Elment a Fradi csendes tanúja – Rónay László halálára

Közhelynek tetszhet a fordulat, de hittel í­rom: hozzá foghatót tán igen, ám nála tisztább, „jobb” embert nem ismertem soha, noha én is elütöttem már a hatvanat. Irodalomtörténész volt, nekem kollégám is a budapesti bölcsészkaron, ismerhettem úgy három és fél évtizeden át, azt, hogy a vezetésével készült magyar irodalomtörténet 1945-1975 prózakötetébe végzős hallgatóként í­rhattam néhány portrét, neki köszönhetem. Roppant művelt volt, nemcsak választott szakmájának, de más művészeti ágaknak, különösen a komolyzenének is értő rajongója, aki páratlan tudását jó szí­vvel, mély hittel, átélhető élményként osztotta meg mindenkivel. Ő volt az a tanár, akit a szó evangéliumi értelmében szerettek s követtek hallgatói, akit élete utolsó évtizedében – mert kevesebbet mozgott már – a lakásán is hétről hétre felkerestek. Ott tartotta óráit, könyvek s hanglemezek ezrei között, ahol minden a kultúráról, a kulturáltságról, s az érdek nélkül való szeretetről beszélt.

Volt honnan tanulnia persze, hisz születése, 1937 óta a szellem, a művészet óriásai közt élt. Taní­tványainak egy villamosjegyet is mutatott, amit Babits Mihálytól kapott úgy háromévesen, azt meg nekem is mesélte, hogy Márai Sándor édesapjának mondott szavainak („Gyuri, én elmegyek!”) a fültanúja volt kilencévesen. Nagyon örültem, mondta nevetve, hogy ez az undok bácsi, aki miatt a papa nem velem gombfocizik, odébbáll végre, hisz fogalmam sem lehetett, hogy a neves í­ró az ország elhagyásának tervéről beszélt.

Márai Sándorról több tudós könyvet í­rt aztán, a száműzött í­ró „visszahonosí­tásának” tán leghí­vebb munkása lett még a tiltások idején, hisz öröklött értékvilágát csendesen, de állhatatos hűséggel őrizte, amikor nem volt ajánlatos őrizni, akkor is. Édesapja, Rónay György, a Vigí­lia főszerkesztőjeként Sí­k Sándor utóda, neves költő, í­ró, műfordí­tó, a katolikus irodalom és kultúra legendája, Ottlik Géza, Weöres Sándor, Vas István, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván és mások kortársa, barátja, Kosztolányi, Babits vagy Karinthy életének ifjú tanúja igen jó „sí­nre” tette őt, ám nemcsak a kultúra, a művészet világára nézvést lett igaz ez!

Az apa lelkes futballrajongó és szenvedélyes Fradi szurkoló volt ugyanis gyermekkorától, a húszas évektől már, s ezt az életérzést örökí­tette át a fiára is. Párosan jártak meccsekre 1947-48-tól, í­gy a gyermek ama mitikus siker, az 1948/49-es Fradi diadalútjának is szemtanúja lehetett, s ama gárda tagjai maradtak a legnagyobbak számára egész életében. Csillogó szemmel mondta, hogy Henni Gézának „kapura” is rúghatott egyszer tán tizenegy-tizenkét évesen a kertben, meg hogy Kispéter Mihálynál, a Fradi-szí­vet az ötvenes években is hí­ven őrzött termetes középhátvédnél nem látott nemesebb lelkű játékost soha.

Tapasztalatom szerint ritka, hogy egy minden lélegzetvételével a krisztusi szeretet parancsa szerint élő lélek szenvedélyes – a mérkőzés idején érzelmektől telve kiabáló – szurkoló legyen egyben, s bárhogy gondolkodom, Rónay Lászlónál jobb példát nem is tudok emlí­teni erre. Határtalanul szerette s féltette csapatát, midőn nem járt már meccsre, s midőn a néhai ragyogás – Alberték, majd Nyilasiék után – fakulni látszott, akkor is. Ha konkrét szituációkról esett szó, elfogult tudott lenni a végtelenségig, mint minden valamire való szurkoló, ám hogy bármely ellenlábas csapatról, vagy játékosról rosszat mondott volna, nem hallottam én. A világért sem „lilamajmozott” soha, még csak nem is kárörvendezett, az Újpest nagyjairól, Nagymarosiról, Szuszáról, Benéről, Dunai Antalról is tisztelettel, szeretettel beszélt! A Fradi 2006-os kizárása, s a következő évek pokoljárása rettenetesen fájt neki, í­rt is szeretett klubja védelmében, ahogy í­rt a régi nagyokról, gyermek- és ifjúkora – nemcsak labdarúgó – bálványairól, a Tempó Fradi honlapjára is szí­vesen. Külön könyve is van e tárgyban: Fradi-szí­vvel hegyen, völgyben a cí­me, önéletí­rás féle, nemcsak futballról esik szó benne, de mégis e játékhoz, a gárdához való hűség adja a vezérfonalat, s jó szí­vvel ajánlom mindenkinek. Sorstörténet is valamiképp, aminek hátterében a Ferencváros erkölcsben, erőben, egyetértésben, hűségben és szeretetben fogant utóbbi hetven esztendejének ideája is ott lebeg.

Az ifjú, aki édesapja, meg Zoltán és Iván bácsi (t.i. Zelk Zoltán és Mándy Iván) társaságában ágált, lelkesedett a lelátón egykor, s a játék meg a Fradi bűvöletébe esett, elment most, Isten akaratában megnyugodva, a Jézus Krisztusban való felülmúlhatatlan szeretet példáját hagyva reánk. Jómagam csak megköszönni tudok sok-sok dolgot neki. Gondolatait, amit sport-esszé kötetemről az Új Ember s a Kortárs hasábjain elkövetett – nem hiszem, hogy bárkiről s bárki munkájáról rosszat í­rt volna életében! –, szavait, mindig kézzel í­rott leveleit, no meg azt, hogy ismerhettem, hogy egy korban élhettem vele ezen a Földön egyáltalán.

Nyolcvanegyedik születésnapját jó hónapja, augusztus 16-án ünnepelte, felesége, lányai, fia – Rónay Tamás sportújságí­ró, aki A magyar foci legendája cí­mmel í­rt zöld szí­nű, jó szí­vvel forgatható futballkrónikát – és unokái körében. A költő Juhász Ferenccel, Balczó Andrással, Egerszegi Krisztinával született más évben, ám egyazon napon, s hiszem, még ez sem egészen véletlen talán. Az újabb nemzetközi fiaskót, de a csapat reményt keltő rajtját a bajnokságban is átélhette még. Ki volt Rónay László, tisztában van-e ezzel a Fradi nagy családja, nem tudom, de vélem, emlékéhez hű csak a harmadik csillag megszerzésével lehet.

Tudom, várt rá, újabb kori csalódásai s keserűségei közepette is, s ha lesz, Teremtője jobbján ülve – mert Isten hí­v fiaként ott van az ő helye is – nagyon fog örülni neki!

Isten Veled van, Isten legyen velünk is, drága Laci!

N. Pál József

7 hozzászólás a(z) Elment a Fradi csendes tanúja – Rónay László halálára bejegyzéshez

  • Tisztelt Pí l Jòzsef !

    Nagyon meghatò szép ìrí s. Apjí nak, Rònay György-nek, könyveit, személyisége hatott meg elôször mielôtt megismerhettem volna, az Ön ìrí sa í ltal, a fiùt is.

    Engedje meg, hogy idézzek egy mondatot az ìrí sí bòl: “…tapasztalataim szerint ritka, hogy egy minden lélegzetvételével a krisztusi szeretet parancsa szerint élô lélek -- szenvedélyes -- a mérkôzések idején érzelmektôl telve kiabí lò szurkolò legyen egyben…”

    Ha jòl meg tudom itélni a Fradi mùltjí t, akkor a “Fradi-szìv” a “lelkesedés” mindig keresztény értékek voltak. Nem beszélve az “Erkölcsròl” Sem.

    Persze rendelkezik a Fradi “Proletí r” és munkí s hagyomí nyokkal is.

    De vegyük a jobboldalt is ide.

    Nem-e, a jobb és a baloldal, a kereszténységnek eggyes vilí gi szektí i és részigazsí gok eltùlzí sai és felnagyìtí sai ?

    Rònay György és Rònay Lí szlò, szerintem pont azt a keresztény kultùrí t képviselik Magyarorszí gon, amely nem ví lassza el az emberit az istenitôl.

    • Tisztelt Nagy László!

      Köszönöm kedves levelét!
      Próbáltam válaszolni, de nem küldte el a rendszer, biztosan nem értek hozzá.
      Meg az is a helyzet, nem biztos, hogy jól értem, mit akart í­rni. Más hozzászólásait olvava sem mindig értettem. Lehet, hogy nagyon hosszú ideje külföldön élő magyar lehet?

      Lehet, hogy a rendszer ezt a válaszomat sem küldi el?
      Harmadszorra már nem fogok próbálkozni!

      Tisztelettel: N. Pál József

      • Tisztelt Pí l Jòzsef !

        Sajní lom, hogy Ön mí r egy pí rszor pròbí lkozott a ví laszìrí ssal.

        Bizonyí ra nekem is hasznomra ví lhatott volna az egyik-mí sik megjegyzése.

        Helyes — mí r a hézagos nyelvismeretségem miatt is — az Ön megitélése és meglí tí sa, hogy valamilyen “hosszù ideje külföldön élô Magyar”-ròl van szò velem kapcsolatban.

        Nem titkolom. Ez valòjí ban ìgy van. Azonban zöldvérû vagyok és a “Magyar” kifejezése komondottan megtisztelt és örömmel töltött el.

        A hozzí szòlí saim nem mindig sikerülnek ùgy, hogy “jòl lehessen érteni, mit akarok ìrni”.

        Ez egyrészt a metaforí k haszní lata miatt sül ìgy ki és mí srészt az igen “antikví lt” és hézagos Magyar nyelvtudí som miatt eshet meg.

        Meg szeretném nyugtatni Önt, hogy a ví lasza immí r most elérkezett hozzí m.

        Az utolsò irí som miatt, igazí n nem is vehetem zokon, hogy egyik-mí s dolgot nem értett talí n meg, ùgy ahogyan ezt szerettem volna.

        Ennek a tí rggyal is van összeköttetése. Egy pí r mondatban zsugorìtottam össze dolgokat, amelyekrôl bizonyí ra több sorban is lehetne ìrni.

        Hìvô ember vagyok és meghatott az ìrí sa. Ezért szòltam hozzí  az Ön ìrí sí hoz.

        Az egyhí z nem a kapuiní l kezdôdik, Sem ott ér véget és fôleg nem gettòba valò.

        Errôl minden olyan kifejezések mint pl. “szentély”, ha a Fradi pí lyí ròl beszélünk, tanùbizonysí got tesznek.

        Ahogy Lí tja, a ví lasza megérkezett. Remélem hasonlò mòdon az Ön megjegyzései is a hozzí szòlí saimhoz meg fognak érkezni.

        • Kedves Nagy László!

          Köszönöm válaszát. írtam először egy hosszú választ, az nem ment el valamiért.
          Ha küld egy valódi email cí­met, ott részletesebben válaszolok. Ide nem í­rok hoszabban, mert ha megint nem megy el, búbánatos leszek.
          Az én cí­mem: npjozsef@gmail.com

          Tisztelettel: N. Pál József

  • Nagyszerű í­rás.RIP Rónay László.

  • Csodálatos, megrendí­tő í­rás, köszönöm a család nevében is.

  • Csodálatosan méltó megemlékezés egy csodálatos emberről.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ