Esterházy Márton: 62

Esterházy Márton (1956. április 9., Budapest) a KSI (1966-72), a Csillaghegyi MTE (1974), a III. ker TVE (1975), a Budafoki MTE (1976-77), a Ferencváros (1977-79: 21 bajnoki / 2 gól; egy kupagyőztes csapat tagja), a Vasas Izzó (1979-80), a Bp. Honvéd (1980-84: 152 banoki / 59 gól három bajnokcsapat tagja), az AEK Athén (1984-87), a Panathinaikosz (1987), a Casino Salzburg (1988), a CS Chenois (1989-91), az FC Bulle (1991-92), a Bag (1992) és az FC Weissenbach (1993) csatára. 1980 és 1988 között 29 válogatott találkozón 11 gólt szerzett.

1977-ből Budafokról került a Fradiba. Két idényben volt a csapat szerződtetett játékosa. 1978 áprilisáig rendre élvezte Dalnoki Jenő bizalmát, majd ugyanezen évben, nyolc hónapon át -Rab és Magyar társaságában- a Magyar Néphadsereg kötelékében teljesí­tett szolgálatot. Visszatérésekor már Friedmanszky Zoltán volt a csapat edzője, mindössze négy bajnokin lépett pályára a középcsatár. 1979 nyarán a Vasas Izzóhoz került Nagy Mihály helyére.

*

”³Futballozni mindenki futballozott, az is, aki nem, ez a futball sine qua nonja, de nem mindenki futballista. Én az voltam. Negyedosztályú futballista. Amikor ezt mondom (egyébként inkább ötöd; hol negyed, hol ötöd), a legtöbben elnevetik magukat, mintha tréfát hallanának, mintha önironikusan rögtön vissza is vonnám az állí­tásomat, mintha a „negyedosztályú” jelző nevetségessé tenné a főnevet, mintha önkritikát gyakorolnék.

Ó, nem.

Mintha a negyedosztályúval azt mondanám, rossz voltam, vacak, ügyetlen, egy eltévedt kézilabdás, szóra sem érdemes. De a negyedosztályú futballista az nem egy elfuserált első osztályú, nem egy tehetségtelen másodosztályú vagy egy fegyelmezetlen, frusztrált harmadosztályú. Minden szintnek megvan a ní­vója, ez egy jól hierarchizált szakma, egy jó negyedosztályú játékos az egy jó játékos a negyedosztályban.

– Amúgy ősi, futballista családból származom. Ha a Habsburgok alatt még nem is (elképzelem miniszterelnök nagyapámat, ahogy elviharzik a szélen, háromszögel Ferenc József császárral, majd a kifutó II. Vilmos fölött a hálóba emel, a gonosz Clemenceau persze lest í­tél, lefújja az egész világháborút, és megkötik a rémes Párizs melletti békediktátumokat), de az apám már futballozott (én és testvéreim szakszerű, alig ödipális föltételezése szerint: katasztrofálisan), és azután mindegyik testvérem is, nem csak úgy, szórakozásból a ház előtt vagy a réten (úgy is, minden nap, minden áldott nap), hanem rendesen, csapatban, egyesületben. Sőt, a kicsi testvéremnek, a legkisebbnek azután pályafutása is lett, amely fölí­velt (Fradi, Honvéd, válogatott, AEK Athén).

Az milyen csodaszerű volt, ahogy az az í­velés kezdődött! Volt benne szerepem. Az öcsém rendszeres képzésben részesült, kilenc-tí­z éves korától kezdve a Központi Sportiskola futball-tagozatára járt, ügyes volt és főként nagyon szorgalmas, de a korosztályánál mindig kisebb, alacsonyabb. Ez gyerekeknél sokat számí­t. A csapatában sosem ő számí­tott a legjobbnak. (Ezek a legjobbak aztán jó másodosztályú focisták lettek.) Én is jobb voltam nála mindig, úgy értem, hogy tí­zévesen jobb, mint ő tí­zévesen stb., tizenhat éves korában elege lett ebből az egészből, a heti négy edzésből, a szorgalmából, és abbahagyta, megnövesztette a haját, hosszabb lett, mint a Netzeré (tényleg: kinek volt hosszabb haja, Netzernek vagy az Ayalának?), késő este járt haza, mindenféle cigarettákat szí­vott, és anyánk szerint „olcsó konyaktól bűzlött a lehelete”. A szokásos. És egy fél év alatt nőtt vagy 25 centit, gyerekből fiatalember lett. De focizni nem akart, mert semmit nem akart – legföljebb a ház előtt vagy a strandon. És akkor láttuk, hogy valami megváltozott, valami új erő került belé. És nagyvonalúság. És gyorsaság. És energia. Még az esze is megváltozott. De hogy ez a változás milyen nagyságú, az csak akkor derült ki, amikor az „aggódó báty” rábeszélte őt, hogy jöjjön le focizni Csillaghegyre, a Csillaghegyi Munkás Torna Egyletbe, ahol a testvérei is játszanak, ép testben ép lélek, blaszkettő. Egy évet játszottunk együtt, a négy-négy-kettőben mi voltunk elöl a kettő. Az első edzőmeccsen szinte nem hittünk a szemünknek. Mintha egy felnőtt játszana az óvodások közt. Vagy egy óriás a liliputiaknál. Más dimenziókban mozgott. Nem is ismertünk rá; csúf kis kacsából hattyú effekt. De nem akart semmit, csak jól érezni magát.

Igen ám, de meccsenként 3-4 gólt rúgott. Minden meccsen. Aki futballozott, az tudja, ez nem normális. Nemsokára el is vitte a kerületi nagycsapat, 2 vagy 3 osztállyal följebb. Az nagyon sok. Mégis, az első öt meccsén, azt hiszem, 15 gólt rúgott. És az olyan volt, mint egy csoda: Budapest-szerte beszélni kezdtek „egy csatárról, akit látni kell, mert olyan, mint a régi nagyok”. Ez ugyan nem volt igaz, de a szurkolók már nagyon ki voltak éhezve a csodára. És zarándokolni kezdtek a meccsekre, hirtelen több ezer ember lett ott, ahol addig pár százan. Én meg büszkén sodródtam a tömeggel.

Egy Esterházy fejes az Üllői úton

Később aztán… Már az nagy dolog, ha az ember hetvenezred magával ül egy futballstadionban. Ha ún. kisfutballista, tehát pontosan tudja a helyét ebben a világban, akkor még nagyobb dolog látnia, ha egy ismerőse ott lent játszik, nevét bemondja a hangosbemondó és kií­rják a nagy elektronikus táblára. A kisfutballista ilyenkor ujjongva azt gondolja: igen, egynek közülünk sikerült! A kisfutballista józan, ezért nem hiszi, hogy ez akár neki is sikerülhetett volna, de hát azért neki is sikerülhetett volna! Ha pedig valami csoda folytán ez az ismerős az öcsénk, vagyis a mi nevünket mondja be a hangosbeszélő, a mi nevünket í­rják ki a stadion táblájára – hát az fokozhatatlan.

Mindezt összefoglalóan, már-már didaktikus tökéletességében, 1985-ben az AEK Athén stadionjában élhettem át, ahová az összes, nem az AEK-ban játszó öcsémmel elmentem, hogy megnézzük az ott játszót; a Real Madrid volt az ellenfél, szép nyugodtan meg is verték őket 1:0-ra (aztán Madridban 5:0-lal kiestek). Az öcsémet a Michel fogta, ha még emlékeznek rá; siralmasan. Azt csináltunk vele, amit csak akartunk; kúszott-mászott. Butrageno folyamatosan vigasztalta, ne sí­rj, kis Michel, nem tehetsz róla, Zeusz akarta í­gy! Az öcsém ott akkor nagyon népszerű volt (még évek múlva is jobb szállodai szobát kaptam a varázsnévre), ha csak hozzáért a labdához, felugrott a hetvenezer ember (illetve 69 999), és sárga-fekete zászlóikat lengetve az én nevemet kiabálták. Most is libabőrös leszek, ha rágondolok. Egyszerű dolgok ezek. Másnap Pireuszban ebédeltünk, sétáltunk a tengerparton, valahogy azonnal kiderült, hogy ő ott van, rögtön kis tömeg keletkezett köréje, a gyerekek lopva megérintették a lábát, a férfiak komolyan érdeklődtek, hogy hogyan van a húzódása, mindenfélét sugdostak neki görögül, mintha 1000 év óta ismernék egymást, parakallo, efliariszto, jaszu, az éttermi tulajdonosok távolról és furcsa hangsúllyal kiabálták a nevét, Mártónn, százalékot kí­nálva, ha ott eszünk.

Ott is ettünk. Kagylókat, csigákat, kis halakat, nagy halakat, roston, rántva, lassan, mí­g le nem ment a nap. Kis tányérok, nagy tányérok, tálak, tálkák, poharak. Mi meg négyen testvérek, igen, futballisták, ültünk a görög fényben, és nem akartuk, hogy valami is változzék a világban. Ha akarom tudni, kik a testvéreim, erre a görög délutánra gondolok.

Kinek a nevét í­rják az újságok nagyobb betűkkel, kezdetben ezt játszottuk. De aztán a görög sportújságok, ahol a legkisebb betű is akkora, akár egy görögdinnye (innen is kapta a nevét!), eldöntötték a kérdést. Aztán azt játszottuk, hogy ő rendre azt nyilatkozta, ami nemcsak igaz nem volt, de nem is gondoltuk soha, hogy én voltam a tehetségesebb játékos, én pedig azt nyilatkoztam, ami viszont igaz, hogy neki milyen jó nyelvérzéke van. így űzte egyik remek tréfa a másikat a kora hajnali órákig. De jó volt! Elmúlt.”³

Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére

(A Ki kicsoda a magyar sportéletben? c. könyv felhasználásával)

4 hozzászólás a(z) Esterházy Márton: 62 bejegyzéshez

  • A “harmonia caelestis” c. könyvében is le van ìrva egy jelenet, melyben a fôhôs focizik a szomszéd gyerekekkel.

    Esterhí zy Péter nem “kis” sz-vel ìrja a nevét. Nem is kis méretû kùtbòl merìti nagyon is gazdag szòkincsét.

    Ha Esterhí zy Mí rton is ùgy focizott, ahogyan Esterhí zy Péter ìrt, akkor valòjí ban olyan huncut lehetett, mint ahogyan a fénykép visszaadja képmí sí t.

    Felfeslik mindig egy kicsit az arisztokrata, aki bí r tudja, hogy mit tartozik hìres csalí djí nak és annak a hagyomí nyí nak, azonban mindig van sok önirònia is benne.

    Esterhí zy Mí rton, vajon szintén hasonlò önirònií val jí tszott volna a pí lyí n ?

    Esterhí zy Péter szivesen orrí n fogva vezeti az olvasòjí t és ezt meg ùgy teszi, hogy az csak az utolsò mondatban döbben rí  és jò pofí t kell ví gnia az egésznek.

    Esterhí zy Mí rton-t sajnos nem lí thattam focizni.

    Ô is orrí n fogva vezette az ôrí  ügyelô jí tékost ?

    Ví ndormadí rnak tûnik. Csak két évig hùzott ki a Fradiní l.

    Mi lehettek az okai, hogy nem tudtí k (a Fradiní l Sem) sokí ig tartani az egyesületek ?

    Lehet, hogy az arisztokratí nak mindig marad valamilyen nembí nomsí ga. Nem ôröli magí t teljesen egy jí tékba, ami “csak” jték, és amellett még sok szép mí s dolog is van a vilí gon. Mint példí ul az evés és iví s.

    • Sajnos Dalnoki valami miatt nem szerette, sokszor nem is értettük, miért éppen azon a poszton játszatta, ha játszatta. Aztán Kispesten szépen kivirágzott.
      Mészáros József később szakmai hibának minősí­tette elküldését. Dehát akkor már késő volt…

  • Az idézett könyv, azt hiszem, kötelező olvasmány kell legyen minden focirajongónak (szemben az EP-összes egyéb darabjaival, teszem hozzá gyorsan).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ