Győri ETO: az 50. üllői úti találkozó következik

ftc_gyor_logo_mini

Kilenc nap híján kilencvenéves múltra tekintenek vissza a két klub díjmérkőzései. A Fradi vidéki ellenfelei közül a Győrrel játszotta a legtöbb bajnoki mérkőzését.

A két csapat 127. (az Üllői úton a 50.) bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban.

1922. április 23-án találkozott először a két együttes egymással magyar kupa mérkőzésen (ez volt az FTC első vidéki csapat ellen vívott kupatalálkozója), melyet Schwarz 4, Ivanovszky 2 és Göbl góljaival 7-0 arányban nyert meg. Az első bajnoki mérkőzésre még 15 évet várni kellett.

A Győr csapata 1937. november 28-án látogatott először az Üllői útra. Rauchmaul Emil együttese így állt fel: Háda – Tátrai, Korányi – Magda, Sárosi III., Lázár – Táncos, Polgár, Sárosi, Toldi, Gyetvai. A Fradi Sárosi és Toldi 2-2 valamint Polgár góljaival 5-1-re lelépte a győrieket.  A tavaszi visszavágón Toldi ismét eredményes volt, így a fővárosi zöld-fehérek ha nehezen is, de ismét begyűjtötték a két bajnoki pontot.

A negyedik bajnoki összecsapás pillanatai (1945. november 18. Üllői út, Ferencváros – Győri ETO 6:0)

Az első vendéggyőzelemre 15 évet kellett várni a győri híveknek. 1951. márciusában már elvittek egy pontot, de másfél év múlva már nem elégedtek meg ennyivel. 1952. november 8-án 4-0 arányban múlták felül a Bp. Kinizsit az Üllői úton. Ez a két csapat történetének legnagyobb különbségű győri sikere a fővárosban.

A legnagyobb gólkülönbségű FTC győzelem négy évvel korábban, 1948. november elsején született az Üllői úton, ahol a Henni – Rudas, Szabó I. Ferenc – Kéri, Csanádi, Lakat – Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor összeállításban pályára lépő csapat Deák és Kocsis 5-5, Szabó egy, valamint két öngóllal (Gőcze és Nagy) 13-0-ra lépte le a Vasas ETO csapatát.

Az ötvenes években a Győri Vasas három alkalommal is tudott győzni az Üllői úton, két hazai siker (további két “hazai” siker született a Népstadionban és a Megyeri úton is) mellett. A hatvanas években az Üllői úton rendezett mérkőzéseket megnyerte a Fradi, viszont 1963 őszén éppen a Győri Vasas ETO csapatának “nyertük meg” a bajnokságot. Ezután közel tíz éven át a Népstadionban kerültek rendezésre a hazai bajnokik, ahol tíz mérkőzésből ötöt megnyertünk, kettő döntetlennel zárult. A hetvenes évek második felében az Üllői útról nem távozott győztesen a Rába ETO. A nyolcvanas években négy győzelem és négy döntetlen mellett két vereség volt a mérlegünk hazai pályán. Az 1981/82 és 1982/83 évi szezonokban feledhetetlen párharcokat vívott a két együttes a bajnoki címért, de mindkét szezon végén a győriek örülhettek, a kispadon egy egykori FTC játékossal, Verebes Józseffel. A kilencvenes években öt győzelem mellett négy döntetlen és két vereség született.

A 2000-es évekre vált nyomasztóvá a Fradi fölénye. A tizenegy Üllői úton rendezett találkozóból kilencet Lipcseiék nyertek meg. Eseménydús körülmények között született meg az eddigi utolsó győri siker 2005 márciusában. 0-0-ás állásnál két ferencvárosi gólt is érvénytelenített Szarka játékvezető, majd Rósa büntetőjét védte ki Szasa Stevanovic. Aztán a 87. percben egy győri kontra végén Jäkl döntötte el a három pont sorsát.

A két csapat eddigi utolsó Üllői úton rendezett bajnoki mérkőzésén 3-0-ás hazai siker született Heinz két és Schembri góljával

Heinz duplázott 2010 őszén

A 2000-es évek Üllői úton rendezett találkozói:

2000.08.05., Üllői út, Ferencváros – Győri ETO: 1-3, NB1 alapszakaszGól: Horváth P. ill. Nagy L. (3)
2000.11.11., Üllői út, Ferencváros – Győri ETO: 2-0, NB1 rájátszásGól: Horváth P., Fülöp Z.
2001.09.22., Üllői út, Ferencváros – Győri ETO: 3-1, NB1Gól: Horváth P. (2), Lipcsei ill. Oross
2002.04.24., Üllői út, Ferencváros – Győri ETO: 4-0, NB1Gól: Jovic (2), Lipcsei, Szili
2003.03.15., Üllői út, Ferencváros – Győri ETO: 5-2, NB1Gól: Tököli (2), Bognár, Leandro, Keller ill. Bajevski, Szanyó
2003.04.26., Üllői út, Ferencváros – Győri ETO: 1-0, NB1Gól: Tököli
2004.04.04., Üllői út, Ferencváros – Győri ETO: 4-0, NB1Gól: Gera (3), Somorjai
2005.03.13., Üllői út, Ferencváros – Győri ETO: 0-1, NB1Gól: Jäkl
2005.10.02., Üllői út, Ferencváros – Győri ETO: 2-0, NB1Gól: Nógrádi, Laczkó
2009.11.04., Albert stadion, Ferencváros – Győri ETO: 1-0, NB1Gól: Ferenczi
2010.09.01., Albert stadion, Ferencváros – Győri ETO: 3-0, NB1. Gól: Heinz (2), Schembri

2011-ben mindkét találkozót Győrben játszottuk. Tavasszal Aleksidze góljával 1-0-ás, ősszel a grúz támadó és Trajkovic góljaival 2-0-ás hazai sikerrel zárultak a bajnoki találkozók.

A Ferencváros összesített bajnoki mérlege a Győri ETO ellen:

Mérkőzésszámok, góllövők:

A két zöld-fehér csapat bajnoki mérkőzésein Lipcsei Péter szerepelt a legtöbbször a Ferencváros csapatában, 28 alkalommal (az Üllői úton 14-szer).

Az ETO elleni képzeletbeli góllövőlistát Albert Flórián vezeti 15 góllal, míg az Üllői úton Deák “Bamba” volt a csapat legeredményesebb játékosa, 7 lőtt góllal.

Három ferencvárosi játékos, Kocsis S., Deák és Szabó II. Ferenc is öt gólt tudott elérni egy mérkőzésen az Győr ellen. Szabó 1974. szeptember 25.-én 6-1-es győzelmünk alkalmával szerzett öt gólt, míg a Kocsis – Deák páros a 13-0-ás mérkőzésen talált be. Mindannyian az Üllői úton voltak eredményesek.

A Ferencváros kispadján Dalnoki Jenő ült a legtöbb alkalommal, tizenötször.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
FTC – Siófok
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031