Kohut Vilmos

Kohut Vilmos

A villámgyors szentlőrinci legény, már 16 esztendősen a SZAC középmagyar kerületi bajnokságban szereplő első csapatában vitézkedett. A zömök, erőteljes játékos szélvészgyors elfutásaival és hatalmas erejű lövéseivel vívott ki magának Európa szerte nagy hírnevet. Bal lábbal a legváratlanabb helyzetekből is olyan erővel és pontossággal lőtt, mint talán senki más. Az alapvonal közvetlen közeléből az úgynevezett Kohut-szögből szédületes erejű, szemmel alig követhető lövéseket zúdított a kapura.  Ezeknek a bombáknak olyan neves áldozatai voltak, mint a csehszlovák Planicka, az osztrák Hidden, az olasz Combi… Kohut fáradhatatlan harcos, nagy küzdő volt, az utolsó leheletéig hajtott, legyen szó bármilyen tétű mérkőzésről.

1924 tavaszán került az FTC-be, amelyben csaknem egy évtizeden át, 1933 nyaráig szerepelt. Pályafutása a Fradiban egy hideg februári napon, az FTC – MAC barátságos mérkőzésen kezdődött.

A megjelent lelkes drukkerek figyelmét felkeltette egy jókötésű, tömzsi, kopasz fiú, akit eddig még nem láttak az FTC egyik csapatában sem. Klement Sándor kijelentette, hogy Kohaut Vilmosnak hívják, Pestszentlőrincről igazolták az FTC-be és 1924. március 15-én jár le az átigazolási ideje. Az a fanatikus hit, amit az összes FTC bennfentes egyértelműen hangoztatott, arra mutatott, hogy új csillag bemutatkozása következik. Kijelentették, hogy ő lesz a magyar válogatott balszélsője.

Sporthírlap

(balról): Kovács edző, Hungler II., Takács I., Nikolsburger, Steczovits, Héger, Furmann, Takács L., Müller, Kohut, Blum. Elől: Amsel

(balról): Kovács edző, Hungler II., Takács I., Nikolsburger, Steczovits, Héger, Furmann, Takács L., Müller, Kohut, Blum. Elől: Amsel

Így történt és Kohut egy évtizeden át a magyar labdarúgás egyik kiemelkedő játékosának számított.

A Sporthírlap cikkében és a személyi igazolványában is Kohaut és nem Kohut szerepel. A „névadás” rövid magyarázata:

– Kohaut volt az eredeti nevem, de a szurkolók kihagyták az a betűt a könnyebb kiejtés miatt. Elkereszteltek, de természetesen nem bántam. Főleg, amikor lövéseimnél zúgott a lelátó népe, hogy Kohuuuut!

A híres, szinte az alapvonalról lőtt Kohut bombákról idős korában ezt mondta a legendás csatár:

– Már a SZAC-ban is lőttem nehéz szögből gólokat, de természetesen ferencvárosi pályafutásom idejére csúcsosodott ki a „Kohut-szög”, ami után lövéseim sokszor vágódtak nagy erővel a hálóba. Erre nem tanított senki, ösztönösen csináltam. A jobblábas lövésekre viszont Tóth Potya játékostársam, majd edzőm hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy ez mennyire fontos, így edzés előtt és után szorgalmasan gyakoroltam, s a napi több száz lövés megtette a hatást. Fél év múlva úgy lőttem jobbal is, hogy csak úgy süvített… A szögletek meg csavarodtak a kapuba. A Fradiban egyébként két olyan meccsem akadt, amit soha nem tudtam feledni: az egyik 1929-ben az uruguayi válogatott legyőzése. A másik sikert idehaza sokan látták: az 1933-as Magyar Kupa elöntőben 11-1-re legyőztük az Újpestet, az akkori bajnokcsapatot! És a győztes döntő után én vehettem át a kupát.

(A Ferencváros történetében Kohut volt az első csapatkapitány, aki a győztes döntő után átvehette a Magyar Kupát!)

– Nagyon sok szép emlékem van, nehéz egyet-egyet kiragadni: így együtt szép az egész. Természetesen felejthetetlen a válogatottban átélt Magyarország – Franciaország 13:1, és egy Magyarország – Ausztria mérkőzés Bécsben, ahol az utolsó percben én lőttem a győztes gólt.

Ferencvárosi korszakának a bajnoki és kupagyőzelmek melletti legemlékezetesebb momentuma az 1929. évi, híres-neves dél-amerikai túra, amelynek során a zöld-fehér csapat minden nehezítő külső körülménnyel dacolva otthonában, Montevideóban győzte le 3:2-re a kétszeres olimpiai bajnok, egy évvel a meccs után már világbajnok uruguayi válogatottat!

Lassan azonban elérkezett a búcsú, a magyar profizmus helyett a franciát választotta: 1934 januárjában az Olympique Marseille csapatához szerződött.

olympique-marseille_logo

*

Kohut légiós, a kor kifejezésével élve „vándor” időszaka egyetlen klubhoz, a francia Olympique Marseille-hez kötődik. Ereje teljében, 27 esztendősen -elsősorban egzisztenciális okokból – szegődött az OM szolgálatába, amelynek színeiben szintén nagy közönségkedvenc lett, s ugyancsak jelentős sikereket ért el. Odakerülése után élte a déli kikötőváros csapata első virágkorát, egy kivétellel valamennyi ott töltött esztendejében vagy a bajnoki dobogó valamelyik fokára, vagy a Franciaországban a bajnoksággal szinte teljesen egyenértékű kupaküzdelem fináléjába bejutott a gárda.

A fél tucat esztendő alatt ugyanennyi magyar megfordult Kohuton kívül az OM gárdájában: Vili öccse, Rezső az első évben, Eisenhoffer József, a volt kispesti és Fradi-összekötő, aki egy ideig a csapat játékos-edzője is volt, a szegedi Mester István, az ex-újpesti Sas-Schneider Károly, a francia válogatottságig is eljutó Weiskopf-Virág Ödön és rövid ideig Kálix László is. Utóbbinak volt a legkevesebb esélye a csapatba kerülésre, hiszen a posztja balszélső volt…

kohut-eisenhoffer_0925

Kohut első marseille-i bajnoki esztendejének végén a bronzérmes helyen zárt a csapat, Vili 16 góljával nyolcadik lett a góllistán (a gólkirály: Lukács István – Sète), s a Francia Kupa első „magyar döntőjében” a Bukovi-Lukács tengellyel felálló bajnok Sète csak hatalmas küzdelemben tudta legyőzni az Eisenhoffer, Kohut balszárnnyal rohamozó Marseille-t. (Érdekes, hogy míg a csapattárs Eisenhofferrel a Fradiban csak alig néhány mérkőzést játszott együtt Kohut 1924 tavaszán, kora nyarán, addig az ellenfél centerhalfjával, Bukovival együtt legalább másfélszázszor húzta együtt magára a zöld-fehérek mezét. Még a búcsúmeccsük is ugyanaz volt a Ferencvárostól, 1933 júniusában a Bayern ellen Münchenben szerepeltek utoljára a Fradiban, majd Bukovai-Bukovi Sète-nek, Kohaut-Kohut pedig Marseille-nek vette útját…)

Egy évre rá, 1935-ben ismét finalista volt az OM a kupában, ezúttal azonban a győzelmet is megszerezte! A döntőben a változatlan balszárnnyal felálló Olympique 3:0-ra verte a Rennes-t, a középső gólt Kohut bombázta be az ellenfél kapujába. A győztes kupadöntő fényes vigaszt jelentett a gyengécske bajnoki helyezés után (9. hely), pedig a balszélső ismét belőtte a maga 14 gólját.

Az 1935/36-os az egyetlen „lukas idény”: a csapat csak a 6. lett a bajnokságban, Kohut neve nem található a góllövőlista legjobb 30 helyezettje között és az Olympique Lille már a nyolcaddöntőben szertefoszlatta a sorozatban harmadszor kupadöntőbe kerülés marseille-i álmát.

Annál jobban sikerült a következő bajnoki esztendő: az OM négy magyarral, Kohuttal, Weiskopffal, Mesterrel és Sassal megszerezte fennállása első francia bajnoki címét! Igaz, a legtöbbet Vili játszotta közülük: 18-at a 30-ból és sérülések miatti kihagyásai miatt ekkor sem sikerült a harminc legeredményesebb közé kerülnie.

kohut-a-valogatottban

Bajnoki címre – kupagyőzelem: 1938-ban bajnoki második (Kohut 13 góllal holtversenyes 13. a góllistán) és ismét Francia Kupa-győztes az OM! S ismét Kohut-kabinetalakítással: a Le Havre elleni megismételt elődöntőn ő lőtte az egyetlen gólt, a finálén a Metz ellen (2:1) pedig a nyitótalálatot helyezte el Kappé kapujában az első ízben a Parc des Princes-ben rendezett találkozón. Ráadásul előtte francia bajnokin háromszor is betalált a Racing hálójába, így igazából csak keveseknek jelentett meglepetést, hogy a gondokkal küszködő Dietz kapitány őt jelölte Titkos mellett másik balszélsőnek a vb-keretbe. A kapitány tudta, hogy két legyet üt egy csapásra: nemcsak egy ütőképes szélsőcsatárt szerez együttesének, de a helybéli viszonyokat remekül ismerő segítőtársat is kap a remélhetőleg hosszú vb-menetelésre. (Egyébiránt azt megelőzően egy másik franciaországi világversenyre is számításba vett légiósokat, vándorokat az akkori első számú szakember: a párizsi olimpiára 1924-ben Hirzert, Obitzot és a tartalék Hajóst a brünni Makkabiból hívta meg a keretbe Kiss Gyula…)

Első vb-fellépésére tehát a legutóbb több mint hat évvel korábban válogatott Kohuttal a bal szélen futott ki a magyar csapat Reimsben és a tapasztalt balszélső góllal ünnepelte visszatérését a Holland-India elleni gólzáporos nyitótalálkozón. Mi több, a Svájc elleni negyeddöntőn is pályára léphetett, és lendületes szélsőjátékával nagyban hozzájárult legszorosabb világbajnoki győzelmünk kivívásához.

Az ezüstérmes vb után még egy teljes idényt maradt Marseille-ben: 27 meccset játszott a bajnoki második hellyel végződő pontvadászatban. Hogy mit is jelenthetett Kohut az OM-nek, arra talán a legékesebb bizonyíték, hogy amikor csaknem 30 év múltán, 1967-ben egy meghívásra ismét a városba utazott, mintegy tíz-tizenötezer szurkoló várta a pályaudvaron! A marseille-i klub pedig haláláig, 1986-ig nyugdíjat folyósított egykori klasszisának!

*

1939-ben hazatért Magyarországra és amatőrként a Taxisokban folytatta pályafutását. A negyvenes években játékosként és edzőként is visszatért a Szentlőrinci AC-hoz, amellyel egyszer az NB II-be, egyszer pedig az élvonalba jutott fel.

– A Ferencváros jelentette számomra a legtöbbet. Amikor csak beléptem az Üllői úti pálya kapuján, mindig megfogott valami. Ilyesmit akkor érez az ember, ha szereti klubját, szereti társait…

(Nagy Béla, Antal Zoltán, Hoffer József, Hegyi Tamás, Dénes Tamás, Peterdi Pál, Rochy Zoltán, Selmeci József írásainak felhasználásával)

2 Vélemény a cikkhez: Kohut Vilmos

  • Valahányszor csak felötlik bennem a T-csatársor, vagy csak szóba (írásba) jön, olyan jóleső borzongás fut végig rajtam, mintha átéltem volna az ő idejüket, és mintha bármi érdemem is lenne abban, amit tettek. Az egyik legfényesebb epizódját jelentik ők a Fradi-történelemnek megannyi emblematikus korszak és legendás figurák között is.

  • Isten nyugosztalja Vili bácsit, ő is legendáink közé tartozott, becsüljük meg emlékét! Franciaországi pályafutása is csupa siker, dicsőség, ami Magyarországnak és a Ferencvárosnak is elismerést hozott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 07.23. 18:00 Újpest-FTC (TV: Duna World)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ