Egy levél elő- és utózöngéi

huszti-szabi-levele_0913

Csak megköszönni tudom, hogy helyet kapnak e helyen a régi Fradiról és fradistákról í­rt emlékezéseim, most mégis a közelmúlt, a jelen és a jövő néhány kérdését vetném föl – természetesen zöld-fehér szemmel és szí­vvel.

A Huszti-levél megjelentetése sokféle visszhangot keltett. Abban mindenki egyetértett, hogy bátor cselekedet volt. Ha hí­vatlanul tanácsot adhattam volna í­rójának, két dolgot mondtam volna:

– eredményesebben kellene játszania a válogatottban, s nem lemondva a válogatottságról megí­rni a levelet, akkor ugyanis „belülről” szemléltette volna a problémákat.

Sokan felvetették a kérdést: mi lesz a levél következménye. A válasz egész egyszerű: semmi!

A magyar labdarúgás ugyanis jelenleg a politika, a pénz és kiszolgálóik kezében van. Ez az összefonódás pedig kizárja az egészséges kibontakozást. Mit várhatnánk az MLSZ-től, amelynek elnöke – ó, elfogulatlanság! – állí­tólag örömtáncot lejtett a Videoton Fradi elleni egyenlí­tő góljánál?

Csüggedten gondoltam arra, hogy néhány éve a Kisteleki úr által irányí­tott szövetség jogtalanul zárta ki a Fradit, és akkori elnöke csendben távozhatott, jóllehet bunda-gyanúba került. Jogi útra terelem a vádat – nyilatkozta. Mi lett a perből? – kérdem. Semmit sem hallottam róla.

Tudomásul kell vennünk, hogy sajnos mit sem javult a helyzet. Csapatunk változatlanul mostohagyermeke a szövetségnek. Hadd emlékeztessek az Újpest elleni 0-6-ra, amelyet földlökésszerűen megrázkódtatva éltem át.

Kérdem: mi történt volna, ha Böőrt otromba durvaságát követően kiállí­tja a játékvezető, aki aztán Heinzet rohanvást leküldte a pályáról, mert – idézem a Nemzeti Sport szabálymagyarázatát – „a FIFA szabályai szerint a szándék, illetve a megfélemlí­tés is büntetendő”.

Hát, persze! Ha a mi játékosunk követi el, akkor tüstént piros lappal. Ha az ellenfél, akkor sárgát sem ér.

A Huszti-levelet elfogulatlanul kommentálta a Nemzeti Sport rovatvezetője, mondván: í­rója olyan dolgokat mondott ki, amelyeket eddig senki sem mert. Ezen némiképp elcsodálkoztam. Nem a Nemzeti Sport szakí­róinak lett volna kötelessége kimondani? Nem nekik kellett volna megí­rniuk, hogy a milliárdokkal felpumpált székesfehérvári csapat gyanús pénzekből nyakra-főre vette a játékosokat, akikkel aztán nem tud mit kezdeni?

Nem a Nemzeti Sportban kellett volna arról olvasnunk, hogy ugyanez a csapat mekkora szégyent hozott a magyar labdarúgásra? Nem itt kellett volna felháborodott cikkeket olvasnunk, amikor Mezey kerek-perec kijelentette: nem válaszol az újságí­ró többi kérdésére?

Szegény ideggyenge Bobby Davisont hasonló, vagy majdnem hasonló eset után etikai intelmek sokaságával látták el, s úgy ráncigálták, mint kutyák a rongylabdát. Ehelyett nevetséges szabálymagyarázatokat közölnek abban a hitben, hogy a Fradi szurkolói vakok, a meccset szakérteni hivatott játékvezető pedig, aki egykor a világ legjobbja volt, rosszul í­téli meg az eseményeket.

Semmi kétség, a csatárt keményen megbünteti a fegyelmi bizottság, – amely ugyancsak elfogulatlanságáról nevezetes -, nehogy a Fradi gólokat lőjön a következő meccsein. Bizony, bizony a Nemzeti Sportra ráférne egy jó kis bojkottálás. Igaz, Csányi úr bizonyára kipótolná veszteségeit.

A Huszti-levélhez hozzászólók között akadt utópista is, azt í­rta ugyanis, ha a Fradi bajnokságot nyerne, megszűnnének a levélben emlí­tett maffiamódszerek. Ebben az érában a Fradi sajnos nem lesz, nem lehet bajnok. Némiképp emlékeztet mindaz, amit mostanság átélünk arra, amit az „átkosban” tapasztaltunk, amikor a zöld-fehér szí­nt feketének látták, láttatták, s ennek megfelelően jártak el az illetékesek.

Van azonban egy óriási különbség, s ezért merem megkockáztatni, hogy a jelen helyzet teremtői óriási öngólt lőnek. A fradisták ugyanis az elmúlt évben az előző kormányzat legkeményebb ellenfelei voltak. Most előbb-utóbb megint sikerül ellenzékbe szorí­tani őket is. Azért „is”, nincs az az elfogulatlan szurkoló, akit ne ingerelnének a Videoton körül történtek. S az, ami a sportban játszódik le, előbb-utóbb átterelődik a politika mezejére.

Szomorú, hogy asszisztencia is akad. Nagyra becsültem Mészöly Kálmánt, aki kertelés nélkül mondta meg véleményét a Zuhanyhí­radóban. Legutóbb ő is csak az ordí­tó közhelyeket ismételgette a „szeretni való csapatról”, az örökösen hajtogatott „majdról”. A svéd meccset közvetí­tő riporterről pedig inkább ne is ejtsünk szót.

Megmondom őszintén, nem sok reményt látok. Még akkor sem, ha egyik-másik válogatott játékos csatlakozott a levélben leí­rt kórisméhez. Mindez nem jelenti azt, hogy ne szurkoljunk még hangosabban és kitartóan kedvenc csapatunknak.

Annak idején egy kitűnő irodalomtudós Ady Endréről í­rt könyvében élt ezzel a fogalommal: „mégis-morál”. Igen, mégis! Mégis és még jobban szeretnünk, támogatnunk kell a zöld-fehéreket!

Rónay László

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
BL-PlayOff: 09.29. 21:00, M4Sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ