Karába János: 70

Karába János

A Dorogról igazolt szélső három éven át viselte az FTC első csapatának a mezét, méghozzá az egyik aranykorszakban. A Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi ötösfogat – mert akkor még öt csatárral játszott egy igazi futballcsapat – alaposan hintette a gólokat a híres ellenfeleknek is. És ehhez Karába is hozzátette a maga góljait.

A legendás gólja természetesen a Manchester Unitednek lőtt létfontosságú találata. 1965. június 16-án, a Népstadionban történt az első félidő 44. percében: nehéz szögből, mintegy 25 m-ről olyan bombagólt lőtt az angolok kapujába, hogy a közönség (telt ház volt a Népstadionban) extázisban ünnepelte a jeles jobbszélsőt. A stadion melletti Földtani Intézetben földrengéstől tartottak…

1965_vvk_ftc_manchester-united_karaba_golja

Az a bombagól a Manchester ellen – az maga volt a csoda, a VVK döntőbe jutáshoz az egyik legfontosabb láncszem.

és jött Karába … (ide kattintva meghallgatható a rádiós közvetítés részlete)

villanyujsag_ftc_manchester-united_fenyvesi_karaba

Egyébként Karábáról azt már kevesebben tudják, hogy élete első Fradi-meccse is VVK találkozó volt, hiszen Rómában az AS Róma ellen mutatkozott be. Élete első Fradi-gólját azonban már hazai pályán, a Népstadionban szerezte (FTC – SBTC: 5-0). Egy másik emlékezetes gólját szintén egy 5:0-ás találkozón szerezte. Balogh (Ózd) kapus kidobását elcsípte, néhány lépést tett vele, aztán 20 m-ről a bal sarokba vágta a labdát…

Karábának elsősorban a belső csatárok kiszolgálása volt a feladata. Egyszer azonban Albert is gólt érően „kiszolgálta” a fürge szélsőt. Athénban a Panathinaikosz elleni fontos BEK meccs 6. percében hátrafejelte a labdát a jó ütemben érkező Karábához, és a szélső mintegy 18 m-ről hatalmas gólt rúgva szerezte meg a vezetést. Karába első meccsét idegenben, 2-1-es győztes találkozón játszotta. Utolsó meccsén szintén idegenben viselte a zöld-fehér mezt – és szintén 2-1-re győzött a Fradi…

Nagy Béla írásainak felhasználásával

2 Vélemény a cikkhez: Karába János: 70

Oldal:1
Oldal:1

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
Paks – FTC
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031