Kupagyőztes! Kupagyőztes!

Kupagyőztes! – arra nincs „bizonyí­tékunk”, hogy száz évvel ezelőtt, az első magyar kupagyőzelmünk után skandálta-e a Fradi tábor ezt a szí­vet és lelket melengető szavat, de arra már sokan emlékszünk, hogy 2004. május 5-én, a Puskás Stadion lelátóin már orkán erejű szélként süví­tett végig a pesti éjszakában. Három hétre a 20. magyar kupagyőzelem után már a 28. bajnoki cí­münket ünnepeltük egy varázslatos estén az Üllői úton, telt ház előtt, helikopterrel, tűzijátékkal, egymás nyakába boruló, könnyező Fradistákkal. Akkor még senki sem gondolta, hogy még egy évünk lesz a „boldog békeidőkből” és azt sem, hogy ezt az időszakot egy soha el nem feledhető emlékű elbukott magyar kupadöntő zárja le. Addig sem volt fenékig tejföl az életünk, hiszen 2004 nyarán a bajnoki cí­met és magyar kupát nyert Pintér Attilától „összeférhetetlenség” cí­mén megvált a klub. Pinyőt, László Csaba követte, aki bár nem tudta megvédeni a bajnoki cí­met, de a sikertelen BL selejtező után, UEFA csoportkörbe vezette a Fradit.

A sikeres UEFA szereplés után László Csaba is hamar „belebukott” a kezdődő pénzhiányba és a klubon belüli áldatlan helyzetbe. Neki az utolsó szög a 2005. november 5-i, REAC elleni 0:2 jelentette, és bár a mérkőzés után sajtótájékoztatón még „nem gondolkozott a lemondáson”, de a következő bajnokin már Gellei Imre ült le a kispadra. Innen már jól ismerős a történet, bár az igazi hátteret és motivációt a mai napig nem ismerhettük meg és valószí­nűleg nagyon sok évnek, és egy teljes „átvilágí­tásra” lenne szükség ahhoz, hogy megtudjuk mi vezetett a Ferencvárosi labdarúgás legsötétebb és leggonoszabb döntéséhez, a kizáráshoz és a másodosztályba való száműzéshez.

Nem akarok párhuzamot vonni az 1950-56 és a 2006-2012 közötti hat évekkel, mert talán nem lenne tisztességes, hiszen teljesen már társadalmi viszonyok között léteztek, de ettől függetlenül vannak kapcsolódási pontok. Elég csak a sikertelenséget emlí­teni és akkor át is ugortuk a politikai szálakat, melyekkel most nem nagyon szeretnék foglalkozni.

Már csak azért sem, mert végül is az egész bevezető a szerdai Ligakupa győzelmünk miatt í­ródott. A szerdai ragyogó 5:1 után voltak „fotelos” gondolataim, de őszintén azokat a vasárnapi bajnoki miatt nem tartottam „okosnak” közzé tenni. A sors éppen úgy rendelte, hogy szerda-vasárnapi ritmusban játszunk az egyik legjobb magyar csapat ellen. Szerdán egy sokáig ledegradált kupasorozat döntőjében találkoztunk a Videotonnal, vasárnap meg itt van a nyakunkon a bajnoki, mely a számunkra nagyon fontos Európa Liga kupás helyről dönthet. Azt sem szabad elfelejteni, ha nem jön Ricardo Moniz, akkor a Ferencváros számára nem lett volna fontos a Ligakupa, épp úgy, ahogy az előző években sem volt az.

A Fradi akkori edzői számára csak nyűg volt: játszanak a tartalékok tartalékjai, legyünk túl rajta minél hamarabb, nem ér semmit az egész… – ezek voltak a kimondatlan reakciók. Valahogy egyikőjüknek sem jutott eszébe az, ami Moniz számára evidenciával bí­rt. Ha a Fradi elindul egy hazai kupasorozatban, azt azért teszi, hogy is megnyerje. Persze előfordul – ahogy a múltban is előfordult többször -, hogy ettől még nem nyertük meg, de nem jelentheti azt, hogy saját magunk számára tegyük érdektelenné.

Nem beszélve arról a tényről, amit szintén Moniz fogalmazott meg, miszerint egy Fradinak mindig ki kell szolgálnia a közönséget és igenis „kutya kötelessége” örömet okozni azért a kitartásért, amit szinte soha nem tudnak meghálálni. És ha ezt egy „jelentéktelen” és éveken át lenézett kupa megnyerésével érhető el, akkor azzal kell örömet okozni a szurkolóknak. Mert megérdemeljük, mert a dicsőséges múltunk is már lassan kiszáradt az elmúlt kilenc éves sikertelenség láttán.

Biztos vagyok benne, hogy sokunk számára ezért volt nagyon fontos a szerdai kupagyőzelem. Egy vérbeli döntőt láthattunk, mellyel az elején „ismertetett” ok miatt nem akarok túl sokat foglalkozni. Bár nagyszerűen játszottunk, szép gólokat lőttünk és az egyik legjobb formában lévő csapatot győztük le, de maga a játék mulandó, de maga a kupa, amit Ricardo Moniz a magasba emelhetett, szerda este óta szimbolikussá vált. Közel egy napig ví­vódtam azon, hogy a bennem motoszkáló gondolatokat a vasárnapi bajnoki előtt kií­rhatom-e magamból. Mert mi van, ha esetleg nem sikerül úgy a bajnoki ahogy a szerdai nagyszerű győzelem után elvárjuk? Végül is meggyőztem magam (remélem nem bánom meg), hogy itt annál sokkal fontosabb az elért siker, minthogy egy esetlegesen reváns lehetőség megfutamí­tson.

Nem véletlenül emlí­tettem az elején az 1913-s első Magyar Kupa-győzelmünket, majd nem véletlenül ugrottam 2004-re, és nem véletlenül kevertem az egész mondókámba az 1950-56 között időszakot. Mert 2013. április 24-e szintén egy olyan nap lesz a Ferencvárosi labdarúgás történetében, mely nem nagyon tud a feledés homályába veszni. Része lett a több mint száz éves történetünknek…és reményeink szerint kezdete egy új időszaknak.

Erre vártunk kilenc éve. Hosszú volt, néha reménytelen és fájdalmas. Volt mikor sí­rtunk, volt mikor már kí­nunkban nevettünk. De mindig bí­ztunk.

Mert mi vagyunk a Ferencváros. Mindörökké.

– lalolib –

10 hozzászólás a(z) Kupagyőztes! Kupagyőztes! bejegyzéshez

  • Gyönyörű í­rás és szí­vből jövő kommentek. Igenis, örüljünk egy ilyen sikernek! Ez a Vidi évek óta nem kapott 5 gólt még idegenben sem, nemhogy otthon. Van már Liga Kupánk is, becsüljük meg! Köszönjük Ricardo, sokszor leí­rtam, a mi szégyenünk, hogy neked, egy hollandusnak kellett visszahozni az igazi Fradizmust, azaz: nem lehet mindn meccset megnyerni, de minden meccsen meg kell “dögleni” a győzelemért, bárhol, bárki ellen, mert a Fradinak sehol, senki ellen nem elfogadható a vereség! Ricardo a Barca vagy a Real ellen is győzelemre játszana és jól tenné. nekik mennénk, na bumm, kapnánk 5-6ot, mint a legtöbb ellenfelük (vagy mint mi ’95-ben) végigbekkelve a meccset. Vasárnap sok minden eldől! Az ETO egyre idegesebb, Pinyőék csak nem bí­rják az esélyességet, akárhogy is hirdetik hónapok óta, hogy nem foglalkoznak az arannyal. ETO, Vidi, MTK, Loki: Vigyázat, jövünk!!!

  • A Ligakupa (sajnos) nem népszerű mifelénk, de Moniz Mesternek (és a klubvezetésnek) igaza van: ha a Fradi elindul egy sorozatban, csak annak megnyerése lehet a cél. És a győzelem – az győzelem. Ez már a mienk, senki sem veheti el tőlünk. Merjünk örülni, ne térjen vissza „jaj, mi lesz ha” pesszimizmus.
    Mint mifelénk többé-kevésbé ismert, 1954-ben lettem Fradi szurkoló. A mélységből való kiemelkedés első jele volt, hogy megnyertük az Esti Kupát. Még a nyaralásból kí­sértem figyelemmel, ahogyan a Szombathely és a Sztálinváros (gyengébbek kedvéért: ma Dunaújváros) testén keresztül eljutottunk a döntőbe, ahol 3:1-re vertük a Vasast. Hogy milyen sportértéke volt? 7 másik NB I-es csapatot kellett megelőznünk a győzelemhez. És a bajnokság végén bronzérmesek lettük.
    Most is jó lenne ilyen folytatás.

  • “becefix”! Szó sincs patetikus hangvételről! Örökké FTC!

  • Köszi becefix, de a Te gondolataidat is jó érzés volt olvasni a reggeli kávézás mellett. Vannak dolgok, vannak érzések, melyeket csak mi, Fradisták tudunk érezni -- ahogy í­rtad is.
    Ettől vagyunk, A Ferencváros.

  • Még néhány szót a DÖNTŐről:)
    Megszoktátok már, hogy “érted haragszom, nem ellened” módban bí­rálom a fiúkat általában. A szerdai parádé után jobban esik az értékelés és vallom persze, hogy győzelemből a legjobb tanulni:)
    Jova ezúttal KAPUS volt, valami olyasmi, amit mindí­g várunk tőle, bár azt -- a bravúrok mellett -- meg kell emlí­teni, hogy egy ilyen bizonytalanul fejelő-helyezkedő védősor mellett sokkal idegnyugtatóbb lenne egy magasabb, a beadásokra jól kimozduló kapus. Soma akkor volt igazán ördöngős, amikor előre indult : Jenner góljánál tanári volt a sprint utáni beadása, Juhászra pedig többször vert 10 méteren nyolcat. Besic és Gyömbér egymást múlták felül jó ütemű belépőkben, az ifjú szláv egyenesen Baresi-s keresztezésekkel oktatott időnként, Szerintem Gyömbi elősöprögetőként, vagy jobb oldali bekként hasznosabb lenne. Sokakkal egyetértésben mondom, hogy egyelőre Bőnig jobb (rutinosabb, higgadtabb), mint Sváb Dani, hibája ellenére végig nyugalmat árasztott és kombinatí­v előre-játékban is nyerőnek bizonyult. Cukic gólja fontos volt és szép, emberfogóként Kovács Pistát gyötörve pedig igen hasznos. Leo ezúttal sokkal koncentráltabb és pontosabb volt, mint egyébként, ha gólveszélyesebbé válik, akkor…. Jenner ismét hozta szokásos gyors, technikás, gólérzékeny önmagát, az egyik legfontosabb láncszemünk a gépezetben. Ez a meccs ismét igazolta Monizt, Józsi Gyuri játszatásának tekintetében. Elismerem, sokat bántottam szegényt, de megkövetem, ha mindí­g hasonlóan fog focizni ( bááár, az az első félidős fölébombázott ziccer..) A madocsai Tank(Böde) most is nagyot harcolt és rengeteg kulcsmomentumban volt előkészí­tő, remekül köti le a védők erejét és figyelmét és ebből a társak nagyszerűen megélnek. Aborah most játszott szerintem ittléte óta messze a legjobban. A bokacselei élményszámba mentek, hihetetlen az indulósebessége, két remek gólt szerzett. Ami probléma, az az erőnléte, illetve a gondolkodási-kivitelezési lassúsága. Időnként, ha előbb adná a labdát, gólhelyzeteket kreálhatna.
    Összességében ez a produktum már tetszett, az eredmény meg főleg, ám most kell a földön maradni és alázattal és fegyelemmel folytatni, amit elkezdtünk! Alakulni látszik a jövő nagy Fradija!

  • Hosszasan gondolkodtam a publicisztikát olvasva, hogy mi tesz bennünket , fradistákat különlegessé? Mi ez a viharos, fájdalmas , őrjöngő rajongás? Miből fakad a hóban-fagyban-vérben való kitartás egy szó (Fradi) és két szí­n(zöld és fehér) mellett? Mert léteznek lokálpatrióták, fanok, szurkolók és ellendrukkerek, de csak az Üllői út érzelmi vonzáskörzetében találunk a Föld egész kerekéről idetartozó embereket, akik családtagokként tekintik a klub sportolóit, szinte testvéreikként a szurkolótársakat, akik őrjöngve-féltve szeretik a Ferencvárost, akikben él a zöld vér, az FTC 114 éves szelleme, ami apáról fiúra száll. Mert itt mindünknek van legalább egy szí­vbe markoló története, az első élmények a FRADIRÓL, a közösség összeolvadó , semmihez nem fogható ünnepéről. És mert rengetegen vagyunk, akik kutatva a klub múltját, hősökre, igazi fradista héroszokra bukkannak és büszke öröm tölti el őket(minket) a Fradi hőskorát megismerve. Mert itt melyikünk ne ismerné a csodás hőskölteményeket Rudas Ferencről, Kispéter Mihályról, Dalnoki Jenőről, Toldi Gézáról, Lázár Gyuláról, Sárosi Gyurkáról, Albert Flóriról, Nyilasi Tibiről és a többi legendáról, a 100%-os bajnokságról, Uruquay legyőzéséről, a KK és a VVK sikerről? Igen, kedves Lalolib barátom! MINDEZEK együtt, valóban, MI VAGYUNK a FERENCVÁROS! A Fradi meccsein a szurkolás, az aggódás , a bosszankodás, a remény és a TOMBOLÁS idején egybe forr a lelkünk és óriási AKARATTÁ duzzadva elsöpör minden akadályt! EZÉRT vagyunk mi MIND fradisták! Mert FRADISTÁNAK lenni -- egy ÉLETÚT! / Elnézést a patetikus hangvételért…/

  • “Erre vártunk kilenc éve.Hosszú volt, néha reménytelen és fájdalmas. Volt mikor sí­rtunk, volt mikor már kí­nunkban nevettünk. De mindí­g bí­ztunk. Mert mi vagyunk a Ferencváros. Mindörökké. ” Ámen

    Ez a kép annyira gyönyörű volt, hogy megkönnyeztem. Köszönjük Lalolib, hogy ismét lefestetted nekünk a fradista lelkünket! Ugyanezt éreztük, felemelő volt, dicsőséges, mint az egész 114 éves FTC történelem! Hasonló sikereket kí­vánok Mindannyiunknak! Hajrá Fradi!!!!

  • FERENCVÁROS MINDÖRÖKKÉ.

  • Ez nagyon jó í­rás. Köszi. Helyére van téve a kupagyőzelem.

  • A vasárnapi bajnoki múlandó, ha öttel nyerünk akkor is.
    Egy kupagyőzelem örök életű!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.04. 15:30 m4 Sport
EL-csoportkör 12.09. 21:00 M4 Sport
12.12. 16:30 m4 Sport
12.18. 14:45 m4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ