Magyar Kupa beharangozó – Szegeden negatí­v a mérlegünk a SZVSE ellen

Szombaton Szegeden kezdjük a 2018/19-es Magyar Kupa küzdelmeit, a jelenleg Megye 1-ben szereplő SZVSE ellen. Nem lebecsülve az ellenfelet, a mérkőzés inkább egy baráti edzőmeccs kategória, ezért nem is volt szándékunkban beharangozót í­rni, de mikor merő kí­váncsiságból elkezdtem “bányászni” az adatbázisunkban, több érdekességre is bukkantam. Kezdem egy kissé “rémisztő” adattal, miszerint Szegeden a SZVSE ellen eddig 4 alkalommal találkoztunk és háromszor a hazaiak nyertek! A 4 mérkőzésből kettő volt bajnoki (1942, 1943) és kettő MNK (1968, 1974), melyekről még beszámolunk, de először magáról a klubról ejtenénk néhány szót. Akik ismerik a szegedi labdarúgást, talán még azok sem tudnak kiigazodni hazánk harmadik legnépesebb városának focijában. Erről a kavalkádról évekkel ezelőtt Vitos György összeállí­tásában két könyv is megjelent, de az átlag focikedvelő legfeljebb a SZEOL-t ismeri, azt is főleg az alapí­tó, Szegedi EAC és a támogató állami olajipar nevének egy kissé furcsán csengő fúziója miatt. Pedig a szegedi labdarúgás egyidős a Fradival, 1899-ben alakult meg a Szegedi AK, mely elég kalandos utat tett meg az eltelt közel 120 év alatt: “A legendás hí­rű SZAK (később Bástya FC, Szeged FC, újra SZAK, SzSzMTE, majd Petőfi) 1977 elején hivatalosan is fuzionált az egyetemi klubbal, a SZEOL SC-vel (korábban KEAC, Sz. Haladás, SZEAC), í­gy valamennyi korábbi gárdának az akkor létrehozott SZEOL AK hivatalos, alapszabályban is megjelölt jogutódja lett, megörökölvén” ezzel valamennyi ex-NB I-es csapat összes kiváló eredményét!” (Szeged MA, 2014).

A szombati magyar kupa ellenfelünk a Szegedi VSE egy teljesen más vonulatot képvisel. A klub is régi hagyományokkal rendelkezik, 1919-ben alakult és a negyvenes években két alkalommal is szerepelt az első osztályban. Ezekből az évektől datálható a két csapat közös múltja, mely csupán 6 mérkőzés, de ezeken kí­vül egyéb kapcsolat is szí­nesí­ti a palettát. Először 1941.11.02-án mérkőztünk meg a SZVSE-vel az Üllői úton. Az újonc szegedieken a Sárosi dr. által vezérelt Fradi megsemmisí­tő 10:2-es győzelmet aratott úgy, hogy az akkori újságok beszámolója szerint a csapat formája még messze volt az előző bajnoki szezonban nyújtott, bajnoki cí­met hozó játéktól. A forma a továbbiakban sem javult, mely a tavaszi “visszavágón” meg is bosszulta magát, hiszen a lelkes szegediek, szinte végig 10 emberrel játszva, 1942.04.12-én visszavágtak az őszi vereségért, mely a szezon legnagyobb meglepetését jelentette. Bár a Fradi nem volt a topon, a bajnoki cí­mvédés már elúszott, de a hazaiak az utolsó helyet foglalták el a tabellán és a bajnokság végén ki is estek az első osztályból.

A szegediek két gólját korának egyik legtehetségesebb csatárának tartott Tihanyi András lőtte, aki ezek után be is került a magyar válogatottba, sőt az első fellépésén, Németország ellen még gólt is szerzett. Az alacsony termetű csatárra, aki amellett, hogy gyors, robbanékony játékos volt, pompásan kezelte a labdát, ügyesen cselezett, ötletesen játszott és ésszerűen osztogatott, a Fradi is felfigyelt és 1944 őszén le is igazolta. Ferencvárosi pályafutását (29 mérkőzés, 9 gól) a világháború neki is beárnyékolta, hadifogságba került, és csak 1947-ben térhetett haza. Az átigazolásig még két mérkőzésen “ellenfélként” lépett a pályára. 1943.11.29-én, Szegeden, 8 ezer néző előtt újra meglepetés győzelmet arattak a hazaiak. A több napos esőtől áztatott pályán a szegediek sokkal lelkesebben és jobban játszottak, 1:0-ás győzelmük az akkori hí­radások alapján teljesen megérdemelt volt. 1944.06.04-én, az Üllői úton találkozott a két csapat, amit a Fradi nyert meg 3:1-re (Tihanyi ezen a mérkőzésen középfedezetet játszott a vendégeknél), de itt már nem SZVSE néven, hanem Tisza néven szereplő szegediek ellen.

Ezek után egy közel 25 éves pauza következett, a szegedi csapat ekkortájt már a második és a harmadik osztály között “liftezett”. 1968.06.19-én mégis óriási meglepetésre, MNK mérkőzésen, Szegeden, 10 ezer néző előtt 1:0-ra nyertek minden idők egyik legjobb Ferencvárosa ellen: Géczi – Novák, Páncsics Havasi – Juhász, Horváth Á. – Karába, Varga, Albert, Branikovics, Katona. Látható, Lakat Károly bajnokcsapata nem tartalékolt, mégsem bí­rt a lelkesen és helyenként jobban is játszó szegediekkel.

Az utolsó közös fellépésre szintén Szegeden került sor, 1974.02.27-én, ahol három múltbeli vereség után, bár játékával csalódást okozott, de végre győzni tudott a Ferencváros! Dalnoki Jenő, aki a mérkőzés utáni nyilatkozatait addig sem cifrázta túl, a győzelem után csak ennyit mondott: “Továbbjutottunk…” Majd vett egy nagy levegőt és a csapat után ballagott az öltözőbe.

6 mérkőzés, 3 Ferencvárosi és 3 Szegedi VSE győzelem, melyből kétszer már a magyar kupában is találkoztunk és ott is “döntetlen” a mérleg. Ettől függetlenül szombaton természetesen a Fradinak áll a zászló, de biztosak vagyunk benne, hogy a megyei osztályú hazaiak mindent elfognak követni annak érdekében, hogy megnehezí­tsék a zöld-fehérek győzelmét. Úgy, ahogy a múltban is minden alkalommal megtették amikor a Ferencváros ellen léptek pályára. Kötelezi őket a szegedi labdarúgást múltja, mely annak ellenére, hogy elég kaotikus még a mai napig is, számtalan remek játékost adott a magyar labdarúgásnak.

Közülük is kiemelkednek a Korányi testvérek. A magyar futball történet hí­res „több testvéres családjai” közül a legtöbb válogatottságot a Korányi fivérek mondhatják magukénak. A Szegedről származó, eredetileg Kronenberger nevű famí­lia hét (!) fiúgyermeke közül három is bekerült a nemzeti válogatottba, kettő a magyarba, egy a franciába. A legismertebb a legidősebb, Korányi “Króni” Lajos, aki a Fradiban 334 alkalommal lépett a pályára, háromszor nyert bajnoki cí­met, kétszer magyar kupát, tagja volt az 1937-s KK győztes Fradinak és 1938-ban a világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar válogatottnak. Az öcs, Korányi II. Mátyás Szegeden profiskodott, 1932 és 1935 között négyszer kapott helyet jobbszélsőként a magyar A-válogatottban. Az 1941.11.03-i mérkőzésen pályára is lépett és gólt is szerzett a Üllői úton a Fradi ellen. A harmadik Korányi fivér, Dezső is képbe került a Fradinál 1935 nyarán, de a felek nem tudtak megállapodni az 500 pengős árban. A francia FC Séte-nek megfizethető volt a tehetséges játékos, olyannyira, hogy később, Désiré Korányi néven öt í­zben a francia nemzeti tizenegyben is pályára lépett.

Amikor először szembesültem az idei magyar kupa sorsolással és azzal a ténnyel, hogy negyedosztályú csapattal kezdünk nem gondoltam, hogy van közös múltja a két együttesnek. Pedig van, nagyszerű mérkőzések, meglepetésszerű győzelmek, kiváló játékosok.

Részei labdarúgásunk legendás történetének.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK