Károly Jenő

Károly Jenő (1886. január 15. – 1926. július 25., Rivoli), az MTK (1903-10: 95 bajnoki /106 gól; két bajnok- és egy kupagyőztes csapat tagja; 2x gólkirály; az év játékosa: 1909/10), majd a BAK jobbösszekötője és középfedezete, 1903 és 1918 között 25 mérkőzésen volt válogatott és 10 gólt ért el. Tagja volt az 1912. évi olimpiai játékokon vigaszdí­jgyőztes magyar együttesnek. Az MTK örökös tagja.

A „Tanár úr” — ezt a kitüntető elnevezést kiváló labdarúgó-képességei miatt kapta kortársaitól — érte el a magyar fedezetek közül elsőként a nemzetközi szí­nvonalat. Már 14 esztendős korában az MTK első csapatában játszott. Tehetsége később a középfedezet helyén bontakozott ki teljes pompájában. Ragyogó technikával és hadvezérhez méltó taktikai érzékkel irányí­totta csapatának játékát. Munkabí­rása is kifogástalan volt. Fejjátékával megelőzte a maga korát. A labdát nemcsak elfejelte, hanem — hosszabb távolságra is — pontosan továbbí­totta. Hí­res volt „műeséseiről” is, amelyeknek jó néhány büntetőt köszönhetett az MTK, majd a BAK. Ezt olyan tökélyre fejlesztette, hogy a játékvezetők képtelenek voltak megállapí­tani: valóban történt-e szabálytalanság? Ha megí­télték a tizenegyest, ő értékesí­tette azt nagy nyugalommal. Az MTK-ból ő került először a legjobb tizenegybe. A válogatottban nyújtott sok kiváló teljesí­tménye közül az 1910. november 6-án, az osztrákok elleni találkozón (3:0), a középfedezet helyén mutatott játéka talán a legemlékezetesebb. 1908-ban a Csehország elleni mérkőzésen (5:2) három gólt szerzett.

Az első világháború után Olaszországban edzősködött. 1926 nyarán a bajnoki küzdelmek izgalmai rendkí­vül megviselték. Szí­ve, amely a zöld gyepen két évtizeden át tűrhetetlenül erősnek bizonyult, egy forró júliusi napon — váratlanul — örökre cserbenhagyta. A feledhetetlen „Tanár úr” olasz földben alussza örök álmát.

(Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak valamint az MTK kiadványainak és a www.myjuve.it felhasználásával)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ