög­tön, ha meglökik, megrúgják őket. Bár fogyóban vannak a csatáregyéniségek, hiánycikk a gólérzékeny támadó, de én hiszem, hogy a futball szép­ségét azért nem lehet végér­vényesen kiölni a játékból. Ritkább a sziporkázás, de azért sok szép dolog történik manapság is a pályákon. És születnek remek gólok, ami­ért szí­vesen fizet a néző, s amit í­gy nyugtáz: “Már csak ezért érdemes volt kijönni. .. ”

• Milyen volt az őszi Fradi?

– Igyekvő, de zömmel görcsösen, erőlködve játszó, együttes.

• És milyen lesz?

– Remélem jobb. S játékosabb. Bár ehhez elengedhetetlen lenne egy vezéregyé­niség. Az pedig pillanatnyilag nincs. Hogy kinő a mai gárdából? Nem tudom, de nagyon jó lenne hinni benne.

• Képes lehet dobogóra, jutni az FTC?

– Én elégedett lennék, ha az első öt hely valamelyikét, elcsí­pnénk. Mert ez ma a realitás.

(Várkonyi Sándor, Labdarúgás, 1988 március)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.20. 21:00, m4sport
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ