Gyetvai László vágya …

Gyetvai László (fotó: ftcbaratikor.hu)

… A 29. bajnoki cí­m

–  Laci bácsi! Több internetes annales is 1918. december 18-ra teszi az Ön születésnapját, pedig ha jól tudom már 11-én meglátta a napvilágot?
–  Jól tudja, hiszen 1918. december 11-én születtem a felvidéki Zólyomban. Valószí­nű, hogy valahol, valamikor elí­rhatták a dátumot és néhányan ebből a kissé hibás adatból indultak ki. Egyébként olyan nagy jelentősége nincs a dolognak, hiszen í­gy is úgy is kilencvenhárom vagyok.

–  Azért sok Önnél fiatalabb is örülne, ha ilyen remek egészségnek örvendene, ami nyilván a sportemberhez illő életmódnak és nem mellékesen a Fradizmusnak is köszönhető.

–  Szüleimmel már egészen kis gyermekként Budapestre költöztem és mivel mindig is a zöld fehérek rajongója voltam, ezért 15 éves koromban, 1933-ban – úgy négyszázad magammal – jelentkeztem egy toborzóra, ahol Izsák Károly – Zsazsa bácsi – azonnal szólt a szertáros Manci néninek, hogy biztosí­tson részemre egy gyönyörű zöld fehér felszerelést. Mondanom sem kell, hogy akkor a világ legboldogabb gyereke voltam és attól kezdve számomra csakis a Ferencváros létezett.

–  Rögtön a balszélső posztjára került?
–  Azon a bizonyos toborzón először kötetlenül játszottunk mi gyerekek, tehát amolyan grundfoci jelleggel mindenki bejátszotta a pálya minden részét, de mivel hamar kiderült, hogy bal lábbal ügyesebben bánok a labdával és meglehetősen nagy végsebességgel rendelkezem, ezért Zsazsa bácsi elhatározta, hogy bal oldali támadót farag belőlem. Talán sikerrel.

Bekerült a világ második legjobb csapatába

–  Ezt követően végigjárta azt a bizonyos szamárlétrát, vagyis egy évig a kölyök-, majd az ifi- végül pedig az amatőrcsapatban szerepelt. Gyors karrier volt az Öné, hiszen 1937-ben már bemutatkozhatott az NB l-ben.
–  Nyugodtan mondhatom, hogy fantasztikus gárdába csöppentem, hiszen olyan társakkal futhattam kl a pályára hétről hétre zsúfolt lelátók előtt az Üllői úton, mint Sárosi György és Béla, Lázár Gyula – a legendás Tanár úr – Toldi Géza, a kapus Háda József vagy a szintén válogatott Kemény Tibor, akitől nemes küzdelemben sikerült megszereznem a 11-es számú mezt.

–  És ugyebár a sikerek sem maradtak el.
–  így igaz. Rögtön az első szezonban bajnokságot és Közép Európa Kupát sikerült nyernünk, a hazai meccseken pedig rendre 30-40 000 szurkoló előtt játszottunk, akiknek nem okozhattunk csalódást.

–  Akkori mestereinek is sokat köszönhet, ugye?
–  Izsák Zsazsa bácsiról már tettem emlí­tést, a korosztályos együttesekben a százszázalékos bajnokságot nyerő együttesünk kapusa, Amsel Ignác keze alatt is pallérozódtam, majd Blum Zoltán volt az, aki először bizalmat szavazott nekem az első csapatban.

–  Sajnos nem adatott meg Laci bácsinak az, hogy világbajnokságon szerepelhessen, pedig már 1938-ban, a franciaországi vb évében felhúzhatta magára a cí­meres mezt.
–  Igen a világbajnokságra utazó keretbe még nem kerültem be, de az év decemberében, Glasgowban Skócia ellen Dietz Károly beállí­tott a világ akkori második legjobb válogatottjába.

–  Talán kevesek számára egyértelmű, hogy miért 23 évesen, 1942-ben a németek ellen volt utoljára a nemzeti csapat tagja?
–  Ebben bizony egy sajnálatos sérülés a ludas, ugyanis az egyik bajnokin részleges izomszakadást szenvedtem és mivel abban az időben még nem lehetett cserélni, a pályán kellett maradnom. Képzelheti, hogy a kí­nok kí­nját éltem át olyan állapotban, pedig ha akkor rögtön lejöhetek a gyepről és időben megkapom a megfelelő orvosi ellátást, talán sok minden másképp alakul a pályafutásomban és lehet, hogy nemcsak tizenhétszeres válogatott lettem volna! Persze í­gy sem panaszkodom, csodálatos éveket töltöttem az Üllői úton játékosként és később a tartalékcsapat edzőjeként egyaránt.

30 évesen visszavonult

–  Ha egyetlen játékost kellene kiemelnie a korabeli társai közül, akinek játéka a legnagyobb hatást gyakorolta Önre, ki lenne az?
–  Lázár Gyula. Ő valóban a futball professzora volt, nem véletlenül kapta a „tanár” becenevet. Olyan fantasztikus játékintelligenciával és gömbérzékkel rendelkezett, hogy annak tényleg csodájára járt minden futballrajongó. Szerelései, támadásindí­tásai mindig élményszámba mentek és emellett emberileg is kiváló volt. Nem véletlenül szerepelt majd ötvenszer a válogatottban, pedig akkoriban
jóval kevesebb nemzetek közötti meccset rendeztek, mint manapság.

–  Ha már a trénereket emlí­tettük, szintén dolgozott annál a Ferencvárosnál, amelyben Ön is szerepelt egy másik legenda, Tóth-Potya István, akinek élete tragikus véget ért.
–  Valóban legenda Ő is, hiszen játékosként és edzőként is bajnoki cí­met szerzett nálunk, majd utána valakik – talán túlzottan is – belehajszolták a politikai szerepvállalásba és ez vezetett oda, hogy végül a nyilas diktatúra áldozata lett. Nem szabad lett volna ennek í­gy történnie.

–  A háborút követően már csak három esztendeig csodálhatták a szurkolóink az Ön fantasztikus szélsőjátékát.
–  Legnagyobb sajnálatomra az a bizonyos sérülés nem múlt el nyomtalanul, újra és újra előjött és ennek következtében már kevésbé bí­rtam a meccsek egyre nagyobb iramát. 1948-ban ezért a visszavonulás mellett döntöttem. Utolsó bajnoki meccsem azért igencsak emlékezetesre sikeredett. A Csepel ellen játszottunk afféle bajnoki döntőnek is beillő meccset, ahol már egy esetleges döntetlen is pályafutásom negyedik bajnoki aranyát jelentette volna. Hatalmas meccsen 4-3-ra kikaptunk í­gy végül a Vasas is megelőzött minket. Emlékszem még a fákon is lógtak az emberek annyian voltak kí­váncsiak a mérkőzésre. Nem tudom, azóta volt-e valaha ekkora közönség a csepeli stadionban. Az viszont biztos, hogy én akkor játszottam utoljára az NB l-ben.

A Fradi-szí­v mindenen átsegí­tette

–  Utána jött egy fantasztikus, 140 rúgott góllal bajnok Fradi, melynek Ön már nem lehetett a tagja. Majd következtek a nehéz idők, a Rákosi korszak, amelynek nem volt éppen kegyelt csapata a Ferencváros, olyannyira, hogy előbb ÉDOSZ-t, majd Kinizsit csináltak belőle a kommunisták és még a zöld fehér szí­neket is elvették.
–  Nehéz idők voltak, annyi szent! Olyan, valóban szí­vvel lélekkel az egyesülethez kötődő embereknek, mint amilyen jómagam is vagyok, iszonyatos volt átélni ezeket az éveket. Ám a Fradi-szí­v a legsötétebb időkön is biztos igazodási pontot jelentett számunkra és minden nehézségen átsegí­tett bennünket.

A Nagy Béla Fradi Futballmú-zeum, az FTC Zrt. és az FTC Baráti Kör meghitt ünnepség keretében köszöntötte a magyar válogatott, s egyben a Fradi legidősebb futballistáját, Gyetvai Lászlót 93. születésnapján. Történelmi pillanat volt, amikor Rudas Ferenc az FTC Baráti Kör elnöke (90) és dr. Springer Miklós (83) a FTC alapí­tójának unokája köszöntötte Laci bácsit, majd Magyar Zoltán átadta az ünnepeltnek a legidősebb válogatott labdarúgót megillető, az egyetemi rektori láncok mintájára készült „ékszert." (fotó: ftcbaratikor.hu)

–  Amikor aztán 1956 novemberében újra kikiálthattuk a világ felé, hogy a csapatunk neve Ferencvárosi Torna Club és a szí­nünk zöld-fehér, megint minden Fradista igazán boldognak érezhette magát. Emlékszem összegyűltünk vagy negyvenen a klubházban és jóféle magyar borokkal koccintottunk a jeles eseményre. Lakat Károlytól Kispéter Mihályig minden Magyarországon tartózkodó ikon jelen volt abban a – nyugodtan mondhatom – történelmi pillanatban. Biztos máshogy alakult volna a klub sorsa, talán Európa egyik vezető egyesülete lehettünk volna, ha nem következik be az, ami november 4-én történt! Amire azonban büszkék lehettünk, a forradalomnak ezt a ví­vmányát már senki nem vehette el tőlünk.

–  Laci bácsi ezt követően is mindig a Fradi-család tagja maradt, akár a tartalék-, akár az öregfiúk csapat edzőjeként, majd 1974-ben az FTC Örökös Bajnoka cí­met is megkapta. Ha valakinek, hát Önnek igazán lehet véleménye arról, hogyan is jutott idáig ez a csodálatos klub, hogy az utóbbi években még a puszta léte is veszélybe került!
–  Túl sok olyan személyt engedtünk vezető pozí­cióba, akik nem voltak í­zig – vérig Fradisták, akikből hiányzott az a rajongás, ami bennünk általában apáról fiúra szállt. Ha a Fradit mindig Fradisták irányí­tották volna, meggyőződésem soha nem jutottunk volna ilyen mélyre. Talán most Kubatovék rendbe teszik a Ferencvárost, csodálatos lenne, ha még megérhetném, hogy a csapat huszonkilencedszer is megnyeri a bajnokságot!

(Juhász Attila, ftcbaratikor.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ