Lesz-e még egy olimpiai bajnok a Zsivótzky családban?

Öreg szerkesztők regényeket tudnának mesélni arról, hány és hány sportszülő kérte már őket szinte könyörögve: ha lehet í­rjanak már néhány szót a gyerekről… Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok ezzel szemben kristálytiszta logikai láncon vezeti végig a gondolatot: miszerint miért kellene inkább hallgatni a fiáról; hogy az úgynevezett „feldobás” nélkül is mennyi irigységgel, gonoszsággal, rosszindulattal találkozik nap nap után, amióta a srác miatt futballmérkőzésekre jár; hogy a gyerek egyébként is nagyon a pályája elején tart még. A kérdésre, miszerint vajon róla, Mexikó olimpiai győzteséről mikor í­rtak először cikket, hosszú utazásra indul az emlékek országútján, majd elmondja, hogy ő is 18 éves volt ugyan, de akkor már megjaví­totta Csermák József ifjúsági rekordját.

Mi áll szemben mindezzel? Ifj. Zsivótzky Gyula, a Ferencváros és a magyar ifjúsági válogatott – cserejátékosa. Hogy sok ez vagy kevés, azt mindenki úgyis nézetei, érdekei, meggyőződése szemüvegén át értékeli, annyi azonban tény: a fiút mindenki ügyesnek, tehetségesnek, szép jövő előtt állónak tartja. A „mindenki” alatt ezúttal Vincze Gézát, az FTC vezető edzőjét, Bicskei Bertalant, az ifjúsági válogatott szövetségi kapitányát, sőt magát a roppant igényes, kritikus, szigorú apát kell érteni. Amit a srác önmagáról elmondhat, az annyi csupán, hogy a zöld-fehéreknél végigjárta azt a bizonyos szamárlétrát, játszott minden szintű és rangú serdülő, majd ifjúsági csapatban; sokszor volt serdülő és ifjúsági válogatott, a nagy kiugrást azonban kétségkí­vül egy gól, a romániai ifi EB selejtezőjén szerzett találat hozta. Nem véletlen, hogy alig néhány nappal a nagyváradi sikert követően debütálhatott az FTC felnőtt csapatában is, s ha csak néhány percre, de pályán volt a Bp. Honvéd ellen.

Mi több: kis hí­ján rúgott egy gólt!

Az apa mondja: „Lehet, hogy sokan nem értenek majd velem egyet, de én kifejezetten szerencsésnek tartom a fiam, amiért az a labda nem ment be Andrusch hálójába … Az kifejezetten sok lett volna a jóból, hiszen abban a hangulatban, a ferencvárosi közönség egy csapásra bálványt csinált volna abból a játékosból, aki ott rúg egy gólt…”

A fiú mondja: „Én mindent az edzőimnek és az apámnak köszönhetek…”

Bicskei Bertalan mondja: „Csendes, magába zárkózott, semmi pénzért ki nem tárulkozó fiú … Nem a legkönnyebb eset. Ha nincs a kezdő csapatban dúl-fúl magában, látom rajta, ilyenkor legszí­vesebben felrobbantaná az öltözőt, vagy azt a helységet, ahol éppen vagyunk. S ez mégis pozití­v tulajdonság! Ha valaki azért tud világfájdalmas lenni, mert nem kerül be a csapatba az előbb-utóbb ki sem tud majd kerülni onnan!”

Kérdem az apától: büszke-e al fiára? Kérdem a fiútól, büszke-e az apjára? A két válasz minősége között egy generáció, egy életút minden tapasztalata feszül. A gyerek szárnyal, az apa visszafogott, s ebből világosan kiderül, az utóbbi a büszkébb …

Újra az apa: „Felesleges mellébeszélés lenne, ha elhallgatnám: mi a családban minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a fiú vigye valamire a futballban … Gyulának sok egyéb mellett az én népszerűségemmel, ismertségemmel is meg kell küzdenie. Igyekszem levenni róla a terheket, s bár minden mérkőzésen ott vagyok, tövig rágom a körmömet izgalmamban, én még egy szalmaszálat az ő futballpályafutása érdekében arrébb nem tettem … Sőt, tudatosan nehezí­tettem inkább néha a dolgát, abban bí­zva: ha erős, úgyis állja. Nem lehet egyébként semmi panaszom rá. A végletekig lelkes, szorgalmas, szí­vós, nagyravágyó gyerek. Az én sportoló ideálom. Mármint abban az értelemben, hogy nálam a szorgalom, a legnagyobb tehetség …”

Újra a fiú: „Estin végzem a gimnáziumot, be fogom bizonyí­tani, hogy az érettségi megszerzése, a magas szí­nvonalú sport igenis összeegyeztethető. Egyelőre
persze az iskolában könnyebb … Most belekerültem egy csodavilágba, amit számomra az FTC első csapatának öltözője jelent, azt azonban ne felejtse el senki, hogy nekem Pogánnyal és Pölöskeivel kell megküzdenem a csapatba kerülésért …”

Újra Bicskei: „Jó fizikumú, az átlagosnál gyorsabb, kemény, harcos, erőszakos futballista. Le sem tagadhatná az édesapját … Nálam egyelőre, amolyan 12. ember … Az EB-n lehet, hogy kezdőjátékos lesz …”

Ha ma egy futballista nekivág e gyönyörű sportág országútjának, ne számí­tson arra, hogy minden kilométerkőnél jóindulatú emberek érdeklődnek majd vágyai, kí­vánságai felől. A futballpályák világa soha sem tartozott a rózsákkal telehintettekhez, ám az is régi tapasztalat: ha valakire már ifi korban van miért irigynek lenni, akkor az később akár a legnagyobbak sorába is léphet.

Kérdezem az apától, lesz-e még egy olimpiai válogatott a Zsivótzky családban? A komornál is komorabb lesz, milliók által jól ismert, szigorú tekintetével pásztázza a szobát, magát a felvetést is mereven elutasí­tja. Arról beszél, hogy a mai gyerekek élete mennyivel nehezebb, összetettebb, mint az övék volt, hogy manapság még ifi korban sem lehet következtetni semmire, a ragyogó játékot egyik napról a másikra egészen kiábrándí­tó teljesí­tmények követik … Ő még azt is el tudja képzelni, hogy a fiából egyáltalán nem lesz futballista … Akkor különösen nem, ha ezt a hirtelen rászakadt sikert nem tudja megfelelően értékelni, ha akár egyetlen percig is elhiszi, hogy ő már befutott, kész játékos.

Ez igaz. A bökkenő csak ott van: ha nem ebben hisz, mindenekfelett – akkor sem lehet az.

Lakat T. Károly, Képes Sport

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ