Kertész Géza

Kertész Géza

Játékos korában Kertész IV néven említették, noha csak névrokona volt az MTK-s Kertész testvéreknek. Ő maga sosem játszott a Hungária úti nagycsapatban, első osztályú játékos pályafutása két csapat közt oszlik meg: a BTC-ben szerepelt 1911-től 1919-ig, utána pedig az FTC-ben 1923-ig. Az előző csapatából került be egyetlenegyszer a nagyválogatottba (1914. május 5., Bécs, 0:2 Wagner-serleg-mérkőzésen), az utóbbiban tizenkilenc bajnoki meccsen játszott.

Intelligens, stílusos futballistának ismerték, aki a kapus kivételével minden poszton szerepelt első osztályú találkozón. Játéka egyetlen hibájának a lassúságot tartották, ezért ragadt rá a korántsem hízelgő „Lajhár” becenév.

*

Paradox módon edzőként a kor leggyorsabb futballját játszó olasz bajnokságba került. Itáliában csaknem két évtizeden át trénerkedett, különböző osztályú csapatoknál.

Egy ízben, 1934-ben bajnoki címet nyert a harmadosztályban a Cataniával. Öt évre rá az Atalanta edzőjeként úgy lett csapata harmadik a B-ligában, hogy az első három helyezett azonos pontszámot ért el, s mivel akkor még nem volt rájátszás (spareggio), közülük a legjobb gólkülönbségű Venezia került fel a Serie A-ba. Bergamói munkája elismeréseként az A-ligás Lazióba hívták, Rómában érte el az edzői pályája csúcsát jelentő negyedik helyet csapatával.

Noha bajnoki címek sora nem ékesítette edzői pályáját, remek játékosok kerültek ki a keze alól. A Speziában (ahol az első idényben játékos-edzőként működött) a későbbi világbajnok Virginio „Gino” Rosetta volt játékostársa-tanítványa, Cataniában egy másik világbajnok, a későbbi bolognai Amadeo Biavati képességeit segített továbbfejleszteni, Bergamóban pedig egy másik Amadeo, az 1949-53 között 13-szoros válogatott Amadéi dolgozott a keze alatt. A háború ideje alatt, 1943-ban tért haza.

1945-ben mártírhalált halt, Tóth-Potya Istvánnal együtt végezték ki.

Dr. Földessy János, Antal Zoltán, Hoffer József, Dénes Tamás, Peterdi Pál, Rochy Zoltán és Selmeci József írásainak felhasználásával