Magyar Kupa beharangozó

20150518-magyar-kupaA Nagyecsed RSE elleni mérkőzéssel kezdünk az első számú hazai kupasorozatban. Ez történt a múltban.

Kupatörténelem:

Első mérkőzésünkre 1910. május 22-én került sor az NSC csapata ellen. Az FTC az alábbi összeállításban lépett pályára: Fritz – Manglitz , Rumbold – Weinber I., Bródy, Gorszky – Pápai, Kucsera, Koródy I., Schlosser, Szeitler. Slózi 3 valamint Bródy góljaival 4:0 arányban győzött a bajnokcsapat.

A legelső zöld-fehér MK diadal az 1912/13-as bajnoki szezonban született meg. 1913. június elsején a BAK csapata volt az ellenfél az Üllői úton, ahol a Fritz – Rumbold, Payer – Weinber I., Medgyessy, Blum – Weisz, Tóth, Pataki, Schlosser, Borbás összeállításban pályára lépő csapat Tóth és Schlosser góljaival 2:1 arányban győzött, elhódítva ezzel először a Magyar Kupát.

A húszas években további három alkalommal került az Üllői útra a kupa. Az egyik legemlékezetesebb diadal az UTE elleni 11:1 1933-ban, amelyet újabb győzelmek követtek: 1934/35, 1941/42, 1942/43 és 1943/44-ben. 1945-ig kilenc alkalommal hódította el a Ferencváros csapata a kupát.

1950-ig nem került kiírásra a sorozat, majd 1951-ben indult újra Magyar Népköztársaság Kupa néven. Ugyan a kupa neve változott, de a Ferencváros eredményessége nem: az ötvenes években egyszer (1955/56, a döntőt csak 1958-ban játszották le) , majd a hetvenes években további négy (1971/72, 1973/74, 1975/76, 1977/78) alkalommal hódították el a zöld-fehérek a kupát.

1990-től visszakapta a sorozat az eredeti nevét és ebben az évtizedben megismételte a csapat a hetvenes évek sikersorozatát. 1990/91 után 1992 és 1995 között minden évben a Ferencváros volt a kupagyőztes.

Az ezredforduló után újabb három győzelem következett. A 2002/03 évi kiírásban, majd rá egy évre ismételt a csapat. Egy hosszabb szünet után az utolsó kiírásban újra Magyarország legeredményesebb csapata hódította el a serleget, így a Ferencváros Magyarországon legtöbbször, 21 alkalommal nyerte meg a honi kupasorozatot.

Örökmérleg és statisztika:

A Fradi 341 alkalommal lépett pályára a legrangosabb honi kupasorozatban. 243 győzelem mellett, 42 döntetlen és 56 vereség a mérleg, a gólkülönbség 1.101 – 371.

A legtöbb mérkőzést Lipcsei Péter játszotta az FTC történetében, 69 alkalommal lépett pályára, őt 66 pályára lépéssel Keller József, 56-tal Ebedli Zoltán követi (bővebben …)

A góllövők örökranglistáját Takács II. József vezeti 30 góllal, őt követi Lipcsei Péter 28, majd Szokolai László 25 találattal (bővebben …)

A legtöbb alkalommal Lipcsei Péter nyerte meg a kupát a Ferencváros csapatában szerepelve, mindösszesen hatszor. Sárosi dr. és Keller József öt-öt alkalommal emelhette a magasba a trófeát.

Edzőink közül Tóth-Potya István, Dalnoki Jenő és Nyilasi Tibor 3-3 kupagyőzelemre vezette csapatát (Nyilasi játékosként további háromszor volt kupagyőztes csapat tagja).

Kupagyőzelem (21): 1912/13, 1921/22, 1926/27, 1927/28, 1932/33, 1934/35, 1941/42, 1942/43, 1943/44, 1955/56, 1971/72, 1973/74, 1975/76, 1977/78, 1990/91, 1992/93, 1993/94, 1994/95, 2002/03, 2003/04, 2014/15

Kupa-ezüst (9): 1911/12, 1930/31, 1931/32, 1966, 1976/77, 1978/79, 1985/86, 1988/89, 2004/05

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 11.24.18:00 FTC-ZTE (TV:M4sport)
Következik: 11.28.18:55 EL csoportkör FTC-Espanol (TV:Sport1)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST