Hernádi Pál

Az ifjú Herneck Pált Schaffer Alfréd szerződtette tízezer pengőért a Kén utcából, a kis Hungáriától az Üllői útra 1943-ban.

Pályafutását a csatársorban kezdte, majd Sárosi III Béla távozásával egy sorral hátrébb, a fedezetsorba került.

Ferencvárosi évei alatt folyamatosan ingázott az első csapat és a tartalékok között. A helyzetéről így vélekedett: “Könnyű bekerülni, de nehéz bentmaradni.”

Az 1947/48-as bajnokságban szerepelt a legtöbbet, 24 alkalommal lépett pályára. Emlékezetes produkciót nyújtott a Vasas és az Újpest elleni mérkőzéseken is.

A legendás 1948/49-es bajnokcsapatban hatszor volt a pályára lépő tizenegy tagja.

Az 1945/46-os idényben volt a leggólerősebb, hét gólt szerzett húsz mérkőzésen a Sárosi dr., Kubala és Mike fémjelezte csatársorban. Egyik legemlékezetesebb mérkőzését 1945 december 16-án játszotta, háromszor volt eredményes a SZAC Barátság ellen bajnoki mérkőzésen.

1949 tavaszán játszott utoljára zöld-fehérben, ahová az öregfiúk csapatának tagjaként még visszatért.

1950 decemberében, a Bp. Előre színeiben játszotta utolsó NB I-es mérkőzését.

Edzőként a Bp. Vegyiművek, az Erzsébeti Spartacus és az Egyetértés csapatait trenírozta.

Klubjai: Hungária SC: (1928-43), Ferencváros (1943-49: 83 bajnoki / 15 gól), Bp. Előre (1949-50: 44 bajnoki / 2 gól)

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 08.18. 17:00 FTC-Paks (TV:M4)
Következik: 08.25. 19:30 Mezőkövesd-FTC (stream: m4sport.hu)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák