Kiss György: 37

Kiss György

Szülővárosában, Nyíregyházán lett élvonalbeli játékos 1998 őszén. Egy idénnyel később már Dunaújvárosban szerepelt. A bajnokságot nyert csapat alapemberének mondhatta magát Egervári Sándor csapatában. Három és fél szezont húzott le a Duna partján.

Miután a dunaújvárosi futball a végnapjait élte a bal oldali védőjátékos is a távozás gondolatával foglalkozott. Hívta korábbi mestere a Hungária körútra, de 2003 januárjában a Fradiba igazolt csapattársával, Zováth Jánossal együtt. Az öltözőben több ismerős arc is fogadta, hiszen ekkor már zöld-fehérben rúgta a labdát Tököli Attila és Marek Penksa is.

Nem indult szerencsésen számára ferencvárosi pályafutása, ugyanis a Ciprusi edzőtáborozáson megsérült, így 2003 tavaszán már nem is tudott pályára lépni tétmérkőzésen.

A 2003/04-es bajnokcsapatban 24 meccsen szerepelt és kétszer vette be az ellenfelek kapuját. Különösen második találata volt fontos, hiszen az a három pont megszerzését jelentette Pécsett. A kupagyőztes csapatban öt mérkőzésen kapott lehetőséget.

László Csaba érkezésével epizodistává vált, így 2005 januárjában Egervári mester hívására a Vasashoz igazolt.

Hazai pályafutása után megfordult Angliában is alacsonyabb osztályú csapatoknál.

Zováth és Kiss György érkezik. Középen: Szeiler József, az ügyvezető (fotó: ftc.hu)

Kiss György a Békéscsaba ellen 25-ről vette be a vendégek kapuját (fotó: ftc.hu)

 

 

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
Paks – FTC
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031