Elhunyt Dalnoki Jenő

Életének 74. évében, súlyos betegség után elhunyt Dalnoki Jenő, az FTC 14-szeres válogatott, 1952-ben olimpiai aranyérmes labdarúgója, aki játékosként 1963-ban és 1964-ben, edzőként 1976-ban ünnepelhetett bajnoki cí­met a ferencvárosiakkal. Szakvezetőként 1975-ben a KEK döntőjébe vezette örökös klubjának csapatát.

Nem attól lett legenda, amilyen futballista volt, bár 1952-ben, az olimpiai torna első fordulójában a következőkkel játszott együtt a románok elleni 2-1 alkalmával: Grosics, Lóránt, Lantos, Kovács I, Bozsik, Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. Szóval, évtizedekkel később nemhogy balhátvédet – bár az emlí­tett meccsen jobb-bekk volt -, hanem centert is alakí­thatott volna (úgy nyolcvanszor…) a korábbiakkal egybevethetetlen válogatottakban.

A szellemisége tette igazán naggyá. Egyfelől mindig ugyanott, az FTC-ben futballozott, és bár – kőkemény közbelépései miatt – folyton ugratták, hogy “puha vagy, Jenő!”, a szűnni nem akaró szurkolói zrika is azt fejezte ki, ami egyéniségéből kisugárzott: az együvé tartozást, a kötődést valahová. Elérte, amit nem minden sportoló érhet el: azok közé emelkedett, akiket azonosí­tottak egy klubbal. “Adhatott” bárkinek, még legfőbb bosszantója, a szélsőként és emberként egyaránt ellenállhatatlan Sándor Csikar is rendre a legnagyobb tisztelettel emlékezett meg róla. Másfelől a labdarúgás és az egyesület iránti alázatot edzőként ugyancsak közvetí­teni tudta: ha nála valaki nem küzdött úgy, ahogyan ő megkövetelte korábban önmagától, majd játékosaitól, akkor az megemlegette, ha a jellegzetesen pipázó tréner átvitt értelemben is pipás lett…

Miközben olvasott magánemberként csöndes, nyugodt, nemegyszer bölcs humorú volt, a pályán, illetve a partvonal mellett nagyfeszültséget teremtett. Meg új – de légkörében a régi – FTC-t a hetvenes évek közepén. Az általa kialakí­tott, igen-igen fiatal csapat – a többi közt a Liverpoolt és a Crvena Zvezdát kiejtve – a Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjéig menetelt 1975-ben, majd a következő esztendőben megszakí­totta az Újpest 1969 óta tartó, hétévados bajnoki aranysorozatát. (Igaz, a lilák nem egykönnyen adták meg magukat: az 1976 tavaszán játszott ötcsillagos meccsen – amelyen Fazekas öt gólt szerzett, és a sportlaptól 10-es osztályzatot kapott – 8-3-ra nyertek a zöldek ellen…)

A “puha vagy!”-ból is kitetszik: Jenőnek – később Jenő bácsinak – szólí­tották, Dalnokinak sohasem. Noha még véletlenül sem dörgölőzött, közszeretetnek örvendett. (Talán éppen ezért is.)

A magyar futball olyan alakja ment el, aki mellett a pázsiton sem lehetett, és egyébként sem lehet csak úgy elmenni.

Még ha szavak most nem is nagyon jönnek a szájra.

(Hegyi Iván, Népszabadság)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ