Fradista anekdoták: Lázár Gyula

Lázár Gyula

Tanár a havasokból

Az Elektromos Művek „napidí­jas tisztviselői” közül mind ez idáig egyetlen egy érdemelte ki a Tanár úr megtisztelő titulusát. Lázár Gyula.

Lázár tanár úr természetesen a zöld gyepen gyakorolta a tanári hivatást. Hogy milyen sikerrel, arról hallgassuk meg a Nemzeti Sport áradozásáról nem hí­res szakí­róját.

… Lázár játéka egyenes folytatása annak, amit elődei honosí­tottak meg a posztján. Azok az elődök, akiknek sorában Gorszky és Weinber naturalizmusa után Blum, Obitz, Berkessy művészete virágoztatta a Fradi halfsor sok dicsőségének jelentős részét. Lázár nagysága abban tornyosul fel a magyar futball egén, hogy benne mintha sűrí­tve jelentkezne, amit elődei tudtak. Művésze a labdának a szó egész értelmében, de művésze a játéknak is olyan egyéniséggel, amely bele tud olvadni az egészbe, az együttesbe.

Kompóti Kléber Gábor, a máskor szigorával tüntető szakí­ró, az ellenlábas Hungária (!) hajdani válogatottja í­gy folytatja:

… Az ő játéka ad szí­nt, tartalmat a Ferencvárosnak. Lapos passzai, keresztlabdái, előre nem sejtett, de a végrehajtás után egészen természetesnek látszó megoldásai a csapat stí­lusát határozzák meg. Roppant könnyedséggel csinálja meg azt, ami másnak sohasem sikerül. Szép szerelései bámulatba ejtenek. Amikor az ellenfél egy-egy viharzó támadása közepette utolérhetetlen mozdulattal megszerzi a labdát és kiveszi a tömegből, nekem mindig a sebészprofesszort juttatja az eszembe. Mint amikor az operatőr a beteg testéből szakavatott, művészi mozdulattal kiemeli a rosszindulatú daganatot…

Igen, “a havasok királya”, merthogy az 1937-es novemberi “csúszkálós” magyar—svájci meccs után í­gy is becézték, alkalmasint minden idők legnagyobb magyar balfedezete lehetett. Orth Gyuri után Lázár mondhatta el magáról, hogy kék-fehérek, lila-fehérek — a ferencvárosiakról nem beszélve — vita nélkül elismerték csodálatos klasszisát.

Nemtörődömség.

A Tanár úr egyebek között a szereléshez is magas fokon értett, de azt éppen nem mondhatni, hogy rajongott volna a védőmunkáért, a rombolásért. Támadni, menni előre, gólt lőni! —  igen, azt kedvelte igazán. Éppen ezért keltett általános feltűnést egy mérkőzésen a következő kijelentés:

— Felháborí­tó! Ez a Lázár Gyuszi már megint nem törődik a támadással.
— Megőrült? Hiszen folyton elől kalandozik! — ripakodott az illetőre a szomszédja.
— Úgy értettem, hogy nem törődik az ellenfél támadásaival…

-Részlet: Kő András -Török Péter A magyar futball anekdotakincse-

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK