Egy kaposvári emlék

Más is kereste azt a csillakot 1977-ben

Más is kereste azt a csillagot 1977-ben

Amikor elolvastam K@rcsi bejegyzését és először megpillantottam az 1977-es újságot egy személyes emlék merengett fel a múltból. Olyan erőteljesen jöttek elő az emlékezés képei, hogy percekig egy különleges, és varázslatos érzés kerí­tett hatalmába.

Az 1977-es emlékek duplán fontosak számomra. Az érettségim éve volt és a felkészülés jegyében, szeretett osztályfőnököm, Teréz néni úgy döntött, hogy egy Nyugat-Magyarországi történelmi kirándulással próbálja enyhí­ti az érettségi izgalmát. Csodás körút volt, mely keretén belül ellátogattunk Kaposvárra is, ha jól emlékszem a Rippl-Rónai villát és a Hősök templomát néztük meg, bár lehet, hogy keverem, mert a kaposvári kirándulás más miatt maradt emlékezetes.

A buszon ültünk és élcelődtünk egymással, amikor a busz sofőrje egy hatalmasat kiáltott – Itt a Fradi busza! – és egy meredek manőverrel sávot váltott és befordult a parkolóba. A lányok sikoltoztak, mert egy kicsit túl erőteljes volt a kanyar, Zoli barátommal meg úgy ugrottunk ki a székből és szaladtunk előre, mint a megkergült birkák. Mire a sofőr fékezett és megállt, már a lányok is az ablakhoz ragadtak és mágikus izgalommal mutogattak a buszból éppen kiszálló játékosok felé: – Ott van Nyilasi Tibi! Ebedli Zoli!

Egyedül Pali barátom maradt szótlan, ő csak meredten ült a székén és zsendülő bajsza alól csak ennyit kérdezett: – És Törőcsik Andris nincs itt? – vigyor ült ki a száján, de igazából senki sem figyelt rá.

TFU_19971100_FU_008 - 0012-3Kinyí­lt a mi ajtónk is és mivel Zolival utat törtünk magunknak, elsőként ugrottunk ki a kocsiból. Zoli, aki már akkor is 190 cm magas volt, akkorákat lépett, hogy egyből Martos Győző előtt termett. Azt a pillanatot soha nem felejtem el, mert torony magas és magabiztos haverom egy pillanat alatt kővé dermedt. Szólni akart, de nem tudott, csak állt Győző előtt, aki épp úgy meglepődött mint a barátom. Mire odaértem én is, egy számunkra ismeretlen, marcona legény lépett Zoli és Győző közé. Nem szólt semmit, de a nézése éppen elég volt ahhoz, hogy ne menjünk tovább.

Pedig néhány méterrel állt tőlünk az a játékos, aki miatt Fradisták lettünk, akit akkor úgy tiszteltünk, mint a szüleinket. Nyilasi Tibor. Most úgy emlékszem rá, hogy ránk is nézett, de ez már valószí­nűleg csak az álmok kósza játéka, és nem a valóság. A tétovaságot buszunk ajtajában álló lányok törték meg egy lányos „Hajrá Fradi” kiáltással, melyhez pillanatok múlva a téren állók közül is többen csatlakoztak.

dalnoki_jeno_0401Mi meg csak álltunk ott, még arra sem volt erőnk, hogy felemeljük a kezünket. Arra tisztán emlékszem, hogy Dalnoki Jenő bácsi szállt ki utoljára a Fradi buszából és arcán a szigorúság mosolyával intett felénk. Mikor már nem láttunk őket, csak akkor szakadt fel bennünk a lelkesedés hangja, amit az osztályfőnökünk hangja nyomott el. – Mindenki a buszra! Megyünk tovább!

Ahogy felléptünk a buszra, a sofőr lelkesen mutatott felénk egy dedikált Ebedli Zoli képet. – A fiamnak viszem! Zoli nagyon barátságos volt! Egyből adott egy képet! Hogy fog örülni neki a fiam! – lelkesedett, mi meg egy pillanatig lehajtott fejjel lépkedtünk a helyünkig és azon bosszankodtunk, hogyan lehettünk ilyen tehetetlenek, ilyen bénák.

A szomorúság nem tartott sokáig, elég volt a lányok mosolyát felfedezni, és az úton azon társalogtunk, hogy vajon milyen eredményt fogunk elérni. Az emlékek itt megszakadtak, ha valaki tegnap kérdezi, hogy mit játszottunk 1977-ben Kaposváron, biztosan nem tudom megmondani. De akkor, abban a pillanatban nem ez volt lényeg, mert azokban az években ilyen apró pillanatok is olyan hatással voltak ránk, melyeket soha nem felejtünk el. Mivel annyira kedves az emlék, ezért nem is akarok egy gyors huszárvágással a jelenbe tévedni és bármit is összehasonlí­tani, esetleg párhuzamot vonni.

Az 1977-es kaposvári emlék ennél sokkal becsesebb, mert egy fontos állomása volt az akkor már kialakulóban lévő Fradizmusomnak.

(Lalolib)

5 hozzászólás a(z) Egy kaposvári emlék bejegyzéshez

  • A mérkőzésre értem haza í­gy csak most találtam rá az í­rásra. A szenvedés után jó volt olvasni a múltról. Akkor még voltak játékosok, voltakolyanok akik tudták, mit jelent a zöld-fehér mez.

  • 1977. III. 19. 2:0-ra győztünk.
    Hajdu J. -- Martos, Bálint, Vépi, Megyesi -- Nyilasi T., Ebedli II (Pogány L.) -- Pusztai, Vad, Magyar I. G: Nyilasi és Pogány. (Pogány a balszélre állt be, Magyar húzódott vissza a középpályára.)

  • “Az 1977-es kaposvári emlék ennél sokkal becsesebb, mert egy fontos állomása volt az akkor már kialakulóban lévő Fradizmusomnak.”

    Más is kereste azt az utat 1977-ben:

    Cikked a szerkesztők ajándékával frissí­tve, az olvasási segédlet- klikk ide alatt 😉

  • Lalolib remélem ma nyerünk és ezáltal még több szép emléked marad Kaposvárról .

  • Köszönjük, hogy megosztottad velünk ezt az élményt! Ezek a szeletek egy szurkoló életéből sokkal többet elárulnak a Fradizmus lélektanáról, mint gondolnánk.

    Az akkori eredménnyel ma is kibékülnék, ideje lenne már megkezdeni a felzárkózást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ