ifj. Albert Flórián: 44

ifj. Albert Flórián

ifj. Albert Flórián

1967 decemberében látta meg a napvilágot, azaz egy időben született a magyar Aranylabdával. Előbb játszhatott édesapja aranylabdájával, mint az igazi bőrgolyóval.

A Fradi utánpótlásából került a nagycsapatba, ahol tíz éven át szerepelt. Az első csapatban 19 éves korában mutatkozott be a norvég Karslunds ellen.

Aztán következtek a tétmeccsek… Debrecenben mutatkozott be bajnokin 1988 márciusában.  Első gólját a Répcelak elleni Magyar Kupa találkozón szerezte az FTC 90. születésnapján, majd egy örökrangadón megszerezte első élvonalbeli találatát is 1990 októberében. Zsiborás kapuját egy fejesgóllal vette be ifj. Albert.

Hamar címlapra került

A pengés, technikás, fifikás középpályás sem kerülhette el az édesapjához való összehasonlítást, de igyekezett a saját útját járni:

- Sok szurkoló azt várja tőlem, hogy ugyanolyan híres, ismert élsportoló legyek, mint édesapám volt. Ez egy kicsit nyomaszt, nem tagadom. Amióta az első csapatnál játszom, arra törekszem: rólam azért beszéljenek, mert sajátos stílusommal igyekszem a csapat hasznára lenni. Jobblábas vagyok, de ha a helyzet úgy kívánja, akkor ballal is oda teszem a labdát, ahova illik.

Remek labdákkal igyekezett helyzetbe hozni a társakat és a góllövésből is kivette a részét, pedig pályafutását folyamatos sérülések akadályozták. Puskás Ferenc rövid kapitánykodása idején lett tagja a magyar válogatottnak is 1993-ban.

Közel 300 mérkőzésen, több mint 50 gól fűződik a nevéhez. Az 1991/92-es és az 1993/94-es szezonokban ment a legjobban a góllövés, minden harmadik meccsén a kapuba talált.

1991 szeptemberében mesterhármast szerzett Zalaegerszegen:

A 42. percben Gyurkityot szerelte Lipcsei, majd végigvezette a pályán a labdát, s mintegy 25 m-ről hatalmas lövést eresztett meg Tóth kapujára. A hálóőr csak kiütni tudta a labdát, és a szemfüles Albert 10 m-ről a bal sarokba lőtte (0:1). Az 59. percben később Halápi buktatta Lipcseit a 16-oson belül, a megitélt büntetőt Albert a jobb sarokba lőtte (0:2). A 72. percben Albert a védőkről lepattanó labdát 13 m-ről a jobb kapufára bombázta, s az az onnan ellenkező sarokba vágódott (0:3).

További három bajnoki duplája mellett gólokat szerzett a KEK-ben a Levszki Szófia valamint a Bajnokok Ligájában a Real Madrid és a Grasshoppers ellen is.



A BL sikerek után Izraelbe igazolt a Makkabi Petah-Tikva csapatához, majd 1997 tavaszán visszatért Varga Zoltán gárdájába. A legendás 8-asnál a csapatkapitányi karszalagot is viselte. 1998-ban végleg távozott “kisFlóri”: előbb Franciaországba a Red Star csapatába igazolt, majd egy év múlva hazatért és a BKV Előre színeiben fejezte be labdarúgó pályafutását.

Később edzősködött az FTC utánpótlásában, majd Gellei Imre segítője is volt az első csapatnál. Napjainkban távol került a zöld-fehér színektől. Jelenleg a PFLA képzési igazgatójaként a felcsútiak sikeréért dolgozik.

ifj. Albert és id. Albert a Magyar Kupával

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
Paks – FTC
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031