Toldi Géza – Felújí­tott emlékezés

„Aki tiszteli a múltat, az tudja honnan jött.” – egy ókori mondás, mely több ezer év után is tükröt tart elénk. Mert a múlt nem csak a tovatűnő éveket jelenti, hanem azt is, hogy bebocsájtást kapunk oda, ahol őseink élték az életet és megteremtették a lehetőséget arra, hogy részesei lehessünk a jelennek. E nélkül még porszemek sem lehetnénk, e nélkül nem lenne lehetőségünk megvalósí­tani saját és őseink álmait. Ezért kell tisztelnünk a múltat, ezért kell óvni és félteni azokat, akik egyedül maradtak a csillagok magányában. Ennek a gondolatnak a mentén vállalta fel a TempóFradi Alapí­tvány a FRADI SZíV ÉS SZELLEM MEGTESTESíTŐJÉNEK, a Ferencvárosi labdarúgás legendás alakjának, Toldi Géza sí­remlékének a felújí­tását.

Méltóak akartunk lenni ahhoz a múlthoz, melyre a honlapunk támaszkodik és melyből napról napra erőt merí­t a zaklatott jelenünkhöz mely olyan gyorsan próbál átszáguldani mindenen, mintha a múlt nélkül bármire is hivatott lenne. A sí­remlék felújí­tásához segí­tséget is kértünk, hiszen az Alapí­tványunk saját erőből nem tudta volna méltó módon rendbe hozni Toldi Géza végső nyughelyét.

Egy hónappal ezelőtt felhí­vást tettünk közre, kérve a Fradi család anyagi segí­tségét. A felhí­vásunk közzétételéhez többen is csatlakoztak (NS Online, DigiSport, Üllői129.hu…..). Köszönjük segí­tségüket, hiszen a minél szélesebb nyilvánosság tette lehetővé, hogy alig egy hét alatt összejött annyi adomány, mely az Alapí­tványi hozzájárulással együtt lehetővé tette a munkálatok elindí­tását. A felújí­tás elkészült, a sí­remléket a mai napon, 2011. november 20-án, déli 12 órakor avatta fel a TempóFradi Alapí­tvány, Nyilas Elek kuratóriumi elnök avató beszédét (távollétében) Miskolczi József mondta el.

Az adományozó Fradi-család nevében Hargitai Károly a kuratórium tagja, a Ferencváros volt ügyvezető elnöke, és Rudas Ferenc egykori játékostárs méltatta pályafutását és emberi nagyságát, és az avatáson résztvevők elhelyezték a megemlékezés virágait.

Hargitai Károly, Rudas Ferenc

A mai déli harangszó nem csak a nándorfehérvári hősök emlékére szólt és nem csak az Úrangyala imádságára hí­vott, hanem Toldi Gézára, a Ferencvárosi labdarúgás legendás játékosára is emlékezett. Elkészült és átadásra került egy sí­remlék, mely az emlékezés mellett szólt az összefogásról és a múltunk tiszteletéről. Legyünk rá büszkék, viseljük méltósággal azt az örökséget amit Toldi Géza ránk hagyott.

Köszönjük a Fradi-család támogatását. Erkölcs, erő, egyetértés – Mindörökké Ferencváros!

***

Felavatták Toldi Géza felújí­tott sí­remlékét

(a sajtó részére kiadott hivatalos közlemény)

Ma rövid ünnepség keretében avatták fel a Tempó Fradi Alapí­tvány által felújí­tott Toldi Géza sí­remléket, a Farkasréti temető 30/2-es parcellájában. Nyilas Elek kuratóriumi elnök avató beszédét (távollétében) Miskolczi József mondta el. Megköszönte a Fradi-család adományait, kiemelte hogy mindez egy bő hónap alatt jött létre, majd Rudas Ferenc egykori játékostárs elevení­tette fel a múltat. Az ünnepség végén Hargitai Károly, az első elkészült Toldi vándordí­j átadója emlékezett a múltra.

Rudas Ferenc

* * *

A fentiekben megfogalmazott bensőséges, illetve hivatalos tájékoztató mellett még í­géretünknek megfelelően közzé tesszük a sí­r felújí­tásának adományozóit, illetve költségeit.

Köszönjük!

5 hozzászólás a(z) Toldi Géza – Felújí­tott emlékezés bejegyzéshez

  • Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a csodálatos kezdeményezésnek. Nagyszerű munkát végeztetek.

  • Az FTC Baráti Kör Elnöksége és a magam nevében megköszönetem a Tempó Fradi Alapí­tványnak és természetesen mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult Toldi Géza sí­remlékének felújí­tásához.

    Ma is büszkeséggel tölt el, hogy Toldi Gézát személyesen ismerhettem, s hogy az Ő -- néhány játékostársa: Háda, Korányi, Sárosi dr. és a hála Istennek még közöttünk élő Rudas Ferenc -révén, legalább visszaemlékezésük szintjén átélhettem az általuk reprezentált régi nagy Fradi sikereit.

    Egyben felajánlom az FTC Baráti Kör segí­tségét minden hasonló kezdeményezéshez, valamint ahhoz , hogy közösen összeállí­tsunk egy, az elhunyt fradisták hazai és külföldi nyughelyeit tartalmazó regisztert, melynek alapján azok kerek évfordulók vagy pl. halottak napján felkereshetők, az elhanyagolt sí­rhelyek felújithatók, a hozzátartozók nélküliek megőrizhetők lehetnek.

  • Gratulálok! Minden elismerésem.

    Hajrá Fradi!

  • Gratulálok a kezdeményezéshez és a gyors, Toldi Gézához méltó, szépségdí­jas megvalósí­táshoz. Csak í­gy tovább! Hajrá Fradi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.20. 21:00, m4sport
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ