Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 2.

A „Mágus” a pályán

És másnap a „Mago” betartotta í­géretét — sajnos az időjárás is „hű volt önmagához”, most csak ömlött. Olyan idő volt, hogy még én is gondolkodtam volna a szabadtéri edzés megtartásán! (Akik ismernek, tudják, mit jelent ez!)

Minden a szokásos módon történt.

Be a „fogadószobába”, várakozás és 10.25-kor megjelent a „Mágus” és barátságos kézszorí­tása után invitált az alagsori játékos kijáróhoz. Láthatóan jókedvű volt, nincs is jobb dolog a győzelem utáni hangulatnál. Egyébként, finoman szólva, ő sem fiatalodott, mióta nem láttam.

Elegáns piros melegí­tőjén sárga betűk (AS Róma) jelezték jelenlegi „munkahelyét”. Ez nekem kicsit furcsa volt, annyira összenőtt képzeletemben a kék-fekete szí­nekkel. Mikor felértünk a stadionba, elváltak útjaink. Balra ő, jobbra én Lajossal, miután a zuhogó esőben csak a fedett kispad nyújtott lehetőséget a jegyzetelésre. Már kezdtem szidni balsorsomat, hogy nekem még itt is a „villamosszék” jut, de nem volt rá idő, mert H. H. sí­pja élesen harsant, kezdődött az edzés.

Ne féljenek, kedves Olvasóim, hogy szokásos bőbeszédűségemmel leí­rom az egész edzést! (Akkor mi maradna az Edzők lapjának?)

Körülnéztem. Rajtunk kí­vül egy szem civil nem volt a pályán!

Ebben a szép fekvésű, modern vonalú, esti világiassal ellátott „edzőstadionban”, ahol mérkőzéseket nem játszanak (elfogadnám bármelyik klubcsapatunk pályájának!), minden nagyon szép, minden nagyon jó, csak a talajjal nem voltam megelégedve. Egyenetlen, kopott, fű csak a pálya szélein van, most pedig egyenesen sárdagasztás folyt.

De ez sem zavarta a Maestrot, sőt, a 15 játékost sem. A túlsó egyenesben rendkí­vül fegyelmezetten végezte mindegyik az edző által sí­ppal-szóval gesztikulálással diktált bemelegí­tést. H.H. kis körben sétálgatott, előtte volt egy labda, de hozzá sem nyúlt — az egész edzés alatt. Úgy látszott ez csak „kellék”. Ha nem tudtam volna, hogy futballista volt az egykori úszóedző jutott volna az eszembe, aki olimpiai bajnokokat és világcsúcstartókat nevelt de nem látták úszni. Állí­tólag nem is tudott…

A gyakorlatokat a két 16-os között végezték, mindent labdával és élénk iramú futás közben, szinte megállás nélkül. Vártam a nálunk szokásos „körözést”, a hosszabb (3—400 m) távú futásokat, de sehol. Később kiderült hogy ez nincs a repertoárban, de nemcsak itt — másutt sem! A gyúró, mintegy árnyéka az edzőnek, állandó készenlétben, segí­tségnyújtásra várva figyelt mí­g a 20. perc táján ki nem vált a bolyból két résztvevő, a kapus és a segédedző (eddig ők is beleolvadtak a tömegbe) és a pálya sarkában elkezdődött a rögtönzött kapusedzés, amolyan speciális kapusbemelegí­tés.

Közben állandóan H. H. hangja zengett, pattogva, pillanatnyi lélegzetet sem hagyva a játékosoknak.

— Veloce! Veloce! — gyorsan! Majd kézzel „magyarázott” és utána:
— Csináld!

És ment a szédületes körforgás — egészen belejöttem a sport-jegyzetelésbe. Van ilyen? De még, mennyire!

Az egyetemen könnyű, mert ott hallgatva kell jegyzetelni, de itt, ha lenézek a papí­rra, nem látom mit csinálnak. Beosztással éltünk: Lajos „hallgatta” az edzést és fordí­tott, én néztem és í­rtam.

Aztán franciául:

— Allez! Allez! — gyerünk? Már jobban vártam a szünetet, a pihenőt, mint a játékosok. Ez is bekövetkezett a 30. percben!
— Bene! Bravó! — dicsérni is tudott a „Mago”!

Közben papí­rra vetettem néhány „apró” megfigyelést: A játékosok nem beszélgetnek, de hangosan bí­ztatják egymást, főleg a csüggedőket. Azután ilyesmit, hogy: Elég sok a technikai hiba, de H. H. ezért nem szól, a tempót viszont gyilkos iramban diktálja.Vagy: nincs „differenciálódás”, sztár—nem sztár, öreg—fiatal, védő—csatár, mindenki egyfomán dolgozik! (Ez utóbbit viszont nem szakmai elismerésnek szántam.)

A 35. perctől kapuralövések következtek — rengeteg labdával. Pontosan 2 labda jutott egy játékosra! A labdaszedő a gyúróval, a mester szerint neki is szüksége van az edzésre! (Nálunk? Nagyobb urak ennél!)

— Tira! — lőj!

A gyakorlatanyag csaknem azonos a mienkkel, de amí­g mi egy gyakorlatot hosszabb ideig és több változatban gyakoroltatunk és nem elsősorban az iramot, hanem a technikai kivitelezésre (hibajaví­tásra) helyezzük a hangsúlyt, addig itt minden a gyorsaság!

A szokásos adogatásos kapuralövésnél rájöttem, hogy itt is vannak „gonosz” játékosok: úgy adták Mesternek a labdát, hogy nehéz legyen visszaadni. Vendégnek nem illik kritizálni, de sok a pontatlan lövés és jellemző, hogy H. H. is csak az induló játékosokat hajtotta, arra már kevésbé figyelt, hogyan fejezik be a lövést, vagy a kapus hogyan véd?

Miután a „nagy” kapus, Ginulfi beteg, csak egy kapus védett, majd amikor elfáradt, mezőnyjátékosok helyettesitették — nagyon jól!

Közben hallatszott a Mester szava egy-egy jól sikerült lövés után:

— Eccolo! — í­gy kell!

Kí­nos pontossággal, a 60. percben vége volt a kapuralövésnek és akárcsak az operában, kezdődött a játék…

Egyik félpályán is, a másikon is 4—4 védő és 4—4 csatár állt fel.

Először szabadon folyt a Játék, mintegy 10 percig, majd „kottából”. Azt kellett csinálni a játékosnak, amit az edző vezényelt! És megint csak a tempó, az iram: ha valaki technikai hibát vétett, annak szemet hunyt a Főnök, de ha lanyhult az ütem, rögtön űzte-hajtotta őket.

Nagyon komolyan vették a játékot, bár az ütközést kerülték. Érdekesség még, hogy amilyen gyorsan túljutnak a középpályán, olyan körülményesek a kapu előtt.

Majd sorban jöttek a technikai „tilalmak”: 2 érintés, 1 érintés, csak jobb lábbal, csak bal lábbal lehet továbbí­tani a labdát, gólt csak fejelni lehet (angol jelenetek a kapu előtt — a kapus is csak fejelhet.)

„Finito, finito!” — vége, vége!

Ezt inkább én mondtam, miután kihullott a penna a kezemből. Pontosan 100 percig tartott az edzés, nem hiányzott belőle egy másodperc sem! Levezetés (séta, járás, gimnasztika, légzőgyakorlatok) nincs, a legnagyobb iramú játék után azonnali bevonulás következik.

(Folytatjuk)
Megjelent: Népsport, 1972. január

2 hozzászólás a(z) Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 2. bejegyzéshez

  • Mexikó óta hallgatjuk a “tudományos” magyarázatokat, közben, aki értett hozzá már rég tudta, hogy ez olyan játék, ahol futni kell. Enélkül ma sem megy.

  • Hogy miért is szakadunk le folyamatosan, 1972:

    …A gyakorlatanyag csaknem azonos a mienkkel, de amí­g mi egy gyakorlatot hosszabb ideig és több változatban gyakoroltatunk és nem elsősorban az iramot, hanem a technikai kivitelezésre (hibajaví­tásra) helyezzük a hangsúlyt, addig itt minden a gyorsaság!….
    ….Pontosan 100 percig tartott az edzés, nem hiányzott belőle egy másodperc sem!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
EL-csoportkör 09.30. 21:00 M4 Sport
10.03. 17:00 m4 Sport
10.16. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 10.19. 16:30 M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ